Huszonhat ország hadihajói gyülekeznek a Csendes-óceánon: a Peking térnyerését törné le a RIMPAC

Az Egyesült Államok és a vezető európai államok hadihajókat és repülőgépeket telepítenek az indo-csendes-óceáni térségbe. A lépés célja, hogy visszaszorítsák Kína növekvő befolyását a régióban, miközben stratégiai partnerségek kiépítésére és a biztonsági együttműködés mélyítésére törekednek - számolt be az EurasianTimes.
2024-05-09 16:07:40

Kína a világ legnagyobb hitelezője: Peking adósának lenni nem leányálom

Hszi Csin-ping kínai elnök európai útja kapcsán számokkal bőven illusztrált táblázatot tett közzé a The Globalist, amelyből kiderül: amióta Peking 2013-ban meghirdette az Új Selyemút programot, rohamosan nőtt a kínai hitelezés elsősorban azokban az országokban, amelyek már nemigen kaptak kölcsönt Nyugaton.
2024-05-09 15:11:18

2024-05-09 15:10:20

Nem tetszik Észak-Koreának az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalható emberjogi helyzet

Phenjan megtorolná az USA múlt heti jelentését.
2024-04-27 09:09:02

Nem tetszik Észak-Koreának az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalható emberjogi helyzet

Phenjan megtorolná az USA múlt heti jelentését.
2024-04-27 09:06:57

Reménysugár rengeteg betegnek: maga a szervezet lehet a beültetett eszközök akkumulátora

Kínai kutatók állatkísérlete reményt nyújt arra, hogy a jövőben a mostaninál jóval hosszabb ideig ne kelljen cserélni a szervezetbe ültetett orvosi eszközök akkumulátorait. A működtetéshez szükséges energiát ugyanis maga a szervezet adja.
2024-04-15 10:38:12

2024-04-15 10:37:43

Káosz az egri Fideszben: a helyi szervezet romjain akár már négy polgármester-jelölt is indulhat júniusban

Elég bonyolult lett a Fidesz helyzete Egerben egy belső konfliktus miatt.
2024-04-06 10:11:33

Káosz az egri Fideszben: a helyi szervezet romjain akár már négy polgármester-jelölt is indulhat júniusban

Elég bonyolult lett a Fidesz helyzete Egerben egy belső konfliktus miatt.
2024-04-06 10:11:18

Az új, beültethető akkumulátorok a szervezet saját oxigénjével működnek... és gyógyíthatják a rákot

A pacemakerektől az idegstimulátorokig a különféle beültethető orvosi eszközöknek akkumulátorra van szükségük, hogy elláthassák a feladatukat. Ezek az energiatárolók azonban idővel lemerülnek, a cseréjük pedig csak invazív műtéttel lehetséges. Úgy tűnik, sikerült ezen a problémán túllépni egy olyan beültethető akkumulátor kifejlesztésével, amely a szervezet oxigénjével működik.
2024-04-02 06:05:54

2024-04-02 06:05:51

Már nem Peking Ázsia milliárdosainak fővárosa

Meglepő, hogy melyik város vette át a vezetést a listán.
2024-03-27 17:09:28

Szijjártó Péter Oroszországba utazott, nemzetközi küzdelemre szólít fel

Szerinte globális együttműködésre van szükség.
2024-03-25 12:13:15

Szijjártó Péter Oroszországba utazott, nemzetközi küzdelemre szólít fel

Szerinte globális együttműködésre van szükség.
2024-03-25 12:07:48

Amerika tűzszünetet akart, de Oroszország és Kína vétózott

Oroszország és Kína pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatot, amely "azonnali és tartós tűzszünetre" szólít fel a Gázai övezetben az Izrael és Hamász közötti harcokban a civilek védelme és a humanitárius segélyek eljuttatása érdekében.
2024-03-22 20:07:46

Szijjártó Péter: Az 1848-as forradalom összefogásra szólít minket

Minden magyar emberre számítunk!
2024-03-15 19:09:37

Alapvető parkolási szabályon változatna egy kezdményezés

Egy civil szervezet kezdeményezett Kresz-módosítást.
2020-11-18 04:06:57

Alapvető parkolási szabályon változatna egy kezdményezés

Egy civil szervezet kezdeményezett Kresz-módosítást.
2020-11-18 04:06:58

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Nézd csak! Jön még egy Pókember!

