Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:29

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:11

Vádat emeltek a 15 éves pécsi lány ellen, aki megölte újszülött gyermekét

Egy pécsi középiskolai kollégiumban lakott, itt indult be nála a szülés. A terhességét eltitkolta a környezete elől.
2024-05-02 11:12:00

Elölről kezdődik Dél-Dunántúl legnagyobb korrupciós pere

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, felmentő ítéletét a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Ebben a pécsi buszperben több mint 800 millió forint eltüntetését kéri számon az ügyészség a vádlottakon. A pécsi közlekedési vállalat, a Tüke Busz egy közvetítő beiktatásával az eredeti árnál ennyivel többért vásárolt meg Hollandiából egy használt Volvo-buszokból álló flottát.
2024-04-30 21:06:17

2024-04-30 21:05:57

2024-04-30 21:05:51

Gyermekpornográfiával vádolnak egy pécsi fiút

2024-04-30 11:08:51

Intim fotókat csalt ki áldozataitól egy pécsi fiatal, így férkőzött a gyerekek bizalmába

Gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség, a fiatalkorú - egyebek mellett - intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
2024-04-30 11:06:47

2024-04-30 11:06:16

2024-04-30 11:05:53

Vibrátorral vizsgált meg egy nőt egy pécsi álorvos

Hihetetlen orvosi átverések.
2024-04-28 12:08:48

Káliuminjekcióval ölt a pécsi Fekete Angyal

Halálos adag káliummal végzett egy ápoló a pécsi kórházban egy 82 éves, magatehetetlen koronavírusos beteggel. A pécsi Fekete Angyalként elhíresült férfi tagadta a gyilkosságot, állítása szerint csak félreolvasta a feliratot a fecskendőn. Ennek ellenére emberölés miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélték, amiből kedvezménnyel sem szabadulhat.
2024-04-27 13:08:57

Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba szülei utolsó éveiben a háttérből figyelte, hogy éveken keresztül a fél ország a családjában zajló háborúról, pereskedésről és az ő válásáról beszél. Most drámai dolgot fedett fel, ugyanis elárulta, még jelenleg is perben áll a volt feleségével, Pártos Csillával.
2024-04-26 07:06:17

2024-04-26 07:06:01

Eltemették Pécsi Ildikót

A Kossuth-díjas színművésznőt Máriabesnyőn helyezték végső nyugalomra.
2020-12-19 15:06:04

Így búcsúztatták el Pécsi Ildikót

Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2020-12-19 16:06:17

Így búcsúztatták el Pécsi Ildikót

Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2020-12-19 16:06:17

Több segélyszervezet is gyűjt adományokat a horvát földrengés károsultjainak

Várja a felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálat, a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat és a Pécsi Tudományegyetem is.
2020-12-31 18:05:55

Fogva tartotta lakásán volt barátnőjét egy pécsi férfi szilveszterkor

Újra együtt akart lenni a 14 éves lánnyal. Annyira összevesztek, hogy összeverekedtek.
2021-01-01 16:05:50

Hamarosan dönt az EU a Moderna vackináról, a pécsi virológusok leírták, mit lehet eddig tudni

A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
2021-01-01 19:06:02

Hamarosan dönt az EU a Moderna vackináról, a pécsi virológusok leírták, mit lehet eddig tudni

A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
2021-01-01 19:06:03

Szenzációs leletre bukkantak a Pécsi Tudományegyetem kutatói a Mecsekben

Tenger alatti hőforrásokhoz köthető ? a többi között kagylók, rákok, tengeri sünök és más sós vízi őslények alkotta ? ökoszisztémát azonosítottak a Mecsek mintegy 132 millió éves rétegeiben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Oslói Egyetem kutatói.
2021-01-04 20:05:52

2021-01-04 20:05:53

Beiktatták hivatalába az új pécsi megyés püspököt

Krisztus vikáriusaként kell rá tekinteni Erdő Péter szavai szerint.
2021-01-06 16:06:59

Beiktatták hivatalába az új pécsi megyés püspököt

Krisztus vikáriusaként kell rá tekinteni Erdő Péter szavai szerint.
2021-01-06 16:07:04

