Mégsincs baj a légitársaságoknál?

Annak ellenére, hogy a légiközlekedési ágazat az elmúlt hónapokban jelentős biztonsági aggályokkal szembesült, a légitársaságok vezetői rekord utasszámra és erős keresletre számítanak, ami a nemzetközi és üzleti célú utazások fellendülésének köszönhető - számolt be a Cnbc.
2024-04-18 15:07:04

Mégsincs elegendő határvadász? ? A jelentkezők felét alkalmatlannak nyilvánították

Egy év alatt összesen 3596-an jelentkeztek határvadásznak, ám közülük mindössze 1565 fővel kötött szerződést a rendőrség.
2023-09-11 23:30:32

Mégsincs elegendő határvadász? ? A jelentkezők felét alkalmatlannak nyilvánították

Egy év alatt összesen 3596-an jelentkeztek határvadásznak, ám közülük mindössze 1565 fővel kötött szerződést a rendőrség.
2023-09-11 23:08:02

Előfordulhat, hogy állni kell egy repülőgépen?! ? A szakértő szerint általános gyakorlat a túlfoglalás a légitársaságoknál

Túlfoglalás miatt egy utasnak nem jutott hely a WizzAir Budapestről Nápolyba tartó járatán, ami miatt álló utassal a fedélzeten indult el és kezdte meg a gurulást a kifutópálya felé a repülőgép. A légitársaság több jegyet adott el a járatra, egy utoljára felszálló négyfős társasággal közölték, egyikük nem tud majd repülni.
2023-06-04 14:07:48

Nagy újdonságot vezet be a Wizz Air

Ilyenre még nem volt példa a nagyobb európai légitársaságoknál.
2023-04-20 09:11:45

Nagy újdonságot vezet be a Wizz Air

Ilyenre még nem volt példa a nagyobb európai légitársaságoknál.
2023-04-20 09:08:15

A Wizzair és a Ryanair egy rakás pénzzel tartozik az utasainak

Késett, vagy törölték a járatát? Nincs egyedül: rengeteg a kárigény az európai légitársaságoknál.
2023-03-17 20:22:36

A Wizzair és a Ryanair egy rakás pénzzel tartozik az utasainak

Késett, vagy törölték a járatát? Nincs egyedül: rengeteg a kárigény az európai légitársaságoknál.
2023-03-17 20:19:42

Nagy baj lehet a légitársaságoknál, az utasok fizetik meg az árát

Az amerikai United Airlines vezérigazgatója arra figyelmeztette nemrég az utazókat, hogy a légitársaságok nem lesznek képesek kezelni az összes, idén üzemeltetni tervezett járatot, ez pedig további jelentős fennakadásokhoz fog vezetni.
2023-01-19 12:07:22

Lehet, hogy mégsincs kijárási tilalom Herszonban

Egymásnak ellentmondó információk érkeztek a kijárási tilalomról, amelyet pénteken még korábban jelentett be Herszonban Kirill Sztremuszov, a régió kollaboráns közigazgatási vezetőjének helyettese. A megszállók által kijelölt tisztségviselő elébb videóüzenetben bejelentette a huszonnégy órás kijárási tilalmat, majd egy órával később közzétett egy másik videót, amelyben azt közölte, hogy nem vezettek be korlátozásokat.  Sztremuszov gyakorlatilag újraközölte korábbi videoüzenetének megvágott változatát, anélkül, hogy ebben utalás volna bármilyen kijárási tilalomra. (Al Jazeera) The post Lehet, h...
2022-11-04 22:14:20

Csőd fenyegeti a légitársaságokat télen: ezek vannak a legnagyobb veszélyben

A Sanford Bernstein elemzői szerint a gyengébb európai légitársaságoknál télen fokozottan fenyeget az összeomlás kockázata, mivel a kormányok, amelyek a covid-válság idején még megmentették a légitársaságokat, most, a növekvő infláció közepette másra összpontosítják a támogatást - írja a Bloomberg.
2022-09-05 21:11:17

Mégsincs még akkora baj az amerikai gazdaságban?

