Négy és félszer akkora profittal indította az Erste ezt az évet, mint az előzőt

Jóval infláció fölött nőttek az Erste bevételei, míg a kiadásokat meg tudták fogni, az eredmény nagy profit. Igaz, lehetett volna kétszer ekkora is az eredmény, ha nincs a különadó. A lakosság már egyre bátrabban vesz fel hitelt, a cégek viszont óvatosak.
2024-05-08 12:11:40

Rendszerszintű veszélyt azonosítottak a jegybankárok

A mesterséges intelligencia eszközök a pénzügyi stabilitásra is veszélyt jelenthetnek, egyre több dolog miatt aggódhatunk a jegybankárok szerint. De van, amiben segíti majd a munkájukat az AI - számolt be a Bloomberg. Az AI banki felhasználásáról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén, regisztráció és részletek itt! 
2024-05-07 22:07:05

Hugh Grant majdnem meghalt a Négy esküvő és egy temetés forgatásán

A 30 éve bemutatott film rendezője árulta el, mennyire necces volt a nyitójelenet felvétele.
2024-05-07 15:12:37

Hszi Csin-ping Budapesten: a kínai elnököt úgy védik majd, mint Ferenc pápát

Hszi Csin-ping kínai elnök a franciaországi és szerbiai hivatalos látogatásokat követően, május 8-10 között Magyarországra jön. Szimbolikus hátteret ad az egész látogatásnak annak időpontja: május 9-e Európa-nap, ráadásul ez Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának 20. évfordulója.
2024-05-06 15:09:02

2024-05-06 15:08:43

Kétszer is ugyanazt a beszédet mondta el Halász János fideszes országgyűlési képviselő a parlamentben

A politikus szerint az alig több mint egy hónap eltéréssel elmondott két napirend előtti felszólalás között csak annyi a különbség, hogy Halász más színű nyakkendőt viselt.
2024-05-06 13:10:47

2024-05-06 13:10:20

Hadházy: Kétszer is ugyanazt a beszédet mondta el Halász János fideszes országgyűlési képviselő a parlamentben

A politikus szerint az alig több mint egy hónap eltéréssel elmondott két napirend előtti felszólalás között csak annyi a különbség, hogy Halász más színű nyakkendőt viselt.
2024-05-06 12:10:05

2024-05-06 12:09:51

Videó: Már majdnem készen van az NB I.-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 12:09:11

Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 11:12:27

Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 11:10:54

Hajmeresztő jelenet: egy kutyasétáltató nő okozott majdnem tömegbalesetet a Girón - videó

Tavaly is egy útra szaladt kutya miatt történt hatalmas bukás az olasz körversenyen.
2024-05-06 09:09:20

Még mindig hatalmas a bérszakadék Magyarországon

A fővárosban majdnem 200 ezer forinttal többet lehet keresni, mint Szabolcsban.
2024-05-06 06:08:27

Még mindig hatalmas a bérszakadék Magyarországon

A fővárosban majdnem 200 ezer forinttal többet lehet keresni, mint Szabolcsban.
2024-05-06 06:06:42

Mondják, hogy nagyobb eséllyel csap bele a villám az emberbe, mint hogy nyerjen a lottón. Hát ennek az amerikai nőnek van oka a félelemre, ugyanis alig 10 hét különbséggel egymás után kétszer is megnyerte a főnyereményt. Bár igazából még sincs oka aggodalomra villámlás idején, hiszen úgy látszik, ő maga Fortuna kegyeltje.
2024-05-04 16:06:29

