Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Miért van ennyi medvetámadás Szlovákiában?

2024-05-05 17:06:49

Gladiátorbemutatót és "rabszolgavásárt" tartanak Óbudán

Római tavaszünnep lesz Aquincumban áldozatbemutatással és harcokkal, de ahogy írják, saját rabszolgát is "szerezhetnek" a rabszolgavásáron.
2024-05-05 14:09:53

A pedofilbotrány miatt tüntetnek a Belügyminisztériumnál, koncertet remélő turisták is csatlakoztak

Újabb megmozdulást szerveztek a tárca elé, de nem sokan jöttek el.
2024-04-27 18:06:44

Óriási erdőtüzek pusztítanak Kanadában - videó

Több nagy kiterjedésű erdőtűz ég Kanada nyugati részén, a hatóságok attól tartanak, hogy újabb katasztrofális nyár elé néznek.
2024-04-23 12:09:19

Önkéntes tűzoltót harapott meg egy medve Szlovákiában

Az állat a combjába harapott.
2024-04-22 16:12:02

Rohamosan terjed a járvány Magyarország szomszédjában

Egyre több járásban jelenik meg fertőző májgyulladás (hepatitis A) Kelet-Szlovákiában - írja az Új Szó.
2024-04-22 11:07:48

Parlamenti választásokat tartanak Horvátországban

Horvátország parlamenti választás
2024-04-17 07:09:30

Elgázolt egy idős férfit a vonat Szlovákiában

A mozdonyvezető időben reagált, és meghúzta a vészféket, de már nem tudott megállni.
2024-04-15 17:09:36

Horror Szlovákiában: lánccal verte és éheztette gyerekeit egy nagyszombati házaspár

A szülők még a hűtőre is lakatot tettek.
2024-04-15 15:08:14

Újabb két focicsapat készülhet a budapesti országos döntőre

Már az 50. szezonjánál jár a legendás bajnokság.
2024-04-15 08:09:01

Amerika meghúzta a határokat: közölték Izraellel, hogy meddig tartanak ki mellettük

Az Egyesült Államok számos rakétát semmisített meg, amelyek Izrael ellen indultak szombat este. A nyugati nagyhatalom azonban világosan jelezte, hogy meddig hajlandó segíteni Jeruzsálemnek.
2024-04-15 07:07:42

Újabb medvetámadás Szlovákiában

Két súlyos sérült is van.
2024-04-14 21:08:54

Újabb medvetámadás Szlovákiában, két súlyos sérült is van

Két súlyos sérült is van.
2024-04-14 21:06:29

Ismét medvetámadás történt Szlovákiában

Két férfit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
2024-04-14 20:08:41

Ismét medvetámadás történt Szlovákiában

Két férfit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
2024-04-14 20:08:19

Kávétermékek gyors kiszállítással

Olasz és német kávétermékek közvetlenül az importőrtől. Gyors országos kiszállítás. 9.000,-Ft rendelési értéktől INGYENES házhozszállítás. LAVAZZA, Dallmayr, Schirmer, Segafredo, Illy, MElitta, Holland, Rico, Röstfein, Franco Caffe... Szemes kávé, őrölt kávé, koffeinmentes kávé, kávépárna, kávékrémesítő, instant kávé, kapucsínó, méz, forró csoki, tea... COOL Coffee SHOP www.coolcoffee.hu
2020-06-23 22:14:41

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:20:34

Megalázó feladatokra tartanak külön szolgákat a sztárok

Van, akinek még a rágógumit is a szájába kell adni, más nem tud egyedül aludni, így oda kell bújni mellé.
2020-11-29 22:07:39

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Több száz hallgató segíti a tesztelést a Műegyetemről is

Az egyetemisták főként szállítási és adminisztratív feladatokat végezhetnek.
2020-11-16 17:08:14

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

A kormány február 8-áig meghosszabbította a veszélyhelyzeti korlátozásokat

Mégsem 30 napra, hanem egészen februárig tartanak a korlátozások.
2020-11-18 09:07:00

