Magyar Péter azonnal kiállt a tömeg elé a közmédiás vita után: Már egy másik országban élünk

Utoljára 2006-ban rendezett választási vitát a magyar közmédia, akkor még Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor részvételével. Most Deutsch Tamás sorosozott, Donáth Anna Novák Katalin egykori sajtófõnökének ment neki a pedofilüggyel. Magyar Péter viszont a vita után rögtön szólt több tízezer tüntetõhöz a vita után.
2024-05-30 22:11:05

Donáth Anna: a Momentumnak köszönhetõ, hogy Magyarország nincs államcsõdben

Pekárné Farkas Emese szerint az igazi probléma nem a be-, hanem a kivándorlás, aminek az oka a fiatalellenes politika, ami egy ránk maradt orbáni/gyurcsányi örökség. A témához csak lazán kapcsolódik, azt azonban elmondta, hogy a 2RK ajánlata az, hogy olyan országot teremtenek, ahol a fiatalok jól érzik magukat. Márki-Zay Péter szerint Magyarország nem elõre megy, hanem hátra, a Fidesz pedig az összes létezõ választási ígéretét megszegte. Példaként említette az árak elszállását, a magyar katonák külföldre küldését és azt, hogy tele van az ország vendégmunkásokkal. Kiemelte, hogy a letelepedési-...
2024-05-30 21:07:41

Rácz Jenõ szerint kifordult magából a világ, ha a munkáról van szó

A sztárséf szerint a fiatal generáció már egészen másképp gondolkodik a munkáról, ez pedig neki okoz nagy fejtörést: mivel két naponta új embert kell keresnie az éttermeibe.
2024-05-30 20:06:01

2024-05-30 20:05:50

Lövöldözés volt egy londoni étteremben: egy 9 éves kislányt is eltaláltak, az életéért küzd

London keleti részén, Hackney-ben nyitottak tüzet egy étterem vendégeire szerda este. A támadás során többen megsebesültek, köztük egy 9 éves kislány is.
2024-05-30 18:06:36

2024-05-30 18:06:15

2024-05-30 18:05:57

Megtalálták John Lennon elveszettnek hitt gitárját, majd eladták rekordáron

A közelmúltban egy ház padlásáról került elõ John Lennon ötven éven át elveszettnek hitt akusztikus gitárja. Most 2,3 millió fontos rekordáron kelt el.
2024-05-30 14:10:42

Kiengedték a védõõrizetbõl a meggyilkolt szerb kislány feltételezett gyilkosának édesapját

Egy ország kezdi elveszíteni a reményt az ügy megoldásában.
2024-05-30 10:15:13

Kiengedték a védõõrizetbõl a meggyilkolt szerb kislány feltételezett gyilkosának édesapját

Egy ország kezdi elveszíteni a reményt az ügy megoldásában.
2024-05-30 10:08:49

Az apukának szinte feleszmélni sem volt ideje, máris kezében volt a csöppség.
2024-05-29 18:06:58

Az apukának szinte feleszmélni sem volt ideje, máris kezében volt a csöppség.
2024-05-29 18:06:36

Az apukának szinte feleszmélni sem volt ideje, máris kezében volt a csöppség.
2024-05-29 18:06:11

Az elõkertbõl rabolták el, majd meggyilkolták a kislányt: egy 15 éves román tinédzsert gyanúsítanak

A romániai rendõrség szerdán elfogott egy 15 éves tinédzsert, akit a két és fél éves Völgyi-Zsil megyei kislány meggyilkolásával gyanúsítanak.
2024-05-29 12:06:47

2024-05-29 12:06:15

2024-05-29 12:06:03

Csípõset szólt vissza Putyin megfejtésére az ukrán házelnök

Volodimir Zelenszkij marad Ukrajna államfõje a hadiállapot végéig - szögezte le Ruszlan Sztefancsuk ukrán parlamenti elnök, reagálva közösségi oldalain Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi taskenti kijelentésére.
2024-05-28 22:07:05

Baltával és késsel esett neki élettársának egy miskolci férfi

Korábban is többször rátámadt az asszonyra.
2024-05-28 17:09:13

Meghalt egy 13 éves kislány egy TikTokon terjedõ kihívás miatt

Egy érthetetlenül veszélyes kihívás terjed a népszerû videómegosztó platformon, amelynek most egy 13 éves német kislány lett az egyik áldozata.
2024-05-28 16:06:09

