Meghalt a fronton egy Európa-bajnok ukrán súlyemelő

Olekszandr Pelesenko az első olimpikon, aki életét vesztette az ukrajnai háborúban.
2024-05-07 20:10:54

Meghalt a fronton egy Európa-bajnok ukrán súlyemelő

Olekszandr Pelesenko az első olimpikon, aki életét vesztette az ukrajnai háborúban.
2024-05-07 20:10:28

Meghalt a fronton egy Európa-bajnok ukrán súlyemelő

Olekszandr Pelesenko az első olimpikon, aki életét vesztette az ukrajnai háborúban.
2024-05-07 20:10:20

Mindenkit meglepett a Londonba érkező Harry herceg

Holnap az Invictus Games Alapítvány 10. évfordulója okán hálaadó istentiszteleten vesz részt.
2024-05-07 16:09:16

Annyira viszik a Samsung összehajtható telefonjait, hogy ez komoly bevételt generál a dél-koreai vállalatnak. Legalábbis a legtöbb országban. A mérete miatt igen fontos kínai piacról rossz híreket kapott a cég, nem várt visszaeséssel kell szembesülnie a gyártónak.
2024-05-07 15:12:09

2024-05-07 15:11:50

Már androidon is elérhető a YouTube nagy újítása

Márciusban kiderült, hogy a tévék után a mobilos alkalmazások is megkapják a YouTube egyik legérdekesebb funkcióját, a többablakos nézetet. Először az iOS/iPadOS-es alkalmazásokba került be a funkció, azzal az ígérettel, hogy a következő hónapokban az androidos appok kerülnek sorra. Most erre is sor került, írja a 9to5Google. A Google a vártnál hamarabb készült el a fejlesztéssel, és a lap érdeklődésére a cég elmondta, már az androidos felhasználók körében is elkezdték bevezetni ezt a lehetőséget. Az újdonság révén akár négy élő közvetítést is lehet nézni egyidejűleg. Ami jó hír lehet a párhuz...
2024-05-06 16:07:51

Befejeződött a magyar írásbeli érettségi, holnap a diákok a matematikával folytatják

A következő napon, május 7-én matematikából érettségiznek a tanulók, majd szerdán történelemmel folytatják.
2024-05-06 14:12:07

Masszívan olcsóbb riválist kap a Samsung dizájner tévéje

Tikfából készült kerettel érkezik a The Frame kínai ellenfele.
2024-05-06 12:08:38

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

Mutatjuk a részleteket!
2024-05-05 12:08:02

Mindenkit megdöbbentett Oroszország fontos szövetségese, mi történhetett?

Oroszországban tucatnyi embert, köztük tádzsik és kirgiz állampolgárokat vettek vizsgálati őrizetbe.
2024-05-05 09:09:17

Kipusztítás fenyegeti a Samsung Galaxy okostelefonokat? Németországban már elég nagy a baj

Egy szabadalmi vita miatt a Samsung hamarosan arra kényszerülhet, hogy kivonja az összes 4G-képes mobiltelefonját a német piacról. Sőt meg kell semmisíteni a készülékeket. A koreai társaság ellenkérelmét máris elutasították.
2024-05-03 12:06:18

2024-05-03 12:05:59

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Ennek értelmében a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését.
2024-05-02 21:09:49

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Ennek értelmében a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését.
2024-05-02 21:06:59

Több hullámban érkezik a kiadós eső

Több hullámban érkezik csapadék a térségünkbe, azonban nem fog mindenütt esni, az északkeleti, keleti tájakon kisebb a csapadék kialakulásának esélye. A következő napokban is folytatódik a változékony idő - írja a HungaroMet Zrt.
2024-05-02 17:06:59

Hatályon kívül helyezte a bíróság a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Nem lehet hatályos a Samsung-gyár engedélye, amíg nem dönt a bíróság arról, hogy sérti-e a környezetvédelmi előírásokat. A pert indító szervezet szerint le kellene állítani a gyárat.
2024-05-02 15:12:53

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:01:05

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-23 22:01:05

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:01:11

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:06

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:51

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:19:09

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-23 22:19:10

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:13

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:25

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:44

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-23 22:20:34

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Megfertőződött korábbi vírustagadó: Fáj minden porcikám, hat nap után tudtam kicsoszogni a zuhanyozóba

Bankos Barnabás nem hitte, hogy ledöntheti a koronavírus-fertőzés. Most már mindenkit arra kér, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.
2020-11-17 10:11:00

A vállalat az Apple új chipje mögött: a Samsung?