A kutyák és a macskák is elkaphatják a koronavírust, de embernek valószínűleg egyik sem tudja átadni

A két állat közül inkább utóbbit, a macskát érinti jobban a fertőzés veszélye. Pécsi virológusok szerint nála a vírus látványosabb megbetegedést képes okozni.
2021-01-06 20:07:09

Elkezdődött az idősotthonokban az oltás, elsőként az ország négy legnagyobb szociális intézményében

Két fővárosi mellett egy pécsi és egy miskolci idősotthonban is már beoltották az alkalmazottakat és a gondozottakat.
2021-01-07 19:06:06

Lemondott a Fidesz alapítványának vezetéséről Balog Zoltán ? egyelőre nem találják az utódját

Az Emmi volt vezetőjét november elején választották püspökké és január végén iktatják be hivatalába. Távozása egyelőre nem kis fejtörést okoz a Fidesz elnökének.
2021-01-07 21:06:03

Rogánnal kísértette ki Orbán a pécsi polgármestert az iparűzési adóról szóló megbeszélésről

Péterffy Attila szerint neki a biodíszlet szerepét szánták azon az egyeztetésen, ahol az önkormányzatokat érintő újabb elvonást bejelentette a kormányfő.
2021-01-07 23:05:55

Újabb három egyetem juthat az SZFE sorsára

Az SZFE-hez és a Corvinushoz hasonlóan állítólag a szegedi, a debreceni és a pécsi egyetem is alapítvány formában működne tovább.
2021-01-08 17:06:00

A Pécsi Tudományegyetem is alapítványi fenntartásba kerülhet

Január 8-án a Pécsi Tudományegyetem vezetése és a dékáni kar tájékozódó megbeszélést folytatott Bódis József államtitkárral az egyetem esetleges modellváltásáról ? olvasható abban a belső levélben, amely a Szabad Pécs birtokába került. A levelet Miseta Attila, a PTE rektora és Decsi István, a PTE kancellárja írta. A dokumentumban emlékeztettek arra, hogy több magyarországi felsőoktatási intézmény (Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem) is kifejezte azon szándékát, miszerint nyitottak az alapítványi modell kialakítására. Ezzel kapcsolatban a PTE is tájékozódó megbeszél...
2021-01-09 07:05:40

Tárgyal a modellváltásról a Pécsi Tudományegyetem

Az alapítványi fenntartásról zajló tárgyalásokat belső levélben erősítette meg a rektor és a kancellár.
2021-01-09 10:06:01

Tárgyal a modellváltásról a Pécsi Tudományegyetem

Az alapítványi fenntartásról zajló tárgyalásokat belső levélben erősítette meg a rektor és a kancellár.
2021-01-09 10:06:01

Iszonyú kínok közt pusztult el három megmérgezett rendőrkutya Mohácson

Különös kegyetlenséggel végeztek három rendőrkutyával Mohácson. A Blikk szerint egy rendőrnő a mohácsi rendőrséghez tartozó parkolóban álló autójában talált rá négylábú társai élettelen testére. A lap azt írja, a pécsi rendőrséghez tartozó Émon, Locky és Cinkos iszonyú kínok között pusztultak el, a brutális tettre pedig nincs magyarázat. Az ebek a legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapták, vagyis olyan tudással bírtak, mint kevés négylábú. A rendőrség ugyan teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben, a Blikk szerint a nemrégiben történt kutyagyilkosság okairól egyelőre nem sokat tudni. Nem kön...
2021-01-09 16:05:39

Megmérgeztek három rendőrkutyát Mohácson

Ismeretlen tettes nemrég megmérgezte egy pécsi rendőr három nyomozókutyáját, Émont, Lockyt és Cinkost.
2021-01-09 18:06:07

Megmérgeztek három rendőrkutyát Mohácson

Ismeretlen tettes nemrég megmérgezte egy pécsi rendőr három nyomozókutyáját, Émont, Lockyt és Cinkost.
2021-01-09 18:06:08

