Befejeződött a magyar írásbeli érettségi, holnap a diákok a matematikával folytatják

A következő napon, május 7-én matematikából érettségiznek a tanulók, majd szerdán történelemmel folytatják.
2024-05-06 14:12:07

Utazunk, mintha nem lenne holnap - Nagyon beindult a nyár a Lufthansánál

Az erős nyári szezonban bízik a Lufthansa a foglalások alapján, így a menedzsment a sztrájkok által okozott jelentős veszteségek ellenére is bizakodó az év második felével kapcsolatban.
2024-04-30 09:08:32

Holnap kiderül, mekkora a lendület a magyar gazdaságban

Véget ért a pangás időszaka, és ha nem is kitörő lendülettel, de bővülésnek indult a gazdaság - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio elemzői felméréséből, amelyet a holnap megjelenő első negyedéves GDP-növekedési adatok kapcsán készítettünk. Az idén fokozatos élénkülés lesz a jellemző, bár az év egésze így sem hoz majd kitörő számokat, mivel a lakosági fogyasztás és az export is gyengébben muzsikál, mint pár hónapja gondolták a szakértők.
2024-04-29 09:07:18

Enged Izrael: növeli a Gázába irányuló humanitárius segélyek mennyiségét

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a következő napokban jelentősen növelik a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélyek mennyiségét, többek között élelmiszert, vizet és orvosi felszereléseket szállítva.
2024-04-28 21:07:25

Fontos bejelentéseket tehet holnap a kormány

Csütörtökön kormányinfó lesz, vélhetően a központi témát az üzemanyagárak jelentik majd.
2024-04-24 19:11:16

Fontos bejelentéseket tehet holnap a kormány

Csütörtökön kormányinfó lesz, vélhetően a központi témát az üzemanyagárak jelentik majd.
2024-04-24 19:11:03

Holnap bejelentést tesz a kormány a legfrissebb döntéseiről

Csütörtökön délelőtt ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő, ahol ismertetik a kabinet legfrissebb döntéseit.
2024-04-24 17:06:58

Így néz ki a katonai repülőgép fedélzetéről, ahogy segélycsomagokat dobnak Gázába

A DW tudósítója feljutott egy francia-német Herculesre, és felülről látta a Gázai övezetben zajlott pusztítást is. The post Így néz ki a katonai repülőgép fedélzetéről, ahogy segélycsomagokat dobnak Gázába first appeared on 24.hu.
2024-04-20 17:07:13

Célegyenesben a Duna Terasz Grande lakásainak átadása

A március végi birtokba lépést követően a Duna Terasz Grande (DTG) megkezdte a lakások és egyéb ingatlanegységek, valamint a központi rendszerek ellenőrzését - közölte a társaság. Eddig több mint 600 lakást mértek fel, a birtokbaadások várhatóan e héttől megindulhatnak.
2024-04-15 14:07:06

Franciaország szankciókkal venné rá Izraelt, hogy több segélyt engedjen be Gázába

Az ENSZ szerint nagyon hamar éhínség törhet ki a Gázai övezet északi részén.
2024-04-09 12:14:05

Franciaország szankciókkal venné rá Izraelt, hogy több segélyt engedjen be Gázába

Az ENSZ szerint nagyon hamar éhínség törhet ki a Gázai övezet északi részén.
2024-04-09 12:13:26

"Ez konkrétan nyár" - Megjött a heti időjárás-előrejelzés

Ez konkrétan nyár - írta Facebook-bejegyzésében a HungaroMet. Bár ma és holnap jobban szűrik a fátyolfelhők a napsütést, a legmagasabb nappali hőmérséklet várhatóan holnap is 24 és 30 fok közé esik.
2024-04-08 16:07:42

Az Egyesült Királyság óriási segélyt küld Gázába

A külügyminiszter szerint éhínség fenyeget.
2024-04-07 17:09:09

Izrael humanitárius folyosót nyitott Gázába az amerikai fenyegetés után

A háború csütörtöki történéseiről itt olvashat. The post Izrael humanitárius folyosót nyitott Gázába az amerikai fenyegetés után first appeared on 24.hu.
2024-04-05 08:08:14

Marabu Féknyúz: Holnap elmész a Frizbibe!

