Nem akart megázni egy bringás, inkább elkötött egy Trabantot

Egyébként is kocsit akart venni, gondolta megspórolja az árát.
2024-05-08 09:11:17

Felvételek: így kezdődött meg az invázió, amit Amerika nagyon nem akart látni

Rövid felvételt tett közzé az izraeli hadsereg (IDF) a Rafah elleni invázió első szárazföldi műveleteiről. Az izraeli katonák ma reggel foglalták el a határátkelőt a Gázai övezet és Egyiptom közt.
2024-05-07 10:07:58

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Kincsem nem akart versenyezni a kiscicája nélkül

A gödi birtokon ismerte meg a fekete-fehér nőstény macskát, amely a versenyló elválaszthatatlan társává vált.
2024-05-05 08:07:39

Ördög Nóra elbúcsúzott az Ázsia Expressztől - videó

Sok veszély után szakadó esőben ért véget a forgatás.
2024-05-04 18:08:16

Csak be akart állni a garázsba, erre elszabadított valamit, amire álmaiban sem gondolt volna - videó

Kezdődhetett az üldözés.
2024-05-02 10:08:59

Sváby András nem akart többet tévézni, miután kirúgták a TV2-től

Post Content
2024-04-30 17:09:42

Így változik a buszok, a vonatok és a HÉV-ek menetrendje május 1-jén

Ünnepnapi közlekedési rend lesz érvényben.
2024-04-30 09:16:27

Így változik a buszok, a vonatok és a HÉV-ek menetrendje május 1-jén

Ünnepnapi közlekedési rend lesz érvényben.
2024-04-30 09:15:44

A világhírű sportoló elárulta, hogy egyszer narancshéjat dobtak rá, miközben lemajmozták őt

Ez összetörte őt lelkileg, de másnapra összekapta magát.
2024-04-25 10:10:09

A világhírű sportoló elárulta, hogy egyszer narancshéjat dobtak rá, miközben lemajmozták őt

Ez összetörte őt lelkileg, de másnapra összekapta magát.
2024-04-25 10:07:36

Rosszul lett és villanyoszlopnak hajtott egy szegedi buszsofőr

A férfi már nem lélegzett.
2024-04-23 17:10:44

Rosszul lett és villanyoszlopnak hajtott egy szegedi buszsofőr

A férfi már nem lélegzett.
2024-04-23 17:08:09

Meg akart menteni egy liftbe szorult nőt, majd szörnyű dolog történt

A baleset körülményeit még vizsgálják.
2024-04-20 22:08:00

Egy férfi robbantani akart, lezártak egy nemzetközi repülőteret - videó

Egy másik robbantáshoz is köze lehet az elkövetőnek.
2024-04-20 20:08:46

A dorogi rém ismét lecsapott: iskolából hazafelé tartó lányt akart megerőszakolni

A fél városon át menekült előle Csenge.
2024-04-20 13:08:42

Halálos szelfi: vízesésnél akart fényképet csinálni két skót egyetemista

Holtan találták a két indiai diákot.
2024-04-19 15:09:20

Két férfi akart megerőszakolni egy fiatal lányt Debrecenben

Bedobták a bokorba és fogdosni kezdték.
2024-04-19 14:08:45

Esőben is kigyulladt a pálya az év első F1-es sprintidőmérőjén - élő

Egészen elképesztő, ami Kínában történik. Kövesse velünk az eseményeket!
2024-04-19 10:09:16

Egy kocsi tetején bohóckodott táncikálva, jól megkapta, amikor le akart ugrani - videó

Azonnal megbűnhődött.
2024-04-14 10:07:56

Tagadja, hogy gyújtogatni akart a XV. kerületi háztűz gyanúsítottja

Letartóztatták a férfit, aki miatt egy idős házaspár meghalt, egy 12 éves fiú pedig elvesztette a családját.
2020-11-25 14:05:54

Nincs kegyelem, Kövér ragaszkodik Jakab 4,4 milliós bírságához

A Jobbik elnökét azért büntetnék meg, mert egy zsák krumplit akart tenni Orbán Viktor asztalára az Országgyűlés üléstermében.
2020-11-26 17:06:03

Figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, aki az M1-ből kiszivárgott felvételekről akart kérdezni