Barátja meggyilkolását tervezgette egy skizofrén férfi

Nevelõapja vette észre, hogy már felbérelt valakit, õ hívta a rendõröket és szólt az áldozatnak is.
2021-09-06 11:06:37

A magyar rendõrség oldaláról is lekerült már az eltûntnek hitt szerb kislány, Danka Ilic körözése, akinek holttestét pár percre otthonuktól találták meg.
2024-04-04 17:08:11

A magyar rendõrség oldaláról is lekerült már az eltûntnek hitt szerb kislány, Danka Ilic körözése, akinek holttestét pár percre otthonuktól találták meg.
2024-04-04 17:07:31

A magyar rendõrség oldaláról is lekerült már az eltûntnek hitt szerb kislány, Danka Ilic körözése, akinek holttestét pár percre otthonuktól találták meg.
2024-04-04 17:06:12

Csuti a kamerák elé állt, elárulva, mit gondol Edináról: ?Hiányzott belõle a tisztelet?

Csuti most elõször állt a kamerák elé, elmesélve, hogyan érzi magát, miután felesége és annak új párja, G.w.M. szinte naponta képesek fájdalmas meglepetéseket okozni neki.
2022-01-26 21:06:22

2022-01-26 21:06:25

Fél éven keresztül rendszeresen megerõszakolta 11 éves nevelt lányát egy Fejér megyei férfi

Végül a kislány már nem bírta tovább, és mindent elmondott az anyjának.
2021-10-27 11:06:50

Horváth Éva a minap az Instagram-oldalán osztott meg magáról egy naplementében készült fürdõruhás fotót, ami mellett arról írt, hogy az elmúlt idõszakban több követõje is azt mondta neki, hogy szerintük hízott a korábbi alakjához képest. Igen, tudom, egy picit meghíztam, többen jeleztétek. Már elárultam nektek, hogy nyár után titokban õsszel is otthon voltam. Sajnos a kedvenceimet ettem naponta többször, a hazai ropi és csoki, és akinek hiányoznak az otthoni ízek nem tud ellenállni
2023-11-05 10:06:52

Gyakran okoz függõséget a közösségi média ? Most Ön is megtudhatja, melyek a tünetei!

A közösségi média ma már szinte bárki számára bárhonnan elérhetõ. Szinte észre sem vesszük és naponta több tucatszor nyúlunk a telefonunkért, hogy ránézzünk a Facebookra, ha jött értesítésünk, ha nem. Ön internetfüggõ? Tesztelje!
2021-12-17 22:05:46

2021-12-17 22:05:48

2021-12-17 22:05:58

Iskolapszichológusnál derült ki, hogy nevelõapja éveken át szexuálisan bántalmazott egy Pest megyei lányt

A Pest megyei vizsgálók befejeztek egy 2018-ban indított eljárást, számolt be a Police.hu rendõrségi honlap. Évekkel azelõtti tettei miatt a gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van. Egy középiskolás lány 2018 tavaszán fordult az intézmény pszichológusához és elmesélte esztendõkkel azelõtti hányattatásait. Az édesanyjával nevelkedõ lány 2009. és 2014. között volt kénytelen átélni nevelõapja szexuális bántalmazásait. Még csak 10 éves volt, amikor a férfi elõször közeledett felé, szájára adott puszival kezdõdött, simogatásokkal, majd közösülésekkel folytatódott. Az aktusokat vagy otthon, va...
2021-04-18 11:05:51

Súlyosabb büntetést kapott másodfokon a fiú, aki halálra verte síró hároméves testvérét

Négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy hároméves kislányt, számolt be róla az RTL Híradója. 2021 októberében a szülõk dolgozni mentek, ezért otthonukban az akkor 14 éves fiúra hagyták az áldozatot és másfél éves kisfiukat. A két kisgyermek az apa új kapcsolatából született. A kislány folyamatosan a szülei után sírt, ami felidegesítette a fiút, ezért többször ököllel hasba verte a háromévest, aki ennek következtében a kályhának is neki esett. A fiú ezt követõen az ágyra fektette a kislányt, majd kiment cig...
2024-04-17 22:07:21

