Fordult a kocka: egy elfeledett szektor lehet a tőzsdék új sztárja?

Április első három hetének részvénypiaci esését eddig nagyon kevés részvény tudta ledolgozni az Egyesült Államokban. Az S&P 500 index 11 szektorindexéből is érdemben csak egynek sikerült eddig, az egyik legkisebb szegmensnek, a közműszektornak. Itt viszont a technikai kép és a fundamentumok úgy tűnik, együtt állnak egy jó időszakhoz.
2024-05-08 17:06:41

Biden: A Holokauszt időszakának gyűlölete éledt újjá

A Holokauszt idején tapasztalt gyűlölet éledt újjá 2023. október 7-én, amikor a Hamász terrortámadást intézet izraeliek ellen, jelentette ki Joe Biden elnök kedden Washingtonban az amerikai Holokauszt Emlékmúzeumban tartott megemlékezésen. Az elnök hangsúlyozta, ma sokan elfelejtik, hogy a Hamász indította el a terrort, a Hamász volt, amely izraeliekkel kegyetlenkedett, és a Hamász volt az is, amely túszokat ejtett, és tart fogva ma is. Egyben elítélte az amerikai egyetemeken tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat, és rámutatott, hogy zsidó diákokat ért akadályoztatás, és zaklatás áldoza...
2024-05-08 08:07:59

Leleplezték az észak-koreai és az oroszok titkos paktumát

Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának előírásait, amikor jelentős mennyiségű finomított kőolajat szállít Észak-Koreába. Válaszul újabb amerikai szankciókat vetnének ki mindkét országra. Vélhetően Észak-Korea fegyvereket is szállít Oroszországnak az olajért cserébe.
2024-05-07 20:07:58

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:09:50

Benjamin Netanjahu fojthatja meg Joe Bident

Belebukhat Izrael támogatásába a regnáló amerikai elnök.
2024-05-07 17:07:26

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Meglepő folyamat indult az amerikai kötvénypiacon

Közel egy generáció óta először fordul elő, hogy a hírnevükhöz híven fix jövedelmet biztosítanak az amerikai állampapírok. Mindez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az irányadó kamatlábak két év alatt 0%-ról 5% fölé ugrottak, ami miatt a lakosság kedvelt befektetési eszközei lettek a kincstárjegyek.
2024-05-06 16:07:04

Hűséget kellett esküdniük Kim Dzsongun iránt az észak-koreaiaknak

A fogadalmakat feltehetően még a vezető negyvenedik születésnapja alkalmával tették.
2024-05-06 12:09:30

Kiszivárgott: ilyen még nem történt Kim Dzsongun hatalomra kerülése óta

Kim Dzsongun észak-koreai vezető iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreaiakat, Kim hatalomra kerülése óta először - közölte egy dél-koreai kutatóintézet hétfőn.
2024-05-06 12:07:15

Hűséget kellett esküdniük Kim Dzsongun iránt az észak-koreaiaknak

A fogadalmakat feltehetően még a vezető negyvenedik születésnapja alkalmával tették.
2024-05-06 12:06:51

Stiglitz: A neoliberális gazdaságpolitika gyengíti a demokráciát

Választási év van nem csak az Egyesült Államokban, de Európában és Indiában is, és a viták végső soron a gazdaságpolitikáról szólnak - fejtegeti a Nobel-díjas Joseph Stiglitz a Project Syndicate oldalon. A CNN felmérése ezt megerősíti.
2024-05-05 12:08:50

2024-05-05 11:17:35

Újabb letartóztatások az amerikai diáktüntetéseken, már 2400-nál tart a számláló

A demonstrációk folytatódnak.
2024-05-05 10:07:08

50 halott, 8 baleset: ez az Egyesült Királyság bermuda háromszöge

Az egyik itt lezuhant gép a Bleakblow Bomber, az amerikai légierő B-29-es repülőgépe.
2024-05-05 09:08:13

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

Észak-Korea hosszú ideje fenyegetést jelent Kelet-Ázsia biztonságára.
2024-05-04 14:08:59

Szétverték a rendőrök az amerikai diáktüntetéseket

Már nemcsak Amerikában, hanem máshol is tiltakoznak az egyetemisták.
2024-05-04 13:09:30

Összeszedtük, amit eddig tudni lehet az amerikai diáklázadásokról

Már nemcsak Amerikában, hanem máshol is tiltakoznak az egyetemisták.
2024-05-04 13:07:09

El-Erian: Az Egyesült Államok nem csúszott recesszióba, de mit hoz a jövő?