Post Content
2024-04-05 05:07:29

Marabu Féknyúz: Holnap elmész a Frizbibe!

Post Content
2024-04-05 05:07:21

Szijjártó ma is, holnap is egyeztet az ukrán vezetéssel

2024-04-02 17:08:29

Operatív Törzs: a digitális középiskolai oktatás folytatását javasoltuk

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta: holnap közlik a kormány döntését a középiskolákról. Jövő héten lesz Moderna vakcina.
2021-01-07 12:05:51

Maruzsa Zoltán: Maradhat a távoktatás a középiskolákban

Az operatív törzs azt javasolja a kormánynak, folytatódjon a digitális oktatás a középiskolákban. A kormány döntését holnap ismerhetjük meg.
2021-01-07 12:05:53

Maruzsa Zoltán: Maradhat a távoktatás a középiskolákban

Az operatív törzs azt javasolja a kormánynak, folytatódjon a digitális oktatás a középiskolákban. A kormány döntését holnap ismerhetjük meg.
2021-01-07 12:05:54

Holnap érkezik a Samsung processzora, amellyel mobilos fronton mindenkit lekörözhet

A legilletékesebb, a Samsung jelentette be, mikor mutatja be újgenerációs csúcs-lapkakészletét, az Exynos 2100 áramkört.
2021-01-11 03:06:10

Holnap érkezik a Samsung processzora, amellyel mobilos fronton mindenkit lekörözhet

A legilletékesebb, a Samsung jelentette be, mikor mutatja be újgenerációs csúcs-lapkakészletét, az Exynos 2100 áramkört.
2021-01-11 03:06:10

Technikai okok miatt szerda reggel elmaradt a Mokka

Aki reggel a TV2-re kapcsolt, láthatta, hogy zavar támadt az Erőben, ugyanis a Mokka helyett a Walker, a texasi kopó egyik epizódját sugározták a csatornán, ennek pedig egyelőre megmagyarázatlan oka van. Vagyis félig-meddig választ adott erre a TV2, a Mokka Facebook-oldalán ugyanis azt az információt közölték, hogy technikai hiba lépett fel reggel. Egyébként a kommentelők bizonyos része azt írta, hirtelen azt hitték, szombat van, és azért nincs műsor, így jó lett volna, ha a csatorna kiír valamit a képernyőre is: A Mokka mai adása technikai okok miatt elmarad, holnap reggel újra várjuk önöket...
2021-01-13 09:05:58

A Fidesz úgy osztogatja az állami műemlék épületeket, mintha nem lenne holnap

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott ?az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről?, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.
2021-01-13 14:06:00

A Fidesz úgy osztogatja az állami műemlék épületeket, mintha nem lenne holnap

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott ?az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről?, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.
2021-01-13 14:06:03

Fullajtár Andrea is felmondott az SZFE-n

Csak az osztályért maradtam. Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni egy törvénytelen folyamattal szemben. Továbbra is ehhez tartom magam. A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek. Az osztályom féléve megkérdőjelezhetetlen. Mindent dokumentáltam. Akár holnap viszem a papírokat bíróság elé! De ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni. A mai nappal felmondok az SZFE-n! ? áll a közleményben, melyet Fullajtár Andrea juttatott el a sajtóhoz. Pár nappal ezelőtt Szász János is csatlakozott az ősszel f...
2021-01-14 00:05:40

Második világháborús bombát találtak Józsefvárosban

Két társasházat kiürítenek, lezárják a környéket a hatástalanítás idejére.
2021-01-21 17:06:00

Maximális odafigyelés mellett és teljes készültségben tartják holnap a középiskolai felvételiket

Jelenléti formában tartják meg az írásbeli és a szóbeli vizsgákat is.
2021-01-22 18:05:56

Fél évszázados melegrekord dőlt meg pénteken

Az enyhe idő véget ér, holnap éjjel az ország déli és keleti felébe intenzív havazás jön.
2021-01-23 13:09:30

