Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Kincsem nem akart versenyezni a kiscicája nélkül

A gödi birtokon ismerte meg a fekete-fehér nőstény macskát, amely a versenyló elválaszthatatlan társává vált.
2024-05-05 08:07:39

Érdemes újból esélyt adni az androidos Firefoxnak

Hangzatos mérföldkőhöz ért az új kiegészítőrendszere.
2024-05-03 14:08:44

Hollandiában tízéves rekordot döntött a szamárköhögéses megbetegedések száma

Az év eleje óta négy csecsemő és egy 70, illetve egy 80 év feletti személy belehalt a fertőzésbe.
2024-05-02 13:09:22

Csak be akart állni a garázsba, erre elszabadított valamit, amire álmaiban sem gondolt volna - videó

Kezdődhetett az üldözés.
2024-05-02 10:08:59

Tízéves mélyponton a hazai ingatlanpiac

2024-05-02 08:08:34

Súlyos betegeknek segíthet a Pfizer: megkapták az engedélyt, mérföldkőnek számító gyógyszert dobhatnak piacra

Engedélyt kapott az Egyesült Államokban a Pfizer első génterápiás terápiája, amely a B hemofíliát kezeli. A gyógyszert még ebben a negyedévben bevezethetik, amely a maga több mint 3,5 millió dolláros árával az ország egyik legdrágább gyógyszere lesz.
2024-05-02 08:07:02

2024-05-02 08:06:19

2024-05-02 08:06:03

Szinte filléres luxus: eladó az ománi szultán alig használt régi 7-es BMW-je

Az enyhén megosztó külsejű, abszolút nem drága 745 Li-vel eddig alig több, mint 40 ezer kilométert tettek csak meg.
2024-05-01 08:08:33

2024-05-01 08:08:15

Sváby András nem akart többet tévézni, miután kirúgták a TV2-től

Post Content
2024-04-30 17:09:42

Delfint engedett a vízbe Floridában Kozso

Kozso éppen Amerikában turnézik, a Szomorú szamuráj fellépett New Yorkban, majd Floridában is. Az énekes a közösségi oldalán osztotta meg a turné állomásait, és bejegyzése szerint hatalmas bulit csinált a tengerentúli közönségnek is. Kozsóval tartott a kedvese, Ágica is, akiről az énekes egy videóban elárulta, hogy delfines haslánccal jelent meg a koncertjén, de a közönség soraiból többen is viselték az immár ikonikussá vált, Kozso-féle delfinmotívumot.
2024-04-30 12:08:50

2024-04-30 12:06:47

Alig pár nap után összetörték a G-Mercis turul szobrát Ferencvárosban: kamerafelvétel készült az elkövetőkről

Alig egy hétvégét bírt a szobor a főváros IX. kerületében.
2024-04-29 09:07:15

Alig pár nap után összetörték a G-Mercis turul szobrát Ferencvárosban: kamerafelvétel készült az elkövetőkről

Alig egy hétvégét bírt a szobor a főváros IX. kerületében.
2024-04-29 09:06:40

Alig pár nap után összetörték a G-Mercis turul szobrát Ferencvárosban: kamerafelvétel készült az elkövetőkről

Alig egy hétvégét bírt a szobor a főváros IX. kerületében.
2024-04-29 09:06:25

Két új villanyautót mutatott be a Toyota a Pekingi Autószalonon

A klasszikus SUV bZ3X-et később akár az európai piacon is bevezethetik.
2024-04-28 14:08:16

Izgalmas videón mutatta meg Ördög Nóra az Ázsia Expressz utolsó napját

Ördög Nóra megmutatta az Ázsia Expressz utolsó napját - videó
2024-04-27 10:08:08

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Idegörlő dráma után hosszabbításban kikapott a Veszprém a BL-elődöntőben

Hiába dolgozott le hétgólos hátrányt és vezetett néggyel a magyar együttes, a Kielé volt az utolsó szó.
2020-12-28 22:05:56

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Megalázó feladatokra tartanak külön szolgákat a sztárok

Van, akinek még a rágógumit is a szájába kell adni, más nem tud egyedül aludni, így oda kell bújni mellé.
2020-11-29 22:07:39

Munkából rohant haza, elgázolták a férfit a Budafoki úton

A zebra mellett akart átmenni az úton.
2020-11-27 22:06:16

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Időgép 1974-be: szuperritka periszkópos Lamborghinit kínálnak eladásra

