Feltették a kérdést a szuperszámítógépnek: mikor hal ki az ember? Íme a válasz

Brit kutatók szerint ha nem sikerül visszaszorítani a globális felmelegedést, az emberiségnek egészen egyszerűen vége lesz. Arra is készült szimuláció, hogy mikor.
2024-05-08 08:10:36

2024-05-08 08:09:53

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:59

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:20

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:00

Elárasztották Európa kikötőit a kínai autók, valamelyik több mint egy éve áll ott

Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb képet kapunk róla, hogy mi a helyzet a kikötőkben.
2024-05-07 16:06:59

Háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia az európai védelmi iparnak

Az európai védelmi iparnak háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia, hogy Európa gyorsabban, többet és közösen állítson elő katonai eszközöket Ukrajna azonnali és hosszú távú támogatására - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben, az EU-Ukrajna védelmi ipari fórum egynapos ülését követően hétfőn.
2024-05-06 20:07:39

Csúcstalálkozó Párizsban: alapvető törésvonalakon vitatkozik az EU és Kína, de már látszik a fény az alagút végén

Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban - derült ki az egyeztetést követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által kiadott közleményből, melyben nyíltnak és őszintének nevezte a megbeszéléseket.
2024-05-06 17:09:35

Csökkenő nyugati, erősödő keleti befolyás Magyarországon is?

Napjainkban ünnepeljük Magyarország és másik kilenc tagország Európa Unióhoz való csatlakozásának 20. évfordulóját, amely egyben lehetőséget kínál arra is, hogy megvizsgáljuk, hogyan változott a csatlakozó országok gazdasági szerepe az Európai Unióban. Gazdasági szempontból az egyik legfontosabb kérdés a külkereskedelmi kapcsolatok alakulása és a különböző ellátási láncok változása. Vajon a kevésbé fejlett, 2004-ben csatlakozó országoknak sikerült elmozdulni az európai ellátási láncok perifériájáról, erősebben integrálódva ezáltal az Európai Unióba? Ebben a cikkben ezt a kérdéskört járom körül...
2024-05-06 17:08:45

Hiába a fenyegetőzések, Európa a közelében sincs a TikTok betiltásának

Az összes lövés közül, amelyet Európa Kínára lead, a TikTok általános tilalmával való fenyegetés valószínűleg csak Pekinget fogja megijeszteni.
2024-05-06 12:06:15

2024-05-06 12:06:03

Ördög Nóra a kiégés szélére sodródott

A nehézségeiről beszélt a műsorvezető.
2024-05-06 11:11:14

Széphalmi Juliska alá került T. Danny - videó

Újabb VIP adással folytatódik a Zsákbamacska a TV2-n.
2024-05-05 18:07:35

Válságban Európa, de már látszik, hogy ki mentheti meg az EU-t

A geopolitikai, gazdasági és klímaváltozási bizonytalanság új korszakában Európa előtt álló összes probléma hátterében a vezetés válsága áll. A Sorbonne-on nemrégiben elmondott beszéde alapján Emmanuel Macron francia elnök lehet az a politikus, aki ezt a problémát megoldja, de csak akkor, ha felhagy a megszokott politikai startégiájával.
2024-05-05 18:06:47

Hírszerzési jelentés: Európa-szerte súlyos támadásokra készülnek az oroszok

A Financial Times több európai titkosszolgálati forrásból is úgy értesült, hogy az oroszok megpróbálnak beszivárogni a kontinensre és ott a kritikus infrastruktúra ellen robbanásokat terveznek.
2024-05-05 14:07:14

Emmanuel Macron szerint halálos veszélyben van Európa

A francia elnök úgy véli, hogy tudja a megoldást.
2024-05-05 10:09:29

Így sodródhat bele egész Európa a háborúba

Egyre többször hangzik el a nyilatkozatokban egy európai háború lehetősége.
2024-05-05 10:08:34

Emmanuel Macron szerint halálos veszélyben van Európa

A francia elnök úgy véli, hogy tudja a megoldást.
2024-05-05 10:07:18

Pszichiátriára került az Ázsia Expressz sztárja - videó

Rémálomnak látja az egészet.
2024-05-05 09:08:28

Íme Európa legolcsóbb és legszebb kempingje

Éjszakánként csupán 14 500 forintért.
2024-05-04 20:08:53

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

Xavi a nevetség tárgyából ismét Európa élére vezetheti a Barcát

Johan Cruyff és Pep Guardiola útját követi a katalánok korábbi kiváló karmestere.
2022-04-01 07:06:44

XVI. Benedek már megkaphatta az utolsó kenetet: rendhagyó búcsúztatója lesz az egykori pápának

Egyes források szerint XVI. Benedek emeritus pápának feladták az utolsó kenetet; a nagybeteg veseprobléma miatt került veszélyes egészségügyi állapotba. A Vatikán hivatalos közleményt adott ki, Ferenc pápa közös imára szólította fel a híveket.
2022-12-29 11:12:02

