Nem a budapestiek tartanak igazán sok autót, hanem a főváros mellett élők

Bécs és Berlin mutatja az irányt Európának, hogyan kell autómentessé tenni egy nagyvárost, Magyarországon pedig a Budapest mellett élők és a nyugat-dunántúliak veszik a legtöbb autót. Az Eurostat elkészítette a térképét, amelyen bárki megnézheti Európa-szerte, hány autó jut ezer emberre ott, ahol ő él.
2024-05-06 14:14:45

2024-05-06 14:13:19

Gladiátorbemutatót és "rabszolgavásárt" tartanak Óbudán

Római tavaszünnep lesz Aquincumban áldozatbemutatással és harcokkal, de ahogy írják, saját rabszolgát is "szerezhetnek" a rabszolgavásáron.
2024-05-05 14:09:53

A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről

A választási kampány alatt nem lehet népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, de június 9-e után a kérdés benyújtója, az LMP elkezdheti ezt. 
2024-05-03 22:09:08

2024-05-03 22:09:02

Amerika is beállta a sorba: enyhébb lehet a marihuánafogyasztás büntetése

Legalizálásról nincs szó, csak átminősítésről.
2024-05-01 13:09:29

Amerikában szorgalmazzák, hogy a marihuánafogyasztás kevésbé súlyos bűncselekmény legyen

Legalizálásról nincs szó, csak átminősítésről.
2024-05-01 13:06:53

Szlovénia népszavazást tart a marihuána legalizálásáról

Az állampolgárok az orvosi és rekreációs használatról, valamint az otthoni termesztésről is kifejthetik véleményüket.
2024-04-28 12:10:38

Szlovéniában népszavazást tartanak a kannabisz otthoni termesztéséről

A szlovének népszavazásban fejthetik ki véleményüket a kannabisz orvosi és nem orvosi célú használatáról, valamint a személyes használatra történő termesztésről is.
2024-04-28 09:52:05

2024-04-28 09:51:39

2024-04-28 09:51:21

Bedöntheti a gazdaságot a kannabisz legalizálása

A dekriminalizálás egy tévút a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója szerint.
2024-04-22 14:11:42

Bedöntheti a gazdaságot a kannabisz legalizálása

A dekriminalizálás egy tévút a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója szerint.
2024-04-22 14:08:03

Képes rálőni a behatolókra az otthoni biztonsági kamera

2024-04-22 08:08:11

Spanglitekerő versennyel nyitotta kampányát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Az Index stábja Miskolcon járt.
2024-04-21 19:07:15

Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért

Mindössze hat kis mackó volt nála.
2024-04-19 20:09:09

Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért

Mindössze hat kis mackó volt nála.
2024-04-19 20:07:31

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 11:30:10

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 11:30:10

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:01:04

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   térkép   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szloveniaban nepszavazast tartanak a kannabisz otthoni termeszteserol 3   •   hajmereszto csapatepiton vettek reszt balazsek 800 celsius fokos parazson setaltak video fotok   •   romaniaban harom paciens meghalt a lelegeztetogepek leallasa miatt   •   jarai kiraek dontottek nem lesz gyerekuk   •   zelenszkij szerte tamadas erte az europaba iranyulo gaz infrastrukturajat   •   sorozatban harmadszor nyerte meg a magyar kupat a fradi noi kezicsapata   •   egyre biztosabb hogy a skizofrenia genetikai betegseg   •   lemondott medgyessy beleptunk az unioba de nem csak ezert volt fontos ev a 2004 es emlekszik meg hogy miert jatsszon velunk 2   •   elkepeszto fejlesztes erkezhet a mobiltelefonokra   •   masodperceken belul feltorik a leggyakoribb jelszavakat hogy lehet szembeszallni a hackerekkel   •   magyarorszag az egyetlen kimarado miert nem vagyunk gazszolidarisak   •   szentkiralyi alexandra megmutatta karacsony gergely eddigi legimpotensebb fejleszteset a xv keruletben   •   het kilometeres a torlodas az m1 esen   •   eletben van az izraelbol elhurcolt magyar tusz videot mutatott rola a hamasz igy telt az ejszaka felesege szamara 2   •   evente tobb ezer auto bukik el a muszakin ez a harom legfobb ok miert 2   •   meghalt a negyszeres emmy dijas hal holbrook   •   convulsed   •   itt van oroszorszag megdobbento valasza a nato fegyverkezesere   •   garazdasag miatt indult eljarast inditott a rendorseg a kokardaszaggato bede zsolt ellen   •   sfutgpek   •   niecy nash talks about falling for hersband jessica betts 2   •   itt az adac 2021 es nagy nyarigumitesztje   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 96   •   miert estek egymasnak taylor swift miatt a delkelet azsiai orszagok   •   why chinas man for peace in ukraine might be the best possible choice for russia   •   bdogosunionallselect null,null,null,null, nullsghm   •   teli madaretetes helyesen   •   tiszeker agnes amit kenderesi tamas ir tele van ellentmondasokkal 2   •   ismet felbukkant godeny gyorgy az onkormanyzati es az ep valasztason is reszt vehet a partja   •   unios   •   bdogosunionallselect null,null,null,null, null,null,null,nullg lro   •   visszatert monica lewinsky   •   sipalyanak hasznaltak egy lezart kozutat skociaban   •   karacsony gergely budapest a keruletekkel kozosen biztosit ct es mr vizsgalatokat a fovarosiaknak 3   •   on mennyire szeret pletykalkodni tesztelje   •   porszivo es legtisztito egyben   •   egy szentpetervari birosag betiltott egy kepet es egy idezetet jean paul sartre rol   •   dontott a kozgyules szit te alakult az appeninn   •   technobuli lesz ma este az elnoki palotaban   •   a cnn egyik tudositoja bemutatta a capitoliumi pusztitast 3   •   bejövőhívások(inboun d)   •   az allamtitkar azt uzente a korhazaknak hogy az adossagrendezeshez veget kell vetniuk a gazdalkodasi trukkoknek 2   •   ezt jelzik a templomablakok a borospoharon 3   •   idojaras vasarnap meg nyari meleg de hetfon lecsap az orszagra az eso kiadtak a riasztast 3   •   lemondott a capitolium rendorsegenek fonoke   •   pont az autokereskedok musorvezetoje mellet huzott el egy aston martin v12 speedster video 2   •   hazabol hurcoltak el a kubai ellenzeki vezetot 2   •   megvenne a ganz mavag a spanyol talgo vonatgyartot benyujtottak a hivatalos kerelmet   •   dukakazánvegyestüzel   •   aprilis elsejen kezdik el pumpalni a torokok magyarorszag fele a gazt