Kilőtt az Erste profitja az első negyedévben

2024-05-08 11:09:08

Bemutatta frissített stratégiáját az AutoWallis

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024-05-06 10:07:22

Nemzetközi üzletfejlesztési alelnököt nevez ki az AutoWallis

Az AutoWallis Csoport nemzetközi üzletfejlesztésért felelős alelnökévé nevezte ki Andrew Prestet, aki eddig a Nagykereskedelmi Üzletág vezetője volt. Korábbi pozícióját a vállalaton belülről érkező Bihari Pál foglalja el - derül ki a cég közleményéből. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója is előad a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon
2024-04-30 15:06:53

Új igazgatósági tagok az AutoWallisnál

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AutoWallis Csoport, ahol a részvényesek új igazgatósági tagok választása mellett arról is döntöttek, hogy a további növekedés támogatása érdekében a tavalyi 9,8 milliárd forintos teljes átfogó eredményt a terjeszkedés finanszírozására fordítják. Az AutoWallis frissített célszámait május 6-án mutatja be. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója is előad a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon.
2024-04-26 17:06:37

Csehországban terjeszkedik az AutoWallis

Újabb régiós ország kiskereskedelmi piacára léphet be az AutoWallis, miután a cseh versenyhivatal jóváhagyta a Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlását. Az AutoWallis vezérigazgatója, Ormosy Gábor előadást tart május 16-án a Portfolio Investment Day 2024 konferencián. A rendezvény regisztráció után ingyenes. Az eseményre regisztráció és jelentkezés itt.
2024-04-22 19:07:49

A fociválogatott csodájától kilőtt a forint, pillanatok alatt kenterbe verte az eurót

44 évet kellett rá várni. Megérte?
2024-04-19 17:07:07

Izrael megtámadta Iránt - Szakadnak a tőzsdék, kilőtt az olaj!

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthatunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken is nagyobb esésre van kilátás.
2024-04-19 08:06:45

Kilőtt a Fallout-játékok népszerűsége az új sorozatnak köszönhetően

Utolérte a hype a Bethesda alkotásait is.
2024-04-18 22:08:29

Történelmi helyszínről került elő az egyik kilőtt iráni csúcsfegyver

Felvételeket tettek közzé az izraeli hatóságok, ahogy előkerül az egyik szombat éjjeli kilőtt ballisztikus rakéta.
2024-04-16 22:07:14

Sikerült az élénkítés, kilőtt a kínai gazdaság

A vártnál jobban alakult Kína első negyedéves GDP-növekedése, éves alapon 5,3%-kal bővült a világ második legnagyobb gazdasága. A növekedés fő húzóerejét épp az elvileg hűtésre szoruló beruházási aktivitás adta. Eközben a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés gyengébben teljesített, ami azt jelenti, hogy a belső fogyasztás és az export egyelőre nem vette át a növekedési motor szerepét.
2024-04-16 08:07:04

Nagyon beindultak az autóeladások az AutoWallis kiskereskedelmi üzletágában

Erősen teljesített az AutoWallis Kiskereskedelmi üzletága az első negyedévben, a piaci átlag felett növekedtek az újautó-eladások, a Nagykereskedelmi üzletág viszont az egy évvel ezelőtti kiemelkedő adat, és a tengeri szállítások nehézségei miatt kisebb volument teljesített. Az AutoWallis az idén összességében a tavalyi évet érdemben meghaladó értékesítési adatokkal számol a jelenlegi makrogazdasági környezetben.
2024-04-15 10:34:38

Húszik által kilőtt ballisztikus rakétát semmisített meg az amerikai hadsereg

Az Egyesült Államok hadserege sikeresen megsemmisített egy, a húszik által uralt jemeni területről kilőtt hajó elleni ballisztikus rakétát, jelentette az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) csütörtökön. A CENTCOM közleményében úgy fogalmazott, hogy sem amerikai, sem koalíciós, sem kereskedőhajók esetében sem érkezett jelentés személyi sérülésről vagy károkról. Washington decemberben nemzetközi koalíciót hozott létre a tengeri forgalom védelmére, de egyelőre nem sikerült megállítani a támadásokat, amelyeket a húszik Izrael gázai övezeti háborújára hivatkozva követnek el. (MTI) The...
2024-04-12 09:08:08