Ezeket a mozdulatokat csinálja, ha egész nap görnyed a gép elõtt

Nemcsak nyak- és hátfájdalmat okozhat az ülõmunka közben felvett rossz testtartás, hanem akár a belsõ szervekre is kihatással lehet, ezért nem árt naponta többször a megfelelõ tornával átmozgatni magunkat. Hogy mit is kell pontosan csinálni, az a Semmelweis Egyetem oktatóvideójából derül ki.
2022-11-29 11:38:37

Szinte már naponta temetnek katonát Kárpátalján

A Kárpáti Igaz Szó (Kiszó) ír arról, hogy az immár 51 napja tartó orosz?ukrán háború miatt az elmúlt idõszakban szinte mindennapossá váltak a katonatemetések. Sorra szállítják haza a hõsi halált halt katonákat, de arra is van példa, hogy valakirõl tudják, elhunyt, de holttestét március vége óta nem tudták hazaszállítani. A Kiszó ír arról is, hogy eddig 235 eljárás indult hazaárulás és kollaboráció miatt. Az Állami Nyomozóiroda az orosz invázió kezdete óta 154 esetben indított nyomozást hazaárulás, 81 esetben pedig kollaboráció gyanúja miatt. A gyanúsítottak között vannak községi elöljárók, önk...
2022-04-15 15:18:24

Tényleg meghalt a kislányom? Elhunytnak hitt gyermeke nyomára akadt Zsuzsanna

Szívszorító üzenettel próbál a halottnak hitt gyermeke nyomára bukkanni egy piliscsabai nõ. Turbok Zsuzsanna állítja: szinte napra pontosan 26 esztendõvel ezelõtt a kórházban azt mondták neki, meghalt az alig egy hetes kislánya. A fiatal nõ ekkor teljesen összetört, a pokoli érzést azonban az eltelt évtizedek alatt nagyjából sikerült kihevernie.
2021-12-19 06:05:44

2021-12-19 06:06:34

2021-12-19 06:06:42

A liftben fojtogatott és fenyegetett egy 13 éves lányt egy férfi Csepelen

Fojtogatott és késeléssel fenyegetett egy férfi egy 13 éves lányt hétfõn Csepelen, egy panelház liftjében ? számolt be róla elsõként a Ripost. Nem sokkal késõbb kiderült, hogy nem õ volt aznap az egyetlen áldozat, tekintve, hogy a Budapesti Rendõrfõkapitányság a Telexnek azt az információt adta, hogy egy 33 éves férfi  hétfõ délután három és háromnegyed négy között ?két kiskorú kislány sérelmére követett el bûncselekményt, egy-egy csepeli társasházban?. A rendõrség nem árult el részleteket a támadásokról, az egyik lány családja azonban nyilatkozott a Ripostnak. Ebbõl kiderült, hogy a 13 éves l...
2023-03-21 19:08:07

Meg akar szabadulni a családjától? Britney Spears nekiesett az anyjának

Los Angeles ? Már a teljes családjával háborút vív Britney Spears. Azok után, hogy a bíróságon elérte, 13 év után ne a zsarnok apja, James legyen a gyámja, most az anyjának esett neki közösségi oldalán.
2021-11-03 15:05:41

2021-11-03 15:05:42

Tagadja tettét a szabolcsi férfi, aki az ügyészség szerint hosszú idõn át bántalmazta, majd halálra verte az élettársát

Tagadja a tettét a férfi, aki halálra verte élettársát a szabolcsi Magyon. Részegen rendszeresen ütötte-verte az asszonyt, aki emiatt többször kórházba is került. Legutóbb a nõnek eltörtek a bordái, végül megfulladt.
2023-09-15 04:33:16

Berlinben futtatott egy magyar lányt egy miskolci férfi, négy év alatt 67 millió forintot keresett

A férfi naponta 3-400 eurót követelt a prostitúcióra kényszerített lánytól, gyakran meg is verte.
2021-11-12 09:09:54

