Lefújtak egy szexfesztivált Dél-Koreában, miután a fellépő pornószínészek halálos fenyegetéseket kaptak

Helyszínt is nehezen találtak a nagy felháborodás miatt, de végül a meghívottak visszalépése miatt törölték az eseményt.
2024-04-25 13:10:34

Lefújták a magyar hegymászó expedícióját a Himalájában

Varga Csaba a világ 14. legmagasabb hegycsúcsát szerette volna meghódítani.
2024-04-24 14:11:03

Lefújták a magyar hegymászó expedícióját a Himalájában

Varga Csaba a világ 14. legmagasabb hegycsúcsát szerette volna meghódítani.
2024-04-24 14:08:11

A kezdés után két órával jelent meg először a helyszínen a rendőrség. Egy darabig úgy tűnt, a rendezvényt lefújták, később viszont mégis folytatódott.
2024-04-16 16:10:02

A kezdés után két órával jelent meg először a helyszínen a rendőrség. Egy darabig úgy tűnt, a rendezvényt lefújták, később viszont mégis folytatódott.
2024-04-16 15:10:44

Dagad a botrány: másodszor is lefújták a brüsszeli rendezvényt, ahol Orbán Viktor is felszólalna

Másodszor is lemondták azt a brüsszeli rendezvényt, amelyen Orbán Viktor és szintén az európai jobboldalhoz, illetve a szélsőjobboldalhoz tartozó politikusok szólaltak volna fel.
2024-04-16 10:06:25

2024-04-16 10:06:06

Újabb hegymászó tragédiája: 150 méterről zuhant le egy 16 éves fiatal

Megrázó tragédia történt a napokban, amikor életét vesztette egy fiatal hegymászó a horvátországi Paklenica Nemzeti Parkban, miután 150 métert zuhant.
2024-03-24 19:06:37

Újabb hegymászó tragédia: 150 méterről zuhant le egy 16 éves fiatal

Megrázó tragédia történt a napokban, amikor életét vesztette egy fiatal hegymászó a horvátországi Paklenica Nemzeti Parkban, miután 150 métert zuhant.
2024-03-24 19:06:04

2024-03-24 19:05:51

Szörnyethalt egy 16 éves szlovén hegymászó Horvátországban

A túrázó állítólag a táskájáért akart visszafordulni, de elveszítette az egyensúlyát.
2024-03-24 18:09:14

Szörnyethalt egy 16 éves szlovén hegymászó Horvátországban

A túrázó állítólag a táskájáért akart visszafordulni, de elveszítette az egyensúlyát.
2024-03-24 18:06:46

Másodpercekkel az indulás előtt lefújták a Szojuz űrhajó indítását

Orosz, belorusz és amerikai űrhajóst vitt volna a Nemzetközi Űrállomásra.
2024-03-22 15:11:17

Egyre több halálos áldozata van az indonéziai nagy vulkánkitörésnek

A hatóságok lezárták a hegy környékét.
2023-12-05 15:07:07

Legalább tizenegy halálos áldozata volt az indonéziai nagy vulkánkitörésnek

A Marapi vulkán még a hétvégén tört ki, az eltűntek keresését felfüggesztették.
2023-12-04 08:09:19

Legalább tizenegy halálos áldozata volt az indonéziai nagy vulkánkitörésnek

A Marapi vulkán még a hétvégén tört ki, az eltűntek keresését felfüggesztették.
2023-12-04 08:06:40

Felszippantják a csatornafedeleket az F1-es autók a Las Vegas-i pályán, azonnal lefújták a szabadedzést

Igencsak komoly blamával indul az amerikai F1-es hétvége.
2023-11-17 08:11:10

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Győztes gólt lőtt a magyar válogatott focista - videó

Holendernek ez volt az első gólja a Partizan Beograd csapatában.
2020-11-21 18:06:53

19 órás szex, szerepjáték: magyar sztárok intim titkai

Majka egy egész napot töltött az ágyban Kiss Ramónával, Polgár Tünde a szerepjátékot is kipróbálta férjével, Pásztor Anna 40 felett pótolt be mindent.
2020-11-21 22:05:53

Szinte létkérdés, hogy Szalai Ádám ott legyen a magyar válogatottban az Eb-n

Ehhez viszont mostani sérülése után állandó játéklehetőséget kellene kapnia a Bundesligában. Vagy valahol máshol.
2020-11-22 06:06:53

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

December 6-án eldől, rendezhet-e Magyarország sakkolimpiát

A magyar pályázat győzelme óriási szenzáció lenne.
2020-11-23 06:06:59

Fiatalokból álló, húszfős magyar drogbandát fogtak el - videók

Chatszobákban adták-vették a drogot. November 20-án rendőrök ébresztették őket.
2020-11-23 07:06:10

Tízből kilenc magyar hobbicukrász feketén ad el

Abban mindenki egyetért, hogy a magyar hobbicukrászokat jelenleg olyan előírások elé állítják, amelyek ellehetetlenítik az otthonról való üzleti célú sütést. Ám miközben a Nébih szerint ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságos étel kerüljön a vásárlók elé, a hobbicukrászok azt mondják, hogy ezzel csak a feketézés felé hajtják őket. A Magyar Cukrász ...
2020-11-23 11:06:09

Bejelentették, melyik film lesz a magyar Oscar-nevezett

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film indul.
2020-11-23 15:06:08

Az Európai Bíróság előtt a Stop Soros

A törvénycsomagról a magyar kormány és az Európai Bizottság képviselői is előadták saját álláspontjukat. A tét annak megállapítása, kimondják-e a magyar kötelezettségszegést.
2020-11-23 18:06:03

2020-11-23 18:06:08

Magyar bírók vezették az Erdélyben rendezett hokimeccset

A romániai bírók nem tudtak megállapodni a szövetséggel a feltételekben, de az Erste Ligának folytatódnia kell.
2020-11-23 20:07:39

Mire számíthat Orbán, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke?

