Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:29

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:11

Vádat emeltek a 15 éves pécsi lány ellen, aki megölte újszülött gyermekét

Egy pécsi középiskolai kollégiumban lakott, itt indult be nála a szülés. A terhességét eltitkolta a környezete elől.
2024-05-02 11:12:00

Elölről kezdődik Dél-Dunántúl legnagyobb korrupciós pere

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, felmentő ítéletét a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Ebben a pécsi buszperben több mint 800 millió forint eltüntetését kéri számon az ügyészség a vádlottakon. A pécsi közlekedési vállalat, a Tüke Busz egy közvetítő beiktatásával az eredeti árnál ennyivel többért vásárolt meg Hollandiából egy használt Volvo-buszokból álló flottát.
2024-04-30 21:06:17

2024-04-30 21:05:57

2024-04-30 21:05:51

Gyermekpornográfiával vádolnak egy pécsi fiút

2024-04-30 11:08:51

Intim fotókat csalt ki áldozataitól egy pécsi fiatal, így férkőzött a gyerekek bizalmába

Gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség, a fiatalkorú - egyebek mellett - intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
2024-04-30 11:06:47

2024-04-30 11:06:16

2024-04-30 11:05:53

Vibrátorral vizsgált meg egy nőt egy pécsi álorvos

Hihetetlen orvosi átverések.
2024-04-28 12:08:48

Káliuminjekcióval ölt a pécsi Fekete Angyal

Halálos adag káliummal végzett egy ápoló a pécsi kórházban egy 82 éves, magatehetetlen koronavírusos beteggel. A pécsi Fekete Angyalként elhíresült férfi tagadta a gyilkosságot, állítása szerint csak félreolvasta a feliratot a fecskendőn. Ennek ellenére emberölés miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélték, amiből kedvezménnyel sem szabadulhat.
2024-04-27 13:08:57

Egyiptomi delegáció tárgyal a tűzszünetről Izraelben

2024-04-26 17:07:46

Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba szülei utolsó éveiben a háttérből figyelte, hogy éveken keresztül a fél ország a családjában zajló háborúról, pereskedésről és az ő válásáról beszél. Most drámai dolgot fedett fel, ugyanis elárulta, még jelenleg is perben áll a volt feleségével, Pártos Csillával.
2024-04-26 07:06:17

2024-04-26 07:06:01

Szombaton délután búcsúztatják Pécsi Ildikót Gödöllőn, majd Máriabesnyőn temetik el

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő 80 éves volt.
2020-12-19 11:06:32

Így búcsúztak a rajongói Pécsi Ildikótól - fotók

Életének 81. évében halt meg a Kossuth-díjas színész.
2020-12-19 13:06:09

Eltemették Pécsi Ildikót

A Kossuth-díjas színművésznőt Máriabesnyőn helyezték végső nyugalomra.
2020-12-19 15:06:04

Így búcsúztatták el Pécsi Ildikót

Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2020-12-19 16:06:17

Így búcsúztatták el Pécsi Ildikót

Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2020-12-19 16:06:17

Több segélyszervezet is gyűjt adományokat a horvát földrengés károsultjainak

Várja a felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálat, a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat és a Pécsi Tudományegyetem is.
2020-12-31 18:05:55

Fogva tartotta lakásán volt barátnőjét egy pécsi férfi szilveszterkor

Újra együtt akart lenni a 14 éves lánnyal. Annyira összevesztek, hogy összeverekedtek.
2021-01-01 16:05:50

Hamarosan dönt az EU a Moderna vackináról, a pécsi virológusok leírták, mit lehet eddig tudni

A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
2021-01-01 19:06:02

Hamarosan dönt az EU a Moderna vackináról, a pécsi virológusok leírták, mit lehet eddig tudni

