Több száz embert kellett kimenekíteni Texasban árvizek miatt

A legsúlyosabb helyzet a San Jacinto folyó és víztározója, a Lake Houston áradása miatt alakult ki.
2024-05-05 22:07:57

Az Európai Unió egykori bővítési biztosa, Günter Verheugen szerint a közösség a mai állapotában nem lenne képes a húsz évvel ezelőtti, tíz országot magába foglaló bővítést ilyen gyorsan végrehajtani. Szerinte Ukrajna uniós csatlakozása nem reális, és az Ukrajna-kérdést csak Oroszország bevonásával lehet rendezni. Viszont ahogy szerinte a lengyelek is képesek voltak megvédeni a demokráciájukat, ez Magyarországon is sikerülhet. A Deutsche Welle interjúja.
2024-05-04 14:10:04

2024-05-04 14:09:05

Elmoshatja a pénteki ballagásokat a szél és az eső

időjárás előrejelzés
2024-05-02 06:07:07

Reptereket zártak le Indonéziában vulkánkitörés miatt

A hamut Malajziáig viszi a szél.
2024-05-01 11:09:14

Több száz ember precízen összehangolt munkája, patyolattiszta környezetben, elképesztő tempóban: valahogyan így lehetne leírni egy mondatban a SPAR bicskei húsüzemének hangulatát. A termelés 20 évvel ezelőtt indult, nemrég pedig mi is körbejárhattuk az üzemet, és megnézhettük, hogy a folyamat végpontjaként mi kerül a boltok polcaira.
2024-04-30 12:16:29

2024-04-30 12:15:56

2024-04-30 12:14:53

Íme a 100 éves MNB története bankjegyeken és érméken keresztül

Száz évvel ezelőtti megalakulása óta a Magyar Nemzeti Bank kétféle pénznemet bocsájtott ki bankjegyek és pénzérmék formájában: a szűk húsz esztendőt megélt, ám annál emlékezetesebb utat befutó pengőt, valamint a ma is használatos forintot. Mindkét pénz többször megújult, hol kényszerből, hol biztonsági okokból vagy korszerűsítési szándékkal. A százéves történelmet a Pénzmúzeumban őrzött bankjegyeken és érméken keresztül idézzük most fel.
2024-04-30 11:07:18

Brutális vulkánkitörés Indonéziában, menekítik az embereket - videó

A legmagasabb fokozatra emelték a riasztási szintet, több ezer méteres a füstfelhő.
2024-04-30 10:09:57

Ismét kitört egy vulkán Indonéziában, lezárták a repteret

Azonnali evakuálást rendeltek el.
2024-04-30 09:14:54

Ismét kitört egy vulkán Indonéziában, lezárták a repteret

Azonnali evakuálást rendeltek el.
2024-04-30 09:08:50

2023-ban negyedével kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban: mintegy százezer darabot a friss adatok szerint. Az árak az inflációnál kevésbé emelkedtek: a használt lakásoké átlagosan 5 százalékkal, az újaké 11,5 százalékkal. Az inflációt is figyelembe véve, a lakások reálértéke a 3 évvel ezelőtti szintre mérséklődött - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából. Az új lakások iránt bezuhant a kereslet. A használt családi házak ára tovább csökkent.
2024-04-30 07:06:19

2024-04-30 07:06:01

A cseh rendőrség szerint Moszkva felelős a vrbeticei robbantásokért, mégsem emelnek vádat

A cseh hatóságok szerint bizonyított, hogy az oroszok felelősek a tíz évvel ezelőtti robbantásokért, mégis kénytelenek vádemelés nélkül lezárni a vizsgálatot, mivel az oroszok nem működnek együtt a nyomozásban.
2024-04-29 21:10:26

2024-04-29 21:09:56

Menekülnek a hadkötelezettség elől az ukránok, kiadta a számokat a főügyészség

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta mostanáig 10 700 büntetőeljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt - közölte az ukrán főügyészség hétfőn a Hromadszke ukrán televízió kérdésre adott írásos válaszában.
2024-04-29 19:08:19

Több száz kilométert utazott egy macska egy csomagküldő szolgálat dobozában

Az Utah államban élő házaspár azt hitte, viccelnek, amikor közölték velük, hogy eltűnt macskájukat több száz kilométerrel arrébb, Kaliforniában találták meg.
2024-04-28 22:06:46

2024-04-28 22:06:25

2024-04-28 22:05:59

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Kocsis Máté: Több száz milliót vesz el Pikó András a józsefvárosiaktól

A képviselő bírálta a VIII. kerület polgármesterét, hogy három adó megemeléséről döntött.
2020-11-22 19:06:08

