Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergelynek hagynia kellene a felnőtteket dolgozni

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint óriási a kosz Budapesten, inkább dolgozni kellene, nem panaszkodni.
2024-05-10 08:09:21

Nyakatekert logikával döntött úgy egy férfi, hogy agyon kell lőnie a szomszédja gyöngytyúkját

Közérdekű munkára ítéltek egy légpuskás lövöldözőt, aki azon dühödött be, hogy a szomszéd baromfi akár meg is dézsmálhatta volna a bevetett ágyásait, már ha be lettek volna egyáltalán vetve.
2024-05-08 15:11:49

2024-05-08 15:11:17

Közérdekű munkára ítélteket vihetnek dolgozni a MÁV-hoz

Annyira kevés a szabad álláshely, hogy nehéz hova elhelyezni a közérdekű munkára ítélt embereket, most állami cégként a MÁV kötött megállapodást a minisztériumokkal és a kormányhivatalokkal az ő foglalkoztatásukról.
2024-04-27 16:09:28

Több tízezer eddig otthon maradó nő kezdett el dolgozni, annyival nehezebb a megélhetés

Nőtt a foglalkoztatottság, de egészen szokatlan módon.
2024-04-26 12:10:13

Több tízezer eddig otthon maradó nő kezdett el dolgozni, annyival nehezebb a megélhetés

Nőtt a foglalkoztatottság, de egészen szokatlan módon.
2024-04-26 12:09:24

A brit fiataloknak már nem éri meg dolgozni, a munka helyett a segélyt választják

Vagy a kocsmát...
2024-04-18 15:09:31

Megrázó volt a Jóbarátokkal dolgozni az ismert színésznő szerint

Megrázó volt a Jóbarátokkal forgatni az ismert színésznő szerint
2024-04-16 15:09:31

Orbán Viktor Bosznia-Hercegovináról: itt az emberek akarnak dolgozni és tudnak is dolgozni

A kormányfő egy gazdasági fórumon tartott beszédet a térségben.
2024-04-06 07:08:40

Orbán Viktor Bosznia-Hercegovináról: Itt az emberek akarnak dolgozni és tudnak is dolgozni

A kormányfő egy gazdasági fórumon tartott beszédet a térségben.
2024-04-06 07:06:34

Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint az egri polgármester csak lebutított adatokat hozna nyilvánosságra egy közérdekű adatigényléssel kapcsolatban

A felvételen Mirkóczki Ádám elmondja, hogyan éri el, hogy lényeges információkat elhallgasson egy közadat-igénylés esetében.
2024-04-04 17:12:58

2024-04-04 17:12:16

Szijjártó Péter: Magyarország az Egyesült Arab Emírségekhez fűződő kapcsolatok fejlesztésén is dolgozni fog az EU-elnökség során

A jelenlegi súlyos globális kihívások közepette nagy szükség van az olyan felelősségteljes országokra, mint az Egyesült Arab Emírségek.
2024-04-02 20:08:26

Rendőrökkel vitette el a polgármesterjelöltet a győri közszolgáltató cég a kiperelt adatok kiadása helyett

Pintér Bence a Kúria határozatát adta volna át az igazgatónak, de rendőrt hívtak rá. A közérdekű adatigénylésről januárban született jogerős ítélet, azt követően 30 napja lett volna kiadnia a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, hogy mennyit fizet az alvállalkozóinak.
2024-04-02 19:10:04

Rendőrökkel vitette el a polgármesterjelöltet győri közszolgáltató cég a kiperelt adatok kiadása helyett

Pintér Bence a Kúria határozatát adta volna át az igazgatónak, de rendőrt hívtak rá. A közérdekű adatigénylésről januárban született jogerős ítélet, azt követően 30 napja lett volna kiadnia a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, hogy mennyit fizet az alvállalkozóinak.
2024-04-02 18:11:26

Rendőrt hívott a polgármesterjelöltre győri közszolgáltató cég a kiperelt adatok kiadása helyett

Pintér Bence a Kúria határozatát adta volna át az igazgatónak, de rendőrt hívtak rá. A közérdekű adatigénylésről januárban született jogerős ítélet, azt követően 30 napja lett volna kiadnia a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, hogy mennyit fizet az alvállalkozóinak.
2024-04-02 17:10:46

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 11:30:09

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 11:30:09

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Bádogos élhajlító 3140/0.8mm Hajlítógép Élhajlítógép Lemezhajlító

Ez a bádogos élhajlító minden bádogos munkára és parapetek hajására alkalmas. - max.hajtási hossz 3140 mm - max. lemez vastagság 0,8 mm - hajtási szög 180 fokig - súlya 400 kg - vágás tárcsás lemezollóval az egész munkagép hosszán - lemeztartó álvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, szögmérő mutató - minden alkatrész és alegység digitális /CNC/ gépeken van legyártva. Azonnal üzembe helyezhető. 12 hónapos garancia. Szállítás egész Magyarországon belül. Az élhajlító ára 428 000 HUF/1200 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 H...