Félholtra verte az utcán, majd tovább zaklatta az exét egy kiskunhalasi férfi

Brutálisan összeverte, majd hónapokig személyesen és telefonon zaklatta a volt barátnõjét egy kiskunhalasi férfi. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés és más bûncselekmény miatt állítja bíróság elé. A büntetett elõéletû férfi május elején az egyik helyi utcában szóváltásba keveredett a volt barátnõjével. Ennek során a falhoz vágta, többször felpofozta, majd a hajánál fogva többször is, nagy erõvel beleverte a fejét a falba. A nõ összeesett és térdre rogyott, de a férfi még ekkor sem állt le. A gyomrába térdelt, majd ököllel arcon vágta. A bántalmazás miatt a volt barátnõ olyan ...
2021-12-17 09:06:44

Napi bölcsesség ? Karinthy Frigyes és a média

Hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. Nagy humorista, nagy mulattató volt, aki nevettetés közben csaknem elfeledtette, hogy a józan ész bajnoka, a tudomány propagátora, a kor egyik nagy elbeszélõ prózaírója és kitûnõ költõ. Lássuk, mit gondolt a hírnévrõl!
2023-10-17 06:05:46

2023-10-17 06:06:00

2023-10-17 07:06:34

11 éves lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot egy zalai férfi

Szexuális erõszak miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki egy tizenegy éves lánnyal folytatott viszonyt ? közölte a Zala Megyei Fõügyészség szóvivõje szerdán az MTI-vel. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a murarátkai férfi januárban ismerkedett meg a vele egy háztartásban élõ, még gyermekkorú unokahúgának letenyei barátnõjével. A kislány beleszeretett a vádlottba, ezért rendszeresen megjelent a murarátkai házban, hogy a férfival kapcsolatot kezdeményezzen. A közleményben azt írták, hogy a kislány egyik februári látogatása idején bementek a férfi szobájá...
2021-12-01 10:12:31

Vezetés közben verte meg az élettársát, miközben a gyerekük hátul ült

Összevissza ment az autó, mert a kéziféket is többször behúzta.
2021-02-24 12:06:16

Schiffer szerint a diáktüntetés nem a béremelésrõl szólt, hanem hogy ?készüljenek kurva jó képek arról, hogy a rendõrség gyerekeket ver?

Ami kedden történt, az nem a pedagógus-béremelésrõl szólt, nem az óraszámemelésrõl szólt. Tudod, mirõl szólt? Klasszikust megidézve: készüljenek kurva jó képek arról, hogy a rendõrség gyerekeket ver. Erre ment ki a játék, hogy a világsajtó, a BBC, a CNN azzal legyen tele, hogy az orbáni diktatúra gyerekeket ver. Errõl szól az egész showmûsor. ? mondta Schiffer András a Magyar Jelen stúdiójában, egy beszélgetésben, ahol Czutor Zoltánnal, Budaházy Györggyel és Szakács Árpáddal vitatkozott. A beszélgetésnek arról a részérõl, ahol Budaházy beszélt, már írtunk, most a 444 vette észre Schiffer szava...
2023-05-08 19:07:49

Ujjai levágásával fenyegette az anyját, mert szerinte elrabolta a barátnõjét

Letartóztatta a Pécsi Járásbíróság azt az önbíráskodás kísérletével és garázdasággal gyanúsított pécsi férfit, aki többször is megfenyegette az édesanyját és a rokonait. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi pár nappal ezelõtt a férfi felhívta az anyját, hogy jöjjön el az általa bérelt lakásba, s hallgassa meg, hogy miket hazudik a barátnõje. Az édesanyja megérkezését követõen a férfi a bántalmazni kezdte a barátnõjét, haját húzta, rángatta, és többször beleütött a vállába, majd lenyugodott. A gyanúsított édesanyja ekkor szólt fia barátnõjének, hogy kísérje le, s menjen vele, mert szerinte...
2021-11-02 14:07:08

Elköltözésük után merte elmesélni az anyukájának egy kislány, milyen borzalmakat mûvelt vele a mostohaapja

Súlyosabb büntetést kért a Pécsi Fellebbviteli Fõügyészség arra a zalai férfire, aki szexuális cselekmények eltûrésére kényszerítette a volt élettársa kiskorú gyermekét. A 33 éves férfi 2017 januárjától 2018 februárjáig élt élettársi kapcsolatban a kislány édesanyjával. Az élettársak közösen nevelték a nõ korábbi házasságából származó két kiskorú gyermeket, egy 8 éves kislányt és egy 5 éves kisfiút. A kapcsolatuk azonban egy év múltán megromlott, mert a férfi rendszeresen italozott és nem dolgozott. A férfi 2017 végétõl több alkalommal is egyedül vigyázott a kislányra, és a tiltakozása ellené...
2021-04-14 11:06:12

