Újabb hírek érkeztek a súlyos beteg III. Károlyról

Így néz ki most a brit uralkodó.
2024-05-07 14:11:30

Megdöbbentő vandalizmus Ózdon: felgyújtották a villanyoszlopokra kihelyezett Fidesz-KDNP választási plakátjait

Több mint 60 darab plakátot rongáltak meg, több esetben fel is gyújtották a villanyoszlopokra kihelyezett plakátokat, táblákat.
2024-05-05 16:08:11

A királyi család divattervezője beszélt a sajtónak Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről

Nagyon rossz híreket közölt.
2024-05-05 10:08:30

Kiszivárgott Trump súlyos terve, máris újabb segélyt kaphatnak az ukránok - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.
2024-05-05 09:07:24

Megdöbbentő tények az étcsokiról

Vajon tényleg egészségesebb az étcsokoládé, mint gondolnánk?
2024-05-04 20:08:25

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

Mondjuk a részleteket.
2024-05-04 18:08:19

Drámai felvételeken az orosz-ukrán háború megdöbbentő pusztítása

Ötven évbe is beletelhet, míg visszaállhat a teljesen normális élet a háború után.
2024-05-04 08:07:32

Rangos Katalin összekeverte Márki-Zay Pétert és Magyar Pétert

Kocsis Máté már korábban rámutatott: "most éppen egy másik Péter van, de a recept ugyanaz."
2024-05-03 12:08:36

Havi bruttó 700 ezer forintos állami fizetést kap a házvezetőnő, aki Novák Katalin volt államfőnek dolgozik.
2024-05-03 11:06:27

Havi bruttó 700 ezer forintos állami fizetést kap a házvezetőnő, aki Novák Katalin volt államfőnek dolgozik.
2024-05-03 11:06:00

Újabb felkavaró részletek a bőnyi iskolában történt késelésről

Súlyos sérülést szenvedett a 12 éves Mirella, miután osztálytársa hátba szúrta egy késsel hétfőn az első órai szünetben.
2024-05-02 22:08:18

Meglepő nevek: íme, Magyar Péter pártjának két újabb polgármesterjelöltje

Korábban már eldőlt, ki lesz a Tisza Párt polgármesterjelöltje Budapest XVIII. kerületében, csütörtök estére pedig két másik jelölt kilétére is fény derült.
2024-05-02 21:06:04

2024-05-02 21:05:53

Sarolta hercegnő kilencéves lett, eddig nem látott fotót posztoltak róla

A képet édesanyja, Katalin hercegné készítette.
2024-05-02 13:11:36

Megjött Sarolta hercegnő friss születésnapi fotója, amit Katalin hercegné készített

Ma 9 éves a brit királyi család szépsége, Sarolta hercegnő, édesanyja Katalin hercegné közösségi oldalán saját fotóval köszöntötte lányát.
2024-05-02 13:06:40

2024-05-02 13:06:18

2024-05-02 13:05:57

Bezárattak egy gusztustalan éttermet a II. kerületben

Megdöbbentő higiéniai hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a II. kerületi Hidegkúti út 169. szám alatt működő étterem hatósági ellenőrzése során - írja a Nébih.
2024-05-02 10:07:03

Megdöbbentő részletek derültek ki a gyilkosságig fajult kazah-ukrán balhéról: ez történt a végzetes hajnalon Soroksáron

Késelésig fajult a vita, de nem állt meg a gyilkosságig: így szúrtak le egy férfit Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron. Megdöbbentő részletek derültek ki.
2024-05-02 09:06:30

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Juventus - videó

A címvédő nem bírta el, hogy közel 70 percig emberhátrányban volt Juan Cuadrado kiállítása után.
2020-12-22 22:08:22

Éless Béla özvegye: A kórházban búcsúztam el tőle, még rám nézett, én meg elmondtam neki, hogy mennyire szeretem

Ősz óta tudták, hogy a súlyos betegséget már nem fogják tudni legyőzni.
2020-12-28 21:06:09

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Súlyos szövődményei lettek, 8 hónapja van táppénzen egy koronavíruson átesett magyar

A 41 éves férfi a 17. olyan beteg, aki elkapta Magyarországon a koronavírust. Nála azonban komolyabb szövődmények is kialakultak.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

Egy hét késéssel derült ki, hogy online is oktathatnak a krónikus betegségben szenvedő pedagógusok

Kásler Miklós már november 10-én engedélyt adott a digitális munkarendre, de erről nem értesültek a tanárok.
2020-11-17 21:10:52

2020-11-17 21:10:53

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Svájci orvosok "végrendeletet" kérnek a súlyos koronavírusos betegektől

Többek között arra kérik a 60 év feletti, krónikus alapbetegségben szenvedőket, hogy írják le, milyen kezelési módokba nem egyeznek bele.
2020-11-21 14:09:05

2020-11-21 14:09:06

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Szemen köpte az ápolónőt egy súlyos koronavírusos beteg Franciaországban, de arra kötelezték, hogy tovább dolgozzon

A koronavírushoz egy influenzajárvány nem hasonlítható, mintha egy kis hullámot hasonlítanánk a cunamihoz - mondta a marseille-i kórház egyik főorvosa. Összeomlás előtti pillanatban a francia egészségügyi rendszer.
2020-11-21 15:07:50

Massa örülne egy újabb Schumachernek a Forma?1-ben

A brazil pilóta szerint Mick Schumacher egyre kiválóbban teljesít.
2020-11-21 15:07:52

