Fordult a kocka: egy elfeledett szektor lehet a tőzsdék új sztárja?

Április első három hetének részvénypiaci esését eddig nagyon kevés részvény tudta ledolgozni az Egyesült Államokban. Az S&P 500 index 11 szektorindexéből is érdemben csak egynek sikerült eddig, az egyik legkisebb szegmensnek, a közműszektornak. Itt viszont a technikai kép és a fundamentumok úgy tűnik, együtt állnak egy jó időszakhoz.
2024-05-08 17:06:41

Morgan Stanley: sorsdöntő napok előtt a tőzsdék

A Morgan Stanley elemzői szerint az áprilisi amerikai inflációs adatok döntő jelentőségűek lesznek a részvénypiacok és a Federal Reserve esetleges kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások alakulása szempontjából, különös tekintettel a friss munkaerőpiaci adatok által sugallt gazdasági lassulásra - írja a Bloomberg.
2024-05-06 11:08:30

Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Határozott emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet vegyes mozgások követtek Ázsiában. A tegnapi zárás után jelentette az Apple, amelynek sikerült megverni az elemzői várakozásokat és története legnagyobb sajátrészvény-vásárlását jelentette be, így az iPhone-gyártó árfolyama jelentős pluszban indíthatja a mai napot. Befolyásolhatja a mai kereskedést, hogy ma délután érkezik az amerikai munkanélküliség legfontosabb mutatója, hiszen a munkanélküliség bármilyen irányba történő elmozdulása óriási jelentőséggel bír. Ami pedig az előjeleket illeti, a határidős indexek állása alapján a...
2024-05-03 09:06:58

Mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

Eseménydús hét előtt állnak a tőzsdék, a befektetők továbbra is kiemelten figyelik az elmúlt hetek kereskedési hangulatát meghatározó közel-keleti eseményeket, de emellett egy másik nagy sztorihoz, a vártnál tartósabbnak bizonyuló amerikai inflációhoz is új muníciót kapunk, ugyanis érkezik majd a Fed kedvenc inflációs mutatója. Mindeközben egyedi részvények szintjén is jelentősebb mozgások várhatók, hiszen a héten beindul a gyorsjelentési dömping a nagy tech vállalatok vezetésével, mint a Microsoft, az Alphatbet (Google), vagy az Apple. A piac közben úgy tűnik, hogy igyekszik korrigálni az elm...
2024-04-22 09:07:08

Izrael megtámadta Iránt - Szakadnak a tőzsdék, kilőtt az olaj!

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthatunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken is nagyobb esésre van kilátás.
2024-04-19 08:06:45

Döngeti az ajtót a tőzsdék ősellensége, mi lesz ennek a vége?

A részvénypiacok és az állampapírhozamok nincsenek egymással jó viszonyban, minél magasabbra emelkednek a hozamok, annál nagyobb nyomás nehezedik a részvényekre. Pontosan ugyanez játszódott le tavaly év végén a legutóbbi tőzsdei eséskor és pont ugyanez nyomasztja a piacot most is, ami meglátszik az amerikai tőzsdék április első két kereskedési napján nyújtott teljesítményén. Persze a kötvényhozamok emelkedése mögött is van ok, egészen pontosan az infláció alakulásával és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások változása.
2024-04-03 14:07:31

Nyitnak a húsvéti vásárok a szomszédban

Ilyen az ünnep egy kastélyban.
2024-03-14 10:13:54

Nyitnak a húsvéti vásárok a szomszédban

Ilyen az ünnep egy kastélyban.
2024-03-14 10:09:11

Egy üzletlánc bejelentette, hogy nyitva lesz december 24-én

Eddig jobbára arról tettek bejelentést üzletláncok, hogy 24-én nem nyitnak ki.
2023-12-08 13:14:11

A tőzsdék legjobb barátja válhat a legádázabb ellenséggé a Wall Street egyik legnagyobb medvéje szerint

A Bank of America munkatársa, Michael Hartnett 2024 első negyedévében az amerikai gazdasági kemény landolást várja, a részvénypiacokat pedig szerinte a kötvények várható ralija fogja nyomás alá helyezni - írta a Bloomberg.
2023-12-08 12:08:01

Megszólalt a Wall Street egyik legnagyobb bikája, történelmi csúcsot dönthetnek a tőzsdék

Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors elemzési vezetője szerint az S&P 500 index 2024 végére 5 200 pontig emelkedik a csökkenő infláció és az alacsonyabb kamatok miatt - közölte a MarketWatch.
2023-12-08 11:08:38

Újabb hazai bolthálózat jelentette be, hogy ők se nyitnak ki december 24-én

A munkavállalók ünnepi kikapcsolódását segítik ezzel. A megelőző napokban a szokásos nyitvatartással várják az olvasókat.
2023-12-04 13:06:24

Újabb hazai bolthálózat jelentette be, hogy ők se nyitnak ki december 24-én

A munkavállalók ünnepi kikapcsolódását segítik ezzel. A megelőző napokban a szokásos nyitvatartással várják az olvasókat.
2023-12-04 13:06:11

Nem találják az irányt a tőzsdék

Kisebb eséssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones stagnál, a S&P 500 0,1 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb.
2023-11-17 17:06:36

A Lidl után a Rossmann is karácsonyi boltzárat jelentett be

Ők sem nyitnak ki december 24-én.
2023-11-16 10:11:54

Mi várható ma a tőzsdéken?

Ma reggel estek az ázsiai tőzsdék, Európában azonban pluszban nyithatnak a tőzsdék, míg az elmúlt napok jelentős emelkedését követően Amerikában egy kisebb negatív irányú korrekcióval indulhat a nap a piacokon. Gazdasági adatok szempontjából a mai napon nem számítunk fontosabb közlésre, így főként hangulatvezérelt kereskedésre van kilátás.
2023-11-16 08:06:29

Új bringautakat nyitnak Óbudán, és átépítik az útszakaszt, ahol az Árpád hídi biciklisgázolás történt

A BKK térképre is tette a fejlesztéseket.
2023-11-14 16:10:30

Rossz hír érkezett, esnek az amerikai tőzsdék

Rossz hangulatban indul a befektetés az amerikai tőzsdéken, mindhárom vezető részvényindex mínuszban van. Ronthatja a tengerentúli hangulatot, hogy a Moody's pénteki piaczárás után negatívra változtatta az amerikai hitelminősítés kilátását: az ügynökségnél úgy fogalmaztak, hogy a költségvetési politika jelenlegi helyzete kockázatokat hordoz magában.
2023-11-13 16:06:37

Nem nyitnak ki a Lidl üzletei december 24-én

A Civil Összefogás Fórum és az Egyenlő.hu kezdeményezésének kiemelt partnere a Lidl, melynek keretében a piacvezető áruházlánc mind a 200 üzlete zárva tart majd Magyarország egyik legnagyobb keresztény ünnepén, december 24-én
2023-11-10 14:07:14

Nyitnak a tőzsdék, figyeld a Mol-t és az OTP-t!

Valóságos gyorsjelentési nagyüzem van ma reggel itthon, a csütörtöki piaczárás után közzétette negyedéves számait a Graphisoft Park, ma hajnalban pedig a Mol és az OTP is jelentett, ezzel pedig mind a négy hazai blue chip publikálta már a július-szeptemberi időszak számait. A magyar tőzsdén a nyitást követően elsősorban a jelentő cégek részvényeire lesz érdemes figyelni, de a nemzetközi tőzsdék nem éppen adnak pozitív alaphangulatot a ma reggeli kereskedéshez, az amerikai indexek csütörtöki esését követően az ázsiai tőzsdék is lefelé vették az irányt, és az európai határidős indexek szintén mí...
2023-11-10 09:06:31

Ausztriában egy héttel később nyitnak az iskolák a tervezettnél

Az alsó tagozatok kivételével mindenütt kötelező lesz a maszkviselés.
2021-01-13 16:06:23

Szlovénia lazít: sípályák, plázák, iskolák nyitnak újra

A kedvező járványügyi mutatók miatt enyhítenek a korlátozásokon Szlovéniában, és a legkevesebb fertőzöttel rendelkező kilenc régióban megnyílnak a sípályák, a bevásárlóközpontok, az óvodák, a fodrászüzletek és a ruhatisztítók, valamint az általános iskolai tanítás is újraindul ? közölte a ljubljanai sajtó. A sípályák már szombaton megnyílnak, síelni pedig negatív koronavírusteszt felmutatásával lehet. Az óvodai és iskolai oktatás a jövő héttől indul meg, a nevelőket és tanítókat pedig az intézmények megnyitása előtt letesztelik. A határátlépési követelményeken is enyhített Ljubljana. Az Európ...
2021-01-22 14:05:40