Az új játékban a szuperhős egy nagyvállalat és egy földalatti szervezet háborújába keveredik. Kipróbáltuk a Spider-Man: Miles Moralest.
2020-11-21 17:10:55

Legalább hatszáz civilt gyilkoltak meg tigréi fegyveresek Etiópiában

A mészárlás során amhara civilek százait késelték és fojtották meg, verték agyon.
2020-11-24 15:06:06

Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja

Magyarország nem csak szavakban, hanem tettekben is részt vesz a szervezet terrorellenes küzdelmében - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
2020-11-24 18:05:54

Lemondott a pártvezetésről a holland euroszkeptikus párt elnöke

A szervezet ifjúsági tagozatánál több vezető az Instagramon antiszemita és homofób üzeneteket osztott meg egymással.
2020-11-25 18:06:17

Project Syndicate: "Orbán Viktor miniszterelnök véleménycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek"

Orbán Viktor szerint a Project Syndicate letiltotta a Soros Györgynek válaszoló írását, a szervezet mást mond.
2020-11-25 18:06:23

2020-11-25 18:06:24

A Levegő Munkacsoport nem veszi át a Budapestért díjat, Karácsony ezt figyelmeztetésnek veszi

A szervezet továbbra is együttműködik a fővárossal, hogy javuljon a budapesti levegő minősége.
2020-11-26 08:06:06

A Levegő Munkacsoport nem veszi át a Budapestért díjat, Karácsony ezt figyelmeztetésnek veszi

A szervezet továbbra is együttműködik a fővárossal, hogy javuljon a budapesti levegő minősége.
2020-11-26 08:06:13

Az Európai Törvényszéken az Elios-ügy

Egy gyáli civil szervezet aktivistája perelte be az uniós csalás elleni hivatalt, mert nem adta ki a Tiborcz Istvánhoz kötődő cég ellen folytatott nyomozás jelentését.
2020-11-26 16:06:10

2020-11-26 16:06:14

Erdélyi magyar kutatók tesztjével gyorsan ellenőrizhető, átesett-e valaki a koronavírus-fertőzésen

A Proel Biotech által kitalált teszt képes kimutatni a koronavírus-fertőzés ellen termelt antitesteket, ha azok megtalálhatók az alany szervezetében.
2020-11-26 17:06:05

2020-11-26 17:06:07

Rövid póráz kerülhet a Facebookra és a Google-re is az Egyesült Királyságban

Jövő áprilistól kezdheti meg a működését a Digaital Marktes Unit nevű szervezet a briteknél, ami nagyobb felügyeletet biztosítana a felhasználóknak az adataik felett, valamint segítené a kisebb technológiai vállalatokat.
2020-11-27 10:06:05

2020-11-27 10:06:07

Kínának elege lett az ausztrál borok olcsó áraiból, brutális vámot vetett ki

Ezzel a lépéssel várhatóan csak még feszültebb lesz Canberra és Peking viszonya.
2020-11-27 14:06:02

A WHO továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét

Peking szerint viszont a vírus külföldön már jelen volt, mielőtt Vuhanban felfedezték volna.
2020-11-27 21:06:03

Ízléstelen, megbocsáthatatlan, vállalhatatlan ? A Mazsihisz is elítélte Demeter Szilárd írását

A szervezet szerint a véleménycikk nem egyeztethető össze az antiszemitizmus minden formája ellen meghirdetett kormányzati zéró toleranciával.
2020-11-28 21:06:12

Fekete-Győr: 2022 valódi korszakváltás lesz

Közös ellenzéki listán tervezi az indulást a Momentum Mozgalom a 2022-es országgyűlési választásokon - jelentette be a párt elnöke vasárnap a Facebook-oldalán.
2020-11-29 19:06:31

WHO: csökkent az újonnan igazolt fertőzések száma

A szervezet emellett is elővigyázatosságra int.
2020-12-01 04:06:22

Aggasztó mértékű a gyerekek elleni erőszak Kolumbiában

Naponta több mint 37 gyerek válik szexuális bántalmazás áldozatává.
2020-12-01 05:06:09

A bűnmegelőzési egyesület elnöke árulta a drogot a Balatonnál

A civil szervezet bűnmegelőzési védjeggyel felfestett terepjárójával szállította az árut, és még tavaly is tartott drogprevenciós órát diákoknak.
2020-12-01 08:06:05

