Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:29

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba eladta a gödöllői otthonukat. Részletesen kitért arra is, hogy miért döntött úgy, nem ott éli le az életét.
2024-05-06 16:06:11

A szélsőbaloldalon találtuk meg a Fidesznek való pártokat a következő Európai Parlamentben

Az ukrajnai fegyverküldések leállítása, a genderszemlélet és a bevándorlás visszaszorítása, az európai zöld átmenet kemény bírálata - ezek a legfőbb tézisei annak a formálódó politikai csoportnak, amely akár önálló frakciót is alakíthat az Európai Parlamentben. A programjuk alapján pedig pont megfelelnek a Fidesznek. A dolog szépséghibája, hogy ez egy szélsőbaloldali csoport.
2024-05-04 10:09:30

Vádat emeltek a 15 éves pécsi lány ellen, aki megölte újszülött gyermekét

Egy pécsi középiskolai kollégiumban lakott, itt indult be nála a szülés. A terhességét eltitkolta a környezete elől.
2024-05-02 11:12:00

Elölről kezdődik Dél-Dunántúl legnagyobb korrupciós pere

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, felmentő ítéletét a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Ebben a pécsi buszperben több mint 800 millió forint eltüntetését kéri számon az ügyészség a vádlottakon. A pécsi közlekedési vállalat, a Tüke Busz egy közvetítő beiktatásával az eredeti árnál ennyivel többért vásárolt meg Hollandiából egy használt Volvo-buszokból álló flottát.
2024-04-30 21:06:17

2024-04-30 21:05:57

2024-04-30 21:05:51

Gyermekpornográfiával vádolnak egy pécsi fiút

2024-04-30 11:08:51

Intim fotókat csalt ki áldozataitól egy pécsi fiatal, így férkőzött a gyerekek bizalmába

Gyermekpornográfia, szexuális erőszak és csalás miatt emelt vádat egy 2006-os születésű fiú ellen a Pécsi Járási Ügyészség, a fiatalkorú - egyebek mellett - intim fotókat és videókat csalt ki, illetve bankkártyaadatokat szerzett meg becsapott fiataloktól - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
2024-04-30 11:06:47

2024-04-30 11:06:16

2024-04-30 11:05:53

Vibrátorral vizsgált meg egy nőt egy pécsi álorvos

Hihetetlen orvosi átverések.
2024-04-28 12:08:48

Káliuminjekcióval ölt a pécsi Fekete Angyal

Halálos adag káliummal végzett egy ápoló a pécsi kórházban egy 82 éves, magatehetetlen koronavírusos beteggel. A pécsi Fekete Angyalként elhíresült férfi tagadta a gyilkosságot, állítása szerint csak félreolvasta a feliratot a fecskendőn. Ennek ellenére emberölés miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélték, amiből kedvezménnyel sem szabadulhat.
2024-04-27 13:08:57

Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba szülei utolsó éveiben a háttérből figyelte, hogy éveken keresztül a fél ország a családjában zajló háborúról, pereskedésről és az ő válásáról beszél. Most drámai dolgot fedett fel, ugyanis elárulta, még jelenleg is perben áll a volt feleségével, Pártos Csillával.
2024-04-26 07:06:17

2024-04-26 07:06:01

Roma színészek jöhetnek a nappalinkba a karantén idején

A pandémiát dolgozza fel a Roma Színházi Fesztivál online megnézhető előadása.
2020-11-23 19:05:58

Egyelőre mégsem felügyelheti Lázár János a szabadkígyósi kastélyt

Levette napirendről a békési Weinckheim-kastély ügyét a gazdasági bizottság, így egyelőre nem lesz szavazás sem erről a parlamentben. A fordulatról a térség jobbikos képviselője a közösségi oldalon jelentett.
2020-11-24 13:06:00

2020-11-24 13:06:05

Pécsi önkormányzat: Egyszerű trükkel több tízmillió közpénzt nyúltak le a POSZT szervezői

A város önkormányzat átvilágította a Pécsi Országos Színházi Találkozó elszámolásait, kiderült a szervezők két év alatt több tízmillió forinttal károsíthatták meg a rendezvényt szervező, részben önkormányzati tulajdonú céget. Feljelentik őket.
2020-11-25 08:06:06

Így még biztosan nem láthatta a pécsi tévétornyot

A Mecsekre telepedő ködből csak a teteje látszott ki.
2020-11-25 14:05:54

Angela Merkel szerint fel kell függeszteni a síturizmust Európában

A koronavírus-járvány elleni védekezésről beszélt a német kancellár a szövetségi parlamentben.
2020-11-26 15:06:02