A 375 lóerős olasz szupersportkocsi 46 éves, mégis alig több mint 20 ezer kilométer van csak benne.
2020-11-15 20:15:40

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Az idei lehet az első karácsony, amire a legtöbben neten vásárolnak be

A vásárlók negyede költene sokkal kevesebbet az idei karácsonyi szezonban, mint eddig.
2020-11-17 07:08:44

A korábbinál is több intenzívre kerülő beteggel számol a kormány

Annál is komolyabb járványhelyzetre készül a kormány, mint amire novemberben utaltak.
2020-11-17 17:07:34

A korábbinál is több intenzívre kerülő beteggel számol a kormány

Annál is komolyabb járványhelyzetre készül a kormány, mint amire novemberben utaltak.
2020-11-17 17:07:35

Járványkutatók kérik a magyaroktól: minden nap töltsék ki ezt az 5 perces kérdőívet

A vírusterjedés nyomon követéséhez és előrejelzéséhez nagy segítséget tud adni, aki minél gyakrabban kitölti a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak egyszerű kérdőívét. Számítógépről és mobilról is gyorsan végigkattintható.
2020-11-18 08:11:35

2020-11-18 08:11:37

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Egy évre elvették a jogosítványát, és 325 ezres bírságot kapott az M0-son büntetőfékező audis

Jogerős ítélet született a sportkocsival hajtó autós ügyében, aki egy igazolványt lobogtatva, büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy szerinte lassan haladó autóst.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

2020-11-18 18:06:35

Engedélyezték Spanyolországban a Janssen Pharmaceutica védőoltás vizsgálatának utolsó fázisát

A gyógyszercég tervei szerint akár már a jövő év elején piacra kerülhet a vakcina.
2020-11-19 05:10:16

Baj van a Twitter Snapchatről másolt funkciójával, lelassítják a kiadását

A Twitter legújabb, Fleets névre keresztelt funkcióját már több felhasználó is megkapta, ám a visszajelzések szerint nem, vagy csak alig működik.
2020-11-19 10:12:22

Megkapták a létesítési engedélyt az új paksi blokkok, már csak egyre van szükség

Engedélyezte az új paksi blokkok létesítését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A döntést már októberben soron kívül meghozták, csak pénteken tették közzé. Egy engedély még hátra van, arra lehet, hogy jövő őszig kell várni.
2020-11-20 15:06:44

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:40

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 06:07:41

Alig használt, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak Baján

Ez a régi szovjet négykerekű egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
2020-11-21 09:07:16

MCS LoL - Az utolsó csapat is bemutatkozik a csoportkörökben

MCS LoL 5-6. forduló.
2020-11-21 13:35:08

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Utolsó figyelmeztetés, cserélje le az autóján a nyári gumikat!

Sokan próbálják megúszni a hideg hónapokat négy évszakos gumival.
2020-11-22 13:06:11

A járvány ellenére is csókolgatták a hívők a koronavírusban meghalt pátriárka koporsóját

Vasárnap temették el Belgrádban Irinej pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét.
2020-11-22 15:06:05

Több ezren kísérték utolsó útjára a koronavírus szövődményeiben elhunyt szerb ortodox egyházfőt

A liturgián kevesen tartották be a járvány elleni előírásokat.
2020-11-22 15:06:07

Ezek után biztosan nem fogja többé a kávéját papírpohárból inni

Valami olyan is a forró italba kerülhet, amire nem vágyott.
2020-11-22 18:05:55

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

Nem adnak örökbe kutyákat Debrecenben, mert félnek, hogy csak a kijárási tilalom miatt viszik el őket

Olyanra is volt példa, amikor valaki bevallottan csak ideiglenes gazdává akart válni azért, hogy elhagyhassa otthonát 20:00 után is.
2020-11-22 20:06:02

2020-11-22 20:06:05

50 éves a legendás japán sportkocsi ? a Toyota Celica története

A Toyota Celica kipróbált technikát kínált látványos ruhában és elkérhető áron, de a raliban is nagyot alakított.
2020-11-23 08:06:02