Egyébként a testület arra jutott, hogy minden rendben van a közmédia híradójában.
2020-11-26 18:06:04

Meghalt az a nyugdíjas asszony, akinek a férje a kórház udvarán adott szerenádot

Stefano a járványügyi szabályok miatt nem tudta meglátogatni szerelmét, ezért harmonikajátékával akart neki örömet szerezni. 47 évig voltak házasok.
2020-11-27 17:06:10

Összehangolja menetrendjét a MÁV és a Volánbusz

December 13-tól kezdve több vonalon új menetrend lép életbe.
2020-11-27 17:06:20

Újabb Volánbusz-állomásokon kötelező a jegyelővétel december 1-jétől

A pénztárak nyitvatartása alatt az autóbusz-vezetőknél nem vásárolható semmilyen jegy vagy bérlet.
2020-11-28 11:06:01

A Volánbusz huszonnégy városban vezet be kötelező jegyelővételt

A Volánbusz a személyes érintkezések számának csökkentésével magyarázza, hogy miért vezet be kötelező jegyelővételt újabb buszpályaudvarokon.
2020-11-28 17:05:55

A Volánbusz huszonnégy városban vezet be kötelező jegyelővételt

A Volánbusz a személyes érintkezések számának csökkentésével magyarázza, hogy miért vezet be kötelező jegyelővételt újabb buszpályaudvarokon.
2020-11-28 17:05:59

Mi leszel, ha nagy leszel?

Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász… - És te mi akartál lenni?
2020-11-29 05:06:15

Féltékeny volt, ezért leszúrta volt élettársát egy kecskeméti férfi

Újra együtt akart lenni a nővel.
2020-11-29 11:06:11

Vádat emeltek a rendőrt elsodró miskolci ámokfutó ellen

Egy 24 éves sofőr Miskolcon kezdett ámokfutásba, miután a rendőrök meg akarták állítani.
2020-11-30 13:06:38

Vádat emeltek a rendőrt elsodró miskolci ámokfutó ellen

Egy 24 éves sofőr Miskolcon kezdett ámokfutásba, miután a rendőrök meg akarták állítani.
2020-11-30 13:06:39

Pataky Attila majdnem feladta a harcot a koronavírus ellen

Azt mondta, korábban soha nem fordult elő vele hasonló, mindig küzdeni akart.
2020-12-01 11:06:02

Rengeteg migráns akart éjjel bejutni Magyarországra

Szinte tízpercenként érkeztek csoportok a határra.
2020-12-01 16:06:17

Háromszor büntetőfékezett egy BMW-s az M0-son, mindent vett a kamera - videó

Bosszút akart állni.
2020-12-02 09:06:00

Át akart menni két munkagép között, már késő volt, amikor meglátta a halálos veszélyt - videó

Elképesztő balesetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája.
2020-12-03 09:05:58

Különleges kezelést akart, de majdnem amputálni kellett a harcosnő lábait - képek

A megengedett egy helyett kétszer vette igénybe a sportoló a fagyasztásos kezelést.
2020-12-04 09:06:14

Lemondott a csapatért vb-döntőről, ezzel örökre kiírta magát a válogatottból

Nem akart sérülten játszani, és ugyan megnyerték a tornát, a védőt mégis megbélyegezték.
2020-12-19 21:06:47

Közlekedés az ünnepek alatt: kisokost adott ki a MÁV és a Volánbusz

A közlekedési cégek most is hangsúlyozzák: aki tudja, váltsa meg előre a menetjegyét.
2020-12-21 11:06:22

Közlekedés az ünnepek alatt: kisokost adott ki a MÁV és a Volánbusz

A közlekedési cégek most is hangsúlyozzák: aki tudja, váltsa meg előre a menetjegyét.
2020-12-21 11:06:22

Az ünnepekhez igazodik a vonat- és buszmenetrend

Érdemes előre megváltani a jegyeket.
2020-12-21 12:05:54

Maradona így akart öngyilkos lenni Kubában

Egyre több a tisztázatlan tényező a legenda életével és halálával kapcsolatban.
2020-12-21 16:06:58

Le akart hajtani a sztrádáról, olyan baleset lett belőle, amilyet még senki se látott - videó

