Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.
2024-05-11 22:07:22

Több mint ezren tüntettek a Tesla ellen Berlinben

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában - közölte a berlini rendőrség szombaton. A tüntetők egy közeli vasútállomásról az amerikai milliárdos, Elon Musk egyetlen európai Tesla-telephelye felé vették az irányt. Több szervezet is támogatókat toborzott a rendezvényre, amelynek célja a környezeti veszélyekre való figyelmeztetés.
2024-05-11 20:07:21

Matolcsy a BME díszpolgára lett

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) díszpolgári címet adományozott Matolcsy Györgynek, melyet a jegybank elnöke szombaton vett át ünnepélyes keretek között az egyetem Szenátusi Ülésén, közölte az MNB szombaton. Matolcsy György kezdeményezésére 2019-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) stratégiai együttműködési megállapodást kötött a pénzügyi, közgazdasági és gazdálkodástudományi gondolkodás fejlesztésére. A két intézmény célja, hogy a műszaki innovációk üzleti és társadalmi értékének feltárásán és bemutatásán keresztül fej...
2024-05-11 16:07:27

KSH: a 95-ös benzin négy forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A magyarországi átlagár 1,6 százalékkal, azaz 10 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél. A szomszédos országokban az átlagár 630 forint volt, a magyar ár ennél 0,6 százalékkal, azaz 4 forinttal volt alacsonyabb. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 614 forint volt, ami 7 forinttal, 1,2 százalékkal haladta meg a régiós 607 forintos átlagárat. A szomszédos országokban...
2024-05-10 11:08:12

Fiktív számlákat állított ki, több mint egymilliárd forintos kárt okozott a bűnszervezet: eljárás indult ellenük

Fiktív számlákat állítottak ki, a gyanú szerint csak áfa adónemben 570 millió forint kárt okoztak.
2024-05-10 11:07:10

2024-05-10 11:06:45

2024-05-10 11:06:14

Magyarországon a méregdrága elektromos kockaterepjáró, a legújabb Mercedes G-osztály

A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel.
2024-05-10 09:11:28

Magyarországon a méregdrága elektromos kockaterepjáró, a legújabb Mercedes G-osztály

A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel.
2024-05-10 09:10:49

Plusz pénzt ad a kormány idén a sok szúnyog miatt: itt vannak a részletek

Fontos döntést hozott a kormány az idei szúnyoggyérítési program érdekében: kiderült, hogy plusz forrásokat csoportosítanak át a költségvetésben. Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter felelnek a több mint 1,8 milliárdos többletforrás biztosításáért.
2024-05-10 09:06:34

2024-05-10 09:06:13

Döntött a kormány: jön a plusz pénz a szúnyogok miatt

Plusz forrásokat csoportosít át a költségvetésben a kormány az idei szúnyoggyérítési program érdekében. A több mint 1,8 milliárdos többletforrás biztosításáért Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter felel.
2024-05-10 08:06:44

Több mint négymillió forintos bírságot szabott ki a pártokra az NVB a vissza nem vitt ajánlóívek miatt: íme, a rangsor

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
2024-05-09 22:06:57

2024-05-09 22:06:25

Orbán Viktor: Kína békekezdeményezését Magyarország teljes mértékben támogatja!

A kormányfő szerint hazánk és Kína is a béke pártján áll.
2024-05-09 21:08:20

A közszolgálati egyetem rektora nem adott még magyarázatot Mahmud Ahmadinezsád NKE-s előadására

A Népszava is Mahmud Ahmadinezsád iráni exelnök előadásáról kérdezett. Gulyás elmondta, a közszolgálati egyetem rektora egyelőre nem adott magyarázatot a történtekre, a jövő héten fog vele találkozni. A kínai gazdasági megállapodások nem érintik a magyar sajtót, mondta Gulyás arra, hogy Szerbiában kínai befektetők bevásárolták magukat a médiába. The post A közszolgálati egyetem rektora nem adott még magyarázatot Mahmud Ahmadinezsád NKE-s előadására first appeared on 24.hu.
2024-05-09 13:07:41

Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

A szerencsés nyertes több mint 216 millió forintot vihet haza.
2024-05-08 22:08:15

Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

A szerencsés nyertes több mint 216 millió forintot vihet haza.
2024-05-08 22:06:56

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Pianinoszállitás

2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:01:07

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:24

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   meleggyulolo matricakat ragasztottak ki pecsen a polgarmester feljelentest tesz   •   eljarast inditottak a legendas orosz enekesno ellen kemenyen kritizalta az ukrajna ellen inditott haborut 2   •   robotok segitik a penzugyi szektor digitalis fejlodeset 2   •   autoversenyzes kozben szivrohamot kapott es meghalt a zsaruk sorozat alkotoja   •   orban viktor uzent az eu nak magyarorszag a nyugat balkani orszagok integracioja erdekeben szivesen fizet be de ukrajna erdekeben nem 2   •   a mesterseges intelligenciat hivtak segitsegul az osztalytarsaikrol keszitettek meztelen kepeket kamaszok   •   1820 uj koronavirusos halalesetet jelentettek nagy britanniaban 2   •   ronaldo tovabb javitotta valogatott rekordjait yamal nyitotta a spanyol golok sorat 2   •   babat var kelen anna a kincsvadaszok szakertoje   •   ilyet meg nem latott boribolcsi az orszag elso borton bolcsodejeben jart a mikulas biztos volt racsos suti is fotok 2   •   kapkodo dontesekkel sikerult novelni a kaoszt franciaorszagban   •   cate blanchett budapesten forgat egy videojatekos adaptaciot   •   zajlik a kultuszepites az oroszoknal szobrot kapott a zsoldoslazadas hirhedt vezere   •   tizenegy eve tortent rablas gyanusitottjat tartoztattak le pecsen   •   mok kaotikus az egeszsegugyi dolgozok oltasa   •   cafolja az astrazeneca hogy ne mukodne a 65 ev felettieknel az oltasuk   •   durva a helyzet no a feszultseg a parharcban   •   képességfejleszt   •   egyre tobben reagalnak magyar peter hangfelvetelere   •   meghalt a gogol bordello gitarosa 2   •   rakonczay gabor hallucinacioim voltak   •   fesl   •   az allam mentheti meg a megszunestol az egyik roman legitarsasagot   •   becsapodasnorvegiaba n   •   a ver csak kamu volt de a mentes verprofi 3   •   mélypontot   •   megvan melyik csapat testen at vezethet az ut a magyar valogatottnak a vilagbajnoksagra 2   •   fenyveserd   •   jakab peter indul a miniszterelnok jelolti elovalasztason   •   meg az urbol is latszik a magyarorszagon pusztito aszaly   •   gigantikus vasutfejlesztesbe kezdene lazar janos teljesen magyar tulajdonba venne a gysev et is   •   tozsdere menne a brit etelkiszallitasi ceg   •   lions ireland forward stander to retire at end of season   •   on szereti az anyosat szavazzon   •   tb joshuas widow and the battle for his nigerian church   •   orosz megrendelesre fenyegettek halallal a karpataljai magyarokat   •   tudtuk mi keszul megis megdobbentunk   •   meghalt egy utas egy indiai repulojaraton 2   •   felsziv   •   ugandas missing hundreds of families fear for those taken away 2   •   kijev legvedelem nelkul maradt kulcsfontossagu celpontokat semmisitenek meg az oroszok 2   •   tancolni ugyan nem tud de ugyesen pakolja a dobozokat a boston dynamics uj robotja 2   •   notre dame amator felveteleket keresnek a tuzveszrol keszulo filmhez   •   bÄĹźËrelnÄĹźËktÄĹźËn c   •   szoboszlai dominik nyerte az ev sportolojanak es az ev sportpillanatanak dijat is   •   felmos   •   a mi szerelmes fotonkat valaki lehanyta balhe a viasat3 studiojaban linczenyi marko kimeletlenul beleszallt jarai mate hazassagaba a forgatas utan ment a vita 2   •   szerelme tartja a lelket vajna timeaban   •   megtalalta elete szerelmet nem nez tobb pornofilmet   •   felkutat