A romániai parlamenti választáson való részvételt kérte Gulyás Gergely

A kancelláriaminiszter szerint fontos, hogy a magyar közösség a lehető legerősebb képviselettel rendelkezzen a bukaresti parlamentben.
2020-11-29 11:06:11

Színészek is segítik az adománygyűjtést

2020-11-29 16:06:11

?Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci? ? a PIM-főigazgató miatt sorozták a Fideszt a parlamentben

Ahogy az várható volt, Demeter Szilárd lemondását követelik az ellenzéki képviselők a hétfői ülésnapon. Varga Mihály válaszolt rá, szerinte Demeter beismerte a hibáját.
2020-11-30 13:06:38

2020-11-30 13:06:39

Jakab Péter Tiborcz Istvánról beszélt volna a parlamentben, de kikapcsolták a mikrofonját

A Jobbik elnöke kommentálni akarta a rá egy zsák krumpli ülésterembe hozásáért kiszabott 4,4 millió forintos büntetést, amikor lekapcsolták a mikrofonját.
2020-11-30 18:06:54

2020-11-30 18:06:55

Demeter Szilárd leváltását követelte az ellenzék a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről

Varga Mihály a parlamentben közölte, hogy nem tiszte megítélni a főigazgató szavait, de szerinte a baloldal kettős mércével mér.
2020-11-30 19:06:06

Gulyás Gergely speciális szabályokat hozna karácsonyra

A Miniszterelnökséget vezető minisztert Demeter Szilárd írásáról és a járványhelyzetről is kérdezték a Parlamentben.
2020-12-01 12:06:09

Gulyás Gergely speciális szabályokat hozna karácsonyra

A Miniszterelnökséget vezető minisztert Demeter Szilárd írásáról és a járványhelyzetről is kérdezték a Parlamentben.
2020-12-01 12:06:10

Pécsi virológusok: Ne tévesszenek meg minket a jó hírek, nehéz télre kell számítanunk

A pécsi szakemberek szerint a koronavírus már az emberek otthonában fertőz leginkább.
2020-12-01 13:06:31

Huszonötezer forint jutalmat ad a pécsi önkormányzat az intézményi dolgozóknak

Több mint ezerhétszáz dolgozóról van szó.
2020-12-01 20:07:44

Tizennyolc év alatti lányok kizsákmányolásából szerzett pénzt két pécsi férfi

A férfiak a lányokról fényképeket készítettek, majd internetes szexpartnerkereső oldalakon regisztráltak velük.
2020-12-02 09:06:06

Jót tenne a magyar-román viszonynak, ha az RMDSZ erősebb lenne a román parlamentben

Magyarország érdekelt abban, hogy jó legyen az együttműködése Romániával - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
2020-12-02 17:05:59

Müller Cecília: Adatdobálózással nem jutunk sehova

Az országos tiszti főorvost hetek óta tartó huzavona után hallgatták meg a parlamentben, most ellenzéki képviselőknek is elmagyarázhatta például, miért nem közölnek minden adatot. Szerinte Magyarország még az Egészségügyi Világszervezet előtt is jár pár lépéssel.
2020-12-03 13:06:05

2020-12-03 13:06:06

Előadóművészek osztják meg kedvenc adventi gondolataikat a Várkert Bazár naptárában

Kétféle adventi naptárral és játékkal készültek a szervezők.
2020-12-04 14:06:09

Szombaton délután búcsúztatják Pécsi Ildikót Gödöllőn, majd Máriabesnyőn temetik el

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő 80 éves volt.
2020-12-19 11:06:32

Így búcsúztak a rajongói Pécsi Ildikótól - fotók

Életének 81. évében halt meg a Kossuth-díjas színész.
2020-12-19 13:06:09

Eltemették Pécsi Ildikót

A Kossuth-díjas színművésznőt Máriabesnyőn helyezték végső nyugalomra.
2020-12-19 15:06:04

Így búcsúztatták el Pécsi Ildikót

Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2020-12-19 16:06:17

Így búcsúztatták el Pécsi Ildikót

Gödöllőn helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2020-12-19 16:06:17

Alakuló ülést tart a román parlament, távol maradnak a szociáldemokraták

Mivel az újonnan választott parlamentben minden harmadik törvényhozó szociáldemokrata, nélkülük gyakorlatilag nem lehet megalakítani a parlamentet.
2020-12-21 17:06:58

Cigányozás, könyvdarálás, führerezés, ereszcsatornán menekülés ? összeszedtük az év legemlékezetesebb botrányait