Gyönyörű, gyári állapotú kereklámpás Ladát árulnak itthon, az ára elég meredek

34 év alatt alig néhányszor vették elő.
2020-11-23 13:06:42

Alig egy hetük maradt az autósoknak a biztosítások megújítására

Akik váltanak, akár több ezer forintot is megspórolhatnak.
2020-11-23 13:06:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   novak katalin evi felmillio forintot sporolhatnak a 25 ev alattiak az adomentesseggel   •   lewandowski pips messi and salah to scoop fifa player of the year prize   •   israel urges un court to reject south africas request for more emergency orders in genocide case   •   fidesz megszoritasokra keszul karacsony gergely 2   •   uj vezetokkel erositi csapatat a biggeorge property   •   mercedes new electric car has a nap mode   •   late silva goal sends man city into fa cup final   •   north korea drones souths military apologises for pursuit failure   •   eszak korea demonstralta nuklearis ellencsapasmero kepessegeit   •   baleset volt szekesfehervarnal tobb mint tizen megserultek   •   szabad az utazas ciprusra 2   •   szijjarto peter europaban es az eszak atlanti kozossegben vilaghaborus keszulodes van   •   evszazados tabu dolhet meg bekebelezheti kina a vilag egyik legelzartabb orszagat   •   pizzasdobozokban vittek a koronavirus vakcinat egy romaniai korhazba   •   otven nappal hosszabb a nyar mint a hetvenes evekben   •   hatalmas es az uj konzolokhoz is jo az asus uj gamermonitora   •   egyetlen arcatlan csellel fujtak meg 1000 gepkocsit igy zajlott a tortenelem legnagyobb autolopasa   •   erosebb dizelmotort kapott a felfrissitett ssangyong rexton 4   •   singapore to hold final horse race after more than 180 years   •   buntetofekezett a kamion elott a csattanas utan jottek a rendorok es toluk is megkapta a magaet video   •   tsitsipas cruises into roland garros quarter finals   •   elkezdodott marki zay peter nagygyulese orban fonyeremenye dobrev klara o gyurcsany embere tetszik vagy nem   •   elmarad a szeged flensburg   •   a haziorvosok szerint nem frissulnek az oltasra varok listai   •   egy vendeg artalmatlanitott egy lovoldozo ferfit egy borsodi szorakozohelyen   •   olyan torvenyjavaslatokrol szavaz a parlament melyek az eu val valo megegyezeshez szuksegesek   •   ema meg tartanak az astrazeneca oltoanyagaval kapcsolatos vizsgalatok 2   •   a keves eso es a sok szel miatt alacsonyabb lett europa teteje   •   nagy mai szel hozza el a hetvegi napsutest   •   megsem indul az mszp elnoki posztjaert ujhelyi istvan   •   sokkolo gyilkossag ot szomszedjaval koztuk egy 8 eves gyerekkel vegzett egy ferfi texasban 2   •   verengzes erdokertesen lofegyverrel tamadt szomszedja kutyajara egy felduhodott no   •   agardi szilvia ledobta az atomot meghato unnepi videoval lepte meg a kovetoit 2   •   ordog nora az oregedesrol vallott azt is elmondta plasztikaztatna e video   •   tovabb fejlodik pannonhalma hamarosan szalloda epul az apatsagi major atalakitasaval   •   video pokoli korulmenyek kozt dul a vegso csata mariupolert   •   megnezte a 11 milliard eves multat a hubble lefotozott 140 ezer galaxist 2   •   itt a teljes lista nezze kik kaptak meg majkaekon kivul fonogram dijat 2   •   allitolag halalos beteg a rettegett csecsen vezer ramzan kadirov 2   •   egy spanyol ferfi egyszerre kapta el a koronavirust es a nyugat nilusi lazat   •   best buy dunkin and starbucks changed their rewards programs then came the backlash   •   emiratis accuse netanyahu of exploiting normalization deal for election gain 3   •   kenyas bbi blocked in blow to president uhuru kenyatta 2   •   farm worker found guilty of killing university of iowa student mollie tibbetts   •   kulfoldon lefoglalt laptop vezetett v kende nyomara a cia buktatta le a magyar iszlamistat   •   bakancsot vesz unokainak a blikk nyeremenybol ivan   •   itt nem erdemes gyorshajtani lesben allnak a traffipaxok   •   a stoptabla sem zavarta a bmw soforjet lassitas nelkul rongyolt bele egy furgonba budapesten   •   ingyenes hirdetesi lehetoseg 3   •   varga viktor egy sziklan kardot rantva enekelte el a himnuszt legujabb klipjeben  

srv.38.