Húszik által kilőtt ballisztikus rakétát semmisített meg az amerikai hadsereg

Az Egyesült Államok hadserege sikeresen megsemmisített egy, a húszik által uralt jemeni területről kilőtt hajó elleni ballisztikus rakétát, jelentette az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) csütörtökön. A CENTCOM közleményében úgy fogalmazott, hogy sem amerikai, sem koalíciós, sem kereskedőhajók esetében sem érkezett jelentés személyi sérülésről vagy károkról. Washington decemberben nemzetközi koalíciót hozott létre a tengeri forgalom védelmére, de egyelőre nem sikerült megállítani a támadásokat, amelyeket a húszik Izrael gázai övezeti háborújára hivatkozva követnek el. (MTI) The...
2024-04-12 09:08:06

Ugrik a gáz ára - Mi áll a háttérben?

Valósággal kilőtt a mai kereskedésben a földgáz európai ára - mi állhat a háttérben?
2024-04-11 16:07:27

Erősen indul a hét a magyar tőzsdén, kilőtt a Duna House

Bár az európai tőzsdéken jellemzően iránykeresés látható, a magyar piac határozott emelkedéssel indította a napot. A midcapek közül a Duna House árfolyama jelentős emelkedésben van a nyitás után, de az Opus is feljebb került Mészáros Lőric szavai után.
2024-04-08 10:07:31

Szinte a teljes igazgatóságot lecseréli az AutoWallis

Három igazgatósági tag is lemondott az AutoWallis éléről, így a csoportot megújuló igazgatóság stratégiai vezetésével irányíthatja tovább a menedzsment az éves rendes közgyűlést követően - derült ki az április 26-ra kitűzött közgyűlés előterjesztéseiből.
2024-04-05 09:07:01

Kilőtt a Masterplast árfolyama, az otthonfelújítási programra várnak a befektetők

Meglódult a Masterplast árfolyama a mai kereskedésben, miután az új otthonfelújítási programmal kapcsolatos hírek láttak napvilágot.
2024-04-04 15:07:12

Kilőtt az olaj ára!

A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 89 dollár fölé emelkedett, ezzel tavaly október vége óta nem látott szintre került a jegyzés a növekvő geopolitikai aggodalmak és a korábban vártnál nagyobb kereslettel kapcsolatos várakozások közepette.
2024-04-02 13:06:27

Kevesebb mint egy bitcoinért is lehet már venni Teslát

Írtuk, száguldásba kezdett a bitcoin árfolyama, és új rekordot ért el, miután másfél milliárd dollárt fordított bitcoin vásárlására a Tesla. Kapcsolódó Elszállt a bitcoin árfolyama, miután a Tesla bevásárolt belőle Új rekord, nem is akármilyen. Egészen 48 ezer dollárig ment fel az árfolyam. A Tesla azonban nem csak befektetett a kriptodevizába, hanem hamarosan hivatalos fizetőeszközként is elfogadja azt, vagyis akár a cég autóit is meg lehet majd vásárolni bitcoinnal ? írta a Portfolio. Annak is utánanéztek, milyen autót lehetne venni a cégnél, bitcoinért. Egy bitcoin mos...
2021-02-09 10:05:41

Lily Allen most milliárdos lenne, ha elvállalja a fellépést, amiért bitcoinnal fizettek volna

Lily Allen Twitter-bejegyzésben mondta el, mennyire sajnálja, hogy nem mondott igent egy felkérésre, ahol a fellépéséért cserébe bitcoinnal fizettek volna. Mindezt azért árulta el, mivel azóta, hogy a Tesla másfél milliárd dollárt fordított a bitcoin vásárlására, rekordra emelte a kriptodeviza árfolyamát. Allennek több százezer bitcoint ajánlottak fel, ami a jelenlegi árfolyam szerint konkrétan milliárdokat érne. 5 évvel ezelőtt valaki megkért, hogy több százezer bitcoinért cserébe lépjek fel online. ?Na persze? mondtam akkor ? írja, majd hashtag formájában az idióta szót teszi a bejegyzése v...
2021-02-09 15:05:40

Kilőtt az üzemanyagok ára

A 95-ös benzin átlagára 394 forintra, a gázolajé 410 forintra nőtt.
2021-02-10 09:05:56