Az egész évet meghatározta a koronavírus, de azért a balhék sem maradtak el. Lebukó politikus, bedőlt lap, tüntető egyetemisták, liberális führerezés, masírozó szélsőjobboldaliak is emlékezetessé tudták tenni 2020-at.
2020-12-30 18:06:01

A Barcelona történelmi veresége, Gulácsi világsztárok lövéseit védte ki - a Bajnokok Ligája legemlékezetesebb pillanatai

A 2020-as évben a magyar válogatott játékosokat foglalkoztató Lipcse játszotta a legszórakoztatóbb meccseket a BL-ben.
2020-12-31 07:06:00

Több segélyszervezet is gyűjt adományokat a horvát földrengés károsultjainak

Várja a felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálat, a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat és a Pécsi Tudományegyetem is.
2020-12-31 18:05:55

Fogva tartotta lakásán volt barátnőjét egy pécsi férfi szilveszterkor

Újra együtt akart lenni a 14 éves lánnyal. Annyira összevesztek, hogy összeverekedtek.
2021-01-01 16:05:50

Hamarosan dönt az EU a Moderna vackináról, a pécsi virológusok leírták, mit lehet eddig tudni

A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
2021-01-01 19:06:02

Hamarosan dönt az EU a Moderna vackináról, a pécsi virológusok leírták, mit lehet eddig tudni

A klinikai tesztek alapján a súlyos megbetegedéstől 100 százalékban véd a vakcina.
2021-01-01 19:06:03

Szenzációs leletre bukkantak a Pécsi Tudományegyetem kutatói a Mecsekben

Tenger alatti hőforrásokhoz köthető ? a többi között kagylók, rákok, tengeri sünök és más sós vízi őslények alkotta ? ökoszisztémát azonosítottak a Mecsek mintegy 132 millió éves rétegeiben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Oslói Egyetem kutatói.
2021-01-04 20:05:52

2021-01-04 20:05:53

Rendőrök oszlatták fel a filmek és a szinkron miatt kiabáló tömeget

Hatalmas vita volt az első szinkronizált filmek miatt. Más miatt aggódtak a színészek és a mozisok is.
2021-01-05 00:06:03

Aláírták az ellenzéki pártok vezetői a dokumentumot, amely a közös kormányprogramjuk alapja lenne

A Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP és a DK vezetői megállapodtak abban, mik lennének a közös kormányzásuk alapjai. A Parlamentben írták alá az ezt bemutató dokumentumot.
2021-01-05 15:06:03

2021-01-05 15:06:04

Megvan, hogy ki lesz Szájer József utódja az Európai Parlamentben

A jogász végzettségű Schaller-Baross Ernő a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
2021-01-05 18:05:51

Beiktatták hivatalába az új pécsi megyés püspököt

Krisztus vikáriusaként kell rá tekinteni Erdő Péter szavai szerint.
2021-01-06 16:06:59

Beiktatták hivatalába az új pécsi megyés püspököt

Krisztus vikáriusaként kell rá tekinteni Erdő Péter szavai szerint.
2021-01-06 16:07:04

A kutyák és a macskák is elkaphatják a koronavírust, de embernek valószínűleg egyik sem tudja átadni

A két állat közül inkább utóbbit, a macskát érinti jobban a fertőzés veszélye. Pécsi virológusok szerint nála a vírus látványosabb megbetegedést képes okozni.
2021-01-06 20:07:09

Elkezdődött az idősotthonokban az oltás, elsőként az ország négy legnagyobb szociális intézményében

Két fővárosi mellett egy pécsi és egy miskolci idősotthonban is már beoltották az alkalmazottakat és a gondozottakat.
2021-01-07 19:06:06

Rogánnal kísértette ki Orbán a pécsi polgármestert az iparűzési adóról szóló megbeszélésről

Péterffy Attila szerint neki a biodíszlet szerepét szánták azon az egyeztetésen, ahol az önkormányzatokat érintő újabb elvonást bejelentette a kormányfő.
2021-01-07 23:05:55

Újabb három egyetem juthat az SZFE sorsára

Az SZFE-hez és a Corvinushoz hasonlóan állítólag a szegedi, a debreceni és a pécsi egyetem is alapítvány formában működne tovább.
2021-01-08 17:06:00