Még az ügyeleti központnál sem tudják, milyen sorrendben oltják be az időseket

A Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes oltási terve még nem került nyilvánosságra, előttünk sem ismert. (?) A részletes oltási terv megjelenéséig szíves türelmét és megértését kérjük ? ezt a választ kapta a vakcinára már korábban regisztráló olvasónk a Koronavírus Ügyeleti Központtól, miután arról érdeklődött, hogyan jelezheti, hogy életkora mellett krónikus betegsége is indokolja a mielőbbi beoltását. Tény, hogy bár kormányzati szereplők szerint hónapok óta készen van, az oltási tervről továbbra is ellentétes tartalmú információk jelennek meg. Hogy csak a legfrissebb ellentmondást említ...
2021-01-22 14:05:40

Meredeken ível felfelé a magyarok oltási hajlandósága

A Központi Statisztikai Hivatal hetente zajló mérései szerint az oltási hajlandóság fokozatosan emelkedik. Mint írják, a míg a 2020. november 30-cal kezdődő héten csak a válaszadók közel 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés hetedik hetében (a 2021. január 11-ével kezdődő héten) már minden harmadik megkérdezett, 33 százalék. KSH Ez utóbbi héten a válaszadók 27 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal. Az oltási hajlandóság javulásában minden bizonnyal szerepet játszik a tájékoztatás erősödése, valamint a vakcina tény...
2021-01-22 15:05:56

Február elsején kinyit a nagykanizsai söröző, szeretettel várják a rendőröket és a NAV dolgozóit

Mivel semmiféle támogatást nem kaptak a kormány részéről, így három hónap után a nagykanizsai Resti Presszó és Söröző sem kívánja tovább támogatni a kormány munkáját, ezért február 1-től megnyitják a vendéglátó egységüket teljes nyitvatartási idővel és helyben fogyasztással, szúrta ki a Telex a kocsma Facebook-oldalán. A posztban azt írják, úgy latjuk, abban bíznak, hogy a vakcina fogja megoldani a vírus kérdést, hogy beoltatja magát mindenki és aztán megszűnnek a korlátozások. Mi ezt nem kívánjuk megvárni. Amíg egy multiban tolonganak az emberek és az nem probléma, akkor ha mi kinyitunk az s...
2021-01-22 18:05:40

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától, Szlovéniában nyitnak a sípályák

Mindkét országba negatív teszttel vagy a karantén vállalásával lehet belépni.
2021-01-23 14:06:04

Online rendezik meg a BIDF 2021 filmfesztivált

Márciusig nem nyitnak ki a mozik, így az internetre költözik a fesztivál.
2021-02-01 12:05:57

Dániában is megkezdik a lazítást: nyitják az iskolákat

Dániában óvatosan és fokozatosan enyhítenek a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozásokon, az egyik első lépés keretében február 8-tól újranyithatnak az iskolák alsó tagozatai ? írja az MTI. Magnus Heunicke egészségügyi miniszter szerint jövő hétfőtől a negyedik osztállyal bezárólag a diákok visszatérhetnek a tantermi oktatáshoz. ?Ez egy óvatos és ellenőrzött nyitás? ? hangsúlyozta a tárcavezető. Egyben figyelmeztetett, hogy a Nagy-Britanniában azonosított vírusmutációval fertőzöttek száma folyamatosan gyarapszik az országban. A járványügyi intézkedések keretében az élelmiszerboltok ...
2021-02-01 22:05:43

Újranyitnak az éttermek és a múzeumok Olaszországban és a Vatikánban - képek

Megmutatjuk, milyen volt az első nap.
2021-02-02 10:05:59

Készül a világ első nyomtatott iskolája, hamarosan megnyitják

A hagyományos módszernél is sokkal gyorsabban készül el az az iskola, amelyet Madagaszkáron nyitnak meg. Az ötletgazdák szerint így a világ bármely részén elérhetővé tehető az oktatás.
2021-02-04 10:06:15

Készül a világ első nyomtatott iskolája, hamarosan megnyitják

A hagyományos módszernél is sokkal gyorsabban készül el az az iskola, amelyet Madagaszkáron nyitnak meg. Az ötletgazdák szerint így a világ bármely részén elérhetővé tehető az oktatás.
2021-02-04 10:06:16