Több mint száz holttestet találtak Mexikóban egy tömegsírban

A szervezett bűnözés évente tízezrek életét követeli Mexikóban. Tavaly mintegy 36 ezer gyilkosságot követtek el az országban.
2020-11-23 09:05:57

Illegális technopartit szerveztek Párizs egyik vasúti alagútjában a kijárási korlátozás kellős közepén, több száz embernek

A rendőrség nem csinált semmit. A radikális baloldal áll az ilyen, járványhelyzetben nagyon veszélyes akciók mögött.
2020-11-23 20:07:39

Winkler Róbert: A Totalcar pár évvel hamarabb indexesedett el, mint maga az Index

A helyzet reménytelenségét látta be – magyarázta az újságíró, hogy miért távozott a Totalcartól.
2020-11-24 05:07:18

Winkler Róbert: A Totalcar pár évvel hamarabb indexesedett el, mint maga az Index

A helyzet reménytelenségét látta be – magyarázta az újságíró, hogy miért távozott a Totalcartól.
2020-11-24 07:05:56

Több száz turista csúszkált a jeges, havas kínai nagy falon ? videó

Alig tudtak haladni a meredeken részeken. Mivel a fal műemlék, nem használhatnak vegyszereket a jégtelenítésre.
2020-11-24 08:06:03

Most már egyhuzamban 24 órán át is lehet videotelefonálni a Teams-szel

A Microsoft a közelgő amerikai ünnep, a hálaadás apropóján jelentette be, hogy ezután akár 24 órán át megszakítás nélkül is lehet ingyenesen videotelefonálni a Teams szolgáltatásban.
2020-11-24 10:06:06

2020-11-24 10:06:07

Egy fél ország keresi a több száz millió forintot érő füzeteket

A rendkívül értékes feljegyzéseket valószínűleg ellopták.
2020-11-24 11:06:21

Bevándorlási reformot és Trump egyes rendeleteinek eltörlését ígéri Joe Biden elnöksége első száz napjában

A megválasztott amerikai elnök egy interjúban mondta el, mik lesznek az első intézkedései elnökként.
2020-11-25 06:06:27

2020-11-25 06:06:28

A megújuló energiaforrások a tárolás megoldatlansága miatt nem képesek önmagukban biztosítani a villamosenergia-ellátást

Azokban az országokban, ahol az atomerőműveket bezárták, már most is nagyon súlyos következményekkel kell szembenézni.
2020-11-25 08:06:02

Száz delfint vetődött partra és pusztult el Új-Zélandon

Idén szeptemberben Ausztráliában rekord mennyiségű delfin pusztult el.
2020-11-25 09:06:04

Lesöpörték Szél javaslatát, nem engedik otthonról végezni a parlamenti munkát

Az Alaptörvény nem engedi, hogy a járványhelyzet miatt online munkára váltson az Országgyűlés.
2020-11-25 15:06:09

Lesöpörték Szél javaslatát, nem engedik otthonról végezni a parlamenti munkát

Az Alaptörvény nem engedi, hogy a járványhelyzet miatt online munkára váltson az Országgyűlés.
2020-11-25 15:06:10

Feljelenti az MTVA-t Szél Bernadett

A képviselő szerint a kiszivárgott hangfelvételek bizonyítják, hogy a közmédia a kormányt szolgálja és politikai küldetést hajt végre.
2020-11-26 11:06:34

MCS LoL - Pierce-szel, a legendás kommentátorral is találkozhattok a mostani hétvégén

MCS LoL Pierce-kommentálás
2020-11-26 13:06:25

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:06

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:08

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 17:06:04

A kormány száz lélegeztetőgépet adott a vajdasági magyaroknak

A kormány lélegeztető gépeket küldött a Vajdaságba. Ez már nem az első, hogy orvosi eszközöket küld a kormány más országoknak.
2020-11-26 18:06:02

Száz lélegeztetőgépet adományozott az Orbán-kormány a vajdasági magyaroknak

Csütörtök hajnalban már útnak is indították az egészségügyi eszközöket.
2020-11-26 18:06:04

A kormány száz lélegeztetőgépet adott a vajdasági magyaroknak

A kormány lélegeztető gépeket küldött a Vajdaságba. Ez már nem az első, hogy orvosi eszközöket küld a kormány más országoknak.
2020-11-26 18:06:07

Száz lélegeztetőgépet adományozott a kormány a vajdasági magyaroknak

A Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között.
2020-11-26 21:05:53