Fél évszázados melegrekord dőlt meg pénteken

Az enyhe idő véget ér, holnap éjjel az ország déli és keleti felébe intenzív havazás jön.
2021-01-23 13:09:30

A nagy művész, aki kisgyerekként vesztette el édesanyját, a pártállam kirakatpolitikájáról és személyes sikereiről is mesél

Holnap lesz 70 éves Szenthelyi Miklós hegedűművész. Sztankay Ádámnak beszél arról is, hogy miért nem hegedül.
2021-01-23 22:05:52

Az írói munkának a gondolkodáshoz kevés köze van, más forrásból táplálkozik

Holnap lesz 75 éves Bereményi Géza. Az Origónak mesél Cseh Tamásról, a hetvenes évekről, a Hídember elleni politikai hadjáratról és legújabb regényéről is.
2021-01-24 19:06:03

Már holnap letartóztathatják a Szegeden elfogott szír embercsempészt

Öt másik szír férfit akart Németországba vinni.
2021-01-27 17:05:59

Holnap éjfélkor hozzák nyilvánosságra a képviselői vagyonnyilatkozatokat

Az LMP és Bencsik János független országgyűlési képviselő is törvényjavaslatot nyújtott be a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban. Az eljárást az elmúlt évtizedekben számtalan kritika érte.
2021-01-30 17:06:08

Holnap éjfélkor hozzák nyilvánosságra a képviselői vagyonnyilatkozatokat

Az LMP és Bencsik János független országgyűlési képviselő is törvényjavaslatot nyújtott be a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban. Az eljárást az elmúlt évtizedekben számtalan kritika érte.
2021-01-30 17:06:08

Holnap lesz Orbán Viktor gazdasági évértékelője

A kamarai évnyitón a miniszterelnök is beszédet mond.
2021-02-03 11:06:02

Holnap kezdődik az idősek oltása, de napokig azt sem tudták a háziorvosok, jut-e nekik vakcina

Kezdeti zűrzavarra, a tájékoztatás hiányára és logisztikai problémákra is panaszkodtak a hvg.hu-nak azok a háziorvosok, akik az elmúlt napokat azzal töltötték, hogy megszervezzék a praxisukba tartozó legidősebb páciensek oltását. Sok körzetben még két nappal az oltás előtt sem tudták, jut-e nekik a Moderna oltóanyagából. Ám aki kapott vakcinát, annak sem értek véget a problémái.
2021-02-03 17:06:18

Holnap kezdődik az idősek oltása, de napokig azt sem tudták a háziorvosok, jut-e nekik vakcina

Kezdeti zűrzavarra, a tájékoztatás hiányára és logisztikai problémákra is panaszkodtak a hvg.hu-nak azok a háziorvosok, akik az elmúlt napokat azzal töltötték, hogy megszervezzék a praxisukba tartozó legidősebb páciensek oltását. Sok körzetben még két nappal az oltás előtt sem tudták, jut-e nekik a Moderna oltóanyagából. Ám aki kapott vakcinát, annak sem értek véget a problémái.
2021-02-03 17:06:18

Holnap itt-ott napsütés is lehet

De azért inkább esőre készüljenek, viszont akár 15 fok is lehet.
2021-02-06 17:06:17

Holnap itt-ott napsütés is lehet

De azért inkább esőre készüljenek, viszont akár 15 fok is lehet.
2021-02-06 17:06:17

Orkán erejű széllel zúdul be holnap a szibériai levegő

Eső, havazás, és kemény fagy reggelente.
2021-02-10 04:06:00

Őrizetbe vettek egy pénzért védelmet ígérő adóellenőrt

Őrizetbe vett egy adóellenőrt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoznak az ügyben. A nyomozó ügyészség a tényállás teljes körű felderítése és további releváns bizonyítékok beszerzése érdekében tegnap összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre nyolc helyszínen. A járványügyi szabályok maradéktalan betartásával az akcióban érintett személyek lakó- illetve tartózkodási helyén, az egy...
2021-02-11 12:05:41

