Miről tárgyalt Orbán Viktor a világ egyik leghatalmasabb vezetőjével? Íme a hatalmas játszma, amelyben kulcsszereplő lett Magyarország

Véget ért a nagyszabású, öt napos kínai látogatás Európában, amely nagyrészt igazolta az előzetes várakozásokat. Hszi Csin-ping, kínai elnök kettős szájízzel térhet vissza Pekingbe, mivel ameddig a franciáknál erősen megkérdőjelezhető eredményeket ért el (legalábbis a nyilvánosság elé tárt információk alapján), addig az út további állomásainál hangzatos bejelentéseket tettek a felek. Kérdéses azonban, hogy mihez kezd a keleti nagyhatalom a mostani eredményekkel. Ennek jártunk utána elemzésünkben.
2024-05-10 16:07:34

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping Magyarország felett ebédelt

Feleségeik is velük tartottak.
2024-05-10 16:07:24

Orbán Viktor: Csúcson a magyar-kínai kapcsolatok

Orbán
2024-05-10 15:08:53

Orbán Viktor politikai igazgatója lerántotta a leplet a kormány stratégiájáról

Geopolitika és konnektivitás.
2024-05-10 14:11:18

Orbán Viktor: Már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

Tizennyolc kétoldalú megállapodás született a kínai elnök magyarországi látogatása során.
2024-05-10 14:10:41

Orbán Viktor politikai igazgatója lerántotta a leplet a kormány stratégiájáról

Geopolitika és konnektivitás.
2024-05-10 14:07:26

"Majd, ha nem válik be mi is beszüntetjük" - Orbán Viktor kamerák elé állt és megszólalt a kínai önkéntesekről

Mozgalmas napjai vannak Orbán Viktornak, ugyanis néhány nappal ezelőtt a hazánkba érkezett a kínai elnök és a felesége. Pénteken a magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping a budapesti Mol-toronynál találkoztak.
2024-05-10 14:06:31

2024-05-10 14:06:06

Meglepő csavar a hazai benzináraknál: publikálták az adatokat, amire mindenki várt

Nagy Márton kérése most már teljesült?
2024-05-10 11:10:29

Meglepő csavar a hazai benzináraknál: publikálták az adatokat, amire mindenki várt

Nagy Márton kérése most már teljesült?
2024-05-10 11:07:39

Dobrev Klára: Ma rendkívül kínos fideszesnek lenni, már Orbán Viktornak is ciki lenni ebben az országban 

Orbán Viktor már régen elvesztette a többségét Dobrev Klára szerint. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője már saját, 2026-os miniszterelnök-jelöltségére készül, de koncentrál a júniusi EP- és önkormányzati választásra is, ami után szerinte akár előrehozott választások is elképzelhetőek, vagy egy bizalmatlansági indítvány, amit nem biztos, hogy túlélne Orbán a parlamentben. Értékelte a Magyar Péter-jelenséget is.
2024-05-10 10:12:03

2024-05-10 10:11:44

A kormány hadat üzent a vérszívóknak, fontos feladatot kapott a pénzügyminiszter

A Magyar Közlönyből derült ki a döntés.
2024-05-10 10:11:07

A kormány hadat üzent a vérszívóknak, fontos feladatot kapott a pénzügyminiszter

A Magyar Közlönyből derült ki a döntés.
2024-05-10 10:07:13

Így látta a nemzetközi sajtó Orbán Viktor és Hszi Csin-ping budapesti találkozóját

Az egyik elemzés szerint összehasonlította a kínai elnök párizsi és kelet-európai útját is.
2024-05-10 08:11:40

Orbán Viktor döntött a csornai napelemgyár sorsáról

2024-05-10 08:07:54

Így látta a nemzetközi sajtó Orbán Viktor és Hszi Csin-ping budapesti találkozóját

Az egyik elemzés szerint összehasonlította a kínai elnök párizsi és kelet-európai útját is.
2024-05-10 08:06:55

Orbán Viktor döntött: felszámolják a csornai napelemgyárat

Orbán Viktor döntése szerint péntektől hivatalosan is felszámolási eljárás alá kerül a csornai napelemgyár.
2024-05-10 08:06:10

Orbán Viktor döntött: felszámolják a csornai napelemgyárat

Orbán Viktor döntése szerint péntektől hivatalosan is felszámolási eljárás alá kerül a csornai napelemgyár.
2024-05-10 08:05:58

