Lemaradtál az Nvidiáról? Sokan erre a lehetőségre vártak az elmúlt hónapokban!

Az elmúlt időszakban a nemzetközi hangulat romlása mellett különösen szembetűnő volt az Ai-papírok esése, amit az AMD és a Supermicro gyorsjelentése csak tovább súlyosbított. A grafikonokat megnézve azonban megfigyelhetőek már fordulós jelek a szektor nagyágyúinál, éppen ezért megnéztük, hogy érdemes lehet-e a mostani szinteken már beszállni az elmúlt egy év nagy nyerteseibe.
2024-05-05 13:06:59

Még forróbbak lehetnek a nyarak, mint azt várták

Friss kutatások rávilágítanak arra, hogy a nyári hőhullámok Európában várhatóan jóval intenzívebbek lesznek, mint azt korábban előre látták. A kutatók szerint ennek oka a légszennyezettség csökkenése, ami paradox módon súlyosbodó nyári felmelegedést eredményez Nyugat-Európában. Ez aggodalomra ad okot, mivel sokan ezekre a modellekre hagyatkoznak a jövőbeli tervezés során  - írja a brg.com. .
2024-05-04 16:07:07

Erre az adatra vártak a piacok egész héten - Mennyire korai az öröm a tőzsdéken?

Péntek délután megérkeztek a várt foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokból. Az áprilisi számok alapján optimisták lehetnek a befektetők azzal kapcsolatban, hogy valóban a lehűlés jeleit mutatja az amerikai munkaerőpiac, a friss adatok azonban egyúttal felerősíthetik a recessziós félelmeket is. A közlés ezúttal is nagyobb elmozdulásokat hozott a dollár piacán és a tőzsdéken is, melynek következtében az EUR/USD árfolyama és az S&P 500 is is kritikus szintre ért. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak jelenleg a grafikonok.
2024-05-03 16:07:20

Infarktusa volt a veszprémi kézilabdázás legendájának, Sterbik Árpádnak

A Telekom Veszprém kapusedzője rosszul érezte magát, ezért kórházba ment. Ott derült ki, hogy mekkora a baj.
2024-05-01 14:11:55

Ezt sokan várták: visszatér Magyarországra az egyik kedvenc divatáruházlánc

Korábban több tucat üzletüket zárták be, de most újra itt vannak.
2024-04-30 15:09:12

Elemzők: folytatta a cikk-cakkozást a magyar gazdaság, sok még a bizonytalanság

Az év egészét tekintve a mai első negyedéves GDP-adat alapján az elemzők átlagosan 2-3 százalékos növekedést várnak, azonban ez a prognózis még sok bizonytalansággal terhelt, főként a külső kereslet változása és a forint árfolyamának alakulása miatt. A fogyasztás és a beruházások élénkítő hatása továbbra is meghatározó lehet, míg az export oldaláról egyaránt jelentkezhetnek pozitív és negatív meglepetések. A kormány szerint már a dinamikus növekedéshez szükséges öt feltételből már négy teljesült, míg a pénzügyi tárca szerint tartható az idei, 4,5 százalékra emelt hiánycél is.
2024-04-30 10:07:20

Begyújtotta a rakétákat a Telekom

A kereskedési idő felénél csak a Richter van mínuszban a hazai nagypapírok közül, legjobban pedig a Magyar Telekom teljesít.
2024-04-29 13:06:47

A Telekom és az OTP húzza a magyar tőzsdét

A nyitást követően emelkedik a BUX, a nagypapírok közül az OTP és a Mol teljesít a legjobban.
2024-04-29 10:08:15

Amerikai elemzők: most pörögnek csak fel igazán az orosz támadások, két fronton is zajlik az előrenyomulás

Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet csütörtöki jelentésében beszámolt a frontvonalak állásáról, és előrejelzéseket is tett az orosz előrenyomulásra vonatkozóan.
2024-04-26 11:07:21

Lekerült a Telekomról az osztalék - Mit érdemes most tenni?