Meghalt egy férfi, aki három emeletet zuhant a pécsi megyeházán

Meghalt egy férfi a pécsi főtéren álló megyeházán, miután mintegy háromemeletnyi magasságból lezuhant az épület lépcsőházában kedd délután, írja az MTI a Pécs Aktuál cikke alapján. A hírportál azt írta, hogy a mentők már nem tudtak segíteni a férfin, aki egyelőre ismeretlen okok miatt zuhant a mélybe. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a haláleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, de részletesebb tájékoztatást a jogszabályok értelmében nem adhatnak.
2021-01-12 20:05:39

Háromemelet magasból lezuhant és meghalt egy férfi a pécsi megyeházán

Háromemeletnyi magasságból zuhant le.
2021-01-12 22:06:00

Kamerát tett a vécébe egy karbantartó egy pécsi múzeumban, így kukkolt

Az egyik látogató buktatta le.
2021-01-13 10:06:58

Kamerát tett a vécébe egy karbantartó egy pécsi múzeumban, így kukkolt

Az egyik látogató buktatta le.
2021-01-13 10:07:00

Nyolc napig negyven fok feletti láza volt egy pécsi fiúnak, miután tünetmentesen átesett a koronavíruson

A 12 éves Abony 2020 utolsó napján lázasodott be, és nagyon fájt a hasa ? számolt a pécsi fiú esetéről a szeretlekmagyarország.hu. Pedagógus  anyja, aki egyedül neveli három fiát, először nem gondolt koronavírusra, mert fiának nem volt semmilyen jellemző tünete, és arról sem tudtak, hogy fertőzött emberrel találkoztak volna. Másnap a vakbélgyulladást kizárta a gyereksebész, és bár ő Covidra gyanakodott, a lázambulancán végzett gyorsteszt és később a PCR-teszt is negatív lett. Abonynak azonban a gyógyszerek ellenére négy nap múlva is 4o fokos láza volt, habár  az ügyeletes orvos megjegyezte, h...
2021-01-13 11:05:49

Titokban videózta a vécéző látogatót a múzeum jegyszedője 

Tiltott adatszerzés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy helyi férfi ellen, aki titokban fotókat készített munkahelyének mellékhelyiségében egy múzeumlátogatóról. A férfi egy baranyai múzeumban dolgozott karbantartóként, illetve jegyszedőként. Tavaly augusztusban a férfi felajánlotta az egyik látogatónak és gyermekének, hogy a személyzeti mosdót használhatják, ami a közönség elől el van zárva. A látogató elfogadta a felajánlást, azonban mielőtt használta volna a vécét, a férfi elhelyezett egy videó üzemmódra állított fényképezőgépet a vécécsésze melletti polcon lévő tisztítószeres k...
2021-01-13 12:05:40

A modellváltás ellen tiltakoznak a pécsi egyetemisták

2021-01-14 14:07:20

Hoppál Péter Sztálinhoz és Hitlerhez hasonlította a magyar ellenzéket

A szélsőjobb és a szélsőbal a világon mindenhol előbb-utóbb összeér ? írja a pécsi Hoppál Péter a Facebookon egy kép mellé, amelynek egyik felén a Molotov-Ribbentrop-paktum látható Adolf Hitlerrel és Jozef Sztálinnal, a másik felén pedig a magyar ellenzéki képviselők, miután megegyeztek a közös kormányzás feltételeiről. A szélsőjobb és a szélsőbal a világon mindenhol előbb-utóbb összeér. Közzétette: Dr. Hoppál Péter ? 2021. január 13., szerda The post Hoppál Péter Sztálinhoz és Hitlerhez hasonlította a magyar ellenzéket first appeared on 24.hu.
2021-01-14 17:05:40

A horvátországi földrengések miatt bezárták a pécsi Lyceum templomot

A 18. században épült templom fala repedezik, és hullik a vakolat.
2021-01-16 12:06:02

Engedély nélkül tartott fegyvert találtak egy pécsi párnál ? videó

A fegyvert és a lőszereket lefoglalták a rendőrök.
2021-01-16 17:05:57

Lőfegyvert és lőszereket találtak egy pécsi lakásban

A pécsi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit és egy 46 éves nőt.
2021-01-16 17:06:02