Százezrek csodálják a különösen kékszemû kislány videóját

Néhány óra alatt több mint egymilliós nézettséget ért el egy videó, amelyen egy különösen világos kék szemekkel rendelkezõ kislány látható. Az anya azt mondja, nem kevés nehéz pillanatot is okozott már nekik ez a viszonylag ritkán látható kombináció (mármint, hogy fekete embernek ennyire világoskék a szeme): annyira elterjedt már a kislány szemének a híre, hogy volt már, hogy idegenek pofozgatva felébresztették az alvó gyereket, hogy megcsodálhassák a kék szemeket, amikor a baba megszületett, az orvos azt hitte, hályog van a szemén, és különféle vizsgálatoknak akarta alávetni, volt, aki azzal ...
2023-12-02 15:07:59

Csatornába hajtott az Uber-sofõr, mégis kiszámlázta az utat

Emma Lavelle április 11-én a kora hajnali órákban indult haza az angliai Salfordban. Hívott egy Ubert, majd nem sokkal késõbb már annak örült, hogy ép bõrrel megúszta a fuvart ? írja a Manchester Evening News. Anikor a sofõr rossz helyen fordult be, Lavelle szólt neki, hogy nem kellene arra menniük, mert egy csatorna felé haladnak, de a férfi nem hallgatott rá, inkább hitt a GPS-nek. Az autó hamarosan egyenesen belehajtott a csatornába. A kocsi szerencsére lassan haladt, ezért nem esett bele a vízbe, hanem fennakadt a betonparton, így Lavelle és a sofõr is épségben ki tudtak mászni a kocsiból...
2021-04-25 11:06:14

Kísérleti rákgyógyszerrel csapott be egy beteg kecskeméti asszonyt a szélhámos: a nõ hitt neki, fizetett, a kezelést hamis tablettákra cserélte

Rákellenes gyógyszerként adott el hatástalan drazsékat több millió forintért egy idõs kecskeméti asszonynak egy kiskunfélegyházi férfi 2011-ben. Az egyik legnagyobb alföldi sütõipari családi vállalkozáshoz tartozó nõ már ismerte, lánya régi barátja volt, hitt a szavának. A szélhámos elhitette áldozatával, egy amerikai, titkos, katonai gyógyszerkutatásban dolgozik, ahol megtalálták a rák elleni csodaszert, s jó pénzért be tudja venni a daganatos megbetegedéssel küzdõ asszonyt a programba. A nõ hitt neki, fizetett, a hivatalos kezelést a hamis tablettákra cserélte. Nem a tablettákba halt bele, h...
2023-09-10 21:20:38

Magyarországon nem munkaerõhiány, hanem munkaerõ pazarlás van

A Portfolio- MAGE Jármûipar 2024 Konferencia második szekciójában minden az energiafelhasználás és beszerzés optimalizálásáról és a versenyképesség fenntartásáról szólt. Mindenki között egyetértés volt abban, hogy mára már egy cégvezetõnek szinte energetikai szakemberré kellett válnia, hogy az energiaköltségeket kordában tartsa. A költséges beruházások, és a szemléletmódváltás egyaránt megoldást nyújthat, de számos olyan jogi- szabályozási eszköz is a vállalatvezetõk rendelkezésére áll, hogy a versenyképességüket megtartsák.
2024-03-20 15:07:26

Megalázta és padba verte a kisgyerekek fejét egy Veszprém megyei tanítónõ

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség egy Veszprém megyei tanítónõ ellen, mert több ízben is megalázta és bántalmazta a rá bízott gyermekeket. A Veszprém Megyei Fõügyészség tájékoztatása szerint az 56 éves elkövetõ több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és 2013 óta tanított a Veszprém megyei általános iskolában, ahol ismert volt a túlzott szigorúságáról. A tanítványaival szemben visszatérõen durva, megalázó kifejezéseket használt, elõfordult, hogy felrugdosta a gyerekek iskolatáskáit, és földhöz vágta a füzeteiket. Egy testvérpárral szemben, akik közül a fiú 2017-ben nyolcévesen, h...
2022-05-16 11:16:49