Az előzetesen vártnál is nagyobb mértékben javult a fogyasztók hangulata júliusban az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban.
2022-07-29 19:10:18

Reptéri káosz: ellenőrzéseket indított a román fogyasztóvédelem is

Ellenőrzéseket indított a román fogyasztóvédelem (ANPC) a reptéri fennakadások és járattörlések miatt bepanaszolt légitársaságoknál, de nem a bírságolásra, hanem arra összpontosít, hogy megelőzze a panaszok számának megsokszorozódását - közölte kedden a G4Media hírportál Horia Constantinescut, az ANPC elnökét idézve.
2022-07-05 13:09:14

Mutatjuk, melyik légitársaságoknál kell legjobban féltenie a bőröndjét

Feladás előtt érdemes lefotózni a csomagokat.
2022-05-01 09:11:24

Több bérlőt és magasabb bérleti díjat érnek el a fenntartható ingatlanok - Mégsincs elég belőlük

A fenntartható épületek 23-26%-kal magasabb bérleti díjjal adhatók ki, miközben 8%-kal magasabb kihasználtságot érhetnek el a bérbeadóik. Ezek a számok hiába tűnnek kecsegtetőnek, a kereskedelmiingatlan-állomány több mint 90%-a mégsem ESG-kompatibilis, azaz nem felel meg a fenntarthatósági követelményeknek ? derül ki a workcloud24 új piackutatásából, mely az ESG és a digitalizáció szerepét vizsgálta az irodapiacon.
2022-03-12 15:13:00

A Mercedes cáfol: mégsincs gond az idei autóval

Korábban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a W13-as elbukott a kötelező törésteszten.
2022-01-31 19:23:26

Elképesztő mennyiségű oltást adott be Kína, mégsincs vége a lezárások időszakának

Kína 2,14 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adott be szeptember 10-ig, ez több, mint az EU-ban és az Egyesült Államokban beadott vakcinák összesen.
2021-09-11 15:06:01

Karácsony kitart amellett, hogy nincs atlétikai vb a főváros jóváhagyása nélkül

A főpolgármester szerint ő előre jelezte a nemzetközi szövetség elnökének, hogy ?Budapest jóváhagyása a kormánnyal való megállapodás betartásán múlik? és lehet változás. A körülmények alapján azonban úgy tűnik, közvetlen befolyása mégsincs a fővárosnak az ügyre.
2021-08-27 13:09:04

Karácsony kitart amellett, hogy nincs atlétikai vb a főváros jóváhagyása nélkül

A főpolgármester szerint ő előre jelezte a nemzetközi szövetség elnökének, hogy ?Budapest jóváhagyása a kormánnyal való megállapodás betartásán múlik? és lehet változás. A körülmények alapján azonban úgy tűnik, közvetlen befolyása mégsincs a fővárosnak az ügyre.
2021-08-27 13:08:58

Elutasította az elsőfokú bíróság a Quaestor-károsultak keresetét

Két és fél év után derült ki: a Fővárosi Törvényszék szerint mégsincs joguk az állam és az állami szervezetek felelősségének megállapításáért perelni.
2021-01-21 17:06:04

Gaál Noémi a tévézésről: 4-5 órát alszol, kizsigereled a szervezeted, de főleg a lelkedet

Gaál Noémi a Hová tűnt? legújabb epizódjában beszélt arról, miért távozott az ATV-től. Az időjós elmondta, hogy bár utaltak már jelek korábban arra, hogy nincsen jövője a csatornánál, valahol szüksége is volt arra, hogy rengeteg teendőjéből lejjebb adjon. Bő fél évvel ezelőtt az a kislány, aki most az ATV további csapatát erősíti időjárás-jelentésben, Tótpeti Lili, volt már egy hetet. Tehát kipróbálták őt, és mostanra ez így teljessé vált ? árulta el Gaál a műsorban. Hozzátette, nagyon nehéz időszak van mögötte: magánéleti tragédiák történtek vele, közben pedig rengeteget dolgozott. Azt vettem...
2023-03-19 10:08:48

Cicciolina: Nagyon rossz a kapcsolatom a fiammal, kénytelen voltam feljelenteni

Az Olaszországban élő Cicciolina és fia, Ludwig Koons konfliktusa egyre komolyabbra fordul. Korábban előfordult, hogy Koons pénzt követelt és sokkolóval fenyegette meg anyját, aki erre rendőrt hívott. A 71 éves híresség a legutóbbi fejleményekről a Hot magazinnak számolt be, amit a Blikk szemlézett. Nagyon rossz a kapcsolatom a fiammal. Kénytelen voltam feljelenteni, az ügyészség pedig elrendelte, hogy többé nem léphet be a lakásomba, sőt Rómába sem! Szeptemberben lesz a tárgyalás. Bízom benne, hogy olyan ítélet születik, ami alapján beteszik egy olyan helyre, ahol meggyógyulhat ? mondta Cicci...
2023-08-09 09:17:25


