Ördög Nóra a kiégés szélére sodródott

A nehézségeiről beszélt a műsorvezető.
2024-05-06 11:11:14

Magyarországot is szőnyeg szélére állítja Brüsszel, tíz másik tagállam is fenyítésre számíthat

Tizenegy uniós ország, köztük Magyarország, de olyan nagy államok is, mint Franciaország és Olaszország is várhatóan új eljárást kapnak a nyakukba az Európai Bizottságtól. A túlzott állami kiadások miatt lép majd Brüsszel, amint az új költségvetési szabályok idén hatályba lépnek.
2024-04-29 10:08:07

Egy megszállott férfi halálra késelte volt barátnője új párját

A gyilkos férfi több mint 20 évig a rácsok mögött maradhat.
2024-04-29 09:09:23

Megcsapott minket a hitelválság szele, évezredes gödör szélére lökte a lakáshiteleket

A 2008-as pénzügyi válság kirobbanása utáni állapotokat idézte a magyar lakáshitelpiac tavalyi inaktivitása: ebben az évezredben egyedül 2013-ban történt kevesebb lakáshitel-folyósítás, mint tavaly. A KSH friss adatai alapján összesen 652 ezer lakáscélú hitelszerződés él Magyarországon, ami 22%-kal elmarad a 2008-as csúcstól. A hitelből finanszírozott lakásvásárlások aránya nagyjából egyharmadra süllyedt, vagyis aki tehette, nem hitelből vásárolt. Az idei év már a fellendülésről szól, de hogy miként zajlik ez, arról a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján lehet érdekes szakértői véleményeket...
2024-04-25 10:07:21

Orbán Viktor: Brüsszel az ukrán gabonával a tönk szélére juttatta a magyar gazdákat

Ideje, hogy új brüsszeli vezetőket válasszunk.
2024-04-23 22:08:20

Mégis újranyit Veszprém legjobb koncerthelyszíne, a Kispál és a Borz és Beton.Hofi is fellép

Noha úgy volt, csak egy évig tart nyitva, nyáron mégis újra koncertek, a magyar zenei élet kiemelkedő előadói várják a közönséget a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban.
2024-04-23 16:10:47

Így került a kihalás szélére Európa és az európai ember - videó

Tekintse meg Apáti Bence zseniális videóját.
2024-04-21 15:08:27

Meghalt a férfi, aki 613 napig volt koronavírusos

Egy 72 éves holland férfi rekordhosszúságú, 613 napos Covid-19 fertőzést követően elhunyt.
2024-04-20 09:06:42

Meghalt a férfi, aki 613 napig volt koronavírusos

Egy 72 éves holland férfi rekordhosszúságú, 613 napos Covid-19 fertőzést követően elhunyt.
2024-04-20 09:06:09

Meghalt a férfi, aki 613 napig volt koronavírusos

Egy 72 éves holland férfi rekordhosszúságú, 613 napos Covid-19 fertőzést követően elhunyt.
2024-04-20 09:05:59

Egyméteres vízbe fulladt egy oroszlányi férfi

Nem ez volt az első tragédia a Malom-tónál.
2024-04-16 07:08:39

Elmondta az uniós biztos, meddig marad nyitva a Magyarországgal szembeni eljárás

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos "kérdések meg nem oldódtak" - jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.
2024-04-10 22:07:42

Száguldó autók között rohangált egy férfi az autópályán

Veszélyes mutatvány volt.
2024-04-09 12:11:18

Az anyjának akart ajándékot venni, börtönben kötött ki egy férfi

Nem ez volt az első eset, hogy börtönbe került.
2024-04-09 11:09:54

300 millió forintnyi drog volt egy szegedi férfi autójában

2024-04-09 11:06:46

300 millió forintnyi drog volt egy szegedi férfi autójában

2024-04-09 11:06:30

300 millió forintnyi drog volt egy szegedi férfi autójában

2024-04-09 11:06:07

A munkahelyét fosztotta ki egy férfi, mert nem volt pénze az esküvőjére

Egy harmincéves német férfi a munkahelyét fosztotta ki azért, hogy kifizethesse az esküvőjét.
2024-04-09 09:07:47

A munkahelyét fosztotta ki egy férfi, mert nem volt pénze az esküvőjére

Egy harmincéves német férfi a munkahelyét fosztotta ki azért, hogy kifizethesse az esküvőjét.
2024-04-09 09:07:13

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:33

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Nyilasi Tibor: Már az büszkeség volt, hogy futhattam Maradona után, mert nem értem utol