A kormány február 8-áig meghosszabbította a veszélyhelyzeti korlátozásokat

Mégsem 30 napra, hanem egészen februárig tartanak a korlátozások.
2020-11-18 09:07:01

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujabb orszagos tesztelest tartanak szlovakiaban 2   •   harom napig szunetelnek az oltasok magyarorszagon   •   how gloria calderon kellett is making room for latinx stories one show at a time   •   baranyi krisztina a fidesz es az ellenzek osszeborulasarol beszel a pinceszinhaz uj igazgatojanak ugyeben   •   pert inditottak trump ellen mert a vad szerint megsertett egy ku klux klan ellenes torvenyt 4   •   csepreghy nandor az allami beruhazaspolitika es az epitesugy olyan hardverek amik teljesen uj szoftvereket igenyelnek   •   britain still lacks a plan to hit its bold climate goals   •   lecsaptak az ellenorok a salgotarjani ruhauzletre   •   these were some of the highs and lows at the 2022 winter olympics   •   sarah ferguson padlora kerult ii erzsebet halala miatt szamomra o volt a leghihetetlenebb anyos egyben barat 2   •   libya dismisses foreign minister after meeting with israeli counterpart causes outcry   •   az edzovaltas utan is vert izzadt az eto az nb i ben   •   tizenot kepviselo maradt nema egesz evben az orszaggyulesben nehanyuk mar tobb mint egy evtizede nem szolalt fel 2   •   bemutatkozott a dac nal a valencia legendaja   •   biztonsagiegyuttmuko   •   orakig vigyazott az erdoben eltevedt gyerekekre a csalad kutyaja   •   a robotok meghoditjak az amerikai munkahelyeket   •   muszajbol ingaznak a tanarok a falusi iskolak kozott es igazan senki nem jar jol vele 2   •   az orosz reszvenypiac szep csendben a vilag elere ugrik   •   benzhou   •   alondonimagyaroknaki   •   kommentar korhaz a fagypont szelen 2   •   Paloma   •   leptek a demokratak impeachment indulhat trump ellen ha nem tavozik   •   vilagszerte kozel 330 ezer uj koronavirus fertozottet azonositottak   •   the cocaine collectors retrieving smuggled drugs in rotterdam   •   koncert kozben szakadt a teto az emberekre a tornado sujtotta varosban 2   •   mszp cserbenhagyta a kormany a keleti vakcinaval oltottakat   •   cokes latest flavor is here and its a weird one   •   israel appears to hint at possible role in iran nuclear site incident   •   johnny depp and jeff beck announce joint album   •   magyarpeteravargajud   •   kylie jenner lanyaval promozza a babatermekeit   •   tengervizzel   •   leclerc halalkodott verstappen gyozelemrol beszel   •   olajat nem talaltak de termalvizet igen uj furdo epul nogradban   •   szolnokiszexpartner   •   az egyesult allamok szerint ukrajnanak nincs koze a moszkvai terrortamadashoz   •   meghalt szmodis imre karikaturista 2   •   possible havana syndrome incidents probed in harris delay   •   petry szerint a magyar nemzet egyeztetes nelkul valtoztatott interjuja tartalman a lap petry erdekeben nem kozli a hangfelvetelt 2   •   miert vittek el a gyomroi polgarmestert a telepules szovivoje elarulta   •   meghan trainor bocsanatot kert miutan azt mondta baszodjanak meg a tanarok   •   forro osz varhato a birosagokon   •   a ferrari tortenelmet irva vaghat vissza verstappennek az azeri nagydij idomeroje eloben   •   sziklakba kapaszkodva kuzdottem az eletemert elo videozas kozben zuhant a melybe david ahonnan leesett onnan nem jott meg ki ember elve   •   elfogyott a kezdeti lendulet minuszba fordult a magyar tozsde   •   limited set of materials found at mar a lago potentially covered by attorney client privilege doj says   •   ujabb forras allitja hogy hatalmas uzletre keszul az indotek csoport horvatorszagban   •   ader janos kegyelmet adott kertesz agnesnek aki elkabitotta majd nyakon szurta ferjet