Lakossági fórumot tart Józsefváros az ingatlankisajátítások miatt

A parlament 2024. április 30-án elfogadta a Józsefvárosi Önkormányzat épületeinek kisajátításáról szóló törvényt. Ennek értelmében a magyar állam 10 épületet sajátít ki a Diószegi utcában és a környékén. Ezeknek az épületeknek a helyén létesül majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző központja. A döntés okán május 23-án a Józsefvárosi Önkormányzat lakossági tájékoztató fórumot tart a törvény végrehajtásával kapcsolatos terveiről - olvasható a kerület honlapján.
2024-05-09 17:07:58

Annyira viszik a Samsung összehajtható telefonjait, hogy ez komoly bevételt generál a dél-koreai vállalatnak. Legalábbis a legtöbb országban. A mérete miatt igen fontos kínai piacról rossz híreket kapott a cég, nem várt visszaeséssel kell szembesülnie a gyártónak.
2024-05-07 15:12:09

2024-05-07 15:11:50

Van egy magyar állampapír, amit folyamatosan vesz a lakosság, pedig járhatnának jobban is

Mostanra a háztartások lettek a magyar Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) legnagyobb tulajdonosai, emellett a lakossági befektetők közvetve a Bónusz Magyar Állampapíron (BMÁP) keresztül is hozzáférnek a rövid pénzpiaci hozamokhoz, melyre még kamatprémiumot is kapnak. Várhatóan a következő időszakban is fontos marad a DKJ-piac lakossági szempontból is, és egy lakossági portfólió lényeges elemei lehetnek a pénzpiaci hozamokhoz kapcsolódó termékek.
2024-04-30 11:07:20

Lakossági állampapírok bevezetésén gondolkodnak a szlovákok

A szlovák pénzügyminiszter felvetette a lakossági állampapírok bevezetésének lehetőségét, ezzel Szlovákia az újabb ország, amely reagálna az egyéni megtakarítók növekvő állampapír-keresletére Európában.
2024-04-29 17:07:35

Ismét rákapnak a magyarok a lakossági állampapírokra? Friss számok jöttek

Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-29 17:07:31

Új lakossági áramárakat szabna ki a lengyel kormány

2024-04-28 21:06:58

Új rekordon, több mint 10 760 milliárd forinton zárt a lakossági állampapírok állománya március végén, ez azonban már nem a prémium állampapírnak köszönhető. Az első negyedévben látott nagy kamatfizetések után úgy tűnik, eldőlni látszik a PMÁP sorsa. A számokból az is kiderül, hogy az év első három hónapjában az új állományi rekord ellenére mintegy 440 milliárd forintos tőkekiáramlást szenvedtek el a forintos lakossági állampapírok.
2024-04-25 07:06:39

Hiába alacsony a kamat, alig fogynak a lakossági állampapírok

A meggyengült forintnak is szerepe lehet a folyamatban.
2024-04-23 18:09:19

Hiába alacsony a kamat, alig fogynak a lakossági állampapírok

A meggyengült forintnak is szerepe lehet a folyamatban.
2024-04-23 18:06:52

Új lakossági állampapírokat vezetnek be az osztrákok

Ausztria új kötvényértékesítési programot indított a lakossági befektetők számára, különböző futamidővel és zöld kötvényekkel is, reagálva az egyéni megtakarítók növekvő keresletére Európában.
2024-04-22 22:07:03

Csúnya számok érkeztek a lakossági állampapírokról

Újabb borús számokat hozott a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: a legrosszabb bruttó heti értékesítést mutatták fel idén mindössze 40,5 milliárd forinttal. Ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb, de a FixMÁP iránti érdeklődés is jócskán visszaesett.
2024-04-22 17:07:06

Három banknál lesz elérhető az új otthonfelújítási támogatás, indulnak a lakossági MFB Pontok

A Portfolio korábbi értesülése szerint a Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank konzorciuma pályázott az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására, és az MFB hétfői közleménye alapján ez a konzorcium meg is nyerte a közbeszerzési eljárást. Egyebek mellett a június 3-án uniós forrásokból induló otthonfelújítási program is itt lesz elérhető, a később szintén uniós forrásból induló programok mellett.
2024-04-22 15:07:06

Befellegzett Magyarország első számú lakossági ingyenhitelének?

Csaknem 250 ezer fiatal házaspár vette igénybe a kamatmentes babaváró hitelt, mióta azt 2019 közepén bevezette a kormány. Az igénybevételi számok azonban trendszerű csökkenést mutatnak, és ezen várhatóan csak rontani fog, hogy idén év elejével a hitelfelvevő házaspárok női tagjára vonatkozó felső életkori korlátot 41-ről 30 évre szállította le a kormány (kivéve a már legalább 12 hetes várandóságot). Mindezek ellenére az év első két hónapjában másfélszer annyian vették igénybe a hitelt, mint egy évvel korábban. Mégis mi zajlik a piacon?
2024-04-21 13:06:33

Elszabadulhat a bika az arany piacán

A Citigroup elemzői szerint az arany ára a következő 18 hónapban elérheti az unciánkénti 3000 dollárt, az előttünk álló ralit többek között a várható amerikai kamatcsökkentések táplálhatják, miközben a keresletet a központi bankok és kínai fogyasztók felőli aranyétvágy, valamint az aranyfedezetű alapokba történő beáramlás is erősíti - írta meg a Bloomberg.
2024-04-16 09:07:06

Pocsék hetük volt a lakossági állampapíroknak

A múlt heti volt a legrosszabb heti értékesítés, amit a lakossági állampapíroktól 2024-ben láttunk: mindössze 46,9 milliárd forint bruttó kereslettel zártak, és ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-15 17:07:08

Új lakossági napelemes pályázatot lengetett be Lantos Csaba!