Holnap elkezd ülésezni az ellenzéki bizottság, ami a kormány koronavírus alatti teljesítményét vizsgálná

Közös közleményt adott ki hat ellenzéki párt, amelyben azt írják, pénteken 10:30-kor megkezdi munkáját a Covid 2021 Vizsgálóbizottság. Azt írják, a testület célja, hogy képet adjon az Orbán-kormány koronavírus-járványban mutatott teljesítményéről, és átfogó jelentéssel járuljon hozzá a jövőbeli kihívások kezeléséhez. A közleményben szerepel, hogy a Covid 2021 Vizsgálóbizottság kiemelten foglalkozik majd a kormány járványügyi, gazdaságvédelmi és vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos döntéseivel. Azzal, hogy az intézkedések valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e, illetve milyen tanulságok...
2021-02-11 18:05:41

Kedden havazás lehet Észak-Magyarországon

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése lesz olyan része Magyarországnak holnap, ahol akár havazhat is. Ahogy az MTI-nek eljuttatott közleményükben fogalmaznak: éjszaka egyre többfelé meg is vastagszik a felhőzet, és főként az éjszaka második felében északnyugaton, nyugaton már havazás is várható. Kedden pedig reggel többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd elsősorban keleten és délen vékonyodik, szakadozik a felhőzet. A déli, kora délutáni órákig az ország északi felében ? nagyjából a Tisza vonaláig ? valószínű havazás, északnyugaton havas eső is lehet. A több helyen élénk ...
2021-02-15 17:05:41

Húszezer adag orosz vakcina érkezett Gázába az Egyesült Arab Emírségekből

A szélsőséges Hamász fennhatósága alatt álló területen eddig több mint 54 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 543-an haltak meg.
2021-02-21 21:06:13

ValóVilág: Robi Bálintot hívta ki párbajra

A döntő hetének hétfőjén Robi két jelet kapott, ami ? mivel már csak öten vannak ? bőven elég volt ahhoz, hogy ő legyen a kiválasztott. Szerda este megnevezte azt a játékostársát, akivel párbajozni akar. Ahhoz, hogy rám kerüljön a zöld kendő, kellettek történések. Kaptam eléggé az ívet és megragadt bennem egy mondat, miszerint nekem nem kellett megküzdenem. Nem csak a párbaj lehet a küzdés ? mondta Robi az indoklásában. Cicaharc ValóVilág: Bálint gyáva szarnak nevezte Robit, de a nézők többsége Robinak ad igazat Bálint mintha mostanában mindent túldramatizálna. Az esemény...
2021-02-25 00:06:39

Áder megkapta a kínai vakcinát

Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről. Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának és háziorvosának is feltette a kérdést, ha várnia kellene a Pfizer vagy a Moderna vakcinájára ?szeptemberig, októberig, vagy holnap, holnapután? megkaphatja az orosz vagy a kínai vakcinát, mit javasolnak. Erre mindketten azt válaszolták: ?minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást.? A köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvos...
2021-02-26 18:06:44

Holnap kezdődik Gyurcsány bűnöző ügyvédjének büntetőpere

Czeglédy Csabát egyszer már jogerősen elítélték, most költségvetési csalásért akár tíz évre is börtönbe mehet. Pártfinanszírozásra használhatták az így szerzett pénzeket?
2021-03-01 08:06:31

Jó, ha észben tartja: villamospótló busz jár ezen a szakaszon holnap

Kedden 7 és 20 óra között pótlóbusz jár a 14-es villamos vonalának Rákospalota-Újpest vasútállomás és Káposztásmegyer közötti szakaszán az ELMŰ hálózatfelújítási munkái miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2021-03-01 16:05:54

Operatív törzs: Vigyünk innivalót, és öltözzünk praktikusan, ha oltásra megyünk

Már 80 év felett is oltanak az AstraZenecával, holnap összesen 74 ezer ember kap SMS-t arról, hogy mehet a hétvégén beoltatni magát.
2021-03-03 13:06:33