Nem először történik meg, hogy az egyébként egymással versengő cégek a másik beszállítóivá válnak, mi több, ez elég gyakori a Samsung és az Apple esetén. A legújabb hírek szerint tovább erősödik ez a kapcsolat.
2020-11-17 15:05:39

2020-11-17 15:05:40

Soros György bevásárolta magát az adatelemző cégbe, amellyel a CIA is dolgozik

A magyar milliárdos 175 millió dollárért vett Palantir-részvényeket, amelyek értéke azóta emelkedett is, ma már 294 millió dollárt ér.
2020-11-17 15:05:40

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:17

Koronavírus-fertőzöttet találtak egy pécsi idősotthonban

Mindenkit leteszteltek az intézményben.
2020-11-20 07:06:18

Kijelző alá kerül a kamera a Samsung Galaxy Z Fold3-ban, így működik a technológia

Megbízható iparági források szerint a Samsung 2021 harmadik negyedévében mutathatja be az új összehajtható csúcsmobilját, a Galaxy Z Fold3-at, aminél már alaposan elrejtik a szelfikamerát.
2020-11-20 08:06:11

2020-11-20 08:06:13

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

A Samsung ötlete a home office-hoz: okosmonitor, ami tévé is egyben

Munkához és az azt követő szórakozáshoz egyaránt optimalizálta a Samsung új monitorját, melyen a gyártó televízióin is lévő operációs rendszer, a Tizen fut. Így alkalmazások is telepíthetők rá, többek között YouTube, HBO GO és Netflix.
2020-11-20 15:06:43

2020-11-20 15:06:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   holnap erkezik a samsung processzora amellyel mobilos fronton mindenkit lekorozhet   •   nemes celra gyujtottek dr merkely bela fovednoksegevel rendeztek nivos jotekonysagi balt kartalon   •   indian rescuers close in on workers trapped in himalayan tunnel   •   kezdodik a kormanyfo beszede   •   teenage children of jailed narges mohammadi accept her nobel peace prize   •   bejelentettek hogy elmarad a hetvegi tomeges oltas majd eltunt az errol szolo hir   •   jokora uvegkupola mogul csodalkozhatnak ra a foldre a spacex elso urturistai   •   a netflix uj sikersorozata mogott egy dobbenetes bunteny all halalos itelet szuletett   •   hazasodna a gazda klaudia annyira romantikusnak talalta a randijukon peter viselkedeset hogy elsirta magat   •   marhahusevessel probaljak lejaratni a politikusnak allo indiai szinesznot   •   oriasit dragult a buza es a kukorica   •   xi reaction to hamas attack exposes chinas limits as peacemaker   •   kotelletran ereszkedett le a templomba betoro ferfi   •   sehol nem novekszik a koronavirus koncentracioja a szennyvizben   •   peruban bortonbe kerult az egyesult allamok altal kitoloncolt egykori perui elnok 2   •   fotok ennyi maradt a bejruti kikotoben felrobbant silokbol 2   •   csak egy negynapos hetvegenk lesz iden 2   •   kiszivargott elmarad a nagy izraeli offenziva   •   walker swamp the mission to restore an australian wetland   •   balogh levente kiakadt az egyik asszisztens jelolt bokjain az alommeloban ne hizelegjunk egymasnak   •   ot magzatot talaltak a rendorok egy amerikai abortuszellenes aktivista hazanal 2   •   mikent kell epitmenyadot fizetni a beepitett epuletresz utan   •   csalo weboldalakra figyelmeztet a gvh   •   darth vader gorbicz ii janos pal gyurcsany isztambuli csoda 2   •   elkepeszto szamrol vallottak az ukranok ha ez igaz tenyleg hatalmas a baj a frontvonalakon   •   itthagynák   •   folytatodik a pereskedes a fortnite miatt   •   a sanofi is raall a pfizer vakcinara 100 millio adagot gyart le iden   •   from sarah cooper to fiona hill the stars of the trump era who emerged from obscurity   •   the us could have 300m extra vaccines why wont it share   •   jose mourinho kirugasa 30 millio fontba kerulne a tottenhamnek   •   60 milliard forintert fejlesztett a budapest airport   •   electoral bonds india bank ordered to disclose anonymous political donations   •   nezzen kepeket a reszben megfagyott lillafuredi vizesesrol   •   felvetelek nem vegzodott jol izrael akcioja a szomszedos orszagban   •   kaosz az egri fideszben a helyi szervezet romjain akar mar negy polgarmester jelolt is indulhat juniusban   •   oromhirt kozolt reszvenyeseivel a jp morgan   •   megjelent a rendelet este fel 10 ig lehetnek majd nyitva a teraszok vedettsegi igazolvanyt egyelore nem irtak elo   •   pofatlan botrany megragadtak kanye west feleseget a rapper azonnal utni kezdte a tamadot 2   •   kegyetlenul meggyilkoltak egy csaladanyat majd a gyilkosok elkepeszto dolgot tettek   •   ganxsta zolee edesanyja kassai ilona koronavirus miatt korhazba kerult igy van most 2   •   koronavirus bajororszagban nagy a baj karanten var az oltatlanokra de az egesz nemet egeszsegugy osszerogyni latszik   •   penzmoso bandat szamoltak fel es ketmilliard forintot zaroltak a rendorok   •   gyermeket var a joban rosszban szinesznoje gyonyoru fotoval arulta el a baba nemet 2   •   ki valtja sulyok tamast az elnoki szekben 2   •   emlekszik pap ritara alneven valt hiresse most elarulta mi az igazi neve   •   gms cruise to operate all electric driverless cars in dubai   •   franciaorszagban szerdatol enyhitenek a korlatozasokon   •   eloszor jelent meg a voros szonyegen julia roberts 16 eves lanya video   •   peace is not made with arms says pope in easter plea