100 éve született a magyar válogatottal két olimpiai aranyat nyerő fociedző

Lakat Károly minden idők egyik legsikeresebb magyar szakembere volt.
2020-11-27 09:07:05

A BKK kompenzálja a Mol Bubi-bérleteseket, száz forint ide vagy oda nem mindegy

Van akinek visszajár, van akitől levonják, és ha kell, még a számlaszámát is kinyomozzák érte.
2020-11-27 13:06:51

Brutális rombolásba kezdett egy nő egy angliai szupermarketben, több száz alkoholos üveget tört össze ? videó

Próbálták megnyugtatni, de egyre dühösebben tombolt.
2020-11-28 11:06:01

Pár hét ismeretség után ment hozzá a nála 37 évvel idősebb, vagyonos férfihez a nő - a férfi családja szerint csak a pénz miatt

A 86 éves férfi meghalt, a család pedig vissza akarja szerezni a nőtől az örökséget.
2020-11-28 12:05:59

Müller Cecília levelet írt Szél Bernadettnek

A független országgyűlési képviselő ugyanis adatigényléssel fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.
2020-11-28 14:06:36

Száz pont fölé jutott a Szekszárd a női kosárlabda NB I-ben

Egy hétköznapi meccsen a PINKK Pécs 66 pontja sem lenne kevés, most viszont 48 ponttal kaptak ki.
2020-11-28 19:06:17

Több száz lakás maradt víz nélkül a XI. kerületben

Egy eltört vízvezeték okozza a problémát, már dolgoznak a javításán.
2020-11-28 21:06:09

Eltört egy vezeték, több száz lakás maradt víz nélkül Budapesten

A helyreállítás a késő esti vagy a kora hajnali órákban érhet véget.
2020-11-28 21:06:11

Több száz lakás maradt víz nélkül Budapest XI. kerületében

Egy 300 milliméteres vízvezeték tört el az Etele úton, legkésőbb kora hajnalig tart a javítás.
2020-11-28 21:06:13

Több száz lakás maradt víz nélkül Budapest XI. kerületében

Egy 300 milliméteres vízvezeték tört el az Etele úton, legkésőbb kora hajnalig tart a javítás.
2020-11-28 21:06:14

Több száz millió dollárnyi jutalmat oszt ki az Amazon

Érkeznek az év végi fizetés-kiegészítések, elsősorban az első vonalban dolgozóknak.
2020-11-30 08:06:38

Szél Bernadett: A kormány a semmittevést tartja a legpraktikusabb teendőnek

Közel másfél hónap után kapott választ korábbi nyílt levelére, melyben azt tudakolta, milyen álláspontot képvisel a kormány a klímacsúcson.
2020-12-01 12:06:07

Több száz, gyermekekről készült fotót töltött fel az internetre egy 35 éves budapesti férfi

Saját másfél éves gyerekét is molesztálta a férfi, amelyről szintén képet készített.
2020-12-02 07:06:09

Több száz, gyermekekről készült fotót töltött fel az internetre egy 35 éves budapesti férfi

Saját másfél éves gyerekét is molesztálta a férfi, amelyről szintén képet készített.
2020-12-02 07:06:11

Kitört a Semeru vulkán Indonéziában

Hatalmas hamufelhő borította be a vidéket.
2020-12-02 09:06:02

22 évvel a Baywatch után is remekül néz ki Carmen Electra - fotók

Nézze meg a képeket!
2020-12-02 13:05:58

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 08:06:58

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 08:06:59

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 12:06:17

Szél Bernadett továbbra is várja Müller Cecília válaszát az idősotthonokról

A független képviselő azonnali tájékoztatást kért a szociális otthonok helyzetéről.
2020-12-03 16:05:58

Több száz millió euróért Brüsszel migránstáborokat épít Görögországban

Az új migrációs politika részeként döntöttek az építkezésekről. A készülő paktum lényege: több bevándorló befogadása, utána szavazati jogot és lakást adni a migránsoknak.
2020-12-03 17:06:03

Feljelentést tesz Szél Bernadett és Orosz Anna Bayer Zsolt kijelentése miatt

A műsorvezető konkrétan egy pedofil barátját leplezte le a tévében.
2020-12-04 14:06:12

Harminc évvel ezelőtt egyáltalán nem számoltunk a posztdemokrácia megjelenésével

Fontos követni, ami Magyarországon történik, mert az a környező országokban figyelmeztetést jelent, legyen szó akár a médiáról, akár a Színház- és Filmművészeti Egyetemről – mondja a Vígszínházba sokadszor visszatérő rendező, Michal Dočekal, aki a történelem meghamisításáról rendezett most előadást. Interjú.
2020-12-04 19:06:06

