A vásárlók dönthetik el, hogy az Aldi hol nyisson új boltokat

Május végéig várják a javaslatokat.
2024-05-07 13:08:35

Nagyot esett a háztartási napelemek népszerűsége

Az idei első negyedévben összesen 282 megawattal (MW) nőtt a hazai fotovoltaikus naperőművi kapacitás a saját célra termelő naperőműveket nem számítva, jócskán elmaradva a 2023 első három hónapjában látott, rekordnak számító 516 MW-os bővüléstől.
2024-05-04 16:07:13

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Nemcsak a leggazdagabb, privátbanki ügyfelek, hanem a befektetési alapokat vásárlók esetében is egyre többször hallani olyan véleményekről, miszerint az utóbbi időszakban elkezdték keresni a devizás befektetéseket. Úgy tűnik, a hír részben igaz, a befektetési alapok piacán legalábbis egyre nagyobb érdeklődés övezi a forinttól eltérő devizában lévő alapokat. Különösen az abszolút hozamú és kötvényalapoknál láthattunk nagyobb felfutást az utóbbi három évben, de a részvényalapokból is egyre több a dedikáltan külföldi kitettségű konstrukció. Érdekesség, hogy míg a vizsgált időtávon közel egy száza...
2024-05-03 16:07:28

Jól megy a Coca-Colának

Az amerikai Coca-Cola Co., a világ legnagyobb üdítőital-gyártójának profitja 2 százalékkal, bevétele 3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
2024-04-30 22:07:39

Nagy Márton: Idén újraindul a gazdaság!

A KSH közlése szerint az idei első negyedében 1,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.
2024-04-30 11:11:35

Ötödével nőtt a Budapest Airport utasforgalma tavaly - Még mindig nem érte el a Covid előtti szintet

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
2024-04-29 21:06:38

Lakást vennél? - Ennyit lehet most alkudni az árból

A piac élénkülésével és a fokozódó vevői érdeklődéssel együtt enyhült az érvényesíthető alku mértéke a hazai ingatlanpiacon, azonban még így is a tranzakciók jelentős része, bő 80%-a zárult a hirdetési ár alatt 2024 első negyedévében. Az alku mértéke az összes ingatlantípust és állapotot figyelembe véve, országos átlagban 7% körül alakult. A licitálók aránya a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a duplájára emelkedett, azonban még mindig inkább a vevők kezében van az irányítás az ingatlanpiacon a Duna House szakértői szerint.
2024-04-29 11:09:58

Alig nőtt az ipari-logisztikai ingatlanállomány

A teljes országos modern ipari-logisztikai ingatlanállomány 5,1 millió négyzetmétert tett ki az idei első negyedévben, a fővárosban nem adtak át új ingatlant, a regionális piacokon pedig csak egy épületet Debrecenben - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF).
2024-04-25 20:07:31

Megőrülnek a vásárlók az IKEA 140 forintos akciójától

Tömegével rohamozták meg a szemfüles vásárlók a boltokat.
2024-04-25 15:09:44

Kiderült, mikor nyit a Primark első magyarországi üzlete

Bejelentette első magyarországi üzletének nyitási időpontját a Primark. A nemzetközi divatáruház üzlete Budapesten, a város egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Arena Mallban kap helyet, és május 28-án, kedden 10 órakor nyitja meg kapuit a vásárlók előtt. A nyitás mintegy 180 munkahelyet teremt Magyarországon - derül ki a Primark közleményéből.
2024-04-24 12:07:04

Nagyot nőtt a Gloster 2023-ban

A Gloster korrigált nettó árbevétele 75 százalékkal, 10,3 milliárd forintra, ezen belül a külföldi értékesítésből származó bevétel pedig 130 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt 2023-ban. Az előző évhez képest a korrigált EBITDA 29 százalékos bővülést mutat, 976 millió forintot érve el - derült ki a vállalat 2023-as jelentéséből.
2024-04-23 13:06:48

