Tippelje meg velünk az EP-választás eredményét!

2024-04-20 12:06:44

Hogy hívták Bajor Imre éttermét, és mi lett vele? Hová mászott fel 2009-ben Orbán Viktor? Játsszon velünk, kiderül a kvízünkből!

Ünnepeljen velünk Ön is! Idén immár 30. születésnapját tölti be a Blikk, a rendszerváltás után indított napilapok közül az egyetlen, amely talpon maradt, és piacvezetővé is vált. Most időutazásra hívjuk: játsszon velünk, idézzük fel együtt a 2009-es évet!
2024-03-17 07:06:26

2024-03-17 07:06:10

Hogy hívták Bajor Imre éttermét, és mi lett vele? Hová mászott fel 2009-ben Orbán Viktor? Játsszon velünk, kiderül kvízünkből!

Ünnepeljen velünk Ön is! Idén immár 30. születésnapját tölti be a Blikk, a rendszerváltás után indított napilapok közül az egyetlen, amely talpon maradt, és piacvezetővé is vált. Most időutazásra hívjuk: játsszon velünk, idézzük fel együtt a 2009-es évet!
2024-03-17 06:05:54

Lemondott Medgyessy, beléptünk az unióba, de nem csak ezért volt fontos év 2004: emlékszik még, miért? Játsszon velünk!

Jubileumi születésnapot ünnepel a Blikk, ugyanis idén harminc éve, hogy elindult a lap. Játsszon velünk, elevenítsük fel együtt az elmúlt esztendőket, ezúttal 2004-et! Emlékszik még, mi történt akkor? Most kiderül!
2024-03-11 07:06:03

Velünk él a koronavírus Magyarországon: emelkedett koncentrációt mutattak ki a szennyvízből

Megtorpant a múlt heti mérséklődés a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért szintjében, az országos átlagkoncentráció emelkedett érték mellett stagnál - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
2023-10-18 10:07:31

Lassan tíz éve velünk van, de mára meghaladta az idő: változás jöhet az ingyenes készpénzfelvételi limitnél

Az Indexnek nyilatkozó elemző szerint az infláció miatt már ideje lenne emelni a tíz éve meghatározott limiten.
2023-10-06 19:07:32

Kormánybejelentés: még karácsonykor is velünk lesz a kötelező bolti akció és a betéti kamatsapka

December végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást, valamint a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvény vásárlás tilalmát ? közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-09-25 22:25:04

Sztojcskov, Marco Rossi, Szalai Ádám: kövesse velünk a Futball Fórum Hungary izgalmas elődadásait

Magyarország legnagyobb futballszakmai rendezvényét tartják a Groupama Arénában.
2023-05-30 11:11:03

Kína: Amerika gazdasági erőszakot alkalmaz velünk szemben

Az Egyesült Államok gazdasági erőszakot alkalmaz Kínával szemben, a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport tagjainak emiatt tartózkodnia kell attól, hogy ezekben a gazdasági kényszerítésben Washington cinkosaivá váljanak - jelentette ki pénteken Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő.
2023-05-12 21:07:42

Figyelmeztet a szakértő: a súlyos gyógyszerhiány még jó ideig velünk maradhat

Tavaly év végén és az idei év elején a gyógyszertárak korábban nem tapasztalt méretű problémával álltak szemben: kifogyóban voltak az amoxicillintartalmú antibiotikumok és a paracetamoltartalmú készítmények is. A probléma a mai napig nem oldódott meg, sőt, a szakértők szerint még sokáig velünk maradhatnak.
2023-04-11 17:07:06

2023-04-11 17:06:36

2023-04-11 17:06:10

Küszöbön az áttörés, de még sokáig velünk lesznek a veszélyes lítiumion-aksik

Ellepték a világot, de nagyon kell vigyázni velük.
2023-03-26 18:11:58

Balog Zoltán: Isten gyermekként akar velünk lenni

Minderről a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi ünnepi, vasárnapi istentiszteletén beszélt.
2022-12-25 13:14:54

Nyaralásból rémálom: így hiúsult meg az álomutazás

Anita régóta tervezgette az idei nyaralását, ami évekig nem jött össze, ezért nagyon vágyott már némi kikapcsolódásra. Az élet azonban sajnos közbeszólt: internetes csalás áldozata lett, ezért ismételten meghiúsult a hőn áhított utazás. Ebben a cikkben megosztotta velünk történetét, hogy az esetéből tanulva velünk soha ne fordulhasson elő hasonló baleset.
2022-12-13 12:10:18

2022-12-13 12:06:34

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:10

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:10

Pokerfood

Ebédeljen hulladék-mentesen! A Pokerfoodnál lehetősége van az ebédjét visszaváltható edénybe rendelni! Óvja Ön is a környezetét, és spóroljon 3%-ot az ebéd árából! A választékot az alapján alakított ki, hogy mindenki megtalálja a számítását: a fogyni és a hízni vágyó, az ínyenc és a hagyományos ízeket kedvelő, a reformkonyha és a nemzetközi konyha híve, a cukorbeteg és a tej-, tojás érzékeny is. Ebéd-házhozszállítás Szegeden, Kecskeméten, Sándorfalván, Hódmezővásárhelyen. Étkeztetés magánszemélyeknek, cégeknek, vállalatoknak, iskoláknak, óvodáknak. Link: https://www.pokerfood.hu Tel: +36205637...
2020-06-23 22:01:04

Idősgondozás Németországban

Meghatározzuk az irányt, fejlesztünk és innováljuk szolgáltatásainkat, mindezt azzal a céllal, hogy ügyfeleinknek a legjobban fizetett munkát biztosítsuk. Kattintson a www.atena.org weboldalra!Idősgondozók részére kínálunk állásokat, 24 órás gondozás Németországba. Hívjon a +421 917661067 telefonszámon és kérjen visszahívást. Továbbá elérhet minket az ingyenes +3680080265-ös számon vagy felveheti velünk a kapcsolatot mailben: [email protected] és mi felhívjuk Önt.

Idősgondozók részére kínálunk állásokat, 24 órás gondozás Németországba. Hívjon a +421 917661067 telefonszámon és kérjen visszahívást. Továbbá elérhet minket az ingyenes +3680080265-ös számon vagy felveheti velünk a kapcsolatot mailben: [email protected] és mi felhívjuk Önt.

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   babat var a megasztar enekesnoje   •   teljesen kiakadtak a kommentelok a non aki elmondta szerinte hogy lehet egy ferfit boldogan tartani   •   a kormanyhivatal szerint jogtalanul vett fel tobbmillios jutalmat gyal fideszes polgarmestere   •   az mti kiadta hogy bosznia hercegovina vezeti a lakossagaranyos halalozasi listat europaban de kimaradt belole hogy ket napja meg magyarorszag vezetette   •   torokorszag kilepett a nok es csaladon beluli eroszak megelozeset celzo egyezmenybol 2   •   megusztuk a magyar megtakaritasi valsagot omlik a lakossag penze ket nagy befektetesbe   •   german leaders urge restraint following iranian attack on israel   •   65 70 iskolaban van valamilyen jarvanyugyi intezkedes   •   aszfaltfestes miatt rabositottak a varos mindenkie aktivistait   •   fontos level jon a nav tol   •   mar a 600 forintos benzinar sem tunik tavolinak 2   •   a tudosok felfedeztek a vilag legoregebb erdejet mutatjuk hol rejtozott jo sokaig   •   billie eilish nicki minaj es katy perry is alairta oriasi tiltakozas alakul a mesterseges intelligencia ellen mert a fejlesztok ellopjak a zeneket   •   maris toroltek a rendorseg honlapjarol a letartoztatott gyori rendorkapitany profiljat   •   kanye west azt allitja hogy meg egy konyvet sem olvasott el eleteben   •   un humanitarian chief martin griffiths is stepping down for health reasons   •   ujra targyalnak a patinas jarmugyarto az iveco eladasarol   •   xi aide likely to be next economy czar stresses need for growth   •   az ukran kormanyfo remeli hogy aprilistol elegendo loszert kap ukrajna az orosz tamadasok visszaveresehez   •   kukoricapelyhes dobozokban akartak csempeszni a 826 millio forint erteku kokaint   •   itt a fed varva vart kamatdontese 28 eve nem tortent ilyen   •   georg spottle az oszinte igeret dronjai es david parittyaja   •   11 evig bujkalt a top 50 es korozott bunozo   •   kanye west azt tervezi oroszorszagba megy hogy vlagyimir putyinnal talalkozzon   •   biden plans to sign order for govt to buy more us goods   •   megkezdodik a delfinek eves meszarlasa japanban   •   mi tortent tengerbe zuhant az amerikai haditengereszet egyik helikoptere   •   elj ugy hogy ne fajjon ha most uti az utolsot az orad   •   nyolc ev utan tert vissza gazdaihoz egy elveszett kutya   •   cnn reporter enters us base captured by the taliban see what she found   •   hatalmas attores a kutatok megtalalhattak hogyan elozheto meg a lyme kor 2   •   rosszullet okozott sulyos karambolt soroksaron 2   •   meghato tortenet szemelyesen mondott koszonetet egy felepult beteg a pecsi mentosoknek foto   •   false gps signal surge makes life hard for pilots   •   elozetes letartoztatasba helyeztek a moszkvai terrortamadas tizedik gyanusitottjat   •   the homeless drug addict who became a history professor   •   ujabb mol bubi gyujtoallomasokat adtak at obudan   •   136 ujabb aldozata van a koronavirusnak 2   •   negyedszer tavozik dicstelenul a bl gyoztes egykori sikeredzo 2   •   el akartak rabolni egy tinilanyt a feketeerdei buszmegallobol   •   israels president faces gaza protest at holocaust museum   •   nalunk is ez lesz nagy britanniaban betiltanak a dohanytermekek ertekesiteset 2   •   obama attacks hispanic voters who picked trump   •   visszaugrott ezer fole az uj magyar fertozottek szama   •   tarlos fontolgatja hogy beperli vitezyt a kirugasaval kapcsolatban tett kijelentesei miatt   •   tottenham sack head coach nuno after just four months in charge   •   27 milliard dollart szan elektromos autokra a gm 3   •   uk medicinal cannabis company grow pharma to produce cannabis based medicinal products for patients facing possible disruption in supply   •   hazra zuhant a repulogep   •   uj iskolaerettsegi szabalyok visszassagokat tart fel alapveto jogok biztosa 2