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:15:37

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:15:39

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:16:59

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:27

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:19:44

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:19:45

A Századvég kutatója nagyon elégedett Orbán bejelentésével

A legfontosabb kérdés az, hogy a gazdaság szereplői megőrizzék akcióképességüket – véli kutatójuk.
2020-12-19 22:05:54

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:20

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:21

Orbán: 1634 intenzív ágy várja a koronavírusos betegeket

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
2020-11-16 09:12:02

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Orbán szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül

A miniszterelnököt faggatta az ellenzék hétfőn az Országgyűlésben. Orbán Viktor válaszai szerint a kormány igenis felkészítette az országot a járvány elleni védekezésre, nem akarja szigorítani az abortusztörvényt, nem támogatja az alapjövedelem bevezetését és nem akarja otthagyni az EU-t. Azt is mondta, hogy a pálinka szerinte alapvető élelmiszernek minősül.
2020-11-16 18:11:04

2020-11-16 18:11:05

Orbán migránsozva magyarázza az uniós költségvetés vétóját

Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak a miniszterelnök szerint.
2020-11-18 07:06:11

Orbán migránsozva magyarázza az uniós költségvetés vétóját

Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak a miniszterelnök szerint.
2020-11-18 07:06:12

Nagyon elegük van a budapestieknek Karácsony és Orbán vitáiból

Az utóbbi évek legnépszerűtlenebb nagy összegű beruházása a Puskás Aréna megépítése volt. A megkérdezettek között példátlan az egyetértés arról, hogy a kormánynak és a fővárosnak együtt kell működnie.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Orbán Viktor hiányolja a rendőrvicceket

A miniszterelnök beugrott egy jelentés erejéig az V. kerületi rendőrkapitányságra.
2020-11-18 13:07:25

Orbán Viktor hiányolja a rendőrvicceket

A miniszterelnök beugrott egy jelentés erejéig az V. kerületi rendőrkapitányságra.
2020-11-18 13:07:26

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul - írja eheti számában a HVG.
2020-11-18 14:07:36

?Orbán egy hatalmas hős? ? állítja a holland szélsőjobb

Hollandia számára a jogállamisági kompromisszum a minimum, ebből nem engedhetünk – mondta a holland képviselőházban az ország miniszterelnöke, Mark Rutte. Ellenlábasa, a szélsőjobboldali Geert Wilders szerint azonban Orbán Viktor egy hatalmas hős, aki megvétózta az uniós költségvetést.
2020-11-18 14:07:37

Kormányzati tájékoztató indul Orbán napok óta ismételgetett mondatából

A "Minden élet számít" névre hallgató kampány az intézkedésekre hívja fel a figyelmet.
2020-11-18 16:07:50

Alkotmányban rögzíttetné Szabó Tímea, hogy Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is férfiak

A Párbeszéd társelnöke módosító indítványban szeretné elérni, hogy ha az apa és az anya nemét is meghatározzák, akkor ez is egyértelmű legyen.
2020-11-18 21:05:54

Összeszólalkozott a KDNP-s Nacsa Lőrinccel, kizárták a parlamenti ülésről a jobbikos Szilágyi Györgyöt

Orbán Viktor liberális múltjának emlegetésére nácizás, nácizásra gerinctelenezés volt a válasz.
2020-11-19 09:08:17

Gulyás Gergely: Hétfőn kezdődik a tanárok koronavírus-tesztelése - élő

A kijárási korlátozásokról, az egészségügy küzdelméről, valamint Orbán Viktor és az Európai Unió költségvetési harcáról szólt az elmúlt hét. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a második online Kormányinfón számolnak be a részletekről. Kövesse velünk élőben.
2020-11-19 10:12:22

Soros Györgyöt nagyon feldühítette Orbán vétója

Az üzletember a Project Syndicate-en ír arról, mire használja fel a Fidesz a koronavírus második hullámát. Az ország kirablását és az ellenzék lenyomását is megemlíti.
2020-11-19 10:12:22

Negyedórás vitát ért a magyar-lengyel vétó az EU-csúcson

Nem volt vita sem a jogállamiságról, sem pedig a költségvetési ügyekről az uniós tagállami vezetők videokonferenciáján. Orbán Viktor megismételte álláspontját, a kormányfők pedig megbízták Angela Merkelt, hogy dolgozzon ki mindenki számára megfelelő megoldást.
2020-11-19 23:08:45

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

Pintér Sándor 2000-el több fertőzöttet mondott be Orbán előtt az operatív törzs ülésén

2000-el több új fertőzöttről számolt be a belügyminiszter az operatív törzs ülésén, mint amennyi a hivatalos statisztikában szerepel. Orbánnak a szeme sem rebbent.
2020-11-20 12:07:00

Orbán Viktor erősen kezdett reggel: öt perc alatt tíz Soros

Nagyon rég sikerült akkorát sorosoznia eddig a miniszterelnöknek, mint ma reggel a Kossuth rádióban.