Az argentin világklasszist zsonglőrnek és varázslónak tartotta a Fradi klasszisa.
2020-11-25 22:06:05

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

Farm VIP: lakhelyet cseréltek a csapatok, volt morgolódás

Két ember csúnyán összeveszett.
2020-11-23 22:06:03

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Nyitott autót talált a Westendben, bemászott a csomagtartójába

Nyitva hagyott autókra vadászott egy férfi a mélygarázsban.
2020-11-15 20:15:39

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Egy 28 éves férfi fejezhette le a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
2020-11-16 08:06:31

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:11

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:12

Terrorizmus miatt áll bíróság elé egy férfi, aki a TEK-nek írta meg, hogy rendőröket akar ölni

Januárban és júliusban is elfogták a megvádolt férfit. Az ügyészség fegyházba zárná, ha nem ismeri be bűnösségét.
2020-11-18 11:06:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   b   •   fhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem volt nyitva az autobonto kiszorta a lomokat az ut szelere egy ferfi 2   •   az ensz repulesi szervezete kivizsgalja a minszki botranyt 2   •   forests the size of france regrown since 2000 study suggests   •   kikrem   •   ismet megtrollkodta a microsoft az apple t   •   mi kerul ezen a focistan havi 26 millio forintba az edzoje biralta a puskas akademia rekordfizetesu legiosat 2   •   executioners sanitized accounts of deaths in federal cases 2   •   bezarja ozdi gyarat az autoipari multi   •   olyan attorest ertek el a rakkutatasban ami betegek millioinak eletet mentheti meg   •   rossz hirt kaptak a nyaralni vagyok tobb udulohelyet is erinthet a rendelet   •   oroszorszag feltette nuklearis celpontjai koze lengyelorszagot   •   mintha egy magyar nagymama csipketeritojeben galazott volna katy perry   •   barrett signals some sympathy for providers arguments in texas abortion case   •   jlevev   •   jnyomtat117jnyomtat   •   myanmars military is charging families 85 to retrieve bodies of relatives killed in crackdown   •   baleset a nemzetiben kozel ot honap utan sem kapott karteritest szasz julia es horvath lajos otto   •   how londons mayor plans to tackle climate in his next term   •   peru protests high level talks amid deepening crisis   •   orbode kapott langra budaorson 2   •   tskscs   •   lecsapott a vihar baranyara video   •   samuel e wright the voice of sebastian the crab in the little mermaid dies aged 74 2   •   lehet hogy netto befizetok leszunk de ezen nem szabad mulnia az unios tagsagnak   •   meztelen fotokon a megasztar enekesnoi galeria   •   poenbol festett maszkkal mentek vasarolni influenszerek indoneziaban   •   bšššrregene   •   britney spears has been pushing her attorney to petition to end her conservatorship in days since hearing 2   •   mar megint felvasarolt valamit az apple es egyre nyilvanvalobb a cel   •   csorba es salata ime borbas marcsi frissito szilveszteri menuje   •   potlobusz jar a hetvegen a h5 os hev egy szakaszan   •   kedvez az autofeltoreseknek a kijarasi tilalom   •   novak katalin meghozta a dontest a hunnia ugyben 2   •   Kézibádogosélhajlító   •   cicciolina csodbe ment kenytelen elarverezni legendas romai lakasat   •   megmutatta a ferrari 448 pista mive fajulhat egy ovatlan gyorsitas video 2   •   hadhazy akos ket szerzodest talalt a kinai rendorokrol az egyik szerinte ijeszto 2   •   atmeneti kormany vetne veget az eroszakspiralnak a karibi orszagban de mar a bunbandake az igazi hatalom   •   szexppa   •   anarchy revealed inside prison break wandsworth jail where prisoners call the shots   •   alternativ kelet berlinbe hiv a legujabb ingyenjatek   •   sweden should spend more on defense and increase the number of conscripts lawmakers recommend   •   varga judit a felelos cselekves szabadsagat adja az ujabb alaptorveny modositas 2   •   az ezerhektaros birtok eladoja sem tud rola hogy rogan barbara es csaladja visszalepett volna a foldvasarlastol 2   •   ellenzeki kepviselot vittek foldre a rendorok egy kilakoltatasnal ezen ujjonganak a fideszes influenszerek 2   •   napi oltasrekord meredeken csokken az uj fertozesek szama az egyesult kiralysagban   •   dwp take womans inheritance over supermarket job   •   bkessg   •   chile constitution sweeping changes possible as independents win   •   medence javítás karbantartás  

srv.38.