Kulturális központot nyitnak a VII. kerületben az SZFE-ről távozó oktatók

A frissen alakult Freeszfe Egyesület a hetedik kerületi Damjanich utca 4. szám alá költözik be, ahol terveik szerint kulturális központot és alkotóműhelyt hoznak létre ? adta ki közleményben az egyesület. A bérleti jogot a VII. kerületi önkormányzat pályázatán nyerte el az oktatók által korábban létrehozott Várkonyi Zoltán Alapítvány, amelynek ?elsődleges feladata, hogy az oktatás folyamatosságát biztosítsa, hallgatók által kezdeményezett művészeti projektek támogatásával és ezek infrastrukturális segítésével?. Az épületet már hétfőn délután megnyitják, ?a felújított iskolaépületben a nyitott...
2021-02-08 10:05:40

Horvátország és Szlovénia is enyhít a korlátozásokon

Óvatosan nyitnak.
2021-02-11 17:05:57

Nyitnak a sípályák Olaszországban

Egyelőre csak a helyiek vehetik igénybe őket.
2021-02-13 15:05:59

Így alakulhat a kínai tőzsdék teljesítménye a bivaly évében

Az előző két hasonló ciklusban hatalmas rali bontakozott ki a pénzpiacokon, az idei év azonban több szempontból is más lehet.
2021-02-15 17:05:53

Mégsem nyitnak ki hétfőn a boltok Csehországban

Változatlanul tovább romlanak a koronavírus-járvány mutatói Csehországban. A kormány ezért pénteken este elhalasztotta az üzletek korábban hétfőre jelzett megnyitását és megkérdőjeleződött az iskolák március elsejére tervezett részleges megnyitása is ? számolt be az MTI. A cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt kimutatásokból kitűnik, hogy pénteken 6366-ra emelkedett a kórházban kezelt betegek száma, közülük 1290 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Mindkét szám néhány napja újra emelkedik, akárcsak a járvány terjedését mutató reprodukciós szám. Pénteken ez a...
2021-02-20 10:05:39

Zacher Gábor szerint csak őszre kaphatjuk vissza a régi életünket

A Life TV reggeli műsorának volt vendége Zacher Gábor, toxikológus. A téma természetesen a koronavírus körüli helyzet volt. A vakcinákról azt mondta az ismert orvos: Négy oltást már engedélyeztek hivatalosan, a Pfizert, a Modernát, az AstraZenecát és a Szputnyikot, ezek közül bármelyiket nyugodt szívvel ajánlom. Zacher még azt is mondta, hogy a kínai oltóanyagot egyelőre kicsit távolságtartással kezeli, de ez nem azt jelenti, hogy nem használná. Hozzátette: csak azért bizonytalan az ázsiai szerrel kapcsolatosan, mert nem tudni róla mindent, hiányos a leírása. ?Ennek ellenére azt mondom, minde...
2021-02-22 15:05:41

Szardínia szigetén már nyitnak az éttermek

Fehér besorolást kapott a terület.
2021-02-27 17:06:03

Szardínián nyitnak az éttermek, de a lakosok félnek visszatérni a megszokott életükhöz

A vendéglátás újra kinyitott, de a kijárási tilalmat mégsem törölték el teljesen az olaszországi Szardínia szigetén, ahol hétfőn újraindult az élet a koronavírus-járvány miatti korlátozások majdnem teljes körű feloldásával.
2021-03-01 12:05:51

Bulgáriában is újra nyitnak a vendéglátóhelyek

Annak ellenére nyithatnak újra, hogy az országban folyamatosan nő a fertőzöttek száma.
2021-03-01 17:06:28

Vasárnaptól már nyitnak az iskolák és a vendéglátóhelyek Izraelben

Vasárnaptól ismét tanítanak az iskolák összes évfolyamán, illetve megnyitják a vendéglátóhelyeket Izraelben, de továbbra is a koronavírus-járvány miatti korlátozások figyelembe vételével ? jelentette a helyi média kedden.
2021-03-02 12:05:54

Emelkedéssel nyithatnak a tőzsdék

Az amerikai foglalkoztatottsági adatra figyelhetnek a befektetők.
2021-03-03 08:05:57