Újabb koronavírusgyógyszer-szállítmány érkezett, ezúttal Japánból

A gyógyszer sokat segít a koronavírusos betegeken.
2020-11-21 16:06:06

Svájci orvosok "végrendeletet" kérnek a súlyos koronavírusos betegektől

Többek között arra kérik a 60 év feletti, krónikus alapbetegségben szenvedőket, hogy írják le, milyen kezelési módokba nem egyeznek bele.
2020-11-21 16:06:11

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 16:06:12

Újabb megdöbbentő fotók: a plázákban nem törődnek a koronavírus-járvánnyal az eladók

Legutóbbi cikkeink után egyre több fotót kapunk olvasóinktól, amelyek azt bizonyítják, hogy a vásárlók hiába tartják be a szabályokat, sok multinacionális cég nem követeli meg dolgozóiktól.
2020-11-21 18:06:54

A súlyos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor vezeti a budafoki Jobbikot, a csoport közösségi oldala szerint

Úgy tűnik, Jakab Péterék pártjában egyre nagyobb az emberhiány.
2020-11-21 20:06:18

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

India magának követelné a rizsfajta védjegyét, így szerezve meg az EU piacát.
2020-11-22 09:07:18

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Koronavírus: 111 újabb halott

618 ember van lélegeztetőgépen, 7218-an kórházban.
2020-11-22 09:07:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujabb megdobbento hir derult ki katalin hercegne sulyos betegsegerol   •   xavi megunta a problemas piquet nem szamol vele a barcanal 2   •   megujult a zold rendszamos bentley bentayga   •   amerikaban leinformalhato munkak 39   •   miert erned be egyetlen autoval ha lehet tobb szaz autod is x   •   91 ujabb aldozata van a jarvanynak otezernel is tobb fertozottet talaltak 2   •   egy no bokja sokkal jobban felvillanyoz mint egy ferfitol kapott elcsepelt dicseret   •   konzervativ fordulat johet iranban   •   digital8kameraindexp   •   a sulyosan beteg zsuzsi bakancslistas almat valtotta valora a halott penz 3   •   tragediava fajult a csaladi vita halalra szurta a ferjet egy no demecserben letartoztattak   •   a penz tenyleg nem boldogit 14   •   utkozes fenyegette a kinai urallomast   •   kigyulladt a tesla gyara 2   •   zimbabwes ccc crisis farce turning to tragedy for the opposition   •   hajsza az elrejtett vagyon utan tiz ev bortont kaphat a temetogyalazo kincsvadasz   •   egyetert azzal hogy lezarjak az orszagot   •   elkepeszto csapatot raktunk ossze az ingyen igazolhato vilagsztarokbol   •   gazda   •   evolving   •   nem lesz iden nyugdijpremium ami igazabol csak egy evben volt erdemi osszeg jott egy erdekes kulonvelemeny a temaban   •   nagyonveszelyeswebol dalakatajanlagooglem estersegesintelligen ciavalfeljavitottker esoje   •   het tizenevest tartoztattak le a sydney i puspok megkeselese utan   •   sheffield united 1 3 tottenham hotspur spurs claim comfortable win against struggling blades   •   ma unnepeljuk az olasz konyha napjat 2   •   japan navy crew missing after deadly helicopter crash   •   merheto lesz verbol hogy mennyire hatekony egy egy vakcina attorest ertek el oxfordban   •   felfoghatatlan tragedia verengzo krokodil marcangolt halalra egy tinedzsert 2   •   tobb mint egy evre bortonbe kuldtek joshua wongot   •   konnyek kozt mondtak el el noi kezivalogatott legnagyobb titkat   •   meggyilkolta majd feldarabolta feleseget egy ferfi angliaban eletfogytiglant kapott   •   haborus bunok miatt 10 evre iteltek egy volt boszniai katonai vezetot   •   beremeles hatalmas a szakadek a dolgozok es a cegek kozott   •   olaszorszagban megszunnek a koronavirus korlatozasok   •   hol a keritest dont ki a luxusautoval hol fennakad a halaszbastya lepcsojen megis mindig megussza 2   •   veget ert az izraeli kormanyules ahol a valaszcsapast vitattak meg   •   kizarta az anyjat a lakasbol egy keteves budapesten a tuzoltokat kellett hivni 2   •   micsoda koncert des laszloval lep szinpadra a vilaghiru rhoda scott 2   •   elkepeszto jogi csatarozas indult egy hernyotorta miatt   •   eltiltana a foglalkozasuktol a jobboldali ujsagirokat fekete gyor andras   •   erdekes vetelkedoben mertek ossze tudasukat a ferrari pilotai video   •   kodos ido varhato onos szitalassal hoszallingozassal   •   kover laszlo szerint nem szigorit tovabb a kormany   •   us to take part in military exercise near indias disputed border with china   •   a jobaratok janice e fajdalmas bucsut vett matthew perrytol hianyozni fogsz a vilagnak foto 2   •   tragikus hirtelenseggel elhunyt a horvat fovaros polgarmestere 4   •   tigray war walking three days to find a hospital 2   •   felbeszakadt a geniusz forgatasa mentot riasztottak az atv be 2   •   elgazolt egy embert a metro a blahan leallt a kozlekedes a szakaszon 3   •   keszulhet a veresegre erdogan a torokorszagi onkormanyzati valasztasokon 2