A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában

Haza kellett küldeni a diákokat csütörtökön két besztercebányai iskolából, miután bombafenyegetés érte az intézményeket. A Parameter szerint a Andrej Sládkovič Gimnáziumnak és a Jozef Murgaš Ipari Szakközépiskolának címeztek fenyegető e-mailt. A lap kiemeli, hogy néhány nap alatt ez már a sokadik olyan eset Szlovákiában, amikor iskolák felrobbantásával fenyegeztőztek. Kedden több mint 1500 intézmény kapott hasonló e-mailt, köztük óvodák, általános- és középiskolák is. Az épületek átvizsgálása során sehol nem találtak robbanószert, ennek ellenére a mostani fenyegetéseket is komolyan veszik a ha...
2024-05-09 17:09:01

Kibertámadás volt Szlovákiában, tömeges bombafenyegetések érkeztek

Inkább "kibertámadás", mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény - főleg iskolák - bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
2024-05-08 20:06:41

Fokozott ellenőrzésre kapcsol a rendőrség a reptéren és a környékén

A korlátozások 2024. május 8-án 0 órától 2024. május 10-én 24 óráig tartanak - jelentette be szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a police.hu-n.
2024-05-08 11:08:49

Újabb bombariadót rendeltek el Szlovákiában

Bombafenyegetés érte a bankokat Szlovákiában
2024-05-07 12:09:45

Önkormányzati választás 2024: újabb határidő jár le

Ma 16 órakor lejár a kompenzációs, a fővárosi és a vármegyei listák, valamint a területi és az országos nemzetiségi listák bejelentésére megállapított határidő a június 9-ei önkormányzati és nemzetiségi választásra.
2024-05-07 08:06:49

Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?

2024-05-05 17:06:49

Gladiátorbemutatót és "rabszolgavásárt" tartanak Óbudán

Római tavaszünnep lesz Aquincumban áldozatbemutatással és harcokkal, de ahogy írják, saját rabszolgát is "szerezhetnek" a rabszolgavásáron.
2024-05-05 14:09:53

A pedofilbotrány miatt tüntetnek a Belügyminisztériumnál, koncertet remélő turisták is csatlakoztak

Újabb megmozdulást szerveztek a tárca elé, de nem sokan jöttek el.
2024-04-27 18:06:44

Óriási erdőtüzek pusztítanak Kanadában - videó

Több nagy kiterjedésű erdőtűz ég Kanada nyugati részén, a hatóságok attól tartanak, hogy újabb katasztrofális nyár elé néznek.
2024-04-23 12:09:19

Önkéntes tűzoltót harapott meg egy medve Szlovákiában

Az állat a combjába harapott.
2024-04-22 16:12:02

Rohamosan terjed a járvány Magyarország szomszédjában

Egyre több járásban jelenik meg fertőző májgyulladás (hepatitis A) Kelet-Szlovákiában - írja az Új Szó.
2024-04-22 11:07:48

Parlamenti választásokat tartanak Horvátországban

Horvátország parlamenti választás
2024-04-17 07:09:30

Elgázolt egy idős férfit a vonat Szlovákiában

A mozdonyvezető időben reagált, és meghúzta a vészféket, de már nem tudott megállni.
2024-04-15 17:09:36

Kávétermékek gyors kiszállítással

Olasz és német kávétermékek közvetlenül az importőrtől. Gyors országos kiszállítás. 9.000,-Ft rendelési értéktől INGYENES házhozszállítás. LAVAZZA, Dallmayr, Schirmer, Segafredo, Illy, MElitta, Holland, Rico, Röstfein, Franco Caffe... Szemes kávé, őrölt kávé, koffeinmentes kávé, kávépárna, kávékrémesítő, instant kávé, kapucsínó, méz, forró csoki, tea... COOL Coffee SHOP www.coolcoffee.hu
2020-06-23 22:14:41

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:20:34

Megalázó feladatokra tartanak külön szolgákat a sztárok

Van, akinek még a rágógumit is a szájába kell adni, más nem tud egyedül aludni, így oda kell bújni mellé.
2020-11-29 22:07:39

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Több száz hallgató segíti a tesztelést a Műegyetemről is

Az egyetemisták főként szállítási és adminisztratív feladatokat végezhetnek.
2020-11-16 17:08:14

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

A kormány február 8-áig meghosszabbította a veszélyhelyzeti korlátozásokat

Mégsem 30 napra, hanem egészen februárig tartanak a korlátozások.
2020-11-18 09:07:00

A kormány február 8-áig meghosszabbította a veszélyhelyzeti korlátozásokat

Mégsem 30 napra, hanem egészen februárig tartanak a korlátozások.
2020-11-18 09:07:01

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ketszer haromszor annyi gyermek kerul most korhazba mint a jarvany kezdeten   •   a brazil elnok strandolo tomegekkel bandazott ujevkor 2   •   tiktokon mentette meg tamadojatol a fiatal lanyt   •   ilyen lesz a miskolcon epulo y hid   •   feher marvanybol keszult diszes agyat orzott a sirbolt   •   kiderult miert talalkozott meggyes david ket exe   •   magyar hamasz tusz apja boldog voltam amikor megtudtam hogy a fiamat elrabolta egy gep modjara gyilkolo szervezet   •   blikk kommentar osszeforrva 2   •   a munkaltato nem teheti kotelezove a koronavirus elleni vedooltast   •   varga judit a magyar jogallamisag becsuletet stockholmban is megvedjuk 2   •   ujabb vilagsztart vadolnak szexualis eroszakkal   •   tomegsirral a kuszoben valt halalzonava gaza legnagyobb korhaza 2   •   katalin hercegne ereje most lesz igazan lathato amikor torekenyebb mint valaha   •   baleset tortent balatonfured kaptalanfured belteruleten motoros es egy auto utkozott 3   •   gop senators criticize pentagon nominees partisan tweets   •   kimondta putyin leghubb szovetsegese keszulunk a haborura   •   alec baldwin has not been asked by authorities to return to new mexico source says   •   nyarias napok jonnek megdolhet tobb melegrekord   •   ukrainian hockey league criticized for pathetic punishment for racist gesture   •   dontott a kormany a szechenyi kartyarol 1500 milliarddal tobb hitelhez juthatnak a cegek   •   a rendkivuli hohelyzet miatt egesz nap zarva tart a madridi nemzetkozi repuloter   •   varatlanul megjelent egy vilagsztar palacsik lillaek videojaban   •   on this day in history december 3 1992 the first text message is sent   •   nagy gabor kasszas jani   •   magyar sztarok akik a kozos munka soran szerettek egymasba   •   ez meg mi volt miert vette le hirtelen orban viktor a frissen kiposztolt videojat   •   ezek a vilag legboldogabb orszagai 2024 ben izrael az otodik magyarorszag ot helyet rontott   •   franciaorszag ujranyitja hatarait a nagy britanniabol erkezoknek ha van negativ tesztjuk 3   •   a bortonbol iranyitottak egy unokazos csalasra szakosodott bunszervezetet romaniaban   •   amint lehetett kitodultak az utcakra az olaszok 2   •   ez tenyleg a legrosszabb legigenytelenebb sajtos krumpli a vilagon   •   az egy dolog hogy az urben jatszodik a film de ott is fogjak forgatni 2   •   brad pitt says angelina jolie sought to inflict harm with vineyard sale   •   ismet van magyar alpolgarmestere nagybanyanak   •   idojaras akar ujabb fagy is johet itt vannak a reszletek 3   •   ujabb vii keruleti szorakozohely zar be 2   •   magyar csoda a jegen hatranybol forditva jutott vilagelitbe a noi valogatott   •   izraeli katonak serultek meg a libanoni hatarnal 2   •   india shock australia to reach hockey semi final   •   PS2;PS3;XBOX360;PS2;   •   melto emleket allitana az edesapjanak oszter alexandra oszter udvar nyilhat   •   a gps t kovette a dunaba hajto sofor azt hitte hogy lesz ott egy hid   •   piko andras jo ha a helyieknek fizetniuk kell a parkolasert 2   •   lehetosegek 15   •   bejott az elet mihalyfi lucanak a ferfi nezok nagy oromere a the voice online riporterekent is kiprobalhatja magat 2   •   belenez a fulebe egy uj app es 93 os pontossaggal megmondja ha baj van   •   nkorea warns us of very grave situation over biden speech   •   aggaszto kepzodmenyeket talaltak a bajkal to melyen   •   hogyan kerul akvarium origami daru vagy a nagypapa autoja egy lengyel szavazofulkebe   •   a varazslo 41 pontja sem volt eleg tovabb sullyed a dallas 2