Egymilliárd dollárt zsaroltak ki orosz hackerek, szankciókat jelentettek be a britek

Zsarolóvírussal dolgozó orosz hackercsoport vezetője ellen jelentett be szankciókat kedden a brit kormány.
2024-05-07 19:06:51

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.
2024-05-07 14:13:48

2024-05-07 14:13:21

Judge warns Trump he risks jail over gag order violations

The court is now hearing from its next witness in the trial - former Trump Organization controller Jeff McConney
2024-05-06 16:08:29

A Jurassic Park sztárja kijelentette, hogy természetesen támogatni akarja a gyermekeit, de nem anyagilag.
2024-05-02 19:06:06

A Jurassic Park sztárja kijelentette, hogy természetesen támogatni akarja a gyermekeit, de nem anyagilag.
2024-05-02 19:05:49

Nincs már, aki harcolni akarna Ukrajnában, tömegesen menekülnek a kényszersorozás elől a határokon át az ukrán férfiak. Ez az embercsempészeknek kedvez, a napokban elfogtak olyan csempészt is, aki 15 férfi átsétáltatásáért 110 ezer dollárt (40 millió forint) kért. Az országot ellehetetleníti az új mozgósítási törvény, minden férfit a frontra visznek, aki él és mozog. Már a hazatérő kamionsofőröknek sincs kedvezmény, még akkor sem, ha élelmiszert, orvosságot fuvaroztak korábban.
2024-04-30 14:06:50

2024-04-30 14:06:30

2024-04-30 14:06:11

775 millió forintért vette részvényeit az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal 775 millió forint értékben.
2024-04-30 10:07:42

Lezárult a jogi harc Britney Spears és édesapja, Jamie Spears között: a két fél megegyezett, amelynek értelmében az énekesnőnek 2 millió dollárt kell fizetnie az apjának, míg Jamie nem tartozik a lányának semmivel.
2024-04-29 08:06:17

2024-04-29 08:06:06

Vajon hányadik helyre elég a rangsorban, hogy a Google hivatalosan is több mint 2 billió dollárt ér?

Az Alphabet piaci kapitalizációja 2021-ben rövid időre elérte a 2 billió dollárt, most viszont lazán átlépte a küszöböt, és úgy is maradt. Úgy tűnik, a cég túljutott a legnagyobb fenyegetésen, amely a negyedszázados története során a generatív mesterséges intelligencia berobbanásával érte.
2024-04-29 06:06:08

2024-04-29 06:05:50

Gigantikus repülőteret építenek Dubajban, ez lesz a világon a legnagyobb

Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk, Dubai uralkodója jóváhagyta az Al Maktoum nemzetközi repülőtér új utastermináljának építését, amire közel 35 milliárd dollárt költenek majd, írja a Reuters.
2024-04-28 15:07:00

Miért nem tudják a robotok felvenni a versenyt az állatokkal?

A robotikai mérnökök évtizedek óta dolgoznak azon, sok millió dollárt belefektetve abba, hogy olyan robotot hozzanak létre, amely ugyanolyan jól tud járni vagy futni, mint bármelyik állat. Ennek ellenére sokan közülük olyan teljesítményre is képesek, amelyet a ma létező robotok számára lehetetlen lenne túlszárnyalni, de még utolérni is.
2024-04-25 18:06:48