Operatív törzs: Vigyünk innivalót, és öltözzünk praktikusan, ha oltásra megyünk

Már 80 év felett is oltanak az AstraZenecával, holnap összesen 74 ezer ember kap SMS-t arról, hogy mehet a hétvégén beoltatni magát.
2021-03-03 13:06:47

Holnap egy óriási aszteroida halad el a Föld mellett: ekkora az esélye, hogy belénk csapódik

Március 6-án, szombaton közelíti meg bolygónkat a 99942 Apophis kisbolygó.
2021-03-05 12:05:50

Holnap egy óriási aszteroida halad el a Föld mellett: ekkora az esélye, hogy belénk csapódik

Március 6-án, szombaton közelíti meg bolygónkat a 99942 Apophis kisbolygó.
2021-03-05 12:05:59

Még fagyosabbá válik a helyzet

Csípős hajnalra ébredhetünk a hét utolsó napján.
2021-03-06 18:07:13

Még fagyosabbá válik a helyzet

Csípős hajnalra ébredhetünk a hét utolsó napján.
2021-03-06 18:08:10

Napsütéses tavaszi idővel búcsúzik a hét

A jövő heti bezártsághoz illő borús hideg is csak holnap érkezik meg.
2021-03-07 07:07:49

Napsütéses tavaszi idővel búcsúzik a hét

A jövő heti bezártsághoz illő borús hideg is csak holnap érkezik meg.
2021-03-07 07:08:28

Napsütéses tavaszi idővel búcsúzik a hét

A jövő heti bezártsághoz illő borús hideg is csak holnap érkezik meg.
2021-03-07 08:06:23

Napsütéses tavaszi idővel búcsúzik a hét

A jövő heti bezártsághoz illő borús hideg is csak holnap érkezik meg.
2021-03-07 08:07:03

Ilyen fényűző körülmények között él Jakab Péter

Jakab Péter, a Jobbik elnöke vasárnap egy Facebook-posztban reagált arra, hogy a kormánymédia napok óta arról cikkezik: havi hatmillió forintjába kerül az adófizetőknek, hogy finanszírozzák az ellenzéki politikus luxuséletét. Nemrég értem haza, mire szólt az egyik fiam, hogy volt itt két ember, és kamerázták a házunkat. Nyilván azt akarták/akarják bemutatni a Fidesz pribékjei, hogy Jakab milyen fényűző életet él. Nos, ne fáradjatok, megmutatom, hol élek itt, Miskolcon. Holnap majd azt is megmutatom, hol lakom, amikor Budapesten dolgozom. Azt meg, hogy kik jártak itt, gyorsan megtudtam. Miskol...
2021-03-07 17:06:23

Leállhat a 2-es metró, olyan sok a fertőzött a BKV-nál

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A politikus az ATV-nek arról beszélt, az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró. Hozzátette, ha kidőlnek azok az emberek, akik a metrót irányítják, nem tudják őket pótolni máshogy. Konkrétan ott tartunk, hogy ann...
2021-03-08 21:06:01

Tüttő: Annyi a beteg a BKV-nál, hogy nem biztos, holnap is járni fog a metró

Az FKF-nél be kellett zárni egy telephelyet a járvány miatt.
2021-03-08 21:06:44

Tüttő: Annyi a beteg a BKV-nál, hogy nem biztos, holnap is járni fog a metró

Az FKF-nél be kellett zárni egy telephelyet a járvány miatt.
2021-03-08 21:06:44

Önkéntes karanténba vonult Karácsony Gergely

Az ATV írta meg, hogy a főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége lett volna. Karácsony Gergely azonban nem sokkal az adás előtt lemondta az interjút, mert önkéntes karanténba vonult. Ennek okát azonban nem árulták el. Ma este Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót.  A politikus az ATV-nek arról beszélt, az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, m...
2021-03-08 22:06:16

Kisüt a felhők között a nap, holnap még havazhat is

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5 és 10 fok között alakul.
2021-03-09 07:06:30

Kisüt a felhők között a nap, holnap még havazhat is

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5 és 10 fok között alakul.
2021-03-09 07:07:07

