Mentett kisállattal az élet: hatalmas felelősség és öröm is egyszerre

Az örökbefogadás nemcsak a menhelyi állatok életét változtatja meg, hanem a jövendőbeli gazdikét is. Ennek azonban ára van: az örökbefogadás nem javasolható feltétel nélkül mindenkinek, hiszen alapos megfontolást igényel. Kinek és milyen helyzetben érdemes belevágnia? Milyen hibákat nem szabad elkövetni és mit kell előtte mindenképpen végiggondolni? És mit tehet, aki nem áll készen a végleges döntésre, mégis szeretne tenni az otthontalan állatokért? Gazdival és szakértővel is beszélgettünk.
2024-05-10 08:12:48

Deadpool & Rozsomák: minden amit tudni érdemes.

Minden amit a Deadpool 3. részéről tudni érdemes.
2024-05-04 08:07:36

Robert Kiyosaki: itt az összeomlás, ezt kell tenni, hogy átvészeld!

Ismét megszólalt a gazdasági és a részvénypiaci kilátásokról a nagy megmondásaitól hírhedt Robert Kiyosaki: a legfrissebb X-bejegyzésében azt boncolgatta a guru, hogy az összeomlás tulajdonképpen már el is kezdődött, ám ez az összeomlás lehet a legjobb dolog, ami azokkal a befektetőkkel történik, akik megfogadják az ő tanácsait. Kiyosaki megmondásait persze érdemes kisebb-nagyobb fenntartással kezelni, ugyanis a megmondóember már több, mint tíz éve várja a következő nagy összeomlást.
2024-05-03 18:06:30

Érdemes újból esélyt adni az androidos Firefoxnak

Hangzatos mérföldkőhöz ért az új kiegészítőrendszere.
2024-05-03 14:08:44

Kilőttek az eladások, most érdemes új autót venni Magyarországon

Jelentős kedvezményeket lehet kialkudni.
2024-05-03 10:09:12

Miért érdemes VPN-t használni? Többet tud, mint láthatatlanná tenni az internetezőt

Kevesen gondolnak arra, hogy mennyi lehetséges bajt kerülhetnek el azzal, hogy teljesen névtelenül használják az internetet, holott ehhez csupán egy megbízható virtuális magánhálózatra, azaz VPN-re van szükség.
2024-05-01 08:05:50

2024-05-01 08:05:46

Hátfájással küzd vezetés közben? Mutatjuk, mit tegyen, hogy jobban bírja a strapát!

A hosszú autóutak során, ha kényelmetlenül ül az ember, mindegy, hogy sofőr vagy utas, előbb vagy utóbb megfájdul a háta. Összegyűjtöttük, mit érdemes tenni a szenvedés ellen, ha több órás útra indul.
2024-04-25 16:06:28

2024-04-25 16:06:03

Közel 20-20 milliárdot fizet ki a Mol két corvinusos alapítványnak

Az olajtársaság a közgyűlésén 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a 2023-as üzleti év után. A részvényesek közül az OTP is több mint 10 milliárdot kap, a Mol és a magyar állam közös alapítványa pedig több mint 20-at.
2024-04-25 13:10:47

Lekerült a Telekomról az osztalék - Mit érdemes most tenni?

Az idei évben eddig a Magyar Telekom a legerősebb hazai blue chip. Csütörtöktől azonban már osztalékszelvény nélkül forognak a cég részvényei a Budapesti Értéktőzsdén, éppen ezért megnéztük, hogy az osztalékvágást követően hogyan is néz ki a technika kép a Magyar Telekom esetében.
2024-04-25 13:07:02

Kis emelkedéssel indítja a napot a magyar tőzsde

Vegyes elmozdulásokkal indul a kereskedés az európai tőzsdéken, a BUX pedig kis emelkedéssel nyitott. A Magyar Telekom részvényeivel ma már osztalék nélkül kereskednek.
2024-04-25 10:07:15

A szlovén fejlesztésű PaintCam mesterséges intelligencia segítségével hoz döntést arról, érdemes-e egy adott személyt távol tartani a háztól. Ha úgy ítéli, hogy érdemes, akkor nem kegyelmez.
2024-04-25 08:10:33

