Újabb megrázó képeken a pusztító orosz-ukrán háború

Nem enyhülnek a heves harcok az orosz-ukrán háborúban
2024-05-10 16:09:57

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

Mi következhet az orosz-ukrán háború eszkalációjából?
2024-05-08 19:09:25

Megszületett Hilary Duff negyedik gyermeke: fotókon a csöppség életének első pillanatai

Hilary Duff az otthonában hozta világra a negyedik gyermekét. A kislány, aki a Townes Meadow Bair nevet kapta, vízben szülés útján jött a világra. A színésznő most intim fotókat osztott meg a nagyvilággal.
2024-05-08 07:06:13

2024-05-08 07:05:55

Újabb világsztár érkezik Budapestre: az Eurovíziós Dalfesztivál kétszeres győztese először ad koncertet a fővárosban

2025-ben Magyarországra látogat az Eurovízió egyetlen kétszeres női győztese.
2024-05-07 16:06:18

2024-05-07 16:05:59

A háború, ami háromnegyed millió emberáldozatot követelt

Az indokínai háború vagy első indokínai háború 1946. december 19. és 1954. augusztus 1. között tartott
2024-05-07 09:10:11

Újabb férfi költözött be ma este a ValóVilág többi szereplőjéhez: VV Dzsigeri elárulta, hogy eddig még egyetlen kapcsolata sem volt.
2024-05-06 23:06:03

Borzalmas képeken az háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

Új, drámai fotókon az orosz-ukrán háború iszonyata.
2024-05-06 13:08:48

Hegyi Gyula: Német tank a moszkvai utcán

A Nyugatnak nem kell foglalkoznia az orosz néplélekkel, elég, ha saját érdekeit és az európaiak békevágyát követi.
2024-05-06 06:08:18

Hegyi Gyula: Német tank a moszkvai utcán

A Nyugatnak nem kell foglalkoznia az orosz néplélekkel, elég, ha saját érdekeit és az európaiak békevágyát követi.
2024-05-06 06:06:51

Drámai felvételeken az orosz-ukrán háború megdöbbentő pusztítása

Ötven évbe is beletelhet, míg visszaállhat a teljesen normális élet a háború után.
2024-05-04 08:07:32

Pusztító tűz Veszprémben, rengetegen kerültek kórházba - fotó

Egy tárolóból indult a tűz.
2024-05-03 20:08:35

Egyetlen ábra, amely kiválóan megmutatja, mekkora is valójában az orosz hadsereg friss területszerzése

Friss ábrát tett közzé a War Mapper az orosz hadsereg nettó áprilisi területszerzéséről. Az összegzés azért érdekes, mert bár szinte naponta kerülnek orosz kézre újabb és újabb ukrán falvak, továbbra is úgy tűnik, hogy az orosz területszerzés Ukrajna méretét tekintve összességében minimális.
2024-05-03 18:07:00

Újabb borzalmas képeken az orosz-ukrán háború pusztítása

Fokozódó harcok, légicsapások és rengeteg halott. Friss képeken az orosz-ukrán háború.
2024-05-02 16:10:20

Most a lengyel külügyminiszter sokkolja a világot

Újabb nyomasztó lengyel bejelentés, újabb világháborús veszély.
2024-05-02 14:09:27

Újabb drámai lépés, újabb európai uniós, NATO-ország hergeli az oroszokat

Szóban az ukránokat segítik, a valóságban a harmadik világháborút hozzák közelebb.
2024-05-01 15:08:14

Az ukrajnai háború árnyékában szép csendben Amerika egy újabb pusztító konfliktusra készül

Az Egyesült Államok képviselőháza április 20-án hosszas huzavona után megszavazta a 2023 őszén előkészített katonai segélyszállítmányt, amely világ több részébe fog fegyvereket juttatni. A legnagyobb figyelmet egyértelműen az Ukrajnának szánt csomag kapta, viszont emiatt jóval kisebb rivaldafényt kapnak más területek, így az indo-csendes-óceáni térség is. Cikkükben most annak járunk utána, hogy pontosan mire is jut még plusz forrás ezzel Kína közvetlen közelében.
2024-05-01 14:07:26

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:01:11

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:25

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:43

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:36

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:05

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:50

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:12

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:24

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:19:44

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

A Cali Condors nyerte a Nemzetközi Úszóligát, világcsúcsok a zárónapon

A finálé egyetlen magyar résztvevője Jakabos Zsuzsanna volt.
2020-11-22 22:05:59

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:34

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:35

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

Lopták a katalizátorokat Dunaújvárosban, a kijárási korlátozások miatt bukhattak le a tolvajok

Több mint tíz autó katalizátorát vágták ki egyetlen hónap alatt a fiatalok.
2020-11-19 08:06:13

Lopták a katalizátorokat Dunaújvárosban, a kijárási korlátozások miatt bukhattak le a tolvajok

Több mint tíz autó katalizátorát vágták ki egyetlen hónap alatt a fiatalok.
2020-11-19 08:06:14

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   europes liberals greens say abortion must be a right in eu charter   •   osszejatszottak a zarkatarsak bukta lett a vege   •   az unnepi idoszakban nem kapcsolja le az aramot es a foldgazt az mvm   •   korozott volvot foglaltak le a rendorok roszken   •   foldontuli hangokat rogzitett egy fotos a bajkal tavon   •   uj panelt tesz a hirfolyam tetejere a facebook jon az oltasi kisokos 2   •   zacher gabor nagyon torz lett ez a vilag video   •   varga attila megnosult   •   nehez hinni szeretnek de nagyon nehez magyar peter esti tuntetese videon   •   az esernyoket eltehetjuk de a szel nem tagit   •   fegyveres rablas miatt letartoztattak negy embert budapesten   •   gyulnek a bizonyitekok elarulta putyint szemelyes jobaratja titokban ukrajnat tamogatja   •   gyulolik a bortonben az rtl klub bukott sztarjat   •   finoman fogalmazva is derekba tori az eletunket ez a dontes nyilatkoztak az szfe n felmondo oktatok 2   •   magyarellenes verfagyaszto falragaszok jelentek meg beregszaszon az ortodox husvet hajnalan   •   karacsony gergely egeto szukseg van kompenzaciora   •   kirugtak a szakallas evezosnot a klubbol mert csapattarsa mellet bamulta az oltozoben   •   ukran elemzok magyarorszag ellenseg   •   megszuletett erzsebet kiralyno kilencedik dedunokaja   •   ugy nez ki egyre nagyobb a baj europa unnepelt fintech sztarjanal   •   mar tobb mint szazmillioan elkaptak a koronavirust a vilagon   •   egyre csak no a fertozottek szama ukrajnaban mar a harmadik hullamra keszulnek   •   1200 felett az uj magyar fertozottek szama 77 beteg hunyt el   •   europol hamis negativ koronavirus eszteket arulnak az eu n beluli utazasokhoz 3   •   far right extremist convicted of murdering german politician   •   golftáska   •   borbely alexandra nehezen viseli nagy ervin szakmai velemenyet azert mert tetszeni akarunk egymasnak video   •   ujra felfuggeszthetnek magyarorszagnak igert eu penzeket   •   sztrajkot hirdettek az operahaz dolgozoi elmaradhat a ma esti eloadas ime a reszletek   •   extrem reggeli rosszulletek nehez varandossagok es egy titokzatos heg katalin hercegne tobbszor betegeskedett mar a sokkolo rakdiagnozis elott is   •   a magyar nemzet szerint a miniszterelnok jeloltrol is megegyezett tobb ellenzeki part de cafolnak 2   •   verseny"ORDERBY1fDek   •   dobrev klara szerint a fidesznek nincs erkolcsi alapja a kormanyzashoz   •   negy ifju magyar tehetseg megy tovabb a virtuozok v4 nemzetkozi elovalogatojaba   •   delutanig biztosan varnak a szarazfoldi akcioval ujabb amerikai hadihajo erkezett tobb mint 2300 palesztin meghalt elo kozvetites az izraeli palesztin haborurol   •   mozambique insurgency militants beheading children aid agency reports 2   •   szazezer rendort es csendort mozgositanak franciaorszagban szilveszterkor a tomegkozlekedes is leallhat   •   vilaghiru fellepok erkeznek a paloznaki jazzpiknikre   •   infarktus miatt parkolt rossz helyen megbirsagoltak majd nem engedtek el a bunteteset 3   •   ujra jar a dabasi vonat 2   •   nagy pacba kerulhet joe biden 2   •   uzleteink   •   zaporeso es eros szellokesek kiserik a husvetot az orszag egyes reszein   •   what a staggering gun cache discovered in one suspected neo nazis house says about far right extremism in europe 4   •   who shone as a lone striker read garth crooks team of the week   •   ezzel a praktikaval megmenthetjuk az odaegett tejet   •   ilyen penzugyi mentooveket kapnak a cegek a koronavirus atveszelesere x   •   az egyeni vallalkozokat segitheti a most bejelentett ingyenhitel 2   •   torvenyjavaslatba csomagoltak karsai daniel nepszavazasi kerdeset az ellenzeki partok   •   sulyok laszlo uj koztarsasagi elnok az alaptorveny es a jogallamisag a ket sarokpont a munkamban