Fellebbez a DK: K. Endre személyiségi jogai miatt nem tudhatjuk meg, miért kapott kegyelmet

Másodfokra viszik az ügyet.
2024-04-27 12:09:23

Fellebbez a DK: K. Endre személyiségi jogai miatt nem tudhatjuk meg, miért kapott kegyelmet

Másodfokra viszik az ügyet.
2024-04-27 12:07:13

Világversenyre viszik a pizzájukat magyar szakácsok

Kissé talán kishitűnek tűnhet Bednár Zoltán és Lénárt Ákos célkitűzése, amikor azt mondják, már a kilencedik hely is szép eredmény lenne a pizzák világbajnokságán, de tény, hogy az utóbbi évtizedekben olasz szakácsokon kívül más még nem ért el ilyen helyezést. A két fiatal magyar pizzasütő alkotása nemrég nyerte el az ország legjobb pizzája díjat, amivel bejutottak a Pármában rendezendő világbajnokságra. Lapunk elől pedig azt sem titkolták el, mi az igazi pizza titka.
2024-04-20 11:07:22

2024-04-20 11:06:47

2024-04-20 11:06:32

Ukrajnában két évvel viszik le a mozgósíthatósági életkor alsó határát

Ukrajnában 27-ről 25 évre csökkentették a mozgósíthatósági életkor alsó határát. Az ukrán parlament honlapján kedden közzétett információ szerint az erről szóló törvényt Volodimir Zelenszkij elnök aláírva visszaküldte a törvényhozásnak. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztet arra, hogy a parlament ezt az indítványt még tavaly május 30-án szavazta meg. A korhatár csökkentését a védelmi minisztérium terjesztette a parlament elé, a tárca indoklása szerint egy adminisztrációs probléma miatt. Jelenleg ugyanis a sorkatonai szolgálatra 20-27 év közöttiek hívhatók be, a hadiállapot alatt azonban h...
2024-04-02 21:08:50

Posta-vezér: Nekünk hatósági ár esetén is szolgáltatnunk kellene

Ma járt le a webshopok felkészülési határideje, csütörtöktől minden online kereskedőnek fel kell tüntetnie a Magyar Postát, mint választható logisztikai partnert a felületén.  A jogszabály komoly vitát szült szakmai berkekben, sokan a Posta helyzetbe hozásáról beszéltek, amely enélkül nem biztos, hogy meg tudná állni a helyét az erős versenyben. Milyen megfontolásból döntött a kormány az új szabályozás mellett? Képes lesz a Posta kezelni a megnövekedett csomagvolument? Miért éppen 2 ezer forintért viszik ki a 10 kilogrammnál kisebb súlyú csomagokat? Többek között ezekről kérdeztük Balczó Barna...
2024-03-28 06:07:31

Úgy viszik a már Budapesten is kapható Lamborghiniket, mint a cukrot

A VW-konszern olasz sportmárkája minden korábbinál jobban teljesít, egymás után dönti meg a korábbi rekordokat.
2024-03-25 09:12:16

Úgy viszik a már Budapesten is kapható Lamborghiniket, mint a cukrot

A VW konszern olasz sportmárkája minden korábbinál jobban teljesít, egymás után dönti meg a korábbi rekordokat.
2024-03-25 08:11:44

Úgy viszik a már Budapesten is kapható Lamborghiniket, mint a cukrot

A VW konszern olasz sportmárkája minden korábbinál jobban teljesít, egymás után dönti meg a korábbi rekordokat.
2024-03-25 08:10:39

Teljes készültség a bíróságon, ahova a moszkvai tömeggyilkos terroristákat viszik - videó

Különleges intézkedéseket vezettek be.
2024-03-24 11:08:44

Rekordbevételt könyvelhet el Rákay Philip új filmje

Eközben több diákot is kötelezően vittek el a vetítésre.
2024-03-18 22:09:01

Rekordbevételt könyvelhet el Rákay Philip új filmje

Eközben több diákot is kötelezően vittek el a vetítésre.
2024-03-18 22:06:56

A Covid óta egyre rosszabb a helyzet: már a gyerekeket is alvászavarral viszik orvoshoz

G. Németh György címzetes egyetemi docens, a Magyar Alvásszövetség elnöke a Blikknek beszélt arról, miszerint úgy véli, a Covid óta rosszabbul alszik az egész világ.
2024-03-13 20:06:38

2024-03-13 20:06:25

2024-03-13 20:06:07

Úgy viszik ezt a ©kodát, mint a cukrot!