Megtámadta Cicciolinát saját fia, rendõrök vitték el

A férfi sokkolóval esett neki anyjának.
2023-06-29 22:17:59

Soha nem hallott dal került elõ Freddie Mercurytól

A Queen együttes két tagja jelentette be, hogy várhatóan szeptemberben kerül nyilvánosságra az elveszettnek hitt dal.
2022-06-07 13:09:54

A kamera elõtt verte véresre élettársát egy férfi Tatabányán - videó

Fojtogatta is, és azt kiabálta neki, hogy meg fogja ölni.
2021-02-10 10:06:01

Megfojtotta férje szeretõjét egy nõ

Elõtte többször is szólt, hogy féltékeny.
2022-06-22 15:11:55

A kerítésen át ütötte, a hajánál rángatta szomszédját egy férfi Kaposváron

A nõ szólt neki, hogy jobban vigyázzon a harci kutyájára.
2021-05-01 15:06:21

"A szörnyûségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt õ is nagyon jól tudja" - megszólalt Szilágyi Liliána húga

Szilágyi Liliána korábban arról beszélt, hogy volt, hogy édesapja félájultra verte anyját, õt testileg fenyítette, szexuális visszaélés áldozata volt. Az úszó húgát, Gerdát féltette, azt reméli, hogy kiállásával neki is tud segíteni.
2021-12-31 17:12:17

2021-12-31 17:12:58

Saját anyját verte meg egy salgótarjáni nõ

Többször megütötte, és meg is rúgta.
2021-02-22 16:06:01

Részbeni beismerõ vallomást tett a nevelõapja fejét evés közben szétverõ bárnai férfi

Vádat emelt a Nógrád Megyei Fõügyészség azzal az 58 éves bárnai férfival szemben, aki tavaly novemberben hólapáttal és súlyokkal verte agyon nevelõapját. Egri Alexandra Ágnes, a Nógrád Megyei Fõügyészség helyettes szóvivõje megkeresésünkre azt közölte, hogy az emberöléssel vádolt férfi részbeni beismerõ vallomást tett a nyomozati szakban. Az idõs férfi összeveszett a feleségével és nevelt fiával. Miután a vita elcsendesült a nevelõapa a konyhában leült enni. A mostohafia ekkor elõvett egy hólapátot, és azzal hátulról három erõteljes ütést mért az evõ családfõ fejére. A nevelõapa eszméletét ve...
2021-06-22 12:06:08

Bírósági eljáráson kívül zárulhat le a kislányt elütõ ételfutár ügye ? videó

Az eljárás megszüntetése várható abban az ügyben, amelyet csütörtök reggel ismertetett az ügyészség a Facebookon. A leírás szerint 2021 márciusában egy ételfutárként dolgozó fiatalember Nyíregyháza központi terén vágott át elektromos rollerével. A területen kevesen voltak, egy babakocsit toló édesanya és mögötte két méterrel ötéves kislánya is a téren sétált. A nyomozás adatai alapján a futár annak ellenére, hogy volt elég hely, nem kerülte ki õket, hanem fékezés nélkül áthajtott köztük. A gyanúsított elgázolta a kislányt, akinek könnyebb sérülései keletkeztek. A gyanúsított is felborult a rol...
2022-02-10 08:32:22

Sztárt csinált a mentõakció a magyar barlangász doktornõbõl ? Ismerjék meg dr. Zádor Zsófiát

Messzirõl és mosolyogva köszönnek neki az ismeretlenek, naponta tucatnyian jelölik be a Facebookon, pedig csak azt tette, ami a hivatása, bár azt el kell ismerni, hogy nem mindennapi körülmények között. Dr. Zádor Zsófia, a balassagyarmati kórház orvosa szinte sztár lett, miután napokat töltött a törökországi Morca barlangban ezer méter mélyen, ahol a bajba jutott amerikai barlangászon, Marc Dickey-n segített.
2023-09-30 16:35:51

Nézze meg, most mire képes: 6000 ember egymillió klipjével tanították be ezt a mesterséges intelligenciát