Nem lesz elnéző a jogállamisági problémákkal szemben az új amerikai kormány, de a szövetségesi viszonyon nem fog lényegesen változtatni Joe Biden elnöksége. Orbán Viktornak arra viszont fel kell készülnie, hogy a magyar helyzetet jól ismerő politikusok kerülnek a Fehér Házba: egyre biztosabb, hogy a félig magyar Anthony Blinken lesz a külügyminiszter, Kamala Harris alelnök pedig két volt budapesti nagykövettel is j&oacut...
2020-11-23 20:07:43

2020-11-23 20:07:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a biztonsagi oroknek kellett lefogniuk a pattogatott kukoricaval leontott nba kosarast video   •   jennifer lawrence mar nagyon terhes ezeken a frissen megjelent fotokon   •   szamlazas pandemia idejen ezekre mindenkeppen szuksege lesz 2   •   on sem szereti a pokokat a borospinceben ennek ellenere se olje meg azokat   •   kezdodnek a botranyok az amerikai olimpiai csapat korul   •   kihelyezett kormanyules sopronban megvedjuk a csaladokat a nyugdijasokat a munkahelyeket es a rezsicsokkentest elvonjuk az extraprofitot   •   hong kong arrests two for shooting water at police   •   fiatal ceremoniamester balaton 5   •   ezeken az utakon utcakon lesz fizetos a parkolas hamarosan budapesten 2   •   orvosi recepttel ingyen latogathatok a muzeumok brusszelben   •   embertelen korulmenyek kozott tartotta az allatait vadat emelt ellene az ugyeszseg 2   •   pocakvakarast iger huba kutya a kutyapart borsodi egyeni jeloltje 2   •   hataresetekhatarvill   •   jakab peter a pedofiliaval gyanusitott volt jobbikosrol ha tehetnem letepnem a toket 2   •   vajas kekszet es erdei gyumolcsos italt hivtak vissza   •   osztrak miniszter hetfore varhato az europai gyogyszerugynokseg ajanlasa a harmadik oltasra 3   •   a virginia police officer was fatally shot during a traffic stop and responding law enforcement killed the alleged shooter   •   kessel rabolt vodkat egy 17 eves fiu kazincbarcikan 2   •   whistleblower demoted by trump speaks out about us pandemic response   •   wework shares slide as it raises substantial doubt over future   •   kiadta a listat a kozutkezelo 37 helyen dolgoznak a heten 2   •   nehezen koveti ki van home office ban tavmunkan szabadsagon es hanyan betegek van megoldas 2   •   korabban az ejjel nappal budapestben is szerepelt a valovilag 12 egyik versenyzoje   •   kokemeny anyak edes mostohak izi laza gyereknevelok   •   europa amazonasa paratlan termeszeti kincseket rejt a vilagon egyedulallo vedett terulet hazank deli hataran 2   •   the chipmaking factory of the world is battling covid and the climate crisis   •   kiadta a listat a kozutkezelo 37 helyen dolgoznak a heten   •   aranyeremmel nyitott hosszu katinka az eb n 2   •   szlovakia legalabb 10 orvost es 25 novert ker a tobbi unios orszagtol   •   hirado helyett inkabb oket nezem estenkent matics ferenc mufecskefeszek keszito   •   vizsgaltatjak mikent derulhetett ki hogy a polgarmester leszavazta az ellene beadott meltatlansagi inditvanyt   •   egyre nagyobb a baj europaban mar a holland korhazak is megteltek nemetorszagba szallitjak a betegeket 3   •   galgoczi majus 10 tol a felso tagozatosok es a kozepiskolasok is visszaterhetnek az iskolakba   •   dzsudzsak ujabb bombagolt lott gyozott a debrecen az nb ii ben video   •   menekitik a magyarokat uj vajdank van gyaszol a fidesz 2   •   tovabbra is nagy a titkolozas berki krisztian halalarol   •   a rangidos sportdiplomata nem biztos benne hogy megtarthato iden nyaron az olimpia   •   sztarban sztar leszek papai jocit kigyoval remisztgettek majka a rapperek miatt huzta fel magat 2   •   a bentley es a ducati egyesiti eroit egy exkluziv jarganyt dobnak egyutt a piacra fotok   •   veres szurkalas erdokertesen ezt a ferfit keresi a rendorseg foto   •   mar ropogott a teto a lovak folott amikor a fiatal rendor elkezdte kimenteni oket 3   •   osszeesett a repulon es meghalt merkel parttarsa   •   itt a vege nem lesz tobb edda lemez   •   meghalt ronald pickup a korona egyik szinesze   •   world food program adds hot meals to venezuela operations   •   tory mp neil parish investigated over claims he watched porn in commons   •   dobrev klara nem foglalkoztat hogy lesz e visszalepes   •   meglepo de ez a helyzet az emlosok kozott a himek altalaban nem nagyobbak a nostenyeknel 2   •   az otthonfelujitasnal kinek a nevere allithato ki szamla novak katalin valaszol   •   bemutattaoroszorszag  

srv.38.