Magas vérnyomás: Több mint egymillió ember adatait átnézve megtaláltak a vérnyomás 2000-nél is több genetikai jelét

Aki valóban egészségesen él, azzal is előfordulhat, hogy a vérnyomása magas. Kár bosszankodni ezen, londoni kutatók ugyanis egy sor új génhelyet fedeztek fel az emberi genomban, amelyek befolyásolják a vérnyomást. Ez pedig azt is jelenti, hogy a genetika még inkább befolyásolja, hogy kinek mit mutat a vérnyomásmérője.
2024-05-08 19:11:02

2024-05-08 19:10:36

Robert Downey Jr. olyat csinál, amit eddig még soha

A mesterséges intelligencia jobban érdekli, mint a saját fia.
2024-05-08 19:10:09

Robert Downey Jr. olyat csinál, amit eddig még soha

A mesterséges intelligencia jobban érdekli, mint a saját fia.
2024-05-08 19:08:00

Számlagyáros ügy miatt bíróság előtt álló cégcsoport volt Déri Tibor lakásának gyanús vevője

Hasonló számlagyárat működtethettek mint Vig Mórék.
2024-05-07 09:09:41

Plasztikai műtétje volt Schobert Larának, rá sem lehet ismerni

Mi történt az arcával?
2024-05-04 16:08:45

Schobert Lara kés alá feküdt, az internet népe pedig keményen beleállt

Igencsak ledöbbentek a rajongók Schobert Lara legújabb fotóján, melyen szinte alig lehet ráismerni.
2024-05-04 10:06:00

Schobert Lara kés alá feküdt, az internet népe pedig keményen beleállt

Igencsak ledöbbentek a rajongók Schobert Lara legújabb fotóján, melyen szinte alig lehet ráismerni.
2024-05-04 10:05:50

Ezekből a kapolcsi sziklákból se Frédi, se Béni nem költözne ki soha

A Flinstone család is megirigyelhetné.
2024-05-03 11:09:45

Ezekből a kapolcsi sziklákból se Frédi, se Béni nem költözne ki soha

A Flinstone család is megirigyelhetné.
2024-05-03 11:07:19

Dwayne Johnson állítólag írtó taplón viselkedett új filmjének forgatásán

Állítólag több tízmillió dollárral megdobta a költségeket szakmaiatlansága.
2024-05-02 17:10:54

Dwayne Johnson állítólag írtó taplón viselkedett új filmjének forgatásán

Állítólag több tízmillió dollárral megdobta a költségeket szakmaiatlansága.
2024-05-02 17:07:40

Balaton vs. Adria: kiszámolták, hol éri meg jobban nyaralni

A friss kutatás 7 éjszakás nyaralást hasonlított össze az Adria partján, illetve a Balatonnál egy pár, és egy négy tagú család esetében. Nyertesként a Balaton jött ki, de sok kategóriában elenyésző a különbség.
2024-05-02 17:06:52

10 dolog, amit biztosan nem tudott Dwayne Johnsonról: legutóbbi húzásával rendesen kiakasztotta a stábot

A pankárorból lett színész nevét ma már mindenki ismeri. A ma 51 éves Dwayne "A szikla" Johnson igazi szupersztár, aki a semmiből küzdötte fel magát a sztárságig. Fiatalon többször letartóztatták, depresszióba esett, amikor kirúgták a futball csapatából és még az akkori álommunkája sem jött össze neki. Mindezek ellenére A szikla nem adta fel és az A-listáig menetelt. Most összeszedtünk 10 érdekességet a színészről, amit valószínűleg csak kevesen tudnak.
2024-05-02 12:06:27

2024-05-02 12:05:52

134 milliárd forintnyi hitelt adott az Eximbank a Ganz spanyolországi vonatbizniszéhez

A spanyol Talgo felvásárlása így hasonló konstrukcióban vehetik meg, mint a Vodafone-ügylet.
2024-05-02 08:11:20

Így kell közlekedni a parkolókban: egyáltalán nem az érvényes, mint a közutakon

Kinek van elsőbbsége a parkolóban? Itt is a jobbkéz-szabály érvényes vagy sem?
2024-04-30 17:06:32

Így kell közlekedni a parkolókban: egyáltalán nem az érvényes, mint a közutakon

Kinek van elsőbbsége a parkolóban? Itt is a jobbkéz-szabály érvényes vagy sem?
2024-04-30 17:06:12