Zöld jelzésnél megállt a Porsche és megvárta, amíg mindenki pirosat kap - videó

Amikor sárga lett, persze ő gyorsan kilőtt.
2021-02-27 08:06:21

Zöld jelzésnél megállt a Porsche és megvárta, amíg mindenki pirosat kap - videó

Amikor sárga lett, persze ő gyorsan kilőtt.
2021-02-27 08:06:21

Zöld jelzésnél megállt a Porsche és megvárta, amíg mindenki pirosat kap - videó

Amikor sárga lett, persze ő gyorsan kilőtt.
2021-02-27 15:10:11

Kilőtt az olajár, meglephetik a világot az olajnagyhatalmak

Erre nem sokan számítottak.
2021-03-04 20:05:49

Olaszországban fogják gyártani a Szputnyik V vakcinákat

Az Olasz Orosz Kereskedelmi Kamara szerint Olaszországban gyárthatják a Szputnyik V vakcinákat akkor, ha az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezi az oltóanyagot ? írja az AP. A szerződést az Adienne Srl svájci gyártó leányvállalatával kötötték meg, 10 millió adaggal júliusban indulhat meg a gyártás. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már vizsgálja az oltóanyagot, 45 országban pedig már engedélyezték azt vészhelyzeti használatra. A gyártó 20 másik, az olaszhoz hasonló együttműködésről tárgyal jelenleg Európában. Mint tudjuk, Magyarország nem várta meg az európai engedélyezést, és Szlovákia i...
2021-03-10 10:06:18

Kilőtt a használt könyvek forgalma a Vaterán

A járvány miatt bevezetett korlátozások nyomán sokkal több könyv fogy a Vaterán, mint a normál időszakban: az online piactér felhasználói egyértelműen inkább olvasnivalót keresnek, és a használt köteteket részesítik előnyben, hiszen ezeket tudják a legjobb áron megrendelni. Csaknem minden második könyvet csomagpontra vagy házhoz szállítással rendelnek a vaterázók. A Global English Editing infografikája szerint a koronavírus-járvány kitörése óta a világ népessége átlagosan 35 százalékkal több időt tölt olvasással a pandémia előtti időszakhoz képest, és továbbra is a papírkönyveket favorizálják...
2021-03-10 10:06:19

Jelentősen nő az AutoWallis részvényeinek súlya a BUX indexben

Folytatódik a tőkepiaci stratégia megvalósítása.
2021-03-16 09:06:56

Közép- és Kelet-Európa egyik legmodernebb autókereskedése kerül az AutoWallis tulajdonába

A lépés egyik fontos célja a részvényesi érték növelése.
2021-03-17 09:07:58

Nem tartja meg éves közgyűlését az AutoWallis

Az igazgatóság fog dönteni a napirendi pontokat illetően.
2021-03-17 13:06:20

A világ legrövidebb háborúja 38 percig tartott

A vesztes országnak még a rájuk kilőtt lövedékek árát is ki kellett fizetni.
2021-03-19 22:06:27

Bosszúból le akarta lőni az ismerőse kutyáját, amputálás lett helyette

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki le akarta lőni egy ismerőse kutyáját, de az eb helyett annak a gazdáját találta el. Az elkövető a csemői ingatlanja padlásán még évekkel ezelőtt talált egy régi, kétcsövű sörétes vadászpuskát és hozzá öt töltényt. A puska elkorhadt tusát maga hozta rendbe. Tavaly nyáron beszerzett mellé egy olyan teljesítményű légpuskát is, amelyről tudta, hogy már lőfegyvernek minősül. A férfi az egyik tavaly augusztusi napon megjelent a a két tölténnyel megtöltött sörétes vadászpuskával egyik csemői ismerősénél. Azért érkezett oda, hogy ismerőse ku...
2021-03-23 10:06:04

Észak-Korea kilőtt két rakétát, miután Szöulba látogatott két amerikai miniszter

Ez volt az első rakétakísérlet, mióta Biden az elnök.
2021-03-24 06:10:04

Észak-Korea kilőtt két rakétát, miután Szöulba látogatott két amerikai miniszter

Ez volt az első rakétakísérlet, mióta Biden az elnök.
2021-03-24 06:10:05

20 milliárd dolláros beruházást jelentett be az Intel, kilőtt az árfolyam

Két új gyárat húznak fel.
2021-03-24 10:06:32

Észak-Koreának nem tetszett az amerikai-dél-koreai hadgyakorlat, kilőtt utána két rakétát

