A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:13

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:06

A katalánok több mint 40 százaléka függetlenedne

A katalánok 41 százaléka támogatja az autonóm tartomány függetlenedését Spanyolországtól - derült ki a DYM közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
2024-05-06 19:07:19

A magyarok nagyrésze még mindig keresi az álommunkahelyét

A munkavállalók kétharmada váltana a következő egy évben.
2024-05-03 15:10:44

A magyarok nagyrésze még mindig keresi az álommunkahelyét

A munkavállalók kétharmada váltana a következő egy évben.
2024-05-03 15:07:38

Független Skóciát ígért az országrész leendő vezetője

A korábban is fő esélyesként emlegetett John Swinney bejelentette, hogy indulni fog a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöki posztjáért, így belőle lehet Skócia következő első minisztere is. A szintén lehetséges jelöltként számontartott Kate Forbes ezzel párhuzamosan közölte: nem indul a posztért, és Swinney-t támogatja - írja a BBC.
2024-05-03 11:07:31

Az új amerikai szankciók Moszkva ellen már kínai cégeket is célba vesznek

Peking állítja: Kína nem támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban.
2024-05-02 19:11:28

Az új amerikai szankciók Moszkva ellen már kínai cégeket is célba vesznek

Peking állítja: Kína nem támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban.
2024-05-02 19:10:32

Szentkirályi Alexandra Kőbányán folytatta a kampányolást - fotók

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje megköszönte a kerületiek sok jótanácsát.
2024-05-01 20:08:10

Egymilliárdos támogatással segíti a kormány a kávéházi cigányzenét

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését egy ezt megcélzó programmal.
2024-05-01 12:06:08

Egymilliárdos támogatással segíti a kormány a kávéházi cigányzenét

A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzését egy ezt megcélzó programmal.
2024-05-01 12:05:57

Új támogatója lett a francia EU-s pénzügyi puccstervnek

Az európai befektetéskezelési ágazat támogatja a francia javaslatot, amely az EU-tagállamok egy kis országcsoportokra érvényes tőkepiaci uniójának létrehozására irányul. Sandro Pierri, az Európai Alap- és Vagyonkezelési Szövetség (EFAMA) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a reformmal kapcsolatos további késedelmek és EU-n belüli felesleges viták azt eredményezhetik, hogy még több vállalat és befektetés vándorol át az Egyesült Államokba.
2024-04-30 13:06:50

Törökország is támogatja Mark Rutte NATO-főtitkárrá választását

Az egykori holland miniszterelnök kinevezését csak Magyarország ellenzi. A tagállamoknak konszenzussal kell dönteniük az új főtitkár kinevezéséről.
2024-04-29 20:10:24

Törökország is támogatja Mark Rutte NATO-főtitkárrá választását

Az egykori holland miniszterelnök kinevezését csak Magyarország ellenzi. A tagállamoknak konszenzussal kell dönteniük az új főtitkár kinevezéséről.
2024-04-29 20:10:01

Csúcsra futott az orosz agressziótól való félelem: fegyverkezne Európa legnagyobb gazdasága

A német állampolgárok egyértelmű többsége támogatja, hogy Németország és európai NATO-szövetségesei a megváltozott biztonsági helyzetben jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat - derült ki a német Forsa közvélemény-kutató intézet felméréséből.
2024-04-29 10:08:43

Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen.
2024-04-28 11:06:39

Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen.
2024-04-28 11:06:15

Biden az idős korával kapcsolatos aggodalmakról: Felnőtt ember vagyok, aki egy hatéves gyerek ellen indul

Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen.
2024-04-28 09:54:03

A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a TDK szombathelyi fejlesztését

A japán vállalat számos elektronikai terméke világpiaci vezető pozícióban van.
2020-12-04 14:06:08

Az Orbán-kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a TDK szombathelyi fejlesztését

2100 munkahelyet védenek meg – jelentette be a miniszter.
2020-12-04 17:06:17

A titkosított, csoportos videohívásokat is támogatja már a Signal

Mint minden mást, a csoportos videohívásokat is végpontok között titkosítja a Signal üzenetküldő.
2020-12-20 20:08:27