A ©koda Enyaq termékcsalád gyártási darabszáma átlépte a 200 ezres szintet!
2024-03-13 12:06:36

Úgy viszik ezt a ©kodát, mint a cukrot!

A ©koda Enyaq termékcsalád gyártási darabszáma átlépte a 200 ezres szintet!
2024-03-13 12:06:19

Franciaországban a parlament elé viszik az eutanázia törvényjavaslatát

Hétfőn jelentette be a francia kormányfő, hogy idén májusban a parlament elé viszik az eutanázia legalizálásáról szóló törvényjavaslatot.
2024-03-11 16:06:54

2024-03-11 16:06:24

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:41

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Tagadja az egykori vírustagadó, hogy azt mondta volna, ötpercenként viszik a holtakat a kórházban

Bankos Barnabás szerint a Blikk olyan mondatokat tulajdonít neki, amik nem tőle származnak.
2020-11-18 15:09:37

Tagadja az egykori vírustagadó, hogy azt mondta volna, ötpercenként viszik a holtakat a kórházban

Bankos Barnabás szerint a Blikk olyan mondatokat tulajdonít neki, amik nem tőle származnak.
2020-11-18 15:09:38

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Győztes gólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Holendernek ez volt az első gólja a Partizan Beograd csapatában.
2020-11-21 18:06:53

19 órás szex, szerepjáték: magyar sztárok intim titkai

Majka egy egész napot töltött az ágyban Kiss Ramónával, Polgár Tünde a szerepjátékot is kipróbálta férjével, Pásztor Anna 40 felett pótolt be mindent.
2020-11-21 22:05:53

Szinte létkérdés, hogy Szalai Ádám ott legyen a magyar válogatottban az Eb-n

Ehhez viszont mostani sérülése után állandó játéklehetőséget kellene kapnia a Bundesligában. Vagy valahol máshol.
2020-11-22 06:06:53

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Nem adnak örökbe kutyákat Debrecenben, mert félnek, hogy csak a kijárási tilalom miatt viszik el őket

Olyanra is volt példa, amikor valaki bevallottan csak ideiglenes gazdává akart válni azért, hogy elhagyhassa otthonát 20:00 után is.
2020-11-22 20:06:02

2020-11-22 20:06:05

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Fiatalokból álló, húszfős magyar drogbandát fogtak el - videók

Chatszobákban adták-vették a drogot. November 20-án rendőrök ébresztették őket.
2020-11-23 07:06:10

Tízből kilenc magyar hobbicukrász feketén ad el

Abban mindenki egyetért, hogy a magyar hobbicukrászokat jelenleg olyan előírások elé állítják, amelyek ellehetetlenítik az otthonról való üzleti célú sütést. Ám miközben a Nébih szerint ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságos étel kerüljön a vásárlók elé, a hobbicukrászok azt mondják, hogy ezzel csak a feketézés felé hajtják őket. A Magyar Cukrász ...
2020-11-23 11:06:09