2024-04-25 18:06:20

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 11:30:10

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:01:04

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:43

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:15:34

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:15:36

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:02

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:18:03

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:18:03

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:18:03

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:04

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mi tortenik magyarorszagon egy het alatt haromszor tamadtak a mentosokre   •   dogecoin surges after coinbase says some users can trade it   •   a mansory ceg tuningja mindig egyedi meg ha csak egy funyirorol is van szo 3   •   biden in call with chinas xi raises human rights trade 2   •   boldogabb a dan no miota fellazadt a szemoldokszedes es a bajuszborotvalas ellen   •   canada says no sign india tensions are impacting military ties   •   magyarorszagon a legsanyarubb a tanarok helyzete   •   hasznalt vagy uj ingatlant erdemesebb vasarolni   •   az otp is csatlakozik az onkentes kamatplafon bevezetesehez 2   •   sovany vigasz hamarosan elerheti az orszag a harmadik hullam tetejet   •   myanmar coup us tells its citizens to shelter in place   •   kerkez milos centikre volt attol hogy megszerezze elso premier league goljat 2   •   fridge carrying runner proposes at london marathon   •   szomoru emlek 5 eve pusztitott a tuz a parizsi notre dame katedralisban fotok 2   •   ezrevel mennek ra a magyarok az orvosi keresore ami 58 mp alatt iranymutatast ad   •   shepard fairey makes his middle east debut with new show and mural in dubai 2   •   a general motors 2028 tol motorbeszallito lehet a formula 1 ben   •   a fel orszagon at menekulo embercsempeszt megallito rendor eloszor hasznalta a fegyveret huszeves palyafutasa alatt 3   •   ellenzeki partok kezdemenyeztek az operativ torzs meghallgatasat a honvedelmi es rendeszeti bizottsagban   •   egymilliardot kereshetett rebrov a fradi bl szereplesevel   •   vidnyanszky attilanak egyelore nincs mondanivaloja udvaros dorottya szerzodeserol   •   uj rekord 55 percig drifteltek egy elektromos porscheval 3   •   csodalatos helyekre visz a kektura de neha erdemes leterni rola kepek   •   haboru van es a legsulyosabb legnehezebb utkozettel kell meg szamolnunk igy jellemezte merkely bela a jarvanyhelyzetet   •   on veszitette mar el a gyermeket   •   kigyulladt egy autoszerelo muhely veresegyhazan   •   fauci szerint karacsonykor johet a mikulas mert o maga oltotta be 2   •   megvan a magyar nemzeti muzeum megbizott foigazgatoja 2   •   miert mit csinal letartoztat kerdezte a no letartoztattak   •   fogkrem miatt is nohet afta a szankban 2   •   mar tudjuk mikor lesz sziberiai fagy magyarorszagon   •   a tokyo vice stabja nem felt a jakuzaktol 2   •   kilenc evvel a visszavonulasa utan ismet kezilabdakapuba all a vilagbajnok   •   ema az engedelyezett vakcinak vedenek a koronavirus dominans torzsei ellen   •   csodalatos visszateres a malbuni siparadicsomban   •   egy anya sajat maga mentette ki ket gyereket a texasi iskolai lovoldozesbol   •   elkepeszto hogy mit lepett az egyik ultrafapados legitarsasag   •   new york times az olcso orosz olajbol finanszirozzak a magyar jobboldali kulturharcot   •   grosjean jol van az auto helyreallitasara egy lottootos is keves lenne   •   egy 40 eves no a koronavirus legfiatalabb aldozata   •   394 loero es zold rendszam magyarorszagon az uj hibrid 5 os bmw 2   •   hatalmas szaltot nyomott somhegyi krisztian foto   •   ahadtortenetimuzeumk oltozikavarbaneppvis szaepulohonvedfopara ncsnoksagegykoriepul etebe   •   torott sorosuveggel szurt nyakon egy vendeget a reszeg kocsmaros 2   •   iszonyu nyomaszto megis imadjuk a squid game vilagat 2   •   brutalis medvetamadas erdelyben ket vadasznak rontott neki a felduhodott allat 3   •   embereletek ezreivel fizetunk az eletmodunk miatt   •   bagdy emoke a gyermekekkel szemben elkovetett szexualis visszaelesek 97 szazalekat ismeros szemely koveti el   •   mibol van ez az ember chuck norris 83 evesen akciofilmmel ter vissza a mozikba fotokon a legenda   •   nagyszabasu agybeultetesi kiserletet tervez elon musk cegenek rivalisa