Az első rakétát helyi idő szerint nem sokkal reggel 7 óra után, a másodikat pedig szűk fél órával később indították a Japán-tenger felé.
2021-03-25 07:06:01

Háromszorosára ugorhat idén az AutoWallis bevétele

Pedig 2020-ban is rekord szinten volt az árbevétel.
2021-03-31 09:06:34

Húsvét Új-Zélandon: 12 ezer nyulat öltek meg egy hétvége alatt

Huszonöt tizenkét fős csapat versenyzett a hétvégén két déli új-zélandi régióban, mégpedig nyúlvadászatot tartottak, írja az RNZ. A verseny nagypénteken reggel nyolckor kezdődött és tegnapig tartott, a hagyományt utoljára 2017-ben tartották meg. 2018-ban egy vírus miatt nem lehetett megtartani, egy évre rá tűzveszély miatt, tavaly pedig a koronavírus szólt közbe. A hétvége során 11.968 nyulat lőttek le, továbbá 555 egyéb állatot: hermelint, oposszumot, pulykát ? összesen 12.523 állatról van szó. Négy évvel ezelőtt a kilőtt nyulak száma alig haladta meg a nyolcezret. A győztes, Overkill névre ...
2021-04-05 10:05:52

Ibrahimovic 10 éve lelőtt egy oroszlánt Afrikában, most támadják érte

A magát oroszlánnak nevező svéd csatár az állat bőrét és koponyáját is hazavitte.
2021-04-05 22:07:30

Nem fizet osztalékot az AutoWallis

Az igazgatóság döntött a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben.
2021-04-07 16:05:47

További forrásbevonást és 230 milliárd feletti árbevételt tervez az AutoWallis 2021-ben

A tőzsdei folytatásról is kérdeztük a cégcsoport és a BÉT vezérigazgatóit.
2021-04-09 10:06:02

Müller Cecíliáék 45 napja nem adják ki a települési halálozási adatokat, újabb másfél hónapot kértek

A K-Monitor Facebook-oldalán számolt be róla, hogy Müller Cecília hivatala 45 napja nem küldte el nekik a nála lévő adatbázist a települési szintű COVID-halálozásokról. Mivel a digitális adatbázis továbbítása a valóságban nem jelent többletfeladatot, sajnos újra azt látjuk, hogy a tisztifőorvos tudatosan akadályozza az információáramlást ? teszik hozzá. Mint írják: szemben azzal, hogy mára a járványügyi számok távoli, elidegenedett adatközlések csupán, a polgárokhoz közeli, helyi veszteségek felelősebb viselkedésre ösztönöznének. Ezért szeretnék megkapni a ?járvány kezdete óta titkolt adatbáz...
2021-04-14 10:05:52

A vírus ellenére is brutálisan kilőtt a Louis Vuitton, a Dior és a Dom Pérignon árbevétele

A francia cég szerdán közölte, hogy árbevétele 32 százalékkal, 13 milliárd 959 millió euróra nőtt a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 10,6 milliárd euróról. A nemzetközi devizák árfolyamváltozásától és a vállalati akvizíciók hatásától megtisztított, úgynevezett organikus eladás 30 százalékkal nőtt 2020 első negyedévével összevetve. Az LVMH márkák tucatjait, a Louis Vuitton táskák mellett például a TAG Heuer karóra-, a Dior parfüm- és a Dom Pérignon pezsgőmárkát egyesíti. A cég valamennyi fő tevékenyégi területén növelni tudta bevételét: a ruhák és bőrtermékek esetéb...
2021-04-14 10:05:55

Putyin megkapta a vakcina második dózisát

Megkapta a Covid-19 elleni védőoltás második komponensét Vlagyimir Putyin orosz elnök, ezt ő maga jelentette be egy, a Rosszija 24 hírtelevízió által szerdán élőben közvetített videotanácskozáson, írja az MTI. Remélem, hogy minden rendben lesz. Nem is az, hogy remélem, biztos vagyok benne ? hangoztatta, és arra bátorította az eszmecsere többi részvevőit, hogy kövessék a példáját. Putyin kifejezte reményét, hogy a vakcinálás következtében az új koronavírusos fertőzés vissza fog szorulni. A Szputnyik V vakcina honlapján szerdán közölt adatok szerint Oroszországban eddig összesen 14 862 934 védő...
2021-04-14 16:06:14