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nagy gyomrost ad a kornyezetnek az etelrendelesek csomagolasa 4   •   africas week in pictures 1 7 january 2021 2   •   halalos balesetet szenvedett egy motoros vecsesnel   •   reagalt a tiktok ezt uzentek amerikanak ahol be akarjak tiltani a platformot 2   •   schmidt maria szerint kiralysag hogy orban viktor viszonyitasi pont lett amerikaban 2   •   szomoru bejelentest tett szell tamas   •   halasz judit nem szol bele az unokai neveltetesebe eleinte nehezen ment a hallgatas   •   szerbia kozos vakcinagyarat epit kinaval es az egyesult arab emirsegekkel   •   oroszlanna zsiraffa gepardda varazsolja a kutyusokat egy hires kozmetikus amivel kozel felmilliard forintot keres egy ev alatt galeria 2   •   spanyolorszagban gyorsul a koronavirus terjedese 3   •   a miniszterelnoki kabinetiroda beperelte marki zay peter partjat   •   a haboruk ellenere visszaesett a vilagban a fegyverkereskedelem 4   •   egyre tobben utaznak az europai unioba   •   american university hopes to fill higher ed gap in iraq 2   •   megviccelte a buszsofor a szelfizo turistat video   •   tgdxcmail   •   szingapurba helyezi at fohadiszallasat a brexit hivo brit uzletember   •   a takarekbank elemzoi nyertek a refinitive starmine dijat 2020 ban   •   demeter szilard elmondta miert nincs egy no sem a petofi zenei tanacsban   •   tudta magyarorszagon is volt mar szesztilalom durvabb mint amerikaban na de meddig lehetett elvenni a neptol a piat ime a valasz 2   •   megtalaltak a tavaly eltunt keteves francia kisfiu csontjait   •   a google ledobja az atombombat az e mailekre amiket senki nem akar latni   •   tuesdays timed teaser who broke up the beatles macca   •   kirugtak az osztrak kozmedia vezetojet az orban viktorrol irt izlestelen bejegyzese miatt 2   •   felkerult a forbes milliardoslistajara a chatgpt atyja   •   furcsa modon alkalmazkodnak a polipok az oceanok novekvo savassagahoz   •   thousands of hong kongers locked down to contain coronavirus   •   uj tudomanyag alakult ki a klimavaltozas miatt mely a szivunket is erinti 2   •   allatvedelmi parlamenti csoport jott letre   •   lezuhant egy kisrepulo indianaban ket ember meghalt   •   stadiont epitettek a csapatuknak ahova nem lephettek be meg sincsenek naluk boldogabb drukkerek   •   tobb tucat beteg lett rosszul a romlott eteltol egy budapesti korhazban   •   elarulta egy modell hogy milyen volt a szex hugh hefnerrel   •   nehezebb munkat hosszu ingazast is vallalna a magyarok tobbsege hogy megtarthassa az allasat   •   mit tudnak a 16 ezer forintos kutyuk amik figyelik a legzesunket mozgasunkat alvasunkat   •   felmeztelen muveszek molotov koktelos svajciak karnevalozo jarvanytagadok suru volt a tuntetok hete europaban   •   jegybanktorveny egyelore meghatralt a kormany   •   duterte megis csak a lanyat inditja elnoknek jovore 3   •   megrugott egy terhes not egy ferfi borsodban   •   uj kockazatkezelesi rendszer valik elerhetove a mezogazdasagi termeloknek   •   ibm suspends ads on x after they appeared next to nazi posts   •   igy reagaltak a zarlatra az ellenzeki partok 2   •   donath anna a momentumbol nem lesz a dk kdnp je   •   szurkol   •   kivonul magyarorszagrol az aegon   •   nagyon rosszak a magyar halalozasi adatok europai osszehasonlitasban 2   •   nem javul a vilagban a jarvanyhelyzet   •   szomsz   •   lezarasok es forgalmi valtozasok lesznek szombaton magyar peter tuntetese miatt 4   •   ma megkezdodnek az erettsegik iden tobb mint 74 ezer diakert izgulhatnak a szulok 2