Peking bekeményít az egyszer használatos műanyagokkal szemben

Kína évek óta küzd az egyre növekvő mennyiségű lakossági hulladék kezelésével.
2020-12-02 06:06:08

Az ombudsmanhoz fordul a Magyar Helsinki Bizottság a melegek alkotmányos kirekesztése miatt

A jogvédő szervezet szerint Kozma Ákosnak fel kell szólalnia a jogsértő tervezetek ellen.
2020-12-02 13:06:00

Véget vethet az orosz atléták eltiltásának a Nemzetközi Atlétikai Szövetség

A szervezet nemrég még a teljes kizárást is meglebegtette előttük.
2020-12-03 11:05:53

Alapjogokért Központ: Jogellenes módszerekkel küzd az EU

A szervezet szerint hantázik az uniós bíróság.
2020-12-03 15:06:04

A pedagógusok teljes táppénzének kifizetését kéri a PDSZ

Emellett a táppénzszabályok egyszerűsítését és a téli szünet azonnali előrehozását követeli a szervezet.
2020-12-03 21:06:05

"Elérhető közelségbe" kerültek a párizsi klímaegyezmény célkitűzései

A négy európai kutatási szervezet közös projektje, a Climate Action Tracker (CAT) friss elemzése azt sugallja, hogy a század végére sikerülhet 2,1 Celsius-fokban korlátozni a globális hőmérséklet-emelkedést.
2020-12-03 23:07:24

A WHO Kínában fog vizsgálódni

A szervezet a koronavírus eredetét akarja felkutatni Ázsiában.
2020-12-19 07:08:02

Átadták a 2022-es katari foci-vb negyedik stadionját

A 40 ezres Ahmed bin Ali Stadionban hét vb-mérkőzést rendeznek majd.
2020-12-19 13:06:10

Orvosi kamara: Tíz háziorvos halt már bele a koronavírus-fertőzésbe

A szakmai szervezet meg is nevezte az áldozatokat.
2020-12-21 14:08:33

Orvosi kamara: Tíz háziorvos halt már bele a koronavírus-fertőzésbe

A szakmai szervezet meg is nevezte az áldozatokat.
2020-12-21 14:08:34

Nem tudta megakadályozni a Greenpeace, hogy a norvég kormány a sarkvidékeken keressen olajat

Az ügyben indult perben a norvég kormánynak adott igazat a legfelsőbb bíróság. A környezetvédelmi szervezet szerint óriási hibát követnek el.
2020-12-22 14:06:14

2020-12-22 14:06:19

Rekordmennyiségű adományt gyűjtött a Mikulásgyár

Tavalyhoz képest 14 tonnával több élelmiszer és higiénés terméket adományoztak a jótékonysági szervezet karácsonyi gyűjtésében. Idén először Németországban is zajlott a gyűjtés.
2020-12-22 17:06:05

2020-12-22 17:06:06

Nem tudta megakadályozni a Greenpeace, hogy a norvég kormány a sarkvidékeken keressen olajat

Az ügyben indult perben a norvég kormánynak adott igazat a legfelsőbb bíróság. A környezetvédelmi szervezet szerint óriási hibát követnek el.
2020-12-22 23:50:08

Rekordmennyiségű adományt gyűjtött a Mikulásgyár

Tavalyhoz képest 14 tonnával több élelmiszer és higiénés terméket adományoztak a jótékonysági szervezet karácsonyi gyűjtésében. Idén először Németországban is zajlott a gyűjtés.
2020-12-22 23:50:11

Szerbiában az illegális szilveszteri partik bejelentésére kérik a lakosságot

A szerb polgári védelmi szervezet vezetője kérte az állampolgárokat, hogy jelentsék a hatóságoknak,ha szilveszterkor összejöveteleket tapasztalnak.
2020-12-30 13:07:10

Felemás évet zárt a civil jogvédő szervezet

Évértékelő interjú Kádár András Kristóffal, a Helsinki Bizottság társelnökével.
2020-12-30 21:06:06

Több száz madár pusztult el Rómában a tűzijáték miatt

Egy állatvédő szervezet szerint lehet, hogy a félelembe haltak bele a madarak.
2021-01-01 18:05:54