Lőfegyvert és lőszereket találtak egy pécsi lakásban

A pécsi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit és egy 46 éves nőt.
2021-01-16 17:06:03

Pécsi virológusok: Olyanoknál azonosították a koronavírus brit mutációját, akik nem utaztak

A koronavírus brit mutációjának hazai megjelenéséről írtak a Virológia Pécs Facebook-oldalán.
2021-01-17 12:06:03

Pécsi virológusok: a brit mutáns életképesebb, csak idő kérdése, mikor lesz domináns

Ha a vírus variánsa gyorsabban és több emberhez jut el, jobban leterheli a kórházakat, így a lassítás az egyetlen védekezés.
2021-01-17 17:06:17

Az Európai Bizottság vizsgálja a civiltörvény miatt elutasított pécsi alapítvány ügyét

A Tempus Közalapítvány az uniós jogot sértő civiltörvényre hivatkozva vonta vissza az Emberség Erejével Alapítvány nyertes pályázatát. Vera Jourová levélben jeleztek a magyar civileknek, hogy vizsgálják az ügyet.
2021-01-18 13:06:02

2021-01-18 13:06:03

Nem hívták meg a magyar kormányt Joe Biden beiktatására

Kormányzati meghívó nem érkezett ? reagálta Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón arra, hogy Biden amerikai elnök beiktatásán ki képviseli Magyarországot. A külügyminiszter ugyanakkor azt mondta: ha jól értesültek, a beiktatás a koronavírus miatt a szokásosnál visszafogottabb rendezvény lesz. Korábban megírtuk: rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban Joe Biden szerdai beiktatási ceremóniájára. A fokozott aggodalmakat az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump hívei megostromolták a Capitoliumot, és a zavargásokban több ember meghalt. A Nemzeti Gárda...
2021-01-18 16:05:40

Februárban dönthetnek több magyarországi egyetem radikális átalakításáról

Alapítványi fenntartásba kerülhet a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is.
2021-01-18 22:06:06

Összeszedték a pécsi virológusok, mit lehet tudni a kínai vakcináról, amelyből a kormány rendelt

Azt írták, hogy amennyiben a hármas tesztfázisban is megmarad a vakcina kedvező profilja, és az uniós, illetve a hazai szakhatóság is jóváhagyja és engedélyezi, beadatnák maguknak a Sinopharm védőoltását.
2021-01-19 21:05:56

2021-01-19 21:05:57

Életveszélyessé vált egy pécsi templom a horvátországi földrengések miatt

A pálosok belvárosi temploma legalább három hónapig zárva tart.
2021-01-19 22:06:08

Életveszélyessé vált egy pécsi templom a horvátországi földrengések miatt

A pálosok belvárosi temploma legalább három hónapig zárva tart.
2021-01-19 22:06:08

Nagy napra ébred Amerika

Szigorú biztonsági intézkedések között iktatják be hivatalába ma Bident, akit virtuálisan fog ünnepelni Amerika.
2021-01-20 07:07:09