Nem sok esély volt rá, mégis megtörtént.
2020-12-22 09:06:05

Tízéves az utolsó szamuráj, amire alig akart engedélyt adni a Toyota

A méregdrága Lexus LFA az utolsó szívómotoros japán szupersportautóként vonult be a történelemkönyvekbe.
2020-12-30 18:05:57

Erőszakosan akart tűzijátékokat eladni a csomagtartójából egy budapesti férfi

Rámenősen árulta a tűzijátékot egy benzinkúton.
2020-12-30 19:06:00

Meghalt a volt szlovák országos rendőrfőkapitány, aki öngyilkos akart lenni a vizsgálati fogságban

Korrupció, pénzmosás, visszaélések miatt tartott nagy razziában vették őrizetbe.
2020-12-30 20:06:01

Pizzát akartak rendelni a 112-es segélyhívószámon - videó

A diszpécser felajánlotta, hogy a rendőr kiviszi a pizzát, ha tovább szórakoznak.
2020-12-30 21:06:04

Ezek voltak a BKK, a MÁV és a Volánbusz 2020-as fejlesztései

A közösségi közlekedés hazai képviselői 2021-nek is nagy tervekkel vágnak neki.
2020-12-31 07:06:02

Újabb lépést tett a kormány a vasút és a Volánbusz összevonására

Létre kell hozni a MÁV és a Volánbusz ?egységes, csoportszintű irányítását és működését?, hogy javuljon a gazdálkodásuk és a feladatellátás színvonala ? mondta ki a kormány egy szerda este kiadott határozatában.
2020-12-31 12:08:14

Újabb lépést tett a kormány a vasút és a Volánbusz összevonására

Létre kell hozni a MÁV és a Volánbusz ?egységes, csoportszintű irányítását és működését?, hogy javuljon a gazdálkodásuk és a feladatellátás színvonala ? mondta ki a kormány egy szerda este kiadott határozatában.
2020-12-31 12:08:15

Győrfi Pállal akarok beszélni! Engem a gólya hozott világra? Forró a meleg víz ? hihetetlen indokokkal hívták a segélyhívót

Volt, aki a fodrászhoz akart bejelentkezni, más a gyomorégése miatt kérte a tűzoltókat.
2021-01-01 10:05:59

Fogva tartotta lakásán volt barátnőjét egy pécsi férfi szilveszterkor

Újra együtt akart lenni a 14 éves lánnyal. Annyira összevesztek, hogy összeverekedtek.
2021-01-01 16:05:50

Szatyorba dugott kézzel akart kirabolni egy ajkai dohányboltot egy férfi újévkor

Pénzt nem kapott, ezért alkoholt és cigarettát vitt el.
2021-01-01 19:05:59

Autót akart lopni egy kesztölci férfi - videó

A tulajdonos azonban meghallotta, ahogy beindította a motort.
2021-01-02 10:06:06

Az lett a baloldalon, amit Gyurcsány Ferenc akart

Mintha egy rabló a rabolt holmi tetején a magántulajdon szentségét hirdetné, így jellemezte Gulyás Gergely miniszter Gyurcsány programját. Elmondjuk, miért.
2021-01-03 14:05:58

Vontatással rongáltak meg egy autót Tatabányán ? videó

A rongáló szerint az autó rossz helyen állt.
2021-01-04 16:05:59

Nem állt meg a rendőröknek, majd összetörte a BMW-t az M7-esen, és elfutott

Kiderült, 11 migránst zsúfolt a kocsiba, ezért menekült. Végül a rendőrök elfogták.
2021-01-05 01:05:58

Büntetőfékezni akart a ladás, örökké felejthetetlen lesz, ahogy pórul járt - videó

Becsúszott egy elég nagy hiba a manőver közben.
2021-01-05 10:06:05

Negyven migránst szállított teherautójában egy magyar sofőr

Segíteni akart nekik, hogy illegálisan Nyugat-Európába jussanak.
2021-01-06 08:05:52

