Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Eltűnt a démon a boltokból

Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
2024-05-09 15:06:50

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt, és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 10:19:23

Eltűnt 10 ezer német, sehol sem találják őket

Németországban csaknem 10 ezer embert tartanak nyilván a hatóságok eltűntként.
2024-05-09 10:14:38

Újabb részletek a meggyilkolt szerb kislány ügyében: nem találtak DNS nyomot

Átvizsgálták pedig a szolgálati autót, amivel a kislányt elütötték.
2024-05-09 09:07:00

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 08:10:18

2024-05-09 08:10:06

Nyakatekert logikával döntött úgy egy férfi, hogy agyon kell lőnie a szomszédja gyöngytyúkját

Közérdekű munkára ítéltek egy légpuskás lövöldözőt, aki azon dühödött be, hogy a szomszéd baromfi akár meg is dézsmálhatta volna a bevetett ágyásait, már ha be lettek volna egyáltalán vetve.
2024-05-08 15:11:49

2024-05-08 15:11:17

Eltűnt egy 16 éves lány Szolnokon, mindenki őt keresi

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik J. Laura felkutatására.
2024-05-08 15:09:34

Egy kislány meghalt, miután szomszédja méreggel irtott poloskákat a lakásában

Az iskolás lány szívrohamot kapott, miután a halálos gáz bejutott az emeleti lakásba.
2024-05-08 12:10:15

A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.
2024-05-07 16:10:08

A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.
2024-05-07 16:07:10

Bevallotta a Boeing, hogy nem ellenőrizték, rögzítve vannak-e a repülők szárnyai a gép törzséhez

Miután az amerikai légiközlekedési hivatal közölte, hogy újabb vizsgálatot indít a Boeing ellen, a repülőgépgyártónak eszébe jutott, hogy nem minden stimmelt a 787 Dreamliner biztonsági ellenőrzése során.
2024-05-07 10:12:06

2024-05-07 10:11:40

A sínekre ment pisilni egy férfi Madridban, halálra gázolta a metró

A szemtanúk közül többen sokkot kaptak.
2024-05-06 17:11:22

Halálra verte és megette áldozatát egy amerikai kannibál

Egy Las Vegas-i parkolóban történt az egész.
2024-05-05 12:08:36

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:40

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:20:33

Valóban halálra kerestette a kis Jézust Heródes, Júdea királya?

Az Újszövetségi evangéliumok írnak a júdeai gyermekmészárlásról.
2020-12-28 22:05:55

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

Ez történt: Beindította a mémgyárat a kijárási tilalom

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-15 20:13:58

Halálra gázolt egy repülőgép egy medvét Alaszkában

Az anyamedve kétéves kölykével együtt bóklászott a leszállópályán, amikor megtörtént a baleset.
2020-11-16 08:06:31

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:11

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...

2020-11-18 07:06:12

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:12

Járványkutatók kérik a magyaroktól: minden nap töltsék ki ezt az 5 perces kérdőívet

A vírusterjedés nyomon követéséhez és előrejelzéséhez nagy segítséget tud adni, aki minél gyakrabban kitölti a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak egyszerű kérdőívét. Számítógépről és mobilról is gyorsan végigkattintható.
2020-11-18 08:11:35

A világon elsőként különleges zongorajátékkal kísérve műtöttek egy daganatos kisfiút

A zongorajátékkal kísért sebészi beavatkozás egy kisfiú gerincvelő-daganatának eltávolítása volt, Olaszországban. Hogy miért éppen így, arra megvan a tudományosan magyarázat.

2020-11-18 08:11:37

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:23

Kezdőcsapatot hirdetett Marco Rossi a törökök elleni meccsre

Hat helyen változott a kezdőcsapat a magyar–szerb meccshez képest.
2020-11-18 19:06:24

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:44

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 10:05:46

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe a szerb ortodox egyház feje

Irinej pátriárka állapota egészen szerdáig stabil volt.
2020-11-20 11:06:38

Az Ab nem foglalkozik a Kiss László-ügy iratainak kiadása miatt megbüntetett levéltár panaszával

Az alkotmánybírák szerint a Fővárosi Levéltárat nem érte sérelem, hiába hivatkozik a tudományos kutatás szabadságára.
2020-11-20 16:06:44

2020-11-20 16:06:45

Életveszélyesség vált, 57 év után bezárják a világ egyik leghíresebb rádióteleszkópját

Az Arecibo Obszervatóriumot 1963. november 1-jén adták át, azóta szolgálta a tudományt. Több filmben is szerepelt, Carl Sagan üzenetet küldött vele a Messier 13 gömbhalmaz felé, és egy ideig ez volt a világ legnagyobb rádióteleszkópja. Miután két tartókábele is elszakadt, kiderült, a szerkezet menthetetlen.
2020-11-20 19:06:02