Az idei évben eddig a Magyar Telekom a legerősebb hazai blue chip. Csütörtöktől azonban már osztalékszelvény nélkül forognak a cég részvényei a Budapesti Értéktőzsdén, éppen ezért megnéztük, hogy az osztalékvágást követően hogyan is néz ki a technika kép a Magyar Telekom esetében.
2024-04-25 13:07:02

Itt a nem várt fordulat, egyáltalán nem azt kapják Amerikától az ukránok, mint amire számítottak

Nagyon várták, de ez nem az lesz, mint amire számítottak.
2024-04-25 11:09:31

Sokkal alacsonyabb a kereslet az Apple Vision Pro iránt, mint várták

Megbízható információk szerint az Apple csökkenti a Vision Pro headset gyártási és szállítási előrejelzését az év hátralévő részére, mivel sokkal alacsonyabb az érdeklődés a termék iránt, mint gondolták, írja a Verge. Ming-Chi Kuo Apple-bennfentes szerint az Apple még azelőtt meglépi a gyártás megvágását, mielőtt az Egyesült Államokon kívül is piacra dobná a Vision Prót. Ennek oka, hogy a cupertinói cég 2024-ben csak körülbelül 400-450 ezer darab eladására számít, míg a piaci konszenzus a megjelenés előtt 700-800 ezer volt. A 3500 dolláros Vision Pro iránti kereslet sokkal alacsonyabb, mint am...
2024-04-24 12:08:04

Osztalékot fizet a Magyar Telekom, eddig csaphatsz le rá!

Ismertette a 2023-as pénzügyi év után fizetett osztalék kifizetésének rendjét a Magyar Telekom.
2024-04-19 16:07:23

Új energiamenedzsment megoldást tesztel a saját székházában a Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiát tett közzé a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében.
2024-04-17 11:07:36

Döntött az osztalékról, saját részvény vásárlásról a Telekom közgyűlése

A Magyar Telekom ma megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek megszavazták az osztalékot, és felhatalmazták az igazgatóságot saját részvények vásárlására.
2024-04-16 16:07:04

Sokkal többet érhet a Magyar Telekom részvénye

Ma tartja éves rendes közgyűlését a Magyar Telekom, ezt megelőzően jó hírt kaptak a befektetők, szúrta ki a Világgazdaság: a vállalatot követő cseh Patria Finance jelentősen megemelte a részvényre vonatkozó célárát, és továbbra is vételre ajánlja a papírt.  
2024-04-16 12:07:12

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Több mint 1200 új lakás felépítésére hirdettek pályázatot Kelet-Jeruzsálemben

Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál. Az új telep palesztinok által lakott területeket vágna el egymástól.
2020-11-15 20:11:39

2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Szabolcsban majdnem kétszer annyi új fertőzöttet azonosítottak, mint Budapesten

Hajdú-Biharból és Borsod-Abaúj-Zemplénből is több új koronavírusos esetet jelentettek, mint a fővárosból.
2020-11-16 10:07:26

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Egészségügy: valami megjelent, de nem az, amit vártak

A kormányrendelet létrehozza az Országos Kórházi Főigazgatóságot, de nem rendezi az egészségügyi jogállásról szóló, tiltakozásokat kiváltó törvény végrehajtását
2020-11-18 08:11:36

2020-11-18 08:11:37

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Gyorsabb lesz otthon a wifi: új eszközöket vezetett be a Telekom

A Magyar Telekom kínálatában mostantól elérhetők az új generációs, Wi-Fi 6 szabványt támogató eszközök, melyek gyorsabb, stabilabb netkapcsolatot biztosítanak – közölte a szolgáltató.
2020-11-19 11:07:30