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Több mint 1200 új lakás felépítésére hirdettek pályázatot Kelet-Jeruzsálemben

Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál. Az új telep palesztinok által lakott területeket vágna el egymástól.
2020-11-15 20:11:39

2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Szabolcsban majdnem kétszer annyi új fertőzöttet azonosítottak, mint Budapesten

Hajdú-Biharból és Borsod-Abaúj-Zemplénből is több új koronavírusos esetet jelentettek, mint a fővárosból.
2020-11-16 10:07:26

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   Leverkusen   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   sz   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ez tortenik a borevel amikor alkoholt iszik   •   itt vannak az elso kepek a bugatti chrion 1800 loeros utodjarol 2   •   a zaklatassal vadolt lizzo kibukott befejezi a karrierjet   •   dontott a kuria kozigazgatasi perben nem tamadhatok kover laszlo sajtot korlatozo intezkedesei   •   ferihegyi uti horrorbaleset ezt a ferfit keresik nagy erokkel a rendorok foto 3   •   csonka andras veletlenul kerult a familia kft be es majdnem tuci lett   •   szamottevoen lassult a pixel watch toltese   •   a kuria iteletebol tudta meg meszaros lorinc hogy kozszereplo   •   elitelte a birosag a squid game szineszet   •   ne egye meg ha ilyet vett a spar visszahivta az egyik nepszeru etelet halalos is lehet arra aki allergias a foldimogyorora 2   •   fulfilling dream twins open their first bar   •   ezen az even jo tullenni   •   lantos csaba energiaugyi miniszter kozkeletu tevedes hogy magyarorszag dragan veszi az orosz gazt   •   wayne rooney visszavonult 2   •   a sportolo aki szo szerint mindenkinel nagyobba valt   •   a fideszes dominancia alatt kerultek sulyos helyzetbe a szlovakiai es romaniai magyar partok   •   hogyan hallgathato a klubradio most akar az fm 929 en is 2   •   kpzomuvszeti   •   holtan talaltak egy ferfit kobanyan 2   •   marozsan fabian bejutott a negyeddontobe a szekesfehervari tornan   •   a vilag legcukibb kutyai nevadot tartottak a vakvezeto kolykoknek fotok a kicsikrol   •   report man bit eye ribs of attacker   •   az okosgyuru az uj orulet de van ertelme   •   whoopi goldberg opened the view with an on air apology for her holocaust comments   •   greece banks on covid free islands to lure visitors   •   orjitoen szexi jarai mate felesege kira felpuceran melltarto nelkul villantotta meg csodas kebleit forro fotok 2   •   hogyan hallgathato a klubradio most akar az fm 929 en is   •   jol tejeltek a videki kaszinok a jarvany sujtotta evben is   •   ertesitsen   •   kicsoda az uj james bond aaron taylor johnson igy jutott el a brit szinesz hollywoodba   •   fordulat ujra kell targyalni a bekesi ferfi panaszperet akit csaladja szerint a rendorok vertek halalra 3   •   caris levert admits gratefulness following nba return 46 days after surgery to remove cancerous mass 2   •   buszbuszjratluxusbus zjratBudapestMnchenN metorszg   •   haboruval fenyegetik a talibok washingtont   •   elkezdodott a trump elleni masodik alkotmanyos vadeljaras   •   balazs andi a szinhazat nem fogom semmi penzert hatterbe szoritani 2   •   is there a simple way to reduce the devastating harm of disasters   •   szemnkalegfontosabbr zkszervnk   •   mi tortenik magyarorszagon egy het alatt haromszor tamadtak a mentosokre 2   •   csutortoki friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 16   •   letter from africa the continent no longer needs lectures from the us   •   is footballs racism battle being lost on social media   •   a jarvany harmadik hullama terdre kenyszeriti a szlovak egeszsegugyet   •   egyik szurkolotabor sem tisztelte a masik himnuszat a magyar nemet meccsen   •   angela merkel blocked bid to secure more coronavirus vaccine   •   nacsa lorinc torjuk le a haborus benzinarakat   •   terrorveszely miatt noveltek a biztonsagi keszultseget parizsban es madridban   •   atlatszo megduplazodott a kapcsolati eroszak aldozatainak szama az utobbi ot evben 2   •   wayne rooney visszavonult   •   letoltotte oket ezek lettek 2020 legjobb androidos alkalmazasai