2,5 milliárdos befektetést szerzett a Codecool proigramozóiskola

Új képzőhelyet nyitnak a régióban.
2021-03-04 09:06:10

Beszélt az amerikai jegybank elnöke, beszakadtak a tőzsdék

Türelmesek lesznek az inflációval kapcsolatban.
2021-03-04 20:05:48

Paul Walker lánya már kifutón modellkedik

Az egykori színész, Paul Walker lánya, a 22 éves Meadow Walker életében először sétált végig egy luxusmárka kifutóján az idei párizsi divathéten. Ő nyitotta a Givenchy show-ját, ami azért fontos, hiszen egy divatbemutatót általában ismertebb, népszerűbb modellek nyitnak, ahogy Gigi Hadid is a napokban elsőként vonult a modellek közül a Versace kifutóján. Walker egyébként már 2017-ben leszerződött egy modellügynökséghez, de inkább csak fotómodell munkái voltak. Egyébként rengetegen kíváncsiak rá, hogyan telnek a mindennapjai, hiszen Instagramon két és félmillió követője van. Így nézett ki egyé...
2021-03-08 16:08:58

Egyre több a beteg, újabb épületetet nyitnak meg a debreceni klinikán

A koronavírus-fertőzéses betegek növekvő száma miatt megnyitották a debreceni járványügyi ellátóközpont újabb épületét az egyetem klinikai központjának nagyerdei campusán, írja az MTI. A járóbetegeket arra kérik, hogy a fertőzésre utaló tünetekkel továbbra is a Kenézy kórház sürgősségi osztályát keressék fel. Az orvosi rehabilitáció és fizikális medicina klinika épületében megnyitott új járványügyi részlegben a fekvőbetegek ellátására intenzív- és általános osztályt is kialakítottak ? közölte a Debreceni Egyetem honlapján a klinikai központ kedden. A növekvő betegszám miatt a nem légúti beteg...
2021-03-09 21:07:22

Egyelőre csak részlegesen nyílik meg Magyarország legújabb bevásárlóközpontja

Csütörtökön a járványügyi előírásokkal összhangban nyitnak meg a kaposvári S-Park alapvető ellátást szolgáló üzletei.
2021-03-10 15:07:55

Nyitnak a mozik Los Angelesben

Hétfőtől ők is csak negyedházzal üzemelhetnek.
2021-03-14 10:06:42

Nyitnak a mozik Los Angelesben

Hétfőtől ők is csak negyedházzal üzemelhetnek.
2021-03-14 10:08:02

Ambulanciát nyitnak a poszt-covid tünetektől szenvedő gyerekeknek: már most minden hely betelt

Nagy az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára, ahová azokat a koronavírus-fertőzésen átesett gyerekeket várják, akiknek a betegség után egy hónappal is tüneteik vannak - közölte a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikája Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2021-03-20 22:05:56

Sorra nyitnak a mozik Los Angelesben, harmadik hete nincs változás az amerikai kasszasikerlista élén

A Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány vezeti immár harmadik hete az észak-amerikai mozis kasszasikerlistát, 5,2 millió dolláros forgalmazással zárta a vasárnapot iparági becslések szerint ? adta hírül a Variety. Ez az előző héthez képest csupán ötszázalékos visszaesést jelent, szemben az előző heti 35 százalékos jegyeladás csökkenéssel. Ezt annak köszönheti a Disney, hogy Los Angelesben sorra újranyitnak a mozik, amelyek március 12-án kaptak engedélyt arra, hogy hosszas szünet után elkezdhessék ismét működésüket. Számos filmszínház azonban még máig sem tudott kinyitni. ...
2021-03-22 09:06:15

Nyitnak az amerikai mozik, a Disney filmjét nézik a legtöbben

A Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány vezeti immár harmadik hete az észak-amerikai mozis kasszasikerlistát, 5,2 millió dolláros forgalmazással zárta a vasárnapot iparági becslések szerint - adta hírül a Variety.
2021-03-22 10:07:15

A hadsereg bevonásával nyitnak megaoltóközpontokat Franciaországban

Nyárra szeretnék elérni a visszatérést a normális életbe.
2021-03-22 16:05:57

A hadsereg bevonásával nyitnak megaoltóközpontokat Franciaországban

Nyárra szeretnék elérni a visszatérést a normális életbe.
2021-03-22 16:06:52

Ausztriában sem nyitnak ki a vendéglátóhelyek

Ráadásul regionális szinten még az eddigieknél szigorúbb korlátozások is jöhetnek.
2021-03-22 20:05:50

Ausztriában sem nyitnak ki a vendéglátóhelyek

Ráadásul regionális szinten még az eddigieknél szigorúbb korlátozások is jöhetnek.
2021-03-22 20:06:22