2020-11-19 11:07:31

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ensz felmillio menekult hagyhatja el afganisztant a kovetkezo honapokban   •   enes kanter says nike is scared to speak up against china and wears modern day slavery shoes in protest of uyghur treatment   •   mi tortent a magyar nemzeti bank 15 millios birsagot szabott ki erre a biztositora   •   megpofoztak emmanuel macront egy keddi hivatalos programjan   •   csonka andras megkerdezte varga viktortol mi szukseg volt a himnusz feldolgozasara   •   epenztargep a jovo mar nem sokat varat magara a kiskereskedelemben   •   februar kozepetol jon az ertesites a gepjarmuadorol   •   rekordbevetelnel jar a dune folytatasa   •   jorginho chelsea and italy stars rise from brazils beaches to ballon dor contender   •   csendes luxus a leggazdagabbak 2024 ben mar igy nyaralnak   •   ha mar unalmas a nemet szentharomsag teszten a megujult jaguar xf   •   elkerulhetetlen a vallalkozasok intenziv fejlesztese   •   ez a pillanat is eljott eloszor volt europaban elektromos a legkelendobb auto 2   •   tencent shares slide after beijing crackdown on music rights   •   2 syrians held in israel to be released in prisoner exchange   •   pert nyert egy no a munkahelyevel szemben mert a fonoke nem nezte jo szemmel hogy varandos   •   egyre tobb az uj fertozott ukrajnaban   •   mnb 75 ezer vallalkozast sikerult megsegiteni a novekedesi hitelprogrammal   •   itt a tavasz de a front es a szel is   •   miert jelent belathatatlan kockazatot a twitter felvasarlasa a tozsde szamara es tulajdonkeppen mindenkinek   •   takaritocegre csapott le a nav mar maguk sem tudtak kovetni sajat trukkjeiket   •   ujabb palyazatokkal bovul a magyar falu program   •   erosodott a forint ismet 410 alatt az euro   •   kopasz balint gazso alida dora es a kozak danuta bodonyi dora paros is aranyermes a kajak kenu eb n   •   a sotet multu erc ami megmentheti europat a klimavalsagtol   •   ismet aranylaz van kaliforniaban van aki 50 ezer dollarnyi aranyat talalt 2   •   osztrak alkancellar magyarorszagot ki kellene rugni schengenbol ha ragaszkodnank a belugyminiszter logikajahoz   •   varatlan dolog tortent amikor az akrobata elengedte a tamaszat video   •   video a villamossineken elozott az audis a margit hidon   •   haitian opposition picks interim leader as row over presidents term limit intensifies   •   amint elvegezte a tizenegyest jott az orszagos aramszunet video   •   on sem szereti a pokokat a borospinceben ennek ellenere se olje meg azokat 2   •   orban viktor 13 fontos kerdesre valaszolt   •   elon musk promises the tesla model s will return june 3   •   220 kiberfegyveres biztonsagi ort kepeznek ki hogy vedjek a tokioi olimpiat   •   azert nem kap euroliga meccseket egy biro mert nem hajlando levagni a szakallat   •   us to block millions for egypt over human rights 2   •   erdos virag novak katalinnak fuck ner   •   china could play a role in helping us support ukraine   •   milliokat utalt at egy kazincbarcikai no egy csalonak aki elhitette vele hogy kaloztamadas erte 2   •   horvatorszagban vetik be a magyar rendoroket 2   •   berki krisztian bruce willist sem itelik el azert mert a die hardban megol otven embert 2   •   oszvald marika szenvedelyerol vallott olyan ez nekem mint a ferfiaknak a vadaszat   •   ha a vasarlok fele no akkor a felsovezetoke miert nem   •   visszatert a foldre a nasa orion urhajoja   •   olaszorszag zarlat ala kerult szilveszterre es az uj evre   •   home office is dysfunctional says ex watchdog   •   orban viktor ma egy millioval tobb ember dolgozik mint 2010 ben   •   eu politicians urge olympics to lift exclusionary ban on swim cap for natural black hair   •   nemaruljakelzartkoru  

srv.38.