A pécsi egyetem hallgatói és alkalmazottai is elutasítják a modellváltást

A PTE hallgatóinak és alkalmazottainak 2021. január 19-én tartott plénuma elutasítja a PTE alapítványi fenntartási modellre történő átalakítását ? írja a Free PTE Facebook-oldal szerdán, amely leírása szerint a Pécsi Tudományegyetem olyan polgárainak összefogása, akik kiállnak a szabad felsőoktatás mellett és elutasítják az alapítványi fenntartású intézményi modell kialakítását. ?? A posztban ezen kívül azt is jelezték, hogy felszólítják az egyetemi szenátus tagjait, hogy ?széleskörű felmérések hiányában szavazzanak nemmel a modellváltásra?. A hvg.hu emlékeztet, hogy az egyetem vezetése januá...
2021-01-20 15:05:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   beiktattak hivatalaba az uj pecsi megyes puspokot   •   igy ovjuk a huvelyflorankat 2   •   igazi nagyagyut kuldott az usa izraelhez mit kell tudni az ohio osztalyu tengeralattjarorol 2   •   us secret service charges man with threatening to harm biden   •   a villanyi borvidek budapestre erkezik   •   milak kristof mellett meg egy nagy visszateroje lesz az uszo orszagos bajnoksagnak   •   blinken says u s plans full review of approach to north korea   •   halalos balesetet szenvedett egy motoros vecsesnel 2   •   megoldodott a hohullamok rejtelye   •   orban viktor valtozatlan formaban fel evvel meghosszabbitjuk a hitelmoratoriumot   •   elraboltak egy ismert youtubert haitin 2   •   azt mondta egy nevelono a kollegajanak hogy szajon vagna az egyik lakot ha a lanya lenne   •   az olaszorszagi intenziv agyak 42 szazalekat covidbetegek foglaljak el 3   •   harry herceg es meghan markle vajon meglatogatjak a rakkal kuzdo katalin hercegnet itt a valasz 2   •   ausztria szigoritja a belepest hollandiabol spanyolorszagbol es ciprusrol   •   nemet valasztas 2021 a szelsobal es a szelsojobb is ringbe szall a hatalomert   •   megszavaztak az europai vakcinautlevelet   •   a nuklearis fegyverek borzalmait atelo japanban is bemutattak az oppenheimert 2   •   munkavacsora kereten belul talalkozik orban macronnal 2   •   tobb evtizede nem kaptak ekkora beremelest a japanok   •   az erdelyi magyarsag a roman szelsojobbnal is nyugat ellenesebb es oroszbaratabb 2   •   wall street journal orosz kezbe is kerulhettek az ukrajnanak segito terminalok 2   •   fogta a mesterseges intelligenciat a fotos valosaghu fenykepeket csinalt a vilag legismertebb mualkotasaibol 3   •   az egyetemek finanszirozasaban is uj vilag jon szeptembertol   •   ausztriaban is megjelent a koronavirus uj mutacioja   •   brennero neven johet az elso francia olasz alfa romeo 2   •   global ndfeb magnets industry   •   megtalaltak az orszag legmocskosabb kinai bufejet undorito ami ott volt   •   this record breaking year for anti transgender legislation would affect minors the most   •   toth veraekhoz barki elmehet karacsonyozni most mondta el hogyan 2   •   az amerikaiak is probaljak kideriteni mitol halhatott meg prigozsin   •   zfelhordkgyrtstsavll   •   raketatamadasok ertek kijevet folytatodnak a harcok donyecknel es harkovnal   •   prada ruhaban mennek a holdra az urhajosok   •   itt az ujabb felmeres vitezy david tamogatottsaga kozelit karacsony gergelyehez   •   visszatero hugyuti fertozessel kuzd ureaplasma is okozhatja   •   famously well endowed giant etched on a hillside isnt as old as we thought   •   tomeges oltas lesz hetvegen sms ben kapnak ertesitest az erintettek   •   szukiteni tudtak a rendorok a szigetszentmiklosi szennyezes esetleges elkovetoinek koret   •   shepard fairey makes his middle east debut with new show and mural in dubai   •   eletuk elso napjaiban derult ki hogy sma ban szenved a harom baba sara kornel es ervin a gyogyitas csodaja   •   legkisebbtol lakasfelujitas 171   •   segithet megtalalni a kifosztot   •   martin scorsese meg kell mentenunk a mozit   •   460 millio ember eletet konnyiti meg a mesterseges intelligencia ami 5 7 nappal elore jelzi a folyok aradasat   •   a magyar nemzet nekiment matusik tamas bironak hogy miert engedte haziorizetbe a gyermekpornografiava l gyanusitott allami exvezetot mire kiderult hogy nem o volt   •   bejott a youtube huzasa egyre kevesebben neznek karos videokat az oldalon   •   nincs ido a gyozkodesre ha kell eroszakkal evakualjak az embereket az oroszorszagi gatszakadas miatt 2   •   gyonyoru nove erett kobor janos lanya lena 17 eves lett mindenkit elvarazsol a szepsegevel foto   •   kinaban mar most kover hoemberek cukiskodnak az utcan