A Pécsi Tudományegyetem is alapítványi fenntartásba kerülhet

Január 8-án a Pécsi Tudományegyetem vezetése és a dékáni kar tájékozódó megbeszélést folytatott Bódis József államtitkárral az egyetem esetleges modellváltásáról ? olvasható abban a belső levélben, amely a Szabad Pécs birtokába került. A levelet Miseta Attila, a PTE rektora és Decsi István, a PTE kancellárja írta. A dokumentumban emlékeztettek arra, hogy több magyarországi felsőoktatási intézmény (Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem) is kifejezte azon szándékát, miszerint nyitottak az alapítványi modell kialakítására. Ezzel kapcsolatban a PTE is tájékozódó megbeszél...
2021-01-09 07:05:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szineszek a parlamentben darvas ivantol pecsi ildikoig a legemlekezetesebb pillanataik   •   willian arsenal midfielder subjected to racial abuse on social media   •   angliaimunkaindexphp _optioncomjeformcr   •   csavaroz   •   vajon leterdelnek e lengyelek az anglia elleni merkozes elott   •   uv feny alatt vilagito nyulakat talaltak afrikaban 2   •   diofa nagy a bizonytalansag de mar erdemes lehet a reszvenykitettseget novelni   •   delta varians nemetorszagban astrazeneca utan mrns alapu vakcinat javasolnak masodik oltasnak   •   juliustol drasztikusan megemelkedik a repteri buszjegy ara   •   macron katarba utazik kamala harris arrol beszelt hogy az egyesult allamok nem fogja engedelyezni a palesztinok eroszakos attelepiteset   •   a gazdagok adokedvezmenye nem teremt munkahelyeket   •   csatos   •   annak ellenere oltanak astrazeneca vakcinaval hogy a kormany lefujta az astras oltasi akciot   •   erezheto beremelest varnak a dolgozok a cegek kenytelenek lesznek lepni   •   tenyleg nincs egy nap nyugtunk sem megint kiadtak a figyelmeztetest jon a hideg es az esozes 3   •   nem a marvel hanem az avatar sikerkorszaka lehet a kovetkezo evtized   •   dan haz hi sec biztonsagi ajtobeepites 33   •   nfl star kamara arrested on battery charge   •   azonositottak a felujitas alatt allo erzsebetvarosi lakasba betoro ket ferfit   •   a nagy visszateres hosszu labadozas utan ujra munkaba allt gulyas gergely 2   •   bors nem fizettek ki a serelemdijat a hableany tragediaban elhunytak csaladjainak   •   a klimavaltozas ellen nincs vakcina tobb ezer tudos figyelmeztet a globalis felmelegedesre   •   pelosi ismertette trump felmentesere vonatkozo tervet 2   •   elohoztak elo a mult sotetjebol tutanhamon farao apjanak arca 2   •   a varosi derbi elott tobb szaz szurkolo verekedett ossze roma utcain 2   •   beismerte elettarsa megoleset a ii keruleti fejszes gyilkos   •   inflacio a volt amerikai penzugyminiszter szerint sokkal rosszabb a helyzet mint azt most gondoljuk   •   lovoldozni kezdett egy 12 eves diak egy finn iskolaban egy tarsat megolte 2   •   botrany a nemzetek ligaja dontojeben homofob bekiabalasok miatt szakadt ketszer is felbe a meccs 2   •   most vagy soha orban viktor is posztolt a budapest feletti elkepeszto dronshow rol ezt uzente a magyaroknak 2   •   van telitalalatos szelveny az otos lotton   •   1500 dollart kernek a kabatert amelyet az uj resident evil egyik hose is visel 2   •   matovic megfelelt a szputnyik vakcina a szlovak tudomanyos akademia tesztelesen 2   •   bemar   •   tobben meghaltak es sulyosan megsebesultek egy sri lanka i bortonlazadasban   •   vilagito hutoracsot kapott a hatalmas rolls royce szabadidoauto   •   szállitásAndsLEEp(3)   •   megvan mennyibe kerulhet az lg feltekerheto kijelzos telefonja   •   dragulni fog a tojas   •   vecsei h miklos igy reagalt arra hogy csikos sandor lett a nemzet szinesze biztosan nem lennek most a helyemen ha ok nem lettek volna   •   egy 90 eves ferfi 3 millio forintot koltott hogy ujsaghirdetesekben panaszkodjon a lassu internetre de megerte 2   •   a kuszobon az egyezseg az uj roman kormanyrol   •   koronavirus nagyon hatekonyak a lezarasok   •   magyar peter megszolitotta a volt feleseget nem judit te nem azert mondtad ezeket mert ezt akartam volna hallani   •   mbh bank kiderult hogy kotnek biztositast a magyarok   •   ujabb legiriado volt karpataljan 4   •   a ksh szerint januarban 605 100 forint volt a magyarok atlagbere 2   •   milyen gyakran cserel agynemut fogadjunk nem olyan gyakran mint kene   •   soha nem eleg most a feketeket hianyoljak a japanokrol szolo filmben   •   kiderult melyik korosztaly szenved a legjobban a jarvany idejen