Kilőtt a boltok forgalma Amerikában a mentőcsomag hatására

Elköltötték a csekkeket az amerikaiak.
2021-04-15 15:06:36

Résztulajdonosi programot indít az AutoWallis a csoport vezetőinek és munkavállalóinak

A program célja, hogy az érintettek körét ösztönözze a csoport stratégiai céljainak elérésében.
2021-04-27 09:06:17

Ismét rekordott döntött az amerikai kereskedelmi hiány

Kilőtt az import, az export nem tudja tartani a lépést.
2021-04-28 16:05:48

Ahogy lazítottak a korlátozásokon, kilőtt az óvszerek forgalma Amerikában

Közel negyedével több kondomot adtak el március 22. és április 18. között, mint 2020 hasonló időszakában.
2021-04-30 19:06:29

Csúzliból kilőtt üveggolyókkal tört-zúzott két fiatal Békéscsabán

A két férfi kárt tett egy utasváróban és egy rendezvényhajóban is.
2021-05-03 11:06:41

Csúzliból kilőtt üveggolyókkal tört-zúzott két fiatal Békéscsabán

A két férfi kárt tett egy utasváróban és egy rendezvényhajóban is.
2021-05-03 11:06:48

3750-szeres a túljelentkezés a Grand Canyon-i bölényvadászatra

Több mint 45 ezren jelentkeztek az amerikai Nemzeti Park Szolgálat (NPS) felhívására, amelyben 12 gyakorlott vadász önkéntest kértek a Grand Canyonban elszaporodott bölények kilövésére ? írja az MTI. A felhívásról nemrég a 24.hu-n is beszámoltunk. A parkfenntartó azzal magyarázta a felhívást, hogy a bölénycsordák olyan népesek lettek, hogy az már környezeti károkat okoz a természetvédelmi területen ? számolt be róla a BBC hírportálja. A bölények kilövését hivatalosan nem vadászatként hirdették meg, mivel az amerikai nemzeti parkokban tilos a vadászat. A felhívást egyes szakértők azért bíráltá...
2021-05-07 15:06:08

Kilőtt a BioNTech nyeresége a koronavírus-vakcona hatására

Jó üzlet nekik a vakcina.
2021-05-10 20:06:35

Arthur medve lelövését már az EU is vizsgálja

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálatot indított hivatali visszaélés gyanúja miatt ? írja a Maszol.ro. A medvevadászat engedélyezésével kapcsolatos iratok törvényességét vizsgálják, egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak, miután vélhetően Románia (és egész Európa) legnagyobb medvéjét (Arthurt) kilőtte Emanuel von und zu Liechtenstein Ausztriában élő herceg. Korábban a kézdivásárhelyi ügyészség orvvadászat és jogtalan fegyverhasználat gyanúja indított vizsgálatot. Az Agent Green természetvédő szervezet szerint márciusban, egy törvénytelenül szervezett trófeavadászaton végzett az ...
2021-05-11 13:06:08

Már a román korrupcióellenes ügyészség is vizsgálja a Székelyföldön kilőtt hatalmas medve ügyét

A hatóság arra keres bizonyítékot, hogy megalapozott-e a hivatali visszaélés gyanúja.
2021-05-11 17:06:52

Kilőtt a Hell, uniós bírósági ítélet segítheti a piacszerzést

Van benne még bőven energia.
2021-05-13 17:06:05

Levegőben robbantja fel a támadó rakétákat ? így működik az izraeli Vaskupola

A szélsőséges palesztinok által az utóbbi napokban kilőtt rakéták nagy részét megfogta izraeli légvédelem, de volt, amelyik átjutott. Az AFP videójából kiderül, miként működik a Vaskupola, cikkünkből pedig az is, hogy miért nem mindenható az egyébként hatékony légvédelmi rendszer.
2021-05-13 17:06:57

Levegőben robbantja fel a támadó rakétákat ? így működik az izraeli Vaskupola

A szélsőséges palesztinok által az utóbbi napokban kilőtt rakéták nagy részét megfogta izraeli légvédelem, de volt, amelyik átjutott. Az AFP videójából kiderül, miként működik a Vaskupola, cikkünkből pedig az is, hogy miért