A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
2021-01-01 19:06:03

Máshogy iszunk a karantén alatt ? a Fülkében Demetrovics Zsolt addiktológus

Az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás oldja a szorongást, márpedig szorongásból most sok jutott nekünk. A magányos alkoholfogyasztásnak és szerhasználatnak megvannak a külön veszélyei. Demetrovics Zsolttal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánjával beszélgettünk.
2021-01-02 11:05:59

2021-01-02 11:06:00

Már a szerződéstervezetről tárgyal leendő csapatával a Bayern München védője

Nyáron igazolhat a spanyol fővárosba az osztrák futballista.
2021-01-02 13:06:06

Az Európai Bizottság még több vakcina beszerzéséről tárgyal a Pfizer/BioNTech cégekkel

A korábban megrendelt 300 millió adagot egészítené ki az EB.
2021-01-04 19:05:53

Az Európai Bizottság még több vakcina beszerzéséről tárgyal a Pfizer/BioNTech cégekkel

A korábban megrendelt 300 millió adagot egészítené ki az EB.
2021-01-04 19:05:57

Szenzációs leletre bukkantak a Pécsi Tudományegyetem kutatói a Mecsekben

Tenger alatti hőforrásokhoz köthető ? a többi között kagylók, rákok, tengeri sünök és más sós vízi őslények alkotta ? ökoszisztémát azonosítottak a Mecsek mintegy 132 millió éves rétegeiben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Oslói Egyetem kutatói.
2021-01-04 20:05:52

2021-01-04 20:05:53

Beiktatták hivatalába az új pécsi megyés püspököt

Krisztus vikáriusaként kell rá tekinteni Erdő Péter szavai szerint.
2021-01-06 16:06:59

Beiktatták hivatalába az új pécsi megyés püspököt

Krisztus vikáriusaként kell rá tekinteni Erdő Péter szavai szerint.
2021-01-06 16:07:04

A kutyák és a macskák is elkaphatják a koronavírust, de embernek valószínűleg egyik sem tudja átadni

A két állat közül inkább utóbbit, a macskát érinti jobban a fertőzés veszélye. Pécsi virológusok szerint nála a vírus látványosabb megbetegedést képes okozni.
2021-01-06 20:07:09

Alapítványi fenntartásba kerülhet a Szegedi Tudományegyetem is

Most még úgy tűnik, mintha lenne választása az egyetemnek. Egyelőre a vélemények összegyűjtése, illetve a feltételrendszer kidolgozása folyik, ami garanciákat jelenthetne az autonómia megtartására.
2021-01-07 18:06:01

2021-01-07 18:06:07

Elkezdődött az idősotthonokban az oltás, elsőként az ország négy legnagyobb szociális intézményében

Két fővárosi mellett egy pécsi és egy miskolci idősotthonban is már beoltották az alkalmazottakat és a gondozottakat.
2021-01-07 19:06:06

Rogánnal kísértette ki Orbán a pécsi polgármestert az iparűzési adóról szóló megbeszélésről

Péterffy Attila szerint neki a biodíszlet szerepét szánták azon az egyeztetésen, ahol az önkormányzatokat érintő újabb elvonást bejelentette a kormányfő.
2021-01-07 23:05:55

Újabb három egyetem juthat az SZFE sorsára

Az SZFE-hez és a Corvinushoz hasonlóan állítólag a szegedi, a debreceni és a pécsi egyetem is alapítvány formában működne tovább.
2021-01-08 17:06:00

Qualcomm chipekre váltanak a Honor mobilok

Iparági források szerint egy ideje már tárgyal erről a két fél. A Honort elvileg már nem sújtják korlátozások.
2021-01-08 20:06:07

Modellváltás a vidéki egyetemeken: Egyeztetnek a színfalak mögött

A Szegedi Tudományegyetem is elismerte, zajlanak tárgyalások a fenntartóváltásról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint az egyetemek alapítványi fenntartásban jobban működnek.
2021-01-08 20:06:08