A Pfizer és a BioNTech vakcinája a befutó a WHO-nál

Az Egészségügyi Világszervezet az oltóanyag méltányos elosztását támogatja.
2021-01-01 07:06:09

Több mint 821 millió forinttal támogatja a kormány a Fudan Egyetem campusát

Ez a 2020-as év utolsó közlönyéből derül ki.
2021-01-01 12:06:07

Hiába az egymillió beoltott, Izrael tovább szigoríthat

Az eddigi korlátozások további szigorítását tervezik Izraelben az új koronavírus-fertőzések növekedésének csökkentése érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021-01-03 12:05:53

Hiába az egymillió beoltott, Izrael tovább szigoríthat

Az eddigi korlátozások további szigorítását tervezik Izraelben az új koronavírus-fertőzések növekedésének csökkentése érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
2021-01-03 12:05:53

Az eddigi korlátozások szigorítását tervezik Izraelben

Egyre gyorsabban terjed a vírus.
2021-01-03 13:08:52

12 órára kizárta Trumpot saját fiókjából a Twitter, és belengette a végleges törlést

Felhasználási feltételeinek többszöri, súlyos megsértése miatt kizárta az Egyesült Államok elnökét rendszeréből a Twitter. Most ideiglenes kitiltásról van szó, de végleges is jöhet.
2021-01-07 03:06:00

12 órára kizárta Trumpot saját fiókjából a Twitter, és belengette a végleges törlést

Felhasználási feltételeinek többszöri, súlyos megsértése miatt kizárta az Egyesült Államok elnökét rendszeréből a Twitter. Most ideiglenes kitiltásról van szó, de végleges is jöhet.
2021-01-07 03:06:01

Több mint ezer elektromos kerékpár vásárlását támogatja a kormány

A pályázat első körében 1019 e-kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, a második forduló februárban várható.
2021-01-09 14:06:53

Több mint ezer elektromos kerékpár vásárlását támogatja a kormány

A pályázat első körében 1019 e-kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, a második forduló februárban várható.
2021-01-09 14:06:58

Nemsokára újabb pályázat jön, támogatást lehet kapni e-kerékpárokra

?A kormány elkötelezett az elektromobilitás minél szélesebb körű népszerűsítése és az ilyen típusú járművek elterjedésének támogatása mellett, hiszen mindez nagyban segít elérni a klímavédelmi céljainkat. A közlekedésre azért kell kiemelt figyelmet fordítanunk, mert ez az ágazat felelős az üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 20 százalékáért? ? fejtette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese a tárca közleménye szerint. A miniszterhelyettes emlékeztetett: magánszemélyek, vállalkozások ? köztük külön a taxisok ? és civil szervezetek, intézmények e-autó, ...
2021-01-09 15:06:46

Trump leköszönő külügyminisztere minden külügyi korlátozást feloldott Tajvannal szemben

Az Egyesült Államok külügyminisztere szombaton bejelentette, hogy feloldott Tajvannal szemben minden önként vállalt külügyminisztériumi korlátozást, amelyeket Washington azért hozott, hogy Kína kedvében járjon. A korlátozások a kapcsolatokat szűkítették amerikai és tajvani tisztségviselők között. Feloldásuk ? jegyzi meg a Reuters hírügynökség ? nagy valószínűséggel élezi majd a feszültséget Peking és Washington között. Bár az Egyesült Államoknak ? ahogy a legtöbb országnak ? nincsenek hivatalos kapcsolatai Tajvannal, fegyvereladásokkal támogatja a szigetet, amelyet Kína következetesen saját r...
2021-01-10 07:05:40

Egyre több amerikai törvényhozó támogatja a Trump elleni impeachment-eljárást

A vádpontok megszavazásához kétharmados többség kell a szenátusban.
2021-01-10 20:06:02

Egyre több amerikai törvényhozó támogatja a Trump elleni impeachment-eljárást

A vádpontok megszavazásához kétharmados többség kell a szenátusban.
2021-01-10 20:06:03

