Súlyos baleset történt Bicskénél, az autópálya mindkét irányából elgázoltak egy embert

A balesetben legalább hat autó érintett, lezárták az érintett útszakaszt.
2024-05-09 19:07:19

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Méretes hiány a költségvetésben áprilisban is

Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Ezzel az év első harmadában közel 2600 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami a megemelt hiánycél kétharmadát jelenti.
2024-05-09 12:07:21

Új autókat kapott az autópálya-kezelő, van egy nagy és mindenki által látható változás - fotók

67 új autót vett át az MKIF Zrt.
2024-05-08 16:09:51

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:10:15

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:07:17

Ezerforintos egynapos autópálya-matrica? Parlament elé kerül a javaslat

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában a fideszes többség is támogatta a Jobbik legfeljebb ezerforintos egynapos autópálya-matricáról szóló határozati javaslatát, így az indítvány a plenáris ülés elé kerülhet.
2024-05-07 19:06:17

2024-05-07 19:05:59

Parlament elé kerül az ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló javaslat

Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
2024-05-07 17:10:54

Parlament elé kerül az ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló javaslat

Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
2024-05-07 17:10:25

Közel 20 milliárdot ad a kormány munkásszállók építésére

A következő három éven belül 25-30 új munkásszállást akarnak, de azokban csak fele részben lehet külföldi vendégmunkásokat elhelyezni.
2024-05-07 12:11:22

Csak a fékek 40 millió forintba kerülnek egy ilyen Mercedeshez

Plusz munkadíj természetesen.
2024-05-07 11:11:31

Csak a fékek 40 millió forintba kerülnek egy ilyen Mercedeshez

Plusz munkadíj természetesen.
2024-05-07 10:12:38

Csak a fékek 40 millió forintba kerülnek egy ilyen Mercedeshez

Plusz munkadíj, ha hozzá kell nyúlni.
2024-05-07 09:12:45

Csak a fékek 40 millió forintba kerülnek egy ilyen Mercedeshez

Plusz munkadíj, ha hozzá kell nyúlni.
2024-05-07 09:12:21

Négy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán egy kigyulladt kamion miatt

Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a győri elkerülő szakaszon. Négy kilométeres torlódás alakult ki.
2024-05-06 18:07:25

2024-05-06 18:06:51

2024-05-06 18:06:29

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:01:05

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:23

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:24

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:06

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:47

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:18:48

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:51

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:09

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:19:10

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:13

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:19:39

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:20:33

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:20:34

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Idegörlő dráma után hosszabbításban kikapott a Veszprém a BL-elődöntőben

Hiába dolgozott le hétgólos hátrányt és vezetett néggyel a magyar együttes, a Kielé volt az utolsó szó.
2020-12-28 22:05:56

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Közel 90 ezer ügyfél kap hamarosan levelet a bankjától a hitelkamat fixálásáról

Időről időre kötelező a bankoknak felajánlaniuk a jelzáloghitelesek részére, hogy aki még legalább tíz évig törleszt változó kamatozással, az hosszabb futamidővel fixálhatja a kamatot. Most újra levelet küldenek a bankok.
2020-11-17 10:11:00

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Engedélyezték Spanyolországban a Janssen Pharmaceutica védőoltás vizsgálatának utolsó fázisát

A gyógyszercég tervei szerint akár már a jövő év elején piacra kerülhet a vakcina.
2020-11-19 05:10:16

Csaknem 300 milliárd forintot szórt ki a kormány éjjel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 milliárd forintot kap a Gazdaságvédelmi Alapból a Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kozel 90 milliard forintba fog kerulni az m6 os autopalya utolso 20 kilometere   •   miert ugrott meg itthon a halalozasok szama   •   nem eszik olyan forron a kamatcsokkentest   •   folyamatosan csokken magyarorszag terulete   •   vihar letort faagak es elontott garazsok miatt riasztottak a tuzoltokat   •   torlodas van tobb autopalyan is   •   magyar fotos kepe kerult az amerikai penzermere 2   •   ordog nora kulisszatitkokat arul el videojaban az azsia expresszrol 2   •   egyetlen foto alapjan leleplezhetok a hamis termekek allitja egy alkalmazas   •   sokaig rejtegetett uj baratjarol beszelt az azsia expressz gyoztese   •   orban viktor allamkozi haboru fenyeget a kozel keleten ami sulyos fenyegetes magyarorszagnak is 2   •   donath anna nekiment magyar peternek es emlekeztette is valamire 2   •   piacra dobjak az olaszok a 21 millio forintos elektromos miniautot   •   ex police officers face jail for torture of black men   •   megmergeztek harom rendorkutyat mohacson   •   navalnij ultimatumot kapott az orosz hatosagoktol 2   •   filmet keszitenek azahriah rol   •   ezek voltak 2020 ban a legnepszerubb vallalatok a fiatalok koreben galeria   •   feltalaltak a napelemet amihez mar napsutes sem kell 2   •   izrael hadmuveletbe kezdett a gazai ovezet deli resze ellen is atlepte a 32 ezret a palesztin halottak szama   •   a turizmusenal is nagyobb utes erte a kreativipart   •   az ibolya presszoba ment nosztalgiazni szentkiralyi alexandraval orban viktor 2   •   tippek a memoria mukodesenek javitasahoz 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 3   •   birosag ele all macron volt biztonsagi fonoke   •   a szomszedban bezzeg mar sikozpontban tomegesen is lehet bulikazni   •   bacsa gyorgy a szen dioxid kibocsatas teljes megszuntetese egyelore nem realis de nagyon fontos ambicio   •   megtortent a vilagtortenelem elso harci cselekmenye az urben   •   igazi nagyagyut kuldott az usa izraelhez mit kell tudni az ohio osztalyu tengeralattjarorol 3   •   650 loeros villanyautokent tamad a bmw i7   •   legkisebbtol lakasfelujitas 170   •   14 cats and kittens rescued after owner passes   •   megrazo reszletek derultek ki egy dallasi gyilkossagrol   •   horrorbaleset az m1 esen az egyik autoban oten utaztak mindannyian meghaltak   •   oriasi adatszivargas 73 millio ugyfel adatai kerultek ki a dark webre   •   alig fizet a zeneszeknek a spotify es az apple music kiakadt a metalbanda frontembere   •   megjelent a hazai ingatlanszolgaltato elso esg jelentese   •   mi a pokol tortenik jegeso es hozapor csaphat le magyarorszag tobb pontjan   •   tragedia a vizparton sokaig kerestek az eltunt horgaszt vegul a holttestet talaltak meg 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 2   •   hiaba vartak a milliardos jakob zoltant a cege bulijan nem ment el aztan varatlan dolog tortent   •   egy nemesi keknyelu kar lenne kihagyni 3   •   kozel 100 millio eurot tevedett a ksh a januari kulkereskedelmi tobbletnel   •   az europai urugynokseg kezdi az urtakaritast   •   itt a lista ezek az elovarosi jaratok nem kozlekednek vasarnap es hetfon a volanbusz sztrajk miatt   •   eladnissanvanett   •   elsirta magat a kamerak elott a megasztar csillaga nagy edmond osszeroppant kandech evelyne tragediajatol igy el most a magyar tom jones 2   •   igenytelenseg hanyinger a pesti tv libsizo riportjat osztja az szfe uj kezekben levo facebook oldala   •   megszuntettek ivanyiek gazdasagi vezetojenek elozetes letartoztatasat 2   •   ibrahimovic elmult 40 de nem akar leallni a golgyartassal foto 2