2021-01-08 20:06:13

A Pécsi Tudományegyetem is alapítványi fenntartásba kerülhet

Január 8-án a Pécsi Tudományegyetem vezetése és a dékáni kar tájékozódó megbeszélést folytatott Bódis József államtitkárral az egyetem esetleges modellváltásáról ? olvasható abban a belső levélben, amely a Szabad Pécs birtokába került. A levelet Miseta Attila, a PTE rektora és Decsi István, a PTE kancellárja írta. A dokumentumban emlékeztettek arra, hogy több magyarországi felsőoktatási intézmény (Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem) is kifejezte azon szándékát, miszerint nyitottak az alapítványi modell kialakítására. Ezzel kapcsolatban a PTE is tájékozódó megbeszél...
2021-01-09 07:05:40

Tárgyal a modellváltásról a Pécsi Tudományegyetem

Az alapítványi fenntartásról zajló tárgyalásokat belső levélben erősítette meg a rektor és a kancellár.
2021-01-09 10:06:01

Tárgyal a modellváltásról a Pécsi Tudományegyetem

Az alapítványi fenntartásról zajló tárgyalásokat belső levélben erősítette meg a rektor és a kancellár.
2021-01-09 10:06:01

Iszonyú kínok közt pusztult el három megmérgezett rendőrkutya Mohácson

Különös kegyetlenséggel végeztek három rendőrkutyával Mohácson. A Blikk szerint egy rendőrnő a mohácsi rendőrséghez tartozó parkolóban álló autójában talált rá négylábú társai élettelen testére. A lap azt írja, a pécsi rendőrséghez tartozó Émon, Locky és Cinkos iszonyú kínok között pusztultak el, a brutális tettre pedig nincs magyarázat. Az ebek a legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapták, vagyis olyan tudással bírtak, mint kevés négylábú. A rendőrség ugyan teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben, a Blikk szerint a nemrégiben történt kutyagyilkosság okairól egyelőre nem sokat tudni. Nem kön...
2021-01-09 16:05:39

Megmérgeztek három rendőrkutyát Mohácson

Ismeretlen tettes nemrég megmérgezte egy pécsi rendőr három nyomozókutyáját, Émont, Lockyt és Cinkost.
2021-01-09 18:06:07

Megmérgeztek három rendőrkutyát Mohácson

Ismeretlen tettes nemrég megmérgezte egy pécsi rendőr három nyomozókutyáját, Émont, Lockyt és Cinkost.
2021-01-09 18:06:08

Még több településen vált elérhetővé a negyedik mobilszolgáltató

Újabb 34, többségében alföldi és kelet-magyarországi településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI Kft, ezzel a 2019-ben elindított DIGIMobil szolgáltatás több mint 650 településen érhető el a magyarországi lakosság 70 százaléka számára ? írja az MTI. A szolgáltató a közleményben ismerteti, hogy az új települések Bócsa, Császártöltés, Csorvás, Dorogháza, Döge, Dunatetétlen, Erdőkürt, Fábiánsebestyén, Feldebrő, Felsőlajos, Gomba, Jánoshalma, Kocsér, Kunadacs, Kunbaracs, Kunfehértó, Létavértes, Madaras, Makó, Martfű, Nemesnádudvar, Németkér, Nyíradony, Pátka, Pátyod...
2021-01-11 10:05:39

Tárgyal az orosz vakcina gyártójával az uniós gyógyszerügynökség

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) előzetes tárgyalásokat folytat a koronavírus elleni orosz vakcina, a Szputnyik V gyártójával ? közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden. Hozzátette: az orosz vállalat még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújt be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására. Felsorolta azt is, hogy az Európai Bizottság ez idáig az AstraZeneca (400 millió adag), a Sanofi-GSK (300 millió adag), a Johnson and Johnson (400 millió adag), a BioNTech-Pfizer (600 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Moderna (160 millió adag) vállala...
2021-01-12 16:05:39

Továbbtanulás továbbfejlesztve: hogyan válasszunk profin egyetemet?