Orbán Viktor: Változatlan formában fél évvel meghosszabbítjuk a hitelmoratóriumot

A miniszterelnök négy intézkedést jelentett be.
2020-12-19 13:06:13

Közös európai stratégiát akar száz kutató a koronavírus ellen

Nyitott határok mellett egyetlen ország sem tudja alacsonyan tartani a fertőzöttek számát.
2020-12-20 16:09:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   f   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   verdijat tuzott ki a wagner a prominens europai politikus fejere   •   iden is lesz magyar kerekparos a giron 2   •   taylor lautner gets real on fame love and the twilight years   •   on szerint mirol szolt ez az ev a gazdasagban szavazzon   •   met officers suing force over grenfell response   •   villantottak az ukranok ilyen harcjarmuvet aztan tuti nem lattal meg   •   keresztulgyalogolt egy idos no a szentendrei uton epphogy meguszta video   •   uj konstrukcio kerult a nav celkeresztjebe   •   a pokolbol a mennybe jutott a dvsc focicsapata lenyugozo kisfilmen a feljutas   •   egyszeru de hatasos megoldast talaltak a demencia megelozesere 2   •   nadai aniko megmutatta hogy nez ki az orrplasztikaja utan   •   ont lehet hogy osszel mar egy robot muti majd   •   a fel vilag rettegett putyin brutalis csecsen harcosaitol aztan jott a meglepetes   •   horvath eva mar elengedte hogy ebben az eletben ferjhez megy   •   manchesterben nyolc even keresztul loptak csaltak hazudtak de kulonb barki   •   states tackling qualified immunity for police as congress squabbles over the issue   •   kiderult hogy van a korhazba kerult f1 sztar ez okozta a hatalmas balesetet las vegasban video   •   browns head coach to miss teams first play off game in 18 years   •   curtis felszolalt az iskolai zaklatasok ellen egyutterzesre neveli a kisfiat egy hasznalt iskolataska ugyanolyan almokat hordoz mint egy uj 2   •   koszonom hogy angyalt adtal nekem meghalt a vilaghiru rapper edeasnyja 2   •   elhunyt william de gelsey baro   •   galvolgyi janos uzent a korhazbol foto is keszult a szineszrol   •   ennyit kaszaltak a parkolassal a balatonnal   •   brutalis allatkinzas drotot szoritott a kutyaja nyakara egy kisnyaradi ferfi 2   •   next top model hungary kevehazi lili ujfent kiesett a musorbol   •   eltorik az emberek csontja a vilag egyik leggyorsabb hullamvasutjan ezert lezartak 2   •   no babies allowed uk mp told   •   lemondott igazgatoi posztjarol a sumegi polgarmester elettarsa akirol kiderult hogy hamis az erettsegije   •   demi lovato sem nonek sem ferfinak nem tartja magat igy nem tudja hasznalni a nyilvanos wc ket ugy ereztem nem letezik mosdo szamomra 2   •   vinicius vlahovics es a tobbiek megduplaztak ertekuket az ifju futballsztarok   •   ijeszto abra mutatja hogyan melegedett extrem szintre a tengerviz   •   uj dove es axe gyar epul ukrajnaban   •   a januari minimalber emelest mar biztosan buktak a dolgozok   •   visszaengedne a versenyzeshez az oroszokat es feheroroszokat a nob   •   marks spencer blames brexit as it closes stores in france 2   •   fertozott repuloteri munkasokat talaltak sanghajban tobb szaz ember kerult karantenba   •   linda reynolds australian minister settles case after calling aide lying cow   •   i lost everything how moreno overcame terrible year to make ufc history   •   egyik nap a tenyereden hordoztal masnap en voltam a legnagyobb krva a vilagon   •   nets owner joseph tsai unsure when unvaccinated kyrie irving will play again   •   jorginho messi and lewandowski all nominated for ballon dor   •   serena williams teases return to competitive tennis says tom brady started a really cool trend   •   desantis eyes state takeover of disneys special district   •   elmarad a sopron basket euroliga meccse 2   •   a palyakezdoknek es az allaskeresoknek sem konnyu   •   harminc hektaron eg a nadas sarmelleknel 2   •   otszoros sebessegtullepes nyiregyhazan ilyen tablanal kaptak el a gyorshajtot 2   •   miert nem robog meg az ukranok tavaszi offenzivaja maga zelenszkij valaszolt a nagy kerdesre   •   energiaszegenysegbe kerul sok magyar haztartas fel kell ujitani az otthonokat de nincs mibol   •   10 evre megkapta a klubradio volt frekvenciajat a spirit fm  

srv.38.