Nyitnak a turistaparadicsomok

Még karanténkötelezettséget sem írnak elő.
2021-03-25 10:06:53

Nyitnak a turistaparadicsomok

Még karanténkötelezettséget sem írnak elő.
2021-03-25 10:08:21

Kormányinfó: 2,5 millió oltás után nyitnak az iskolák, beoltják a pedagógusokat is

A szerdai kormányülésen született döntéseket ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
2021-03-25 11:08:23

Kormányinfó: 2,5 millió oltás után nyitnak az iskolák, beoltják a pedagógusokat is

A szerdai kormányülésen született döntéseket ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
2021-03-25 11:08:43

Kormányinfó: 2,5 millió oltás után nyitnak az iskolák, beoltják a pedagógusokat is

A szerdai kormányülésen született döntéseket ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter: alakul a nyitási terv, de alapvető változtatásra mostanában ne számítson senki.
2021-03-25 13:07:29

Sebestyén Balázs: Mennyit keres valaki ezeken a védettségi plasztikkártyákon megint

A Balázsék című rádióműsor csütörtök reggeli adásában arról esett szó, hogy Vadon Janinak megérkezett a második oltást igazoló védettségi kártyája, az előző egyébként nem volt valami tartós. Az előző elég halovány volt a szó átvitt és valódi értelmében is: a másik kifakult ? mesélte Vadon az első kártyájáról. Mennyit keres valaki ezeken a plasztikkártyákon megint. Kiküldtek egy olyat, ami három hét múlva lejár. Igazán megéri előállítani. Azt se tudjuk, meddig jó az oltás. Meddig jó a kártya? Neked már be van betonozva a nyarad ? folytatta Sebestyén, aki szerint nem teljesen igazságos, ha majd...
2021-03-25 20:06:24

Több a fertőzött, mégis nyitnak az amerikai államok

A Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint aggasztó a helyzet.
2021-03-27 12:06:09

Több a fertőzött, mégis nyitnak az amerikai államok

A Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint aggasztó a helyzet.
2021-03-27 12:06:48

Gulyás Gergely: Áprilisban mindenképpen nyitnak a teraszok

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármesterrel és Fürjes Balázzsal, Budapestért felelős államtitkárral tartott online fogadóórát, amit az atv.hu követett. A miniszter többek között arról beszélt, hogy áprilisban már lehet ebédelni egy étterem teraszán, hozzátette azonban, hogy ?a jövőre vonatkozó minden prognózis bizonytalan? a járvány miatt. Arra a konkrét kérdésre, hogy hány hét múlva ülhetnek le egy étterem teraszára ebédelni, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta, hogy ?nehéz kérdés. Azt merném ma mondani, hogy áprilisban mindenképpen.? Egy m...
2021-03-27 14:06:42

Gulyás: Sokan vannak, akik a tanárokhoz hasonlóan munkájukból adódóan naponta sok emberrel találkoznak és nem jutnak soron kívül oltáshoz

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéről ír Facebbok oldalán, ami szerinte egy ellenzéki pártnak képzeli magát. A miniszter emlékeztet arra, hogy február végén a PDSZ levélben kérte a miniszterelnököt az iskolák bezárására és a digitális munkavégzés elrendelésére valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén. A kormány pedig egy héten belül ennek megfelelő döntést hozott. Majd a kormány szerdai ülésén döntött a tanárok soron kívüli oltásától. A már regisztrált tanárok április 1. és 3. között, a később regisztrálók április...
2021-03-27 16:06:51

Kormányrendeletben rögzítette a kormány, hogy április 19-én nyitnak az iskolák

Eddig ez csak egy céldátum volt.
2021-03-27 17:07:16

Kormányrendeletben rögzítette a kormány, hogy április 19-én nyitnak az iskolák

Eddig ez csak egy céldátum volt.
2021-03-27 17:07:17

Megjelent a rendelet az újranyitás menetéről: megvan, mikor nyitnak az iskolák és lépnek életbe az új boltszabályok

Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló, illetve az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.
2021-03-27 18:05:59

A nap legfontosabb hírei ? 2021. március 27.