Tájékozódás A középiskolai tanulmányok végeztével kétféle diák várja érettségi bizonyítványa átvételét: azok, akik úgy érzik, pontosan tudják, milyen szakon szeretnének továbbtanulni, illetve azok, akiknek valamiféle homályos kép él csak a fejében. Mindkét csoportra igaz, hogy biztosan van olyan felsőoktatási képzés, amelynek még csak a létezéséről sem tudnak, pedig könnyen elképzelhető, hogy érdeklődési körüknek teljes mértékben megfelel. Ennek fényében a legelső lépés minden leendő egyetemistának a következő: időt szánni arra, hogy körülnézzenek, a különböző egyetemeken milyen képzések indu...
2021-01-12 17:06:50

A Debreceni Egyetem kancellárja a modellváltásról: Az intézményi autonómia nőni fog

Bács Zoltán szerint sok fog múlni a stratégiát és felügyeletet ellátó kuratórium összetételén. Úgy látja, hogy csak a jogviszonyban van lényeges különbség a jelenlegi működéshez képest.
2021-01-12 17:07:17

2021-01-12 17:07:18

Heteken belül dönt a modellváltásról a négy orvosképző egyetem, Palkoviccsal már egyeztettek

Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy leválnak-e az állami költségvetésről.
2021-01-12 18:06:01

Az orosz vakcina gyártójával is tárgyal az Európai Unió

Oroszországban már több mint másfél millió embert oltottak be a Szputnyik V-vel.
2021-01-12 18:06:04

Az orosz vakcina gyártójával is tárgyal az Európai Unió

Oroszországban már több mint másfél millió embert oltottak be a Szputnyik V-vel.
2021-01-12 18:06:06

Heteken belül dönt a modellváltásról a négy orvosképző egyetem, Palkoviccsal már egyeztettek

Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy leválnak-e az állami költségvetésről.
2021-01-12 18:06:06

Meghalt egy férfi, aki három emeletet zuhant a pécsi megyeházán

Meghalt egy férfi a pécsi főtéren álló megyeházán, miután mintegy háromemeletnyi magasságból lezuhant az épület lépcsőházában kedd délután, írja az MTI a Pécs Aktuál cikke alapján. A hírportál azt írta, hogy a mentők már nem tudtak segíteni a férfin, aki egyelőre ismeretlen okok miatt zuhant a mélybe. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a haláleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, de részletesebb tájékoztatást a jogszabályok értelmében nem adhatnak.
2021-01-12 20:05:39

Az EU is tárgyal az orosz vakcináról

Az orosz vállalat még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújt be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására.
2021-01-12 20:06:04

Háromemelet magasból lezuhant és meghalt egy férfi a pécsi megyeházán

Háromemeletnyi magasságból zuhant le.
2021-01-12 22:06:00

Kubatov: a Fidesz felkészül a Facebook tiltásaira is

Az InfoRádióban Kubatov Gábor elárulja, a 2022-es választásra más kommunikációval készül a Fidesz, mert a televíziónál nagyobb szerepe lett a közösségi médiának a politikai kampányokban is. A Fidesz alelnöke azt mondja, nekik nem lesznek trollcsapataik. Ő ugyanis hisz abban, hogy a választási kampányban tiszta módszereket kell használni és alkalmazni. Szerinte a közösségeken nagyon sok múlik, ő régi híve annak, hogy  kapcsolatot kell tartani a választókkal. Az interjúban ő maga hozza szóba a Kubatov-listákat, jelezve, milyen komoly hozadéka van, ha a politika ismeri a választók véleményét. A ...
2021-01-13 09:05:58