Egyre több amerikai törvényhozó támogatja a Donald Trump elleni impeachment eljárást

Ted Lieu demokrata párti képviselő közölte, hogy eddig 190 törvényhozó biztosította támogatásáról az impeachment-eljárás megindítását.
2021-01-10 23:06:03

Egyre több amerikai törvényhozó támogatja a Trump elleni impeachment-eljárást

A vádpontok megszavazásához kétharmados többség kell a szenátusban.
2021-01-11 10:06:02

Káel Csaba: Az SZFE körül több indulatot látok, mint amekkorák a valódi gondok

Interjút adott az Indexnek Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet (NFI) igazgatója, és a beszélgetés során szóba került az erőltetett tempóban átalakított Színházi- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult patthelyzet is, amely mai napig fennál az új vezetés és az egyetem polgárai között. Káel szerint nem igaz, hogy a díjakat hozó, sikeres rendezők kivonulnak az okatásból tiltakozásképp, mondván: ?Sok tanár meg maradt. Ez nem ilyen egyszerű.? Azt sem gondolja, hogy az új vezetés ne kommunikálna eléggé a diákokkal és tanárokkal. Szerinte volt és van is egy informális kommunikáció, bár azt ő sem ért...
2021-01-11 16:05:40

Soha nem látott mértékben támogatja a kormány az idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

Az elmúlt évhez képest 3 milliárddal több, összesen 48,6 milliárd forint támogatás jut.
2021-01-11 19:05:58

Így védekezik a szervezet a mutálódott vírusok ellen

Az immunrendszer segítő sejtjeinek egy különleges csoportját fedezték fel egerekben kutatók, ezek a sejtek hosszan megtelepednek a tüdőben egy fertőzés után és támogatják az immunrendszert egy mutálódott influenzavírussal való újabb fertőzés elleni harcban ? írja az MTI. Az influenza elleni oltásokat minden évben az aktuálisan terjedő influenzatörzshöz kell igazítani. Carolyn King bázeli kutató és munkatársai egerek tüdejében bizonyos immunsejtek két típusát azonosították, amelyek az influenzavírussal való megfertőződés után még hosszan a szövetekben maradnak. Ezek az úgynevezett helper, vagy...
2021-01-12 13:05:40

A Colectiv rendezője nem kér a kitüntetésből, amíg az állam nem támogatja a kultúrát

Alexander Nanau, a többszörösen díjazott, nálunk pedig a tavalyi év legjobb dokujaként listázott Colectiv című dokumentumfilm rendezője visszautasította az állam által neki felajánlott kitüntetést, mivel szerinte a román kormány, minden segítségkérés, ötlet, javaslat ellenére magára hagyta a koronavírus-járvány miatt küszködő kulturális szcénát. Erről a rendező a Facebookon írt, kiemelve, hogy egy ilyen díj mennyire cinikus és üres gesztus a jelenlegi helyzetben, és sokkal inkább egy valós mentési terv bejelentésére kellett volna használni a román kultúra napját. Nanut alighanem azért terjesz...
2021-01-12 14:05:41

Több mint félmilliárd forintos beruházás valósul meg a 125 éves soproni sörgyárban

A kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a Heineken pedig vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet.
2021-01-12 15:07:06

Több mint félmilliárd forintos beruházás valósul meg a 125 éves soproni sörgyárban

A kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a Heineken pedig vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet.
2021-01-12 15:07:07

Szijjártó Péter félmilliárdos Heineken-beruházást jelentett be Sopronban

A kormány további 270 millió forinttal támogatja a sörgyári fejlesztéseket.
2021-01-12 21:06:02