1500 felett a lélegeztetőgépen lévők száma Megjelent a rendelet, április 8-a után jöhet a lazítás Hosszan kígyózó sorban várták az oltást a kismamák a Semmelweis Egyetem oltópontjainál Vannak, akik taxival lógnak ki a karanténból bevásárolni Nagyjából húsz olyan háziorvos van, aki nem olt Gulyás: A PDSZ ellenzéki pártnak képzeli magát Gulyás Gergely: Áprilisban mindenképpen nyitnak a teraszok Kilencvennél is több halottja lehet a mianmari véres tüntetésnek Már kevésbé tartjuk be a korlátozásokat, mint korábban ? legalábbis a mobiladatok szerint The post A nap legfontosabb hírei ? 2021. márc...
2021-03-27 20:08:09


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nyitnak a tozsdek figyeld a mol t es az otp t   •   meg legalabb ketheti pihenest javasolnak az orvosok ii erzsebetnek   •   eloszereplos valtozat keszult a gta vi nepszeru elozetesebol   •   a jovo vasutallomasat a fold ala epitettek es zold erdo oleli korbe   •   mar csak 10 evig vehetnek uj benzines es dizel autokat az angolok 2   •   a ksh szerint felmillio a magyar atlagfizetes 4   •   indias covid deaths top 300000 2   •   joe biden kiall izrael mellett de nem minden aron kokemeny velemenyt fogalmazott meg az amerikai elnok az irani tamadas kapcsan 2   •   lazar vs csanyi megis az agrarium hozhatta el a beket   •   peni istvan ezust denes eszter bronzermes legpuskaban a sportlovo vk n   •   mira furlan babylon 5 and lost actress dies at 65   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 304   •   hatalmas problemakat okoz horvatorszagban a rekordmagas vizallas   •   kihirdettek az oscarra eselyes filmeket a magyar eselyesek nincsenek koztuk   •   benyujtja a parlamentnek az isztambuli egyezmeny ratifikalasat a momentum 3   •   miert marad az aldozat a bantalmazo kapcsolatban   •   india urges farmers to call off mass protest due to covid super spreader risk   •   more marketable than fury and joshua insta star garcia needs a gritty win over campbell   •   joe biden inauguration lady gaga and jennifer lopez to perform   •   budapesten kellett kenyszerleszallast vegrehajtania egy bukarestbe tarto repulogepnek 3   •   szazezer pfizer vakcinat kap az eu tobbi tagallamatol csehorszag szlovakia es ausztria   •   a fekvobeteg ellatas szakdolgozoinak csaknem fele elhagyna az allami egeszsegugyet   •   suhajda szilard felesege nem hozhatjak le a ferjem testet az everestrol   •   flambirozni kezdett a pincer ketten meghaltak egy madridi etteremtuzben 2   •   tobb szaz meteren at a hajanal fogva vonszolta majd megfojtotta terhes elettarast egy nyirkatai ferfi   •   netanyahu warns against lynchings as clashes between arabs and jews rock israeli cities   •   massziv eses a tozsdeken   •   money promised to combat us overdose crisis sits unused   •   kinaban elkezdik tomegesen oltani a fiatalokat   •   direkt36 a jarvany kozepen osztottak igeretes uzleteket kormanykozeli figuraknak 2   •   otos lotto az otos szam jegyeben 4   •   eltemettek a nepszeru mulatos zeneszt   •   megfenyegette a magyar kormanyt az europai bizottsag alelnoke   •   az ev sportoloja szoboszlai dominik es karakas hedvig lett a gyoztes   •   magyar peter jelentkezoket keres az ep valasztasra 2   •   farmers around the world are struggling your pee could help   •   megalazonak tartottak es visszaadtak a 10 ezer forintos jutalmat a csepregi otthon dolgozoi   •   video shows man confronting apparent attacker on escalator during australian mall stabbing   •   vajon hany univerzalis boldogsagot tukrozo arckifejezes letezik 3   •   president elect biden names black women to serve key roles in his administration   •   hamar veget vethet a kamatemelesnek az ekb   •   hamas and iran are longtime allies did tehran help with its attack on israel   •   tragedia bajororszagban ket magyar halt meg egy autobalesetben 2   •   megjott a kecskemeti tesztekre az elso brazil katonai szallitogep   •   photo of old submarine misrepresented as being en route to uganda   •   bantoan siman verte a chelsea a juventust 2   •   carlos perezt idezte bombagoljaival a fiatal kezilabdazo video   •   megorules a belvarosban penzeso es emberrablas miatt kerultek extazisba a fiatalok videok   •   szlovak ferfitol szerezte be a drogot a magyar diler   •   biden eyes big win that will send checks to millions of americans