Meg akart szabadulni párjától, ezért megfojtotta egy nejlonzacskóval

Egyikük sem akarta elhagyni a házat.
2021-01-06 22:06:00

Halálra gázolt egy embert a személyvonat Balmazújvárosnál

A vasúti átjárón akart áthaladni.
2021-01-09 13:06:06

Vasúti átjáróban gázolt a vonat Balmazújvárosban

Személyvonat gázolt halálra egy embert Balmazújvárosban szombat délelőtt ? közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. Közleményük szerint egy Hortobágy irányából Balmazújváros felé tartó személyvonat gázolta el a gyalogost. A férfi a Hőforrás utcában található vasúti átjárón akart áthaladni, amikor a vonat elütötte.
2021-01-09 14:06:41

Vasúti átjáróban gázolt a vonat Balmazújvárosban

Személyvonat gázolt halálra egy embert Balmazújvárosban szombat délelőtt ? közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. Közleményük szerint egy Hortobágy irányából Balmazújváros felé tartó személyvonat gázolta el a gyalogost. A férfi a Hőforrás utcában található vasúti átjárón akart áthaladni, amikor a vonat elütötte.
2021-01-09 14:06:41

Bunkó üzenetet hagyott távozáskor a vendég, ami teljesen összetörte a pincérnőt

Olyan történetről számolt be a The Sun, amitől biztosan nem fogunk felvidulni, vagy egyáltalán úgy érezni, hogy a tavalyi év gyötrelmei után az idei év jobb lesz. Az eset főszereplője egy amerikai pincérnő, akinek távozáskor igen durva és arcátlan üzenetet hagyott egy elégedetlen vendég. Aki valaha dolgozott vendéglátásban, vagy úgy egyáltalán szolgáltató iparban, tudja, hogy a látszattal ellentétben sok esetben monoton kemény munkáról van szó, amit nem lehet minden pillanatban szikrázó jókedvvel végezni. Ennek a nőnek is keményebb napja lehetett, ami nem nyerte el a távozó vendég tetszését. ...
2021-01-10 11:05:39

Audi zuhant a Dunába Budapesten, hárman ültek benne

A kompra akart felhajtani egy autó a soroksári Molnár-szigeti kikötőben, amikor a Dunába zuhant szombat délután. Az autóban hárman tartózkodtak, mindhárman sérülés nélkül megúszták. A budapesti hivatásos tűzoltók és a  fővárosi tűzoltó búvárszolgálat vonult a helyszínre, ahol a búvárok rögzítették a pórul járt autót, majd a tűzoltók kicsörlőzték a partra. Az autó műszaki mentéséről és a Dunából való kivontatásról a Fővárosi Katasztrófavédelem készített videót:
2021-01-10 12:05:40

Összetörte a lopott kocsit a rendőrök elől menekülő hústolvaj ? videóval

Többrendbeli lopás miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy többszörös, különös visszaeső sorozattolvaj ellen, aki számos betörés mellett egy út szélén parkoló, nyitott autót is elkötött, majd amikor a rendőrök üldözőbe vették, lesodródott az útról és balesetet szenvedett. Az egyik betöréses lopás során elkísérte a szintén különös visszaesőnek számító testvére is. A korábban már 19 alkalommal elítélt bácsalmási férfi tavaly nyáron munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett, és lopásokból tartotta fenn magát. Alig egy hónap leforgása alatt öt helyről is lopott Kiskunmajsán. Első ...
2021-01-11 09:05:41

Helyszínen felejtette a személyi igazolványát a tettes

Az oroszlányi rendőrök egy orosházi társasházban történt rongálás helyszínén intézkedtek, ám túl sok dolguk ezúttal nem akadt, a helyszínen megtalálták ugyanis a feltételezett elkövető személyi igazolványát, aki korábban egy szállóról is lopott. B. Gergő nem volt ismeretlen a zsaruk számára, akik  még aznap el is fogták egy oroszlányi intézmény udvarán. A férfi elmondta, hogy ideges volt, s ezért rongálta meg egy szolgáltató vezetékeit. Közben egy férfi is bejelentést tett az oroszlányi rendőrségre, hogy ellopták a telefonjából a SIM kártyát és az adattároló kártyát ellopták. A gyanú B. Gergő...
2021-01-11 15:05:50

Négymillió forintot veszített el az utcán egy férfi Békéscsabán

Hatalmas szerencséje volt a férfinek, aki lakást akart venni, ezért volt nála a sok pénz.
2021-01-11 15:06:16