Kamerát tett a vécébe egy karbantartó egy pécsi múzeumban, így kukkolt

Az egyik látogató buktatta le.
2021-01-13 10:06:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   b   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   targyal a modellvaltasrol a pecsi tudomanyegyetem 2   •   muszaj volt elrendeznem magamban detar eniko megrazo vallomasa a tragikus korulmenyek kozott elhunyt babicsek bernatrol 2   •   dobbenetes felvetelen az ot embereletet kovetelo mindszenti baleset 3   •   emberi maradvanyokra akadtak egy londoni csatornaban   •   hogyan lesz huvosebb a haz legkondi nelkul   •   felismeri gyerekkori fotojan a benyomott orru magyar szarmazasu vilaghiru szinesznot   •   svedorszagban az idosotthonok beoltott lakoi ujra magukhoz olelhetik szeretteiket   •   tobb mint ezer jaratat torolte a lufthansa   •   ilyen a telapo egy sotet vilagban 25 mikulas csomagot lopott el egy betoro tiszananan 2   •   razziat tart a rendorseg lecsapnak az ittas vezetokre   •   david beckham fia a hatara varratta menyasszonya egyik szerelmes levelet aztan pucerkodtak is egyet   •   kigyulladt egy jaszberenyi akkumulatorgyar tiz varos tuzoltoi dolgoznak az oltason 2   •   osszefog a bmw a teslaval   •   xian hospital punished for refusing entry to pregnant woman   •   if you want to be a jockey you can be blackmore wants to inspire others after historic win   •   dobbenetes husklopfoloval verte szet parja autojat egy kazincbarcikai no 2   •   visszavonulot fujt putyin igy dolt dugaba a mesteri rubelakcio   •   35eindex2phpoptionco   •   a mastercard meglatta a lehetoseget a brexitben otszorosere emelik a britekre kivetett tranzakcios dijakat 2   •   4223842   •   kilencvenmilliohoz kozelit a koronavirus fertozottek szama a vilagon   •   call me maybe nervous israelis fear a biden snub   •   politico kizart hogy bulgaria 2025 ben csatlakozik az eurozonahoz   •   fulekszer   •   lefejelte az ellenfel focistajat kirugtak az olasz csapat edzojet video   •   a belso pesti tankeruleti kozponthoz vonultak a diakok az epuletbe is megprobaltak bejutni   •   beoltozott anime es mangakarakterek leptek el az erdi muvhazat   •   a baloldal parlamenti es kozeleti magatartasa az emberek elbizonytalanitasara szolgal   •   leszamolas budapesten halalra szurtak egy fegyveres ferfit   •   pesten is ritkan lathato peldatlanul eroszakos autost vett fel egy kamera a deak ternel video   •   are migrants being influenced to enter the eu by vlogs   •   figyelmeztetest adott ki az europai legitarsasagoknak a hatosag ovatosan az izraeli es irani legter felett   •   horvat kikotoben eszi a rozsda horthy flottajanak utolso tengerjarojat 2   •   germanys baerbock meets egypts shoukry to talk gaza crisis   •   maradnak az arstopok jonnek a kormany bejelentesei pentek reggel   •   dulakodassal es erovel vettek at a dunaujvarosi tavhoceget   •   az apjat olte meg egy koroncoi ferfi 3   •   hetfotol ingyenesse valik ez a vedooltas 3   •   orban viktor tegyuk ujra naggya europat   •   adósságot   •   hiaba forditott hatat a nyugat oroszorszagnak szaguld az osszeomlasra itelt iparag   •   igy juthat kedvezobb aron elektromos kerekparhoz   •   nem emelnek vadat az afroamerikai jacob blake et hatba lovo rendor ellen 2   •   dupla parbaj jon az exatlonban ket embernek veget er az alom   •   az oroszok szetlottek az ukran energiarendszer felet egesz kijev leallhat   •   virtualis terben indul a davosi konferencia 2   •   megmenti az eu a tetovalasra vagyokat a veszelyes festekektol   •   csak nehany hetig tart majd a mostani tel   •   xmas lies and videotape is it curtains for boris   •   a vad erveinek bemutatasaval folytatodik trump masodik impeachmentje