Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán fakadt ki, miután kiderült, mit is tartalmaz a Fidesz legújabb javaslata. A volt magyar miniszterelnök nem fogta vissza magát, kemény sorokat fogalmazott meg.
2024-05-07 12:06:31

2024-05-07 12:06:06

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:10:09

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:09:58

Ennek a filmfesztiválnak a gyerekek állnak a középpontjában

Cinemira, 1,5 percben, három kategóriában.
2024-05-04 14:09:10

Ennek a filmfesztiválnak a gyerekek állnak a középpontjában

Cinemira, 1,5 percben, három kategóriában.
2024-05-04 14:07:03

Nem zavarta őket, hogy a zsúfolt parkban gyerekek játszanak körülöttük.
2024-05-03 13:10:48

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:44

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:15

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:37

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódon.
2024-05-03 10:06:31

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:12

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:05:55

Dagad a botrány: Daniel Radcliffe reagált a Harry Potter írónőjének transzfób kijelentéseire

Daniel Radcliffe és J.K. Rowling között elmérgesedett a viszony. A Harry Potter írónője és a filmek sztárja ma már csak a médián keresztül üzengetnek egymásnak, ugyanis egy fontos dologban nem értenek egyet.
2024-05-01 21:06:06

2024-05-01 21:05:56

Daniel Radcliffe élesen kritizálta J. K. Rowlingot nézetei miatt

Újabb szöget vertek a két híresség barátságának koporsójába.
2024-05-01 13:09:06

Megalkották a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztenst

Egy közösségi ötletből fejlődött ki a mesterséges intelligencián alapuló, első magyar éttermi asszisztens, amit már több mint 20 étterem használ.
2024-04-30 09:07:23

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

X-Faktor ? Puskás Peti kiakadt: nem jut eszébe az embereknek, hogy ezek tizenéves gyerekek? ? videó

Puskás Peti kiakadt a kommentelőkre, mart azok szerinte nem veszik figyelembe, hogy az általuk szidott versenyzők csak tizenévesek.
2022-11-07 23:05:59

2022-11-07 23:06:37

Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!

A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
2024-03-29 16:07:11

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:47

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   P   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   magyar gyerekek is rajzoltak j k rowling elso mesekonyvebe   •   a gyermekeink sehol nincsenek biztonsagban a zugloi trolin molesztalt egy kisfiut egy 32 eves pedofil   •   russia wants to bomb kharkiv to the ground germanys baerbock says 2   •   elfogtak oket ez a ket ferfi tort be a budapesti louis vuitton uzletbe tobb tizmillio forintnyi luxusholmit talaltak naluk 3   •   ha nem lenne koronavirus szeptember ota most eloszor haltak volna meg kevesebben magyarorszagon   •   bortonbuntetest ker az ugyeszseg a kozben felmentett papra aki a vad szerint fiatal fiukat vett ra szexre   •   balesetveszelyre figyelmeztet a pilisi parkerdo   •   brain imaging technology designed for babies   •   nemetorszagban kilottek kinaban bezuhantak a porsche eladasok 3   •   anyad mostantol az en tulajdonom es nem tehetsz ellene semmit   •   zidane nem keres kifogast a real kinos kupakiesesere   •   soha nem latott foto kerult elo a demenciaval kuzdo bruce willisrol es az unokajarol   •   em   •   russia is losing close to 1000 soldiers in ukraine every day but it wont stop relying on mass assaults to brute force frontline advances uk intelligence   •   igazi siker egy svajci sebeszcsoport harom napig eletben tartott egy donormajat 2   •   befogadna a wikileaks alapitojat mexiko   •   drasztikus lehulessel er veget az aprilisi nyar   •   ezert nem lehetett soha kiraly fulop herceg 2   •   jon a szuloi felugyelet lehetosege ebbe a chatprogramba is   •   ha en lennek maradona igy enekelt manu chao maradonanak kusturica filmjeben   •   halalos repulobaleset rackereszturnal egy volt nagykovet utazhatott a gepen   •   taylor swift breaks another record by claiming all top 10 spots of the billboard hot 100   •   bill to protect judges added to must pass defense package   •   merevreszeg no miatt hajtott vegre kenyszerleszallast egy budapesrol felszallt repulo   •   felsomarokes marokes faipari szerszam 12   •   ALFAROMEO156HIBAKDK   •   sulyos vadakkal szalltak bele magyar peterbe a parlamentben   •   casemiro a la liga feje benzema messi elott galazott a real   •   wednesday evening news briefing where did coronavirus come from   •   jo helyre ment az oscar dij husbavago es fajdalmas lett a 20 nap mariupolban cimu film   •   ezeket erdemes daralni a konyvek helyett   •   europa legerosebb embereit hozta ossze ifjabb fekete laszlo 2   •   who is key and where will series be decided between england and india   •   gyurcsany ferencet vedve szallt bele magyar peterbe a dk s politikus   •   brexit biden says no to hard border in ireland   •   szavazas az indexen ki nyeri az aranylabdat   •   ilyen hangja van egy fekete lyuknak   •   egy korszak vege michelisz norbertnek nem lesz ujabb eselye wtcr t nyerni   •   kulonos kegyetlenseggel gyilkolta meg lakotarsat most vadat emelhet ellene az ugyeszseg 3   •   kozel tucatnyi migranst vitt magaval egy roman   •   1800 eves szarmata leleteket talaltak a kiskunhalasi napelempark teruleten 2   •   heves vitak folynak az izraeli kormanyban a valaszcsapasrol   •   barcelona 1 2 real madrid jude bellingham scores screamer and injury time winner in el clasico   •   siman nyert az atalanta az olasz bajnoksagban video   •   sajat kirugasat javasolta az alommelo jelolje igy reagalt balogh levente 3   •   kinevezte uj edzojet a los angeles lakers 2   •   european arab diplomats try to revive mideast peace efforts   •   felavattak europa elso urrepuloteret   •   mlehu   •   uj urallomas osszelegozasara keszul kina de elobb egy raketat is csinalnak hozza 2