Letartóztatták a 23 éves bolgár embercsempészt

Kilenc migránst, köztük egy kiskorút próbált átcsempészni Németországba, Magyarországon keresztül.
2021-01-11 16:06:01


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   R   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   tes   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   aza   •   sz   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem akart megazni az esoben elkototte es osszetorte a volanbusz buszat 2   •   un pandemic reduced migrants by 2 million by mid 2020   •   kiuteses gyozelemmel ugrott a premier league elere a manchester city 2   •   letartoztattak a ferfit aki lelotte a fonoket komadiban   •   avo s borkabatot vitt munkaruhakent a szuverenitasvedelmi hivatal elnokenek kereszteny zoltan   •   donath anna a fidesz maga a haboru az eroszak a bantalmazas 2   •   brad pitt most mar felvallalja 27 evvel fiatalabb baratnojet   •   haaland scores four as moukoko breaks record in dortmund win   •   lopott es verekedett egy sarretudvari ferfi   •   megszerezte elso pontjat a hertha dardai pallal 2   •   az oklahoma nyerte a nyugati konferenciat lebron jamesek kulcsfontossagu gyozelmet huztak be   •   a kaszkador szajernek a jachtozos szijjartonak es a kaspos doktornonek is uzent ujevi koszontojeben a dumaszinhaz   •   malacos gifek amiktol te is a foldon fogsz fetrengeni   •   pengevel vagtak meg egy ferfit gyorben   •   az altalunk megvetett velemenyek vedelmeben   •   az orosz elit nem ker putyin vakcinajabol   •   marabu feknyuz kasler oltasi terve   •   deak daniel a sportsikerek hozzajarulnak a nemzeti identitas erosodesehez   •   krausz gabor es toth gabi megmutattak milyen panorama varja oket   •   amerikaban leinformalhato munkak 51   •   mar mocorognak a walking dead zombijai   •   nem mindenapi modon futotta le a maraton ez az 52 eves ferfi viz helyett borral husitette magat 3   •   91 ujabb aldozata van a koronavirusnak kozel haromezerrel nott az aktiv esetszam 2   •   oriasi bajban szoboszlaiek hatalmas fordulat az uj liverpool edzo korul   •   zukor adolf nelkul ma mas volna hollywood   •   otezer milliard forint folotti hiany jott ossze tavaly az idei hianycelt hivatalosan is elengedte a kormany   •   az egesz regiot erinto csucstechnologiat villantott egy magyar vallalat   •   0 1 7 1 7 ner 1 7   •   10 things you need to know today november 22 2020   •   kozosen novelik a halalos betegsegek eseteben a tulelesi eselyeket   •   tom cruise galansan felsegitett egy fotost aki elesett egy lepcson video   •   dijat kaptak az szfe hallgatoi a kiallasukert   •   the middle east africa ventilator market is expected to reach us 597 34 million in 2027 from us 222 63 million in 2019   •   lengyel helyhatosagi exit poll kormanyparti gyozelem a nagyvarosokban 2   •   felfuggesztik a kamionstopot a majus elseje elotti ejszakara   •   majusban kiderul mennyire allnak keszen a magyar cegek az ai hasznalatara   •   trumps hesitation on relief bill will delay aid payments   •   harom kulcsteruletrol targyalt a kormany   •   dobbenet a semmibol csapodott neki egy teknos egy no homlokanak   •   papadimitriu athina hiaba hagyta el trokan petert meg most is van hogy ott alszik nala elkoltoztem otthonrol a lanyok maradtak peterrel 2   •   nyugtalansag az indiai virusmutans miatt angliaban   •   mary trump kesz nevet valtoztatni hogy eltavolodjon donald trumptol   •   onnek meg kell huznia a nadragszijat a dragulasok miatt   •   almaban tamadt egy keses rablo a vizslasi idos ferfire   •   meztelenul ment etterembe reszegen focizott maradona ellen halallistara tette az ira egy vilagsztar elmeselte az eletet   •   veszelyes fakivagas budapesten httpfakivagasbudapes thuponthu 8   •   reszleges napfogyatkozas van magyarorszagon itt kovetheti eloben   •   itt az mnb kamatdontese de az igazi izgalmak csak ezutan jonnek   •   itten rescues point for leaders rangers at motherwell   •   elon musk sells 4 billion worth of tesla shares