Az előrejelzéseket készítő amerikai gazdasági és piaci elemzőknek ismét nehéz dolguk van. Tovább tetézi a gondokat, hogy míg 2023-ban a vártnál jobb adatok okoztak meglepetést, addig 2024-ben a tényleges adatok a prognózisokhoz képest sokkal kedvezőtlenebbek lehetnek.
2024-05-04 07:06:29

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-20 16:41:46

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:01:09

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:14:23

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:14:40

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:42

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:54

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:18:04

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   indias covid deaths top 300000 2   •   joe biden kiall izrael mellett de nem minden aron kokemeny velemenyt fogalmazott meg az amerikai elnok az irani tamadas kapcsan 2   •   lazar vs csanyi megis az agrarium hozhatta el a beket   •   peni istvan ezust denes eszter bronzermes legpuskaban a sportlovo vk n   •   mira furlan babylon 5 and lost actress dies at 65   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 304   •   hatalmas problemakat okoz horvatorszagban a rekordmagas vizallas   •   kihirdettek az oscarra eselyes filmeket a magyar eselyesek nincsenek koztuk   •   benyujtja a parlamentnek az isztambuli egyezmeny ratifikalasat a momentum 3   •   miert marad az aldozat a bantalmazo kapcsolatban   •   india urges farmers to call off mass protest due to covid super spreader risk   •   more marketable than fury and joshua insta star garcia needs a gritty win over campbell   •   joe biden inauguration lady gaga and jennifer lopez to perform   •   budapesten kellett kenyszerleszallast vegrehajtania egy bukarestbe tarto repulogepnek 3   •   szazezer pfizer vakcinat kap az eu tobbi tagallamatol csehorszag szlovakia es ausztria   •   a fekvobeteg ellatas szakdolgozoinak csaknem fele elhagyna az allami egeszsegugyet   •   suhajda szilard felesege nem hozhatjak le a ferjem testet az everestrol   •   flambirozni kezdett a pincer ketten meghaltak egy madridi etteremtuzben 2   •   tobb szaz meteren at a hajanal fogva vonszolta majd megfojtotta terhes elettarast egy nyirkatai ferfi   •   netanyahu warns against lynchings as clashes between arabs and jews rock israeli cities   •   massziv eses a tozsdeken   •   money promised to combat us overdose crisis sits unused   •   kinaban elkezdik tomegesen oltani a fiatalokat   •   direkt36 a jarvany kozepen osztottak igeretes uzleteket kormanykozeli figuraknak 2   •   otos lotto az otos szam jegyeben 4   •   eltemettek a nepszeru mulatos zeneszt   •   megfenyegette a magyar kormanyt az europai bizottsag alelnoke   •   az ev sportoloja szoboszlai dominik es karakas hedvig lett a gyoztes   •   magyar peter jelentkezoket keres az ep valasztasra 2   •   farmers around the world are struggling your pee could help   •   megalazonak tartottak es visszaadtak a 10 ezer forintos jutalmat a csepregi otthon dolgozoi   •   video shows man confronting apparent attacker on escalator during australian mall stabbing   •   vajon hany univerzalis boldogsagot tukrozo arckifejezes letezik 3   •   president elect biden names black women to serve key roles in his administration   •   hamar veget vethet a kamatemelesnek az ekb   •   hamas and iran are longtime allies did tehran help with its attack on israel   •   tragedia bajororszagban ket magyar halt meg egy autobalesetben 2   •   megjott a kecskemeti tesztekre az elso brazil katonai szallitogep   •   photo of old submarine misrepresented as being en route to uganda   •   bantoan siman verte a chelsea a juventust 2   •   carlos perezt idezte bombagoljaival a fiatal kezilabdazo video   •   megorules a belvarosban penzeso es emberrablas miatt kerultek extazisba a fiatalok videok   •   szlovak ferfitol szerezte be a drogot a magyar diler   •   biden eyes big win that will send checks to millions of americans   •   ezt a futballtebolyt soha nem felejti el a vilag   •   sorsdonto het kovetkezhet az egyesult allamokban 2   •   xi calls for faster chinese military development   •   biztos hogy esszel hasznalja a facebookot   •   ok jatsszak majd a beatles tagjait a legendas menedzserukrol keszulo eletrajzi filmben   •   bombatamadas ert egy jemeni eskuvot harom no meghalt