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   white supremacy graffiti was found on northern kentucky universitys campus for the second time this year   •   kizartak az eljarasbol czegledy csaba ugyvedjet 2   •   terrorelleneskeszult segmagyarorszagon   •   mit lehet tudni eddig az izrael elleni irani tamadasrol   •   gorgenyi fruzsina eddig olyan emberrel nem talalkoztam akinek szivesen szulnek   •   a meteor rattled buildings as it streaked across the sky above vermont   •   gyenesei istvan sulyos betegen is tartotta a lelket lanyaban az utolso masodpercig hitt a gyogyulasban 2   •   bejelentettek olyan raketat fejleszt ukrajna mellyel oroszorszag szivet tudjak tamadni   •   uj fronton indit tamadast az europai unio a kinaiak ellen   •   AquapolSzigetels:Vi   •   az eurot megmentette kepes lesz e olaszorszagban is csodat tenni   •   nyiltan kritizalja a kormany gazdasagpolitikajat matolcsy gyorgy   •   booking botrany magyar szallasadok ezrei kerultek szorult helyzetbe   •   bortonbe vonulasa elott adott exkluziv videos interjut aurelio megkonnyebbultem hogy apam mar nem latja ezt   •   ujra magyarert szurkolhatunk az oscar galan mihalek zsuzsa ejszaka vilagra szolo sikert arathat 2   •   megmergezhettek az orosz ujsagironot aki elo adasban tiltakozott putyin haboruja ellen   •   karacsony gergely kitiltana a hajokat a belvarosbol   •   tiz kilot fogyott a terhessege utan debreczeni zita   •   jelentos atrendezodes johet az amerikai bankszektorban   •   karacsony partja is nekiment vitezynek az lmp sajat eddigi elveit es politikajat dobja most a kukaba   •   bloomberg orban csaladja is megjelent a budapest airport megvasarlasanal 2   •   szuros szag terjengett az sk komaromi akkumulatorgyaraban 8 embert korhazba vittek   •   latta mar hogy milyen holdlakoautot epit a toyota a nasa nak mutatjuk 2   •   komoly meglepetessel rukkolt ki a ferrari a debutalo 830 loeros ujdonsaga melle 2   •   magyar peter vallomast tett es azt allitja hangfelvetelei vannak amelyek a volner schadl ugyben roganek manipulacioit is bizonyitjak   •   masodosztalyu ellenfelet kapott a barcelona a spanyol kupaban   •   rejtelyescsontmaradv anyokattalaltakcsern obilban   •   recommend   •   megfejtettek a dns javito mechanizmust   •   a kormany dontott es mar meg is lehet a gyoztes a napelemharcban   •   ujabb amerikai miniszter mondott le   •   a political scandal is swirling in britain but boris johnson is unlikely to drain the swamp   •   sosem mentek meg ennyire az iphone ok kinaban   •   megint habzik a szad kuvasz puzser robert es az ismert musorvezeto ismet kimeletlenul osszebalheztak idaig fajult a vita 2   •   stories of three revolution of dignity participants who gave their lives in the war against russia   •   egy igazan kulonleges walesi varos amely gasztronomiajaval es kozel ezereves kastelyaval leveszi a labarol a turistakat   •   kavecsanszki adam a fidesz partalapitvanyanak uj elnoke 2   •   upor laszlo nem igaz hogy az szfe elozo vezetese veszelyeztette a hallgatok diplomajat   •   andrei mangra varatlanul elkoltozott gabriela spanictol   •   angela merkel apologises as she u turns on unpopular plans to cancel easter   •   az aldi azt allitja hogy penztarosai seperc alatt megjavitottak volna a facebookot   •   9 reasons to visit chengdu when china reopens 2   •   mar tobb mint hatszazezer fertozottet azonositottak ukrajnaban   •   a mesterseges intelligencia biralja el a lakashiteledet miert ijeszto ez 2   •   ensz megbizott az izraeli palesztin haboru mar atterjedt sziriaba is   •   ader janos oda megy ahol magyar allamfo meg sosem jart a rendszervaltas ota   •   ma kiderul hogyan probalhatja megallitani az uj ellenzeki osszefogas magyar petert   •   kávégép kávéfőző használt kávégép saeco jura impressa   •   rettegett a zuhanastol az x faktor uj mentora a show arcait eletuk necces pillanatairol kerdeztuk video 2   •   hires dudat allitanak ki az egyesult kiralysagban