Bejelentették, melyik film lesz a magyar Oscar-nevezett

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film indul.
2020-11-23 15:06:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   taylor fritz ends rafael nadals perfect start to 2022 with indian wells final win   •   vilagversenyre viszik a pizzajukat magyar szakacsok 2   •   rengeteg csalodast okoztam volna nekik szabo gyozo szulei ugy dontottek nem olvassak el a toxikomat   •   sheldon adelson the casino magnate who moved an embassy   •   defiant trump turns up at 250m new york fraud trial to blast scam   •   az opioidvalsaghoz kapcsolodoan buntetojogi vizsgalat folyik a mckinsey ellen   •   covid us approves moderna as second vaccine   •   kilott az atlagber magyarorszagon 605 ezer forint fole ment a ksh legujabb kimutatasa szerint   •   ujra ringbe szall brasch bence a sztarbox bajnoka elo adasban kotyogta ki mikor johet az elso meccs video 2   •   szexbabat vett felesegul a kazah testepito   •   kamatot emelt a brit jegybank   •   komarom es komarno kozt jar majd az elso elektromos volanbusz   •   tigray crisis how the ethiopian army and tplf clashed over an airport   •   hianyozni fog a kozos munka de leginkabb te fogsz hianyozni allt l simon bucsutortajan   •   akcio kozben kaptak el a melygarazsban dolgozo katalizator tolvajokat   •   tul gyors a fejlesztes meddo leszek allergiat okoz kemenesi gabor megvalaszolta a legfontosabb kerdeseket a covid vakcinarol   •   beckenbauer csak matthausban biztam hogy felveszi a kuzdelmet diegoval 2   •   kamatdontesre var a forint   •   igy nez ki most adolf hitler szulohaza karlenditessel es rozsakkal unnepeltek szuletesnapjan a diktatort 3   •   onkentes tuzoltot harapott meg egy medve szlovakiaban   •   honapokig kuzdottek a tulelesert a sodrodo jegtablakon   •   exit poll mark rutte partja szerezte a legtobb szavazatot a holland valasztasokon 2   •   pm plays down prospect of an imminent brexit deal but uk and eu seen moving closer to compromise   •   megtalaltak a fold magneses mezejenek legregebbi vitathatatlan bizonyitekat 2   •   elverzett a holland kijarasi tilalom a hagai birosagon 3   •   indonesia faces oxygen crisis amid worsening covid surge   •   magyar peter tuntetese a belugyminiszterium elott kovesse velunk eloben 2   •   xi appoints new chief of chinas nuclear arsenal   •   nagyot nottek a berek magyarorszagon de most jon csak a feketeleves   •   the new superman comes out as bisexual in an upcoming comic   •   a hajlektalan embereket vedo voros kodot hirdetett az emmi 2   •   global covid 19 cases surpass 250 million   •   eliteltek svajcot amiert nem tett eleget a klimavaltozas ellen   •   matthew perry a szineszettel felhagyo bruce willisnek uljunk ossze es nezzuk meg a bergyilkos a szomszedomat   •   uj trend indult be a magyar maganegeszsegugyben   •   nem hosszabbitottak meg a szuksegallapotot csehorszagban 3   •   eletveszelyes medvetamadas tortent szekelykereszturnal   •   a libsi szolasszabadsagrol posztolt a fideszes boldog istvan de nagyon benezte az uzenetet 2   •   evtizedes teves titokra derult feny ezert szakadt felbe az elso magyarorszagi forma 1 es kozvetites   •   ellenrzsrt   •   titokban megszuletett cameron diaz es benji madden masodik gyereke   •   nba goes ahead with a heavy heart after capitol stormed   •   blaze   •   mandiner varga mihaly egyetemi kuratorium elnok lehet trocsanyi is bekerulhet egy testuletbe   •   az izraeli miniszterelnok szerint ok lesznek az elso orszag akik kijutnak a jarvanybol   •   brutalis gyilkossag kaposvaron almaban olhette meg parjat es annak anyjat az izraeli ferfi 3   •   chelsea liverpool pl rangado palyan a barcelona is   •   defiance patriotism and cool heads on show on the streets of kyiv as threat of russian invasion looms 2   •   igy keszulj a legnagyobb online allasborzere mar alig egy het   •   most kapaszkodjon meg kiderult mennyit adozunk az uzemanyagok utan 2