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Xbox chaten szivárogtattak bennfentes információkat, pikáns felvétel került elő

Amerikai ügyészek értékpapírcsalással vádoltak meg egy volt Goldman Sachs-alkalmazottat, aki állítólag az Xbox-chaten keresztül adott bennfentes tippeket barátainak az ügyletekről - írja a Finextra.
2023-10-03 01:14:03

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-20 16:41:45

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-20 16:41:46

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:01:11

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:16:59

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:18:07

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:18:50

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:18:51

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:18:52

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:12

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:13

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:19:14

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:25

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

2020-06-23 22:19:45

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Juventus - videó

A címvédő nem bírta el, hogy közel 70 percig emberhátrányban volt Juan Cuadrado kiállítása után.
2020-12-22 22:08:22

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   R   •   tes   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kidobott miskolci kutyabol lett izrael bombakereso sztarja rokica 3   •   igy kerult a kihalas szelere europa es az europai ember video   •   Munkaszünetinapok202   •   komoly dijra jeloltek egy magyar iro szerzemenyet   •   66 millio forinttal tamogat a nasa egy magyar otletet   •   suhajda szilard felesege nem hozhatjak le a ferjem testet az everestrol 2   •   egyre szelidebbek a budapesti rokak de szelfizni nem ajanlott veluk   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 9   •   minden traffipaxot bevet a rendorseg a jovo heten   •   edesanyja segitsegevel eroszakolt gyerekeket soha tobbe nem engedik szabadon   •   Internetpénzkülföldv állalkozásmlm   •   betelt a pohar a teherautosnal kegyetlenul moresre tanitotta a buntetofekezo sofort video   •   Letagadta   •   kiderult mikor tudta meg vilmos herceg hogy a felesege rakos   •   bajnai gordon es a dk is demeter szilard kirugasat varja 2   •   nem az otp kerte az ukran penzek blokkolasat   •   varga judit van ami felett nem lehet elsiklani   •   ezek voltak 2020 legnagyobb tech csalodasai   •   covid delta variant spreads globally as cases soar   •   72 evesen jogazik pataki agi 2   •   sa headteacher made pupil dig in poo for lost phone 2   •   a hatuk mogul megbom az anyjat nincs vege dopeman kimeletlenul nekiugrott puzser robertnek folytatodik a raphaboru 2   •   eletmento injekcios tollakhoz juthatnak hozza az allergiasok juliustol 2   •   1711111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45),CHAR(45, 120,50,45,81,45),CHA R(45,120,51,45,81,45 ),CHAR(45,120,52,45, 81,45),CHAR(45,120,5 3,45,81,45),CHAR(45, 120,54,45,81,45),CHA R(45,120,55,45,81,45 ),CHAR(45,120,56,45, 81,45)   •   katasztrofalis allapotok meltatlan korulmenyek felelem a fertozestol lesujto a magyarok velemenye a korhazakrol   •   emberi koponyat talalt egy vasarlo a hasznaltruha boltban 2   •   the olive oil in your local store may be funding syrian warlords   •   meghalt murray walker a forma 1 legendas kommentatora 2   •   isw russias military formalization efforts aim at restricting prigozhins independence   •   kasler miklos rendkivuli idok allnak elottunk 2   •   trump oltasellenes hivei turnen tomik az amerikaiak fejet elmeleteikkel   •   teljes idenyt fut a gyorsasagimotoros hosszutavu vilagbajnoksagon kovacs balint   •   agressziv migranscsoportot zavartak le egy horvat vonatrol   •   nissannewsisavoteofc   •   futotuz tombol kretan evakualni kell a lakosokat 3   •   szerbiaban az eddigi miniszterelnok lesz a parlament uj elnoke   •   lakast valamint a politikai dontesek jogat adna a bevandorloknak brusszel   •   egy epitesz akit egesz eleteben kritizaltak most meg rajongok ezrei nezik az epuleteit hundertwasser a harcos vilagszepito   •   egy fekete sci fi ironorol neveztek el a perseverance leszallohelyet   •   kibertamadas erte az allatorvosi szolgaltatot   •   az encanto betetdala 29 ev utan az elso disney dal amely a billboard 100 as listajanak elere tort   •   nem csak luxusautokat fognak a hataron itt a bizonyitek 3   •   ennyi vakcina erkezhet marcius vegeig   •   one dead after shooting at mcdonalds   •   szunetel az ugyfelfogadas szerdan a rendorkapitanysagoko n 3   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 14   •   x faktor herceg erikara ranyomult egy 15 eves srac a valogaton 2   •   deutsch anita es kinizsi otto probaltak megmutatni a lanyaiknak a baratok koztot de hallani sem akartak rola   •   russias presidential vote starts final day with accusations of kyiv sabotage   •   a20j20hangulat2020rt