Több száz madár pusztult el Rómában a tűzijáték miatt

Egy állatvédő szervezet szerint lehet, hogy a félelembe haltak bele a madarak.
2021-01-01 18:05:55

Peking szerint Amerikában megsértik a szabad piac szabályait

A New York-i tőzsde kivezet három kínai céget, miután Washington tiltólistára tette őket.
2021-01-02 15:06:00

Peking szerint Amerikában megsértik a szabad piac szabályait

A New York-i tőzsde kivezet három kínai céget, miután Washington tiltólistára tette őket.
2021-01-02 15:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   J   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   térkép   •   szótár   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   peking 2022 180 emberjogi szervezet szolit fel a bojkottra   •   ket honapos kiskutyat lotte nyakon egy 68 eves tiszapuspoki ferfi   •   egyre erosebben kostolgatja az embereket a h5n1   •   milak kristof es hosszu katinka szenzacios visszaterese   •   letartoztattak ket orosz ujsagirot a vad szerint allitolag navalnij alapitvanyanak dolgoztak   •   kapcsolatrl   •   ujra sztrajkolnak a szloven kozszolgalati hivatalnokok   •   eladmephedroneindex   •   uj filmmel jelentkezik a tronok harca sztarja   •   hiaba itelte el az eu birosaga magyarorszagot ettol nem lesz tisztabb a levego   •   dobrev klara megmutatta hatalmas buli van naluk halloweenkor 3   •   kutyak martak halalra egy kisfiut zentan   •   brady a 10 super bowljara keszulhet   •   megadjam a tiz szamom 2   •   a vad a google addig csavarja a keresojet amig abba tonkremennek masok   •   miert all be manapsag valaki szerzetesnek elkisertuk a zarandokokat fotok   •   hasr   •   durva kesesek a mav nal most ez okozta a bajt   •   dontott az ensz kozgyulese oroszorszag felelos az ukrajnai agresszioert   •   egy elkepeszto baratsag tortenete benedek tiborral valo kapcsolatarol vallott merkely bela video   •   koolajat cserelne vakcinara venezuela 2   •   elobb elaludt a momentumos kepviselo aztan a hajat szagolgatta video   •   orban viktor hamarosan megszolal fontos szereplesre keszul   •   micsoda fordulat brad pitt lanya shiloh edesapjahoz szeretne koltozni   •   nagy lepesre keszul az otp ilyen meg nem volt a bank torteneteben 2   •   ungar peter szabadsagharcos ugyet ajanl orban viktornak   •   298 an nyertek millios osszeget sportfogadason   •   reklammentes streamingszolgaltata s de mennyiert   •   ásás1111111111111UNI ONSELECTCHAR(45,120, 49,45,81,45)   •   ronaldo is future of juventus mondays gossip   •   a zebran utottek el egy gyalogost a rakoczi uton egy autos kameraja mindent felvett video   •   megtalalja az agysejtet a mesterseges intelligenciaval vezerelt szegedi mikroszkop   •   watch biden roasts trump at correspondents dinner   •   kinos baki allandoan kisgyereknek hisznek egy 101 eves asszonyt egy legitarsasagnal   •   kiszamoltuk nem tudunk olyan gyorsan oltani hogy elkeruljuk a meg durvabb lezarasokat   •   sajat reszvenyt vasarolt a masterplast igazgatosagi tagja   •   india megkezdte a vilag legnagyobb oltasi kampanyat 2   •   a virushelyzet ellenere unneplest rendezne tampa polgarmestere   •   izraeli miniszterelnok egyetlen lepesre vagyunk a gyozelemtol   •   egyideju   •   a valasztason donthetunk racionalisan is   •   a bundesliga utolso csapattol igazolna a liverpool   •   fenyfuzerben pompazik egy pomazi tuzoltoauto   •   a9fcc5d85ba86e0bf450 60761e7cf306   •   dolgozvel   •   ha ujrakezdhetne voith agi a szineszet helyett egy meglepo szakmat valasztana meg most is szivesen megtanulnam de nem tudom hol lehet ilyesmire jelentkezni 2   •   vegignezhetjuk ahogy harom no lecsupaszitja andras herceget   •   megveszi a fundamentat az mbh bank   •   drasztikusan emelkedik az uzemanyagkoltseg egymillio ember gondozasa kerulhet veszelybe   •   remisztoen nez ki megyeri csilla alazzak a kommentelok 2