2020-11-20 19:06:03

?Nem tudom a neved? ? Hat Omega-sláger, amit Mihály Tamásnak köszönhetünk

A szombaton 73 évesen elhunyt Mihály Tamás nem csak basszusgitárosa volt az Omegának, hanem az egyik legtermékenyebb zeneszerzője is. Mutatunk hat dalt, amiről sokan nem is tudják, hogy Mihály-szerzemény.
2020-11-21 17:10:56

Novak Djokovic nem jutott be az ATP-vb döntőjébe

A szerb teniszezőt szenzációs mérkőzésen verte meg a US Open győztese, Dominic Thiem.
2020-11-21 18:06:52

5 jele annak, hogy te sem leszel már fiatalabb

Tudom, hogy félsz, de kattints ide.
2020-11-22 04:06:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem tudom hogy juthatott eszebe szomszedja a szornyetegrol aki halalra gazolta az eltunt szerb kislanyt dankat 3   •   poloska peti offon van video   •   nem volt penze sajat hazra ezert szulei garazsat alakitotta alomotthonna   •   hogyan kerulheti el hogy kepernyofuggove valjon a nagy bezarkozasban otletek   •   aranyat er a cibetmacska uruleke kivalo marketing emelte egekbe az arat 2   •   osszehivta a vedelmi tanacsot orban az izraeli tamadas miatt 2   •   rosszul rogzitett gyerekules miatt halhatott meg egy kisfiu 2   •   sikerult visszaforditani a cukorbetegseget egerekben sok millio ember elott csillant fel uj remeny   •   eredeti longines   •   hogyan lehetne elfoglalni brusszelt   •   megtorte a csendet aurelio edesanyja az unokam segit tulelni a fiam hianyat igy varja haza a bortonbol a korabbi vv gyoztest fotok 2   •   lomtalantskltztetsbt orszlltsfuvarozsszll tsazonnalilomtalants   •   volodimir zelenszkij ezeken a hatar menti telepuleseken folynak most a harcok   •   szereti a savanyu cukorkat megmondjuk milyen ember valojaban 3   •   ujabb vereseget szenvedett a ferencvaros a noi kezilabda bl ben   •   megasta a sirjukat es most el is temeti a szuperhosoket a kepregenyrajongok kedvence   •   orban viktor bejelentette osszeult a kormany 2   •   nincs elet a sajoban lenyegeben kihalt a folyo   •   egy meseszep to segithet felderiteni a marson valaha letezett osi eletet   •   megjelentek az elso kepek a bombazas utani gazabol   •   szepseges helyen nosult az ehezok viadala es a vikingek sztarja   •   bumpkeyoptioncomhsco   •   az uefa megtiltotta a belgak sztarjanak hogy meglatogassa eriksent a korhazban   •   ujra dragul a benzin pentektol   •   ada korabban nem tudta elkepzelni hogy nyilvanos helyen szoptasson de mar nem erdekli   •   tojketreceladindexph poptioncomsectionex   •   ezt kell tudni most a hiteltorlesztesi moratoriumrol   •   olyan tobbseggel valasztottak ujra a portugal elnokot hogy masodik fordulo sem kell 3   •   aaaeaaatkezaaaaeaasi   •   otszor annyian bliccelnek budapesten mint becsben   •   szlovakia ujabb tomeges tesztelesre keszul 4   •   busz buszj   •   az alzheimer kor kockazatanak felismeresere is hasznalhato a virtualis valosag   •   dating app match turns in jan 6 suspect who allegedly whipped police   •   tortenelmi dontoben dolt el a vilagbajnoki cim sorsa   •   donald trump meg mindig azt hiszi hogy o nyerte a valasztasokat 2   •   uks colonial stance over chagos islands could derail court bid   •   a foldgaz juttathatja a schengeni ovezetbe romaniat 2   •   aranyfelnis retro a javabol itt a vw gti bbs   •   ray dalio inkabb vesz bitcoint mint kotvenyt   •   haromszorosara nott a mediamarkt webaruhazanak forgalma a boltzar elso heteben   •   30 eves brian de palma es al pacino egyik legjobb filmje kepgaleria   •   egy osi gyogyszerrel tehette el lab alol a feleseget a toxikologus orvos 2   •   megtortent a svajci bicskaval az amitol mostantol nem is bicska   •   21545indexphpoptionc   •   mit lehet tudni az itthon most engedelyezett ket ujabb vakcinarol 2   •   kocsis mate a hirtv nek beszelt arrol hogy perben all egy internetes oldallal 2   •   der heni instagramon is megmutatta kisfiat   •   bundoz   •   tudtuk mi keszul megis megdobbentunk 2