2024-04-25 08:10:23

Most már osztalékot is felvesz Mészáros Lőrinc a tőzsdei cégéből

6,7 milliárd forinton osztoznak a részvényesek.
2024-04-24 14:10:59

Most már osztalékot is felvesz Mészáros Lőrinc a tőzsdei cégéből

6,7 milliárd forinton osztoznak a részvényesek.
2024-04-24 14:07:51

Így próbálták a kommunisták tönkre tenni a magyar történelmi filmeket

A magyar történelmi filmek és sorozatok története.
2024-04-22 20:09:51

Egyszerű, de hatásos megoldást találtak a demencia megelőzésére

Több kutatás is bizonyítja, hogy a fizikai aktivitás lehet az egyik legígéretesebb és legelérhetőbb gyógyír a demencia kockázatának csökkentésére. Mutatjuk, hogy mit érdemes tenni naponta, hogy elkerjülük a sokakat érintő demenciát.
2024-04-22 12:06:23

2024-04-22 12:06:05

Gyerekbarát túra - mutatjuk, hova érdemes ellátogatni

Garantált élmények az egész családnak.
2024-04-20 17:08:34

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:14:23

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:16:54

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   fluminense   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dogos fotot posztolt magarol zambo krisztian exe zsuzsika   •   duda ermo szerint meg ket oltas kell azoknak akik nem lettek vedettek   •   demeter szilard szerint fontos szinhazi program allhat le penzhiany miatt   •   oriasi csapast mert ukrajna oroszorszagra felrobbantottak egy orosz olajvezeteket 2   •   battu   •   felesegevel alapitott ceget gyorfi pal   •   birosag ele citaltak a pfizer vakcina gyartojat dontottek az eljarasrol   •   kidontott egy villanyoszlopot egy auto somogy megyeben   •   lecsapta a whatsapp facebook botrany magas labdajat a microsoft   •   aranyfelnis retro a javabol itt a vw gti bbs 2   •   32 evesen a hatodosztalyba igazolhat a vilagbajnok nemet focista   •   milyen balesetbiztositasi elemek vannak az utasbiztositasokban 3   •   itt a klasszikus horror uj verzioja ettol a filmtol fogunk rettegni iden nyaron   •   Munkag   •   Munka Oktat   •   a kormany hatezer milliard forintot fordit a versenykepesseg novelesere   •   eljott a pont amikor a lakaseladok hajlandok voltak arat csokkenteni 2   •   az osztrak kancellar ujfent a vakcinak gyors engedelyezteteset szorgalmazta az eu csucs elott   •   Mozg   •   apokaliptikus veszelyre figyelmeztet az amerikai szakerto kozeleg a 3 vilaghaboru   •   orarol orara romlik a helyzet gazaban   •   eros konnyu es kezi valtos a porsche legfrissebb 911 ese   •   tovabbra is maszkot hord az egesz vilag   •   pentek este leszakadhat az eg de az egesz hetvege viharos lehet   •   MonsterHighR   •   allitolag visszavonult a nyomtalanul eltunt olasz teniszezo   •   magyar peter zaszlot bont a kutyapart meg onmagat szavazofulke 1 2   •   galla miklos valaszolt laar andrasnak boruljunk egymas nyakaba es szepen add ide a karinthy gyurumet   •   horvatorszagban es szloveniaban javul a jarvanyhelyzet   •   fontos valasztast tartanak vasarnap torokorszagban 2   •   prosecutor   •   dobrev klara nem taktikazassal hanem az emberekkel kell foglalkozni   •   ismetelten a birosag elott koltai robert es pogany judit fia   •   Hankookjoállapotúésu jszerugu   •   joe biden meglepo reakciot adott iran tamadasara nem tamogatjak izraelt a valaszcsapasban   •   haiti elections minister teases new gender rule for parliament   •   meghalt egy ember kobanya kispestnel elgazolta a vonat 2   •   elokerultek pasztor anna meztelen kepei   •   dobbenetes beszamoloban vallott az orosz bortonok kegyetlen valosagarol putyin eskudt ellensege   •   kiderult hogy szereztek vagyonukat az rtl musoranak sztarjai   •   trpecochinsrgaelad   •   lesz menes a bekemeneten es beke is 2   •   megvan a titanic sos uzeneteit kuldo gep de egyelore nem eszszeru felhozni 3   •   elsosorban a noket fenyegeti a nyugdijkatasztrofa   •   az evga szerint nincs baj a csucskartyaival   •   jelentosen csokken az uzemanyag ara szerdatol   •   Mesefigur   •   gulyas online figyelheto hogy keveredik e a magan es allami rendeles 2   •   ez az orosz lany nem orosz es nem is lany   •   csokken az eu es a nato tamogatottsaga az ukranok koreben