Beindul a metró dolgozók oltóprogramja

Megkezdik a budapesti metróvonalakon dolgozók beoltását, erről Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tájékoztatta az ATV Híradóját. Tüttő Katát kormányzati forrásból tájékoztatták a metró dolgozóit érintő oltási programról. A főpolgármester-helyettes hétfőn beszélt arról az ATV A nap híre című műsorában, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még néhányan lebetegszenek, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A főpolgármester-helyettes szerint a hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van. Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak ...
2021-03-09 13:06:11


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   rozsa sandor   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mar holnap megindulhatnak a segelyszallitasok gazaba   •   a mikulas hozhatja el budapestre a 2024 es sakkolimpiat   •   eddig 6 ezer tanar kapta meg az oltast   •   ez mar biztos a mostani utan novemberben is pluszpenz hullik a nyugdijasokra   •   rangos nemzetkozi elismerest kapott krasznahorkai laszlo   •   a bkv elismerte hogy nyaron nagyon keves volt a buszvezeto   •   biztonsagi ujitassal jott a firefox 85   •   evek ota nem volt ilyen hideg magyarorszagon   •   olaszorszagban korozott sportautot foglaltak le a magyar hararon   •   ap over 9000 virus patients sent into ny nursing homes   •   lebanon ambulance driver hospitals cant take our covid patients   •   luiz leno sent off for arsenal as wolves end winless run   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 54   •   harom ujabb elmarasztalast kapott magyarorszag emberi jogok europai birosagan 2   •   itt az mnb kamatdontese mindenkit meglepett a jegybank   •   pokoli a helyzet peruban van aki valamelyik szervet ajanlja fel hogy a csaladtagja intenziv agyra kerulhessen   •   k2 savage mountain beckons for unprecedented winter climb   •   csanyi sandor tul sok a budapesti es a kisvarosi nb i es klub   •   hadhazy akos a kinaiakkal kotott belugyi egyezmenyek alapjan szo szerint mindent megtehet a kormany 3   •   milley urges relook at permanent overseas basing of troops   •   eros eletjelek jottek az eu s gazdasagbol   •   galambos lajos harminc ev utan ujra a csaladjaval tolti a szilvesztert   •   trocsanyi laszlo lehet a karoli gaspar reformatus egyetem rektora 3   •   orban viktor megvan a 3 250 000 beoltott 2   •   milliebobbybrownissz erepelazevlegsikeres ebbnoikozott   •   szarvascsordak leptek el az utakat kiderult mi az oka 2   •   koltozik a vilag egyik legregebbi allatkertje   •   megerkezett az elso tram train magyarorszagra   •   miert volt fontos 2021 a magyar tozsde szamara   •   sebastian kurz a lezaras hat het utan elvesztette hatasat   •   vihar miatt kellett lemondani trump naggyuleset   •   trump again shows reluctance to criticize russia after suggesting china may have been behind cyberattack   •   buntetofekezessel okozott borzalmas balesetet elkepeszto hazugsaggal probalkozott utana video   •   100 ezer dollaros osszdijazasu mobilfotos versenyt hirdetett meg a honor barki jelentkezhet   •   szijjarto peter talalkozott az uj nemet nagykovettel   •   xi urges financial institutions to move to new flagship city   •   uj remeny a majbetegeknek most eloszor beultettek egy 3 napig testen kivul eletben tartott donormajat 3   •   katolikus kiadvanyok a tankonyvlistan   •   renters eviction ban in england extended until march   •   az a hid ujithatja fel a lanchidat 188 milliardert   •   egy ujabb statisztika amelyben magyarorszag az eu elvonalaba tartozik 2   •   nyunyokak es covidiotak 2020 meg azt is megvaltoztatta ahogyan beszelunk   •   draga iphone t rendelt a netrol de amit kapott arra nem szamitott   •   elindultak az orosz katonak ujabb helyen torhet ki veres haboru   •   sen menendez has message for biden admin on iran no deal is better than a bad deal 2   •   lassul a fertozes spanyolorszagban 3   •   americans face new covid 19 restrictions after thanksgiving   •   felv...   •   el salvador is the first country to adopt bitcoin as legal tender 3   •   dynamodb