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   menedekhelyet hoztak letre az arviz elol elmenekult kutyaknak braziliaban   •   a szabadsag zaloga vagy a diktatorok megerosodesenek utja   •   csutortokon talalkozik orban viktor es emmanuel macron parizsban   •   a mesterseges intelligenciara tamaszkodva epulhet ujra del korea gazdasaga   •   ha esetleg megenne a karacsonyfat itt talal hozza recepteket   •   tata wont change mind on job cuts gething says   •   nagy marton elott irt ala megallapodast a kinai huawei es a 4ig 2   •   feszitovagoval kellett kimenteni egy horrorbaleset utan az embereket az autoikbol kepek   •   agyrem akkor jar jol anyagilag a dortmund ha kikap a realtol a bl dontoben   •   tomegkarambol az m0 son torlodik a forgalom 2   •   az alkotmanybirosag nem foglalkozik a kiemelt beruhazasok szabalyaival 2   •   nagy bejelentest tett az otp bank ez minden ugyfelet varatlanul ert   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 10   •   karpati rebeka zokogasban tort ki a tv2 studiojaban mindenki sirva fakadt video 2   •   szexhangok tereltek el a sztarsportolo figyelmet video   •   wifit   •   capakkal teli vizbe zuhant egy halasz   •   ugy gondoltam hogy jot tenne az unokamnak ha egy idore elvinnek a rendorok   •   elsodort egy embert a villamos a fehervari uton 3   •   legyen ferfi uzente dobrev klara magyar peternek aki az ovet lobalva reagalt 3   •   haiti elnoke kozolte az eletere akartak torni   •   romlott az amerikai fogyasztoi hangulat   •   meghalt dunaujvaros imadott foorvosa 3   •   selena gomez beszedes poszttal reagalt arra hogy exe justin bieber apa lesz   •   az alkotmanybirosag nem foglalkozik a kiemelt beruhazasok szabalyaival   •   varsoban balheztak a klimaaktivistak megrongaltak a fovaros ikonikus hableanyszobrat 2   •   ez a vilag legdragabb hajokabinja   •   us conducts airstrikes against iran backed groups in syria retaliating for attacks on us troops   •   a megengedett sebesseg csaknem ketszeresevel szaguldott egy volkswagenes nogradban   •   bereltek egy apartmant debrecenben aztan amit elbirtak elvittek   •   becsben setalt szijjarto megkerdeztek nem fel e a migransoktol 2   •   vannak eredmenyeink amelyek miatt tenyleg aggodom szuperbakteriumok veszelyerol beszelt egy magyar kutato   •   bemutattak az orszag elso 5g s ipari halozatat   •   masodpercekre a halaltol   •   a world in recovery rane releases 2021 stratfor geopolitical forecast   •   orban a jarvany miatt nem tart ev eleji sajtotajekoztatot 2   •   nem a kutyapart az egyetlen amelyik fovarosi listavezetonek szeretne baranyit 2   •   milyen bort valasszunk a husveti sonka melle   •   everything old is new again repurposing drugs to treat covid 19   •   zelensky ukrainian sky shield more powerful compared to last year   •   hangfelvetelek bizonyitjak hogy lukasenka tervelte ki az ismert orosz ujsagiro elleni 2016 os merenyletet   •   donald trumpnak sajat elvbaratai vittek be egy gyomrost   •   a gazdasag bovuleset meg lehet torni de novekedesi palyan fog maradni   •   az oktatasban dologzok is szerepeljenek az oltasi tervben koveteli a psz   •   webport   •   megvan ki lesz szajer jozsef utodja   •   a ferjem ikertesoja avagy a pillanat amikor rajottem hogy eletem szerelmebol ketto is van   •   weboptimaliz   •   egy uj kutatas szerint az egypeteju ikrek sem teljesen azonosak   •   weboldalk