2024-05-04 16:06:18

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:10:03

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés

Karosszériajavítás, biztosítási ügyintézés, 11. kerület Autójavítás, kárrendezéssel, ingyenes csereautóval Budapesten Nálunk a kár nem kár! Márkafüggetlen autószervizünk mindent elintéz Ön helyett! A biztosítóval sem kell küzdeni, mi elintézzük! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   india couple takes the plunge to marry underwater   •   szamitogepszerviz14k   •   megint nyert egy magyar az eurojackpoton meses vagyont vihetett haza ezekkel a szamokkal   •   kozlekedesi kaoszt okozott a rendkivuli havazas spanyolorszagban   •   bucks set nba three pointer record in victory over heat   •   megerkeztek az elso igenylesek az otthonfelujitasi tamogatasra   •   the destinations open to travelers vaccinated against covid 19   •   hogyan kereskedunk mostantol a britekkel   •   elvisimit1717torshow   •   world leaders react with horror to disgraceful storming of us capitol   •   dontott a fidesz az ep listarol   •   michelisz volt a legjobb magyar franciaorszagban   •   nem szorakoznak uj robbantasos modszerrel raboljak ki a bankautomatakat a tolvajok 2   •   hajos andras sebtapasszal a fejen panaszolta el hogy takaritasra kenyszeriti a baratnoje egy bantalmazo kapcsolatban elek video   •   Kamerun   •   joe biden kiadta az utasitast nyilvanossa teszik a szeptember 11 i terrortamadas titkos iratait   •   foreign policy ezert gyilkolnak meg annyi civilt az izraeli katonak   •   nemetorszagban is bevezethetik az ingyenes gyorstesztet   •   trump ujevi beszedeben a vakcina gyors kifejleszteset meltatta   •   marad a szornyu kod es a para   •   utcara vonultak bolsonaro hivei rioban hogy elon muskot eltessek   •   a hazassag elso latasra janosat bicskaval szurkaltak meg a gyermekotthonban   •   apple and hyundai announce electric car tie up   •   lapraszerelt_konyhab   •   előttnews   •   tolvai reni es kallay saunders andras ujra visszatalalt egymashoz ezt nem tettuk kozszemlere es nem is reklamozzuk   •   a lanchid oroszlanja bombol oromeben   •   autosok figyelem meg a premium kategoria sem ussza meg a csalasokat   •   kozos hadgyakorlatot tartanak a nyugat legnagyobb rivalisai   •   a zarlat szigoritasaval probaljak megfekezni a harmadik hullamot izraelben   •   utak epitesehez hasznosithatok ujra a hasznalt arcmaszkok   •   brighton keeper ryan joins arsenal on loan   •   varga judit akcioba lendult mert szerinte a facebook korlatozza a kereszteny jobboldali velemenyeket   •   eliteltek azt a vendegmunkast aki eletveszelyesen megszurta lakotarsat a munkasszallon   •   sokkolo uj tantargy negykezlab maszkalas 2   •   nepszava trocsanyi laszlo lehet ader janos utodja 2   •   egeszen uj ertelmet nyert fekete david jarok egy uton cimu dala   •   mar negy halottja van a rendkivuli spanyolorszagi havazasnak 2   •   rocket attack on us troops in syria yields no injuries response wounds at least 1 militant   •   meng wanzhou canadian officer denies cover up and tailoring testimony about mengs phone information allegedly going to fbi   •   gundel takacs gabor oszinte es sulyos gondolatai az egynemuek gyermekneveleserol csomo ember nyomorultul el mert ok nem szamitanak 2   •   israeli national security chief new iranian nuclear facility not immune from attack   •   valaki kiprobalta hogyan kovetheto egy orszagon keresztul egy apple airtag 2   •   who igazgato a vedooltasok nem tuntetik el teljesen a koronavirust 2   •   rossz hirt kaptak a magyar nyugdijasok   •   allami ingyenpenz a mobilokra megerkeztek a reszletek   •   egyre meltatlanabb a sztori paros labbal penderithetik ki c ronaldot manchesterbol 2   •   a chelsea legendas kapusa uj sportagban probalja ki magat   •   ensz fotitkar veget kell vetni a modernkori rabszolgasagnak   •   megerkezett az utolso h145m tipusu helikopter szolnokra