Szinte naponta meglep minket a mesterséges intelligencia (és persze a mögötte álló fejlesztõk) azzal, hogy mi mindenre képes. Szingapúri kutatók egy fénykép és egy hangfelvétel alapján beszélõ, valósághû arcokat tudnak
2023-12-10 16:10:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   pepper x   •   marina city   •   diosgyor   •   stat   •   natcon   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   kek pelikan   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   firmcenter   •   komarom   •   botswana   •   ingatlan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   energiaital   •   a33jhgproka1   •   ingyen   •   aprilis 4   •   travis kelce   •   budapest   •   francia salata   •   eiffel  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eliteltek vadlottak es gyanusitottak is indulnak polgarmesternek   •   francia filmek agyaznak meg a dinok vilaguralmanak   •   egeszsegugyi kulongepekkel helyezi at a francia kormany a sulyos betegeket   •   ezeket kell tudnunk az onkormanyzati es ep valasztasokon valo voksolashoz   •   marihuana es kokain is boven volt a bokonyi ferfi bmw jeben 4   •   az atalanta a napoli es a roma is nyert a serie a ban   •   a fekete november megtolta a kiskereskedelmet   •   horrorfilmes valogatas videot kapott anglia leggonoszabb utszukulete   •   12evutanismetolimpia   •   lakatos levente eloszor nem kerte majd megis beadatta a kinai vakcinat   •   felepult a vilag legmagasabb korhintaja   •   kifizettetik a korhazi apolasuk koltseget az oltatlanokkal szingapurban   •   eltoroltek a halalbuntetest ebben a kozep azsiai orszagban   •   thousands flee rebel violence in central african republic   •   vitezy david reagalt tarlos istvan perrel valo fenyegetesere allok elebe 2   •   egy brit turista miatt fujtak le egy egesz siversenyt svajcban   •   zacher gabor nagyon torz lett ez a vilag video 2   •   megvalasztottak fekete gyor helyetteseit   •   airwellkl17171717mas   •   nevessen on is ma van a boldogsag vilagnapja   •   fel ev utan eloszor enyhen emelkedtek az alberletarak   •   a semmibol kene ujraepiteni az internetet annyira romlott az egesz   •   u00e9pit   •   karacsony tordai csabaval es perjes gaborral szemben a buncselekmeny gyanuja megalapozatlan a hazkutatasok politikai jellegu eljarasok 2   •   annyi elhagyott baba var neveloszulore hogy mar a csecsemoosztalyt tehermentesito otthon is megtelt a miskolci korhazban 3   •   1934oktoberebenvagyi   •   bangladesh avijit roy murder five sentenced to die for machete attack on blogger   •   25 millio forintos birsagot szabtak ki egy megteveszto samponreklam miatt   •   merkel says german vaccine centers will be full by april   •   a szputnyik v bejegyzeset kerelmeztek a gyartok europaban   •   kitiltja a politikat a legertekesebb hirdetesi feluleterol a youtube   •   brock purdy   •   a konszolidacio nem szerepel a fidesz eszkoztaraban az ellenzek az osszehangoltsagra epithet   •   germany prepares way for its troops to stay in afghanistan 3   •   tetoszigetelest   •   serulesmentes hasznalt autot keres ezeket a markakat szinte biztosan kerulje 2   •   ujabb 35 milliard forint allami tamogatast kapott roganek egyik kedvenc alapitvanya   •   mindent elmeselt elon musk anyja   •   a jaszkeszeg lett az ev hala   •   web6330   •   draga aprosag magyarorszagon az eddigi legkisebb lexus az uj lbx   •   majusra halasztottak nicolas sarkozy peret   •   jordan tamas ep esszel nem lehet magyarazatot talalni arra ami a szinhazak es a muveszetek korul tortenik   •   albaaaarlet18keraaaa let   •   dobja fel a hangulatat egy finom olasz spagettivel 3 receptbol is valaszthat   •   napokon belul leallhat a gazai segelyszallitas   •   nem lehet tajvan kina ukrajnaja   •   karoly kiraly mentesul a buntetoeljaras alol 2   •   biro attila keretet hirdetett a noi vizilabda olimpiai selejtezotornara   •   brexit helped uk prepare for the pandemic government set to argue despite victims lawyers claims