A lakosság kétharmada szigorítaná az önkormányzati lakásbérlést az I. kerületben

Új lakásrendelet formálódik az I. kerületben, amely a tervek szerint megemelné az önkormányzati lakások alacsony bérleti díját, és új alapokra helyezné a lakásgazdálkodást. A szabályozási szándék felháborodást váltott ki elsősorban a vári lakosok között, akik aláírásgyűjtéssel adtak hangot tiltakozásuknak. Ugyanakkor a 24.hu által korábban kikért gazdálkodási adatokból az derül ki, évente több száz millió forint hiányt okoz a Budavári Önkormányzat költségvetésben az ingatlangazdálkodás. De az is igaz, hogy a Várban az önkormányzati lakások elmaradt értékesítése történelmi igazságtalanságokat ...
2021-01-13 07:05:39

Az I. kerületiek kétharmada támogatja a támogatja a lakásbérlés feltételeinek szigorítását

Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
2021-01-13 08:06:56

Az I. kerületiek kétharmada támogatja a támogatja a lakásbérlés feltételeinek szigorítását

Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
2021-01-13 08:06:57

Az I. kerületiek kétharmada támogatja a támogatja a lakásbérlés feltételeinek szigorítását

Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
2021-01-13 08:07:00

Az I. kerületiek kétharmada támogatja a támogatja a lakásbérlés feltételeinek szigorítását

Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
2021-01-13 08:07:00

Több republikánus képviselő is támogatja Trump eltávolítását

Több republikánus képviselő jelezte: arra fog szavazni, hogy megindítsák az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet) Donald Trump amerikai elnök ellen. Liz Cheney, a volt republikánus alelnök, korábbi védelmi minszter Dick Cheney lánya elmondta: szerinte nem került volna sor a Capitolium ostromára, ha Trump nem uszítja a tömeget. ?Az Egyesült Államok egyetlen elnöke sem követett el nagyobb árulást hivatalával és az alkotmányra tett esküjével szemben? ? közölte Cheney. John Katko ? aki a képviselőházi republikánus frakcióból elsőként jelentette be, hogy támogatja a Trump elmozd...
2021-01-13 14:05:39

Több republikánus képviselő támogatja az alkotmányos vádeljárást Trump ellen

A képviselőházi republikánus frakcióvezetői annyit mondtak, szavazzon mindenki meggyőződése szerint.
2021-01-13 15:06:03

A nap legfontosabb hírei ? 2021. 01. 13.

Ismét milliárdokat osztottak szét titokban: Orbán volt minisztere és a Mocsai család is a nyertesek közt. A tagállamok nem szerezhetnek be külön vakcinát. Beoltották Müller Cecíliát. Öt ingatlanos céget alapított a sok százmilliárd forintnyi állami vagyonnal támogatott kormányközeli elitképző. Több republikánus képviselő is támogatja Trump eltávolítását. Szlávik: Ebben a tempóban nagyon lassan érjük el a nyájimmunitást. Magyarországon is megjelent a koronavírus brit mutációja. Ha nem lenne koronavírus, szeptember óta most először haltak volna meg kevesebben Magyarországon. Meghalt Vass Gábo...
2021-01-13 21:05:39

Trump történelmet írt: először vádoltak meg kétszer elnököt

Donald Trump történelmet írt azzal, hogy második alkalommal is elindították ellene az alkotmányos felelősségre vonási eljárást, azaz  az impeachmentet. Eddig egyetlen amerikai elnökkel sem fordult elő ez egynél többször. Őt 2019-ben azért akarták felelősségre vonni, mert visszaélt hatalmával, ám akkor a szenátusi többséget birtokló republikánusok teljes mellszélességgel álltak ki mellette, így a vád elbukott. A mostani képviselőházi szavazáson az előterjesztést 232 szavazattal fogadták el 192 ellenében. Az eljárás megindult, most a szenátus elé kerül: arról szerdai cikkünkben részletesen írtu...
2021-01-14 00:05:40

Armie Hammer bizarr, szexuális tárgyú üzenetek miatt bukja a főszerepet az új Jennifer Lopez-filmben

Armie Hammer otthagyja a Shotgun Wedding című készülő akcióvígjátékot, melyben Jennifer Lopez partnere lett volna ? nyilatkozta a produkció szóvivője a PA hírügynökségnek, mondván, a színész döntött úgy, és a produkció támogatja őt a döntésében. Mindez azután történt, hogy kiszivárogtak Hammer bizarr, szexuális tárgyú magánüzenetei, melyet egy magát House of Effie nevű Instagram-oldal posztolt ki. Ezekben Hammer nemi erőszakról és kannibalizmusról szóló fantáziáit osztotta meg egy nővel, és többek között lábujjak levágásáról fantáziált, illetve arról is írt, hogy ?száz százalékig kannibálnak?...
2021-01-14 10:05:39

Hivatalosan is fogyasztható a lisztbogár lárvája

Az Európai Unió égisze alatt működő Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerdán közreadott véleménye szerint emberi fogyasztásra alkalmasak a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvájából készített élelmiszerek ? írja az MTI. Az uniós ügynökség első vizsgálati jelentését a közönséges lisztbogár lárvájából készített élelmiszerek uniós engedélyezésére irányuló kérelem alapján készítette. Az állásfoglalás zöld jelzést ad a lisztbogárlárva élelmiszeripari felhasználásának, az ügynökség véleménye szerint ugyanis a rovarlárvából származó készítmények meghatározott tenyésztési és elkés...
2021-01-14 15:05:42

Galaxy S21 család: megérkezett a Samsung csúcsmobilok új generációja

A korábban beharangozott időpontnak megfelelően a Samsung január 14-én hivatalosan is lerántotta a leplet a legújabb csúcstelefonjairól, a Galaxy S21 termékcsaládról, ami az előzetesen kiszivárgott információkat megerősítve három tagból, az S21, az S21+ és az S21 Ultra modellekből áll. Mindhárom készülék január 29-től lesz elérhető Magyarországon, az előrendelés pedig már január 14-től él. Ha valaki él ezzel a lehetőséggel úgy az S21 és S21+ esetében Galaxy Buds Live és Galaxy SmartTag az ajándék, míg az Ultra mellé a most bejelentett Galaxy Buds Pro jár a SmartTag kíséretében. Az árak modell...
2021-01-14 16:05:41

A szlovák orvosi kamara nem örülne egy újabb országos tesztelésnek

Szlovákia jelenleg nem engedhet meg magának egy országos általános tesztelést, mert az több kockázattal jár, mint amennyi hozadéka lehet ? jelentette ki Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke szerdán, miután Pozsonyban a járványhelyzetről egyeztetett Marek Krajcí egészségügy-miniszterrel, aki viszont ezzel ellentétes álláspontot képvisel a kérdésben. Kollár a TASR hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett: a jelenlegi szlovákiai helyzetben a koronavírus elleni harc eszköze inkább a korlátozások fenntartása, illetve a járványfészkekben megvalósított tesztelés kombinációja lehet. ...
2021-01-14 21:05:40

Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány Pest megyei bölcsődei férőhelyek létrehozását

Január végétől lehet pályázni.
2021-01-15 11:06:02

EY: sokan vennének autót a járvány miatt

A gépkocsival nem rendelkező, de autóvásárlást tervező emberek több mint kétharmada benzines vagy dízel járművet választana.
2021-01-15 14:06:02

Az utolsó hétre mélypontra süllyedt Trump népszerűsége

Elnökségének utolsó hetére soha nem látott mélypontra süllyedt Donald Trump amerikai elnök népszerűsége. A FiveThirtyEight választási elemző portál szombati összesítéséből az derül ki, hogy a felmérések átlagában a megkérdezettek 58 százaléka nem ért egyet Donald Trump elnöki tevékenységével, míg az egyetértők aránya 38 százalék. Január 5-én, a Capitolium ostromát megelőző napon ez az arány még 53,2, illetve 42,6 százalék volt. A felnőtt lakosság körében végzett kutatások 59,5 százalékos elutasítást és 36,5 százalékos támogatottságot mutattak szombaton. A regisztrált vagy valószínűleg szavazó...
2021-01-16 21:05:39

Újabb három német vállalat döntött magyarországi beruházás mellett

Az összesen 4 milliárd forintos beruházásokat a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja.
2021-01-18 19:06:01

Pogátsa Zoltán: Tévút a fiatalok adómentessége

A kormányfő péntek reggeli bejelentésével ellentétben Pogátsa Zoltán nem tartja a válságkezelés eszközének azt, hogy 2022-től a 25 év alattiak teljes személyi jövedelemadó-mentességet kapnak. Az ATV-ben azt mondta, Orbán Viktor minden gazdasági gondra adócsökkentéssel válaszol. Ez ellentétes az EU logikájával. Mint mondta, az Európai Unió az Ifjúsági Garancia Programmal azt támogatja, hogy a 25 év alattiak tanuljanak vagy dolgozzanak. Az EU beszedi az adókat, abból finanszírozza a képzést, oktatást. Aki segíteni akar a fiatalokon, az emelje a tankötelezettséget, a pénzt pedig költse azok képz...
2021-01-19 07:06:52

A válságból való kilábalást segítő ötleteket támogatja a Google

Kelet-Közép-Európa 11 országában, köztük Magyarországon is keresik a megoldásokat.
2021-01-20 12:06:00

A válságból való kilábalást segítő ötleteket támogatja a Google

Kelet-Közép-Európa 11 országában, köztük Magyarországon is keresik a megoldásokat.
2021-01-20 12:06:05

Támogatja a Google a közép- és kelet-európai digitális felzárkózást

Újabb pályázatot írtak ki, amivel a gazdasági újraindulást szeretnék támogatni.
2021-01-20 19:06:17

Csernus Imre kávézója kinyit a hétvégére

?Kedves Barátaink és Vendégeink! Mi unatkozunk, ezért úgy döntöttünk, hogy péntektől vasárnapig, 9 és 16 óra között bent fogunk kávézni! Aki erre jár beugorhat egy elviteles kávéra, kakaós csigára, vagy egy pohár italra!? ? írják az egri Depresso Étterem és Kávéház Facebook-oldalán. Az Egri Sztorik vette észre, hogy ezzel Csernus Imre 2014-ben megnyitott kávézója is csatlakozik a nemzetközi Én kinyitok! mozgalomhoz, amit német, olasz és lengyel vendéglátósok indítottak. Ahogy a kávézó Facebook-oldalán írják, ezekben az országokban is arra hívják fel a figyelmet, hogy miközben az állam korláto...
2021-01-21 13:05:40

Merkel: Németország támogatja a Szputnyik V EU-s engedélyeztetését

A kancellár rendkívüli nemzetközi sajtóértekezletén kérdésre válaszolva elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a témában folytatott megbeszélésén kiemelte, hogy a világjárvány közepette a ?pillanatnyilag nagy politikai nézeteltérések? mellett is van lehetőség a humanitárius együttműködésre. A német kormány így a vakcinákért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel ? PEI) révén kész támogatást nyújtani ahhoz, hogy az orosz fél megszerezze az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét ...
2021-01-21 14:05:40

Németország támogatást biztosít az orosz vakcina európai uniós engedélyeztetéséhez

Angela Merkel német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt.
2021-01-21 14:06:12

Izraelben elkezdődhetett a harmadik hullám lassulása

Megkezdődhetett a járvány harmadik hullámának visszavonulása Izraelben ? jelentette a katonai rádió csütörtökön. Noha még mindig igen magasak a járványügyi adatok és szerdán is több mint nyolcezer új fertőzöttet találtak, a szakemberek szerint 1 alá esett a koronavírus reprodukciós rátája, ami a járvány visszavonulását jelzi. Az egészségügyi minisztérium rádiónak nyilatkozó illetékese szerint 0,8-as mutatónál lehet megkezdeni a tíz nappal meghosszabbított, jelenleg január végéig bejelentett szigorú országos zárlat feloldását. A legtöbb vitát a helyi médiában és a politikusok között az óvintéz...
2021-01-21 15:05:48


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az i keruletiek ketharmada tamogatja a tamogatja a lakasberles felteteleinek szigoritasat 4   •   oscar dij rekordszamu 93 filmet neveztek a legjobb nemzetkozi film kategoriajaba 2   •   27 ezer milliard forint a tet nem csoda hogy kemenyen reagalt a microsoft arra hogy blokkolnak a gigauzletet   •   arsenal 0 1 manchester city raheem sterlings early goal gives city 18th win in a row   •   papadimitriu athina hiaba hagyta el trokan petert meg most is van hogy ott alszik nala elkoltoztem otthonrol a lanyok maradtak peterrel   •   amanda gormans dutch translator stands down after uproar that black writer wasnt chosen   •   uj rekord 143 muholdat vitt magaval a vilagurbe egy raketa   •   ot orszagban koltenek csak tobbet alkoholra mint nalunk 2   •   nagy aremeles kellett hozza a balatoni hotelek jobban teljesitettek mint a jarvany elott   •   the uae is partnering with japanese company ispace to launch a moon rover in 2022 2   •   immar nok is lehetnek halaszkiralyok   •   ukraine risks wrath of putin by charging close friend with treason   •   mikor kapjuk vissza a lanchidat   •   most londonban folytatodik a civakodas a brexit utani vilagrol   •   haaland mesternegyest szerzett bemutatkozott a dortmund csodatinije   •   plagiumbotranyba keveredett uj klipje miatt jojo siwa 2   •   us capitol world leaders react to horrifying scenes in washington   •   lemondott peru ideiglenes elnoke is az orszag kaoszban 3   •   800 autot lehet majd egyszerre tolteni az orszag legnagyobb elektromos toltoallomasan 3   •   kaotikus korulmenyek kozott kezdodik a tortenelmi kezi vb   •   elkepesztoen nagy golt lott az ajax brazil sztarja video   •   dramai exatlon meddig fajulhat pap dorci es besenyei bogi konfliktusa video 2   •   megtartjuk a foldeket elertuk a tulajdonost aki majdnem eladta birtokait rogan felesegenek es csaladjanak 2   •   nem tud megbekelni a kiralyi csalad a rokonai szerint harry herceg egy kem a lojalitas megszunt a reszerol 2   •   az orosz atom nelkul megbenulna amerika 2   •   penzenek felet elveszithette az aki trump reszvenyeit vette   •   hatalmas bajban meghan markle volt ferje most mindenrol kitalal   •   igy nez ki most adolf hitler szulohaza karlenditessel es rozsakkal unnepeltek szuletesnapjan a diktatort   •   golovin ezt a merkozest gyakorlasra sem lehetett hasznalni   •   tobbfele ismet jelentosen romlott a levegominoseg   •   szijjarto magyarorszag nem ert egyet a nemzetkozi buntetobirosag dontesevel   •   harom eve megszavaztak az oraatallitas eltorleset azota sem lett belole semmi   •   autok nelkuli varos epul a vilag legnagyobb olajorszagaban 2   •   kigyulladt autohoz riasztottak a balatonfuredi tuzoltokat   •   boris johnson faces his first serious electoral test since his reputation hit rock bottom 2   •   egy kutatas szerint ha gazdag baratokkal vesszuk korbe magunkat akkor a mi penztarcank sem lesz ures   •   russia gives kremlin critic navalny an ultimatum return immediately or face jail   •   kiemeltek a lezuhant indonez repulo egyik adatrogzitojet   •   evan gershkovich us urges journalists release in call with russia   •   harom honap alatt 13 milliard kamuprofilt torolt a facebook 2   •   us backs who reforms lead by member states   •   esik a bitcoin fontos szinten all a jegyzes   •   titokzatos uzenet rejtozhet petofi sandor egyetlen regenyeben 2   •   15 szazalekkal no a bkv dolgozok alapbere   •   az ellenfel kapusat eltettek a drukkerek az elveszitett magyar kupa donto utan   •   pert nyertek a svajci nyugdijasok az allam ellen mert az nem torodik elegge az eghajlatvaltozassal 2   •   armie hammer out of film over vicious abuse   •   golovin vlagyimir igy nem lehet kezilabdazni   •   makroadatok es vallalati gyorsjelentesek rangatjak a tozsdeket   •   things to know pentagon lends military aid to vaccine push