2024-04-15 10:34:35

Plusz 1500 milliárd forint kell az államnak - így hat ez a lakossági állampapírokra

A devizaadósság-arány megközelíti a 30%-ot az idén, az emelkedő államadósság kockázatát az ÁKK képes kezelni, az idén már nem lesz nagy devizakötvény kibocsátás - mondta el Kurali Zoltán vezérigazgató az idei megújult finanszírozási tervről szóló háttérbeszélgetésen. Az eseményen kiderült, hogy megszűnik a lakossági 1MÁP papír, májusban érkeznek a MÁP Plusz új kondíciói, teljesen új termékre nem kell számítani. Az ÁKK nem tart a jövő évi nagy kamatkifizetések utáni lakossági reakcióktól, racionális viselkedésre számít.
2024-04-03 17:07:45

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:14:28

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:14:43

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:15:39

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:16:23

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:17:00

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:25

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:19:27

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-23 22:19:43

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:19:45

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Újabb ingyenes vagyonátadás: az egykori esztergomi királyi székhelyet az egyház viheti az államtól

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez kerülhet az esztergomi vár. A javaslatot kiegészítésként nyújtották be ahhoz a törvényjavaslathoz, amellyel a szabadkígyósi kastélyt a mezőhegyesi Ménesbirtokhoz csatolnák.
2020-11-20 10:05:45

Újabb rekordot ért el a halálozások száma Oroszországban

Közel 25 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt az országban.
2020-11-21 11:06:57

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ceu rektor demeter szavaiban mutatkozik meg a rezsim valodi termeszete 2   •   hangosan duborognek a harci dobok nagyszabasu nuklearis fegyverkezesi program zajlik a vilag legnepesebb orszagaban   •   igy keruld el a varosi vezetes veszelyeit   •   karacsony gergely is koszontotte beremenyi gezat   •   a jobaratok reunion forgatasarol posztolt egy fotot matthew perry   •   uj csucsra huzta az otp a magyar tozsdet   •   egy megkondulo harang csapott agyon egy ferfit a templom tornyaban mindossze 30 eves volt 2   •   behavazott erdoben egy szal bugyiban lathato az orosz playboy modellje   •   elobbre hoztak az orszagos oltas kezdetet ausztriaban   •   elmenyauto allit emleket a legendas ferrari 250 gto nak 2   •   adatvedelmi incidens tortent magyar petereknel   •   ujabb hegymaszo tragedia 150 meterrol zuhant le egy 16 eves fiatal   •   mezogazdasagi kultursivatag lehet a karpat medencebol   •   95000ft   •   ilyen volt az ingatlanpiac 2020 utolso honapjaban   •   szabolcs szatmar bereg 1   •   parragh laszlo minden kamarai utazasnal fizetek az elso osztalyert   •   kompromisszumot talalhattak az unios ukran gabonavitaban   •   mar 19 ezer arva lehet a gazai ovezetben   •   a holdra keszul a puli   •   bethlehem welcomes christmas tourists after pandemic lull   •   tul sok bekat esznek a franciak veszelybe kerult a populacio 2   •   biden weighs rahm emanuel for transportation secretary   •   a szivre es a tudore is karosan hat a repterek legszennyezese   •   us to brief senators on foreign online influence focused on israel ukraine   •   lovoldozes tortent a moldovai repteren terrortamadaskent vizsgaljak a hatosagok 3   •   erdekes adatokat kozolt a ksh ennyi kulfoldi dolgozo erkezett magyarorszagra   •   vadaszpuskaval celzott ra fenyegette zaklatta az elettarsat egy ferfi   •   lovoldozes volt ujvideken   •   barmikor kirobbanhat a kozel kelet eddigi legdurvabb haboruja mi lesz ha iran tenyleg megtamadja izraelt   •   megallithatatlanul terjed a jarvany latin amerikaban   •   biontech harmadik vedooltasra is szukseg lehet   •   my mum was an alcoholic and it was a massive secret   •   vasarnap alaposan kipucoljak budapestet   •   kihalas szelen a kek fadongok   •   janet jackson two part documentary set to air on ae and lifetime   •   szatyorba dugott kezzel akart kirabolni egy ajkai dohanyboltot egy ferfi ujevkor   •   dollarbilliokat jelent es a zsebunkben is elfer 3   •   itt a kormanydontes az uzemanyagarak szabalyozasarol   •   elindultak elesben is a robotpizzafutarok amerikaban video   •   a gyermekei nelkul latogat angliaba meghan markle a rakbeteg iii karoly nem lathatja a ket unokajat   •   egy het alatt 10 szazalekkal csokkent az uj fertozesek szama nemetorszagban   •   lehetosegek 14   •   harom olyan uj torveny var elfogadasra amely tovabbi elonyhoz juttathatja a fideszt a valasztasokon 3   •   orban viktor azt sem tudom mi az a zarolt kepernyo   •   mi a franc tortenik a micimacko horrorban a gyilkos medve a leheto legdurvabb korhatar besorolast kapta talan meg on sem nezheti meg a moziban 2   •   a fidesz szerint a szocialistak miatt lehet a szabalyokat kikerulve epitkezni a balatonnal 3   •   ezert sotet az internet vilagos oldala   •   az opus megveszi a tigazt a met tol 2   •   48 evet kellett varni ujra lesz szabadstrand a fovarosban