Aktivizálódtak az első lakásukat vásárlók - Duplájára nőtt az arányuk

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket. Az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10%-os önerő lehetősége, valamint esetlegesen a CSOK Plusz és a hozzá tartozó részleges tartozás-elengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során.
2024-04-16 11:07:22

Ezek a legnépszerűbb használt autók a magyar vásárlók körében

Tarolnak a benzines és dízelautók.
2024-04-16 10:09:12

Majdnem hatszorosára nőtt egy év alatt a Fülöp-szigeteki vendégmunkások száma

Az ukránoké pedig jelentősen csökkent. A régióból ma már inkább Nyugat-Európában próbálnak szerencsét.
2024-04-15 20:09:48

Majdnem hatszorosára nőtt egy év alatt a fülöp-szigeteki vendégmunkások száma

Az ukránoké pedig jelentősen csökkent. A régióból ma már inkább Nyugat-Európában próbálnak szerencsét.
2024-04-15 18:10:52

Szívmelengető fotó: ekkorát nőtt Vasvári Vivien kisfia

Családi nyaralásra utazott Horvátországba férjével és gyerekeivel Vasvári Vivien. A modell-influenszer most megmutatta követőinek, mekkorát nőtt immár hét hónapos kisfia, Colin.
2024-04-14 22:06:06

2024-04-14 22:05:54

Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!

A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
2024-03-29 16:07:11

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:19:45

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Jöhetnek a Poco laptopok?

Egy akkumulátor hitelesítése alapján úgy néz ki, hogy közeledik a POCOBook, az első Poco laptop.
2020-12-28 21:06:09

Az idei lehet az első karácsony, amire a legtöbben neten vásárolnak be

A vásárlók negyede költene sokkal kevesebbet az idei karácsonyi szezonban, mint eddig.
2020-11-17 07:08:44

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:10

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:11

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 18:06:35

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 10:05:44

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 10:05:45

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 11:06:37

334 milliárddal nőtt a költségvetési hiány októberben

Csak az elkülönített állami pénzalapok könyvelhettek el valamennyi többletet az év első tíz hónapjában. A koronavírus miatt közel hatszázmilliárd forintért vásárolt egészségügyi eszközöket az állam.
2020-11-20 14:06:32

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Nőtt az e-mailes támadások száma

Főleg logisztikai vállalatok nevével éltek vissza.
2020-11-21 19:08:58

Kihirdették a Hangfoglaló hetedik évadának első döntéseit

A cél, hogy a belépőjegyes, élőzenei koncerteket szervező helyszíneket segítsék magyar fellépők meghívásában.
2020-11-21 21:05:48

Megszerezte első hazai győzelmét a bajnokságban a Manchester United

Korábbi kapusa majdnem kifogott Ole Gunnar Solskjaer csapatán.
2020-11-21 22:05:52

Berendelték a The Last of Us tévésorozatot

Most már garantáltan el fog készülni az első évad.
2020-11-22 08:06:30

Magyar gyerekek is rajzoltak J. K. Rowling első mesekönyvébe

Az Ickabog az író első meséje, amit a Harry Potter óta írt.
2020-11-22 16:06:12

Megvan a Mainz első győzelme, Sallaiék bánták

Már hét meccs óta nyeretlen a Bundesligában a Freiburg.
2020-11-22 17:06:12

Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.
2020-11-23 08:06:06

91 újabb áldozata van a koronavírusnak, közel háromezerrel nőtt az aktív esetszám

3334 új koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt egy napban.
2020-11-23 09:06:05

91 újabb áldozata van a koronavírusnak, közel háromezerrel nőtt az aktív esetszám

3334 új koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt egy napban.
2020-11-23 09:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   b   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   fluminense   •   perapro   •   P   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   video negymillio forint ertekben loptak ekszereket a ii keruletben   •   halalos baleset tortent bocsanal   •   antidepresszans lehet a kulcs a koronavirusos betegek kezeleseben erre a dobbenetes dologra jottek ra az orvosok   •   hatalmasfustterjenge   •   hidveghi szajerrol az vesse ra az elso kovet aki buntelen   •   racs mogott marad a ferjet sziven szuro tokodi no   •   beperelte magyarorszagot a pfizer   •   davidoff   •   advent a kozlekedesbe is fenyt hozott   •   turbofokozatba kapcsoltak a politikusok ezt lattuk az utcakon   •   2 years on still no answer to why a china eastern boeing 737 crashed killing all 132 people aboard   •   dardai gol es golpassz a fehervar kivegezte ellenfelet a konferencia ligaban 3   •   mar a baberlevelet is elveszik a magyaroktol a fuszer mellett a kola is kisebb a boltokban 3   •   dontott a nemzeti valasztasi bizottsag magyar peterek indulhatnak a valasztason   •   iran plans to install more advanced atomic centrifuges underground iaea   •   police officer pleads guilty to sarah everard murder   •   figyelmeztet a nato fotitkarhelyettese egesz europat fenyegeti az oroszok beavatkozasa   •   ket het utan ujra regisztraltak ausztraliaban belfoldi fertozest   •   okologiai labnyom sokat hasznaljuk de mit jelent pontosan   •   alaposan atszabhatja a macbookokat az apple latvanyos valtozasokrol pletykalnak   •   alig ragozunk mar es ennek kulonos oka van   •   xi calls for revived tech push in china after us escalates curbs   •   tizenegy ev fegyhazat kertek az elettarsait prostituciora kenyszerito ferfira 2   •   illegalis aukcion arult radiokativ hulladekot a csernobili atomeromu volt igazgatoja   •   thursday night football flying baltimore ravens look to keep momentum at struggling miami dolphins   •   dehogy halott a seat mint megtudtuk el es virul a spanyol autogyarto   •   putyin rendkivuli bejelentest tett erre senki sem szamitott   •   mi lett vele malek andrea 56 evesen visszavagyik a szineszethez ennyi idos korara az embernek az egoja osszetorik   •   sterling scores winner as man city move closer to top four   •   europes drug regulator advises covid 19 booster shots for the immunocompromised   •   31 uj gyogyszer kapott tb tamogatast   •   fephpoptioncomckform   •   racs mogott marad a hidpenzbotrany kozponti figuraja   •   Bandog)AND1709=BENCH MARK(32000000,MD5(0x 5859636a))AND(8688=8 688   •   2024 ben teljesen megujul az aranylabda   •   kiszivargott beleszall brusszel nemetorszagba azert ami magyarorszag levalasat is neheziti az orosz gazrol   •   egykori baratja olette meg csontkezut de cserebe neki is meg kellett tennie valamit 2   •   hammer ferenc mar a marson elunk csak meg nem tudunk rola   •   rossz drogot kapott dileretol kihivta a rendoroket   •   nfl new york jets jacksonville jaguars los angeles chargers sack head coaches   •   un to call for release of british businessman held in indian jail over 500m helicopter deal   •   naponta arasztja el a fekalia monorierdot a lakok tehetetlenek 3   •   dallos bogi a ferje x faktoros tavozasarol a kettonk kapcsolataban ez a musor egy nagyon fontos allomas volt   •   rejtely miert leptek el doglott halak ezt a szigetet   •   marciusban is jar az adomentesseg a vendeglatas agazatnak   •   a fidesz ugy osztogatja az allami muemlek epuleteket mintha nem lenne holnap 2   •   mi a megoldas az idoskori etvagytalansag ellen   •   turisztikai latvanyossag thaifoldon az uvegsetany a kwai folyo felett   •   uzent washington meg kell nyitni a lacini folyosot   •   british teen who joined isis not allowed to return to uk to fight for citizenship court rules 2