Az év első három hónapjában 1 327 esetben kellett sürgősségi egészségügyi ellátást biztosítani olyan betegeknek, akiknek járuléktartozás miatt nem volt érvényes TAJ-számuk. Ez az összes ellátottnak mindössze a 0,6 százaléka volt. Utánajártunk, mi történik, ha valakin nem lehet behajtani az ellátása díját, és miért van az, hogy ugyanazért az ellátásért egy átlagos keresettel rendelkező honfitársunktól akár a négyszeresét is levonják annak, amit egészségügyi szolgáltatási díjként maguk után fizetnek be az erre szorulók.
2024-05-10 13:06:41

2024-05-10 13:06:26

2024-05-10 13:05:59

Súlyos, rémisztő egészségügyi gondokat okoz a rosszul elkészített kebab

Mutatjuk, mennyire veszélyes lehet az egyik legnépszerűbb étel.
2024-05-08 18:10:03

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:09:25

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon

33 nemzet szimulálja az egészségügyi biztosítást.
2024-05-07 13:06:35

Élettársát akarta megöletni egy egészségügyi dolgozó

Élettársát akarta megöletni az az egészségügyi dolgozó, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben pénteken.
2024-04-26 16:06:32

2024-04-26 16:06:17

2024-04-26 16:06:09

Mindenki vezessen óvatosan, ez a változás most minden autóst érint

Több balatoni útszakaszon is kihelyezték az új traffiboxokat: érdemes körültekintően vezetni a balesetek megelőzése érdekében.
2024-04-21 19:06:52

2024-04-21 19:06:21

2024-04-21 19:06:04

Figyelmeztetést adott ki az európai légitársaságoknak a hatóság: óvatosan az izraeli és iráni légtér felett!

Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) óvatosságra inti a légitársaságokat az izraeli és iráni légtérben történő repülésekkel kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy bár a hétvégi feszültségek során nem kerültek veszélybe polgári gépek, továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és készen állnak megfelelő intézkedésekre.
2024-04-15 12:07:50

Óvatosan az egészségügyi appokkal!

Az egészségügyi alkalmazások kiberbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet az ESET informatikai cég: az elemzés szerint az érzékeny személyes adatokat is gyűjtő és felhasználó egészségügyi appok (mHealth) piaca már most kétszámjegyű növekedést produkál -írja az MTI.
2024-04-13 14:05:58

2024-04-13 14:05:51

Idén már a második norvég kormánytag mondott le plágium miatt

Januárban a felsőoktatási és kutatási miniszter, most az egészségügyi tárca vezetője volt kénytelen távozni plágiumvádak miatt.
2024-04-12 15:12:27

Idén már a második norvég kormánytag mondott le plágium miatt

Januárban a felsőoktatási és kutatási miniszter, most az egészségügyi tárca vezetője volt kénytelen távozni plágiumvádak miatt.
2024-04-12 15:11:48

WHO: az egészségügyi ellátás emberi alapjog

WHO: az egészségügyi ellátás emberi alapjog.
2024-04-07 07:06:57

Kész a sószem méretű chip, amit beültethetnek az emberekbe

Az amerikai Brown Egyetem kutatói miniatűr, a testbe is beültethető eszközzel modernizálhatják a betegek egészségügyi állapotának monitorozását.
2024-03-26 19:12:30

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:01:10

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:01:12

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:15:37

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:16:21

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:22

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:57

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:16:57

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:58

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:18:05

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:18:06

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:18:50

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:18:51

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:12

Globe Medical Center

A Budapest belvárosában működő, komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó Globe Medical Center jelenleg az alábbi szakrendelések érhetőek el pácienseink részére: Általános szülészet, nőgyógyászat Általános bőrgyógyászat Kardiológia Reumatológia Urológia Belgyógyászat Ortopédia http://www.globemedicalcenter.hu
2020-06-23 22:19:12

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:19:13

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   f   •   suhgfhgperapro   •   J   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   térkép   •   szótár   •   G   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az 51 eves raba timea bikinis kepeken mutatta meg latvanyos fogyasat   •   13 milliard birsagot osztottak ki 2020 ban a jarvanyvedelmi szabalyokat megszegoknek 2   •   csaldihz,hz,Szentgot thrd,Vasmegye,nagyte lek.html   •   dollárbankapottfizet és   •   durva elelmiszerar emeles ujabb korben nyomjak a veszcsengot a csomagoloiparban   •   ajtójavitásajtojavit ás   •   evi 8 milliard forintot lopnak el csalok az a bankkartyas vasarloktol   •   egest   •   etikusabba es atlathatobba tenne a politikia hirdeteseket az europia bizottsag   •   o elsoosztalyon utazik a gyerekeit a turistaosztalyra kuldi a sztarsef   •   harom ev alatt otezer teljes munkaidos tanar tunt el a rendszerbol 2   •   reszvenyopciokat kaptak az otp igazgatosagi tagjai   •   biden commemorates veterans day as conflicts escalate abroad   •   aggaszto jeleket lat a who gazaban a fertozo betegsegek terjedese szempontjabol   •   reagalt az okfo alhir hogy nincs eleg lelegeztetogep   •   merre indul el a magyar tozsde   •   ingyenaprohirdetesfh ttp   •   bedrogozott sofor lott ra egy csaladra a 4 es fouton   •   9 hangyauzo hazi praktika egyik modszer sem veszelyes a gyerekekre vagy a kedvencekre 3   •   bortonben tolthette a valentin napot egy tobbszorosen korozott bunozo   •   haboru es recesszio ide menekul a penz   •   a szakerto szerint oriasi a baj belathatatlan kovetkezmenyei lehetnek az irani drontamadasnak 2   •   mi van vele sulyos betegseggel kerult korhazba gaspar zsolti muteni is kellett 2   •   australia all rounder perry joins birmingham for the hundred   •   elvittek a vilag masodik legnagyobb lottonyeremenyet 2   •   tragedia egy erdoben talaltak meg a holttestet az eltunt ferfinak akit korabban rossz helyen tettek ki egy betegszallito autobol 4   •   kovacs zoltan a brusszel altal tervezett migransgettokrol is varjuk a velemenyeket a nemzeti konzultacioban   •   betanításalattmásodá llásMLMmarketing   •   apokalipszis peresznyen jegeso zudult a telepulesre   •   gelencser timi mindenkit meglepett hatalmas dologra keszul   •   valtoznak az android 12 ertesitesei   •   rakay philip zsenialis jobbegyenessel teritette le a nagyszaju noart   •   elete legrosszabb duettjen van tul kiraly viktor video   •   a red bullnak jol jott hogy az aston martin elhagyta oket   •   uj fronton tamad a byd meg iden megerkezik az elso pickup   •   belize declared free from malaria by health chiefs   •   koronavirusra hivatkozva probalkoznak a csalok ezzel a modszerrel verik at az embereket legyen nagyon resen 2   •   kifordul a sarkabol a vilag nezze mennyire gyonyoru timelapse video keszult a fold forgasarol   •   kozmunkat kapott a futo aki hamis papirokkal bizonygatta hogy nem doppingolt   •   milliardosszerelemuz let   •   nemi eroszakkal vadoljak a franciak olimpiai bajnok uszojat   •   jelentos koltsegcsokkentesbe kezd a volkswagen   •   sztarbox molnar aron uzent jozan laszlonak miutan az edzoi az elso menetben bedobtak a torolkozot   •   ha urhajosnak allna itt a lehetoseg kinyitja kapuit az europai urugynokseg 2   •   birsag tegezodve tiltas torles ez meg mi mc hawert ijesztoen pofatlanul akartak meglopni   •   felig him felig nosteny madarat fotoztak pennsylvaniaban   •   mar negy halottja van a spanyolorszagi iteletidonek 2   •   födémtámaszok   •   nagy erokkel vonult ki a rendorseg egy debreceni otp hez ahol egy 77 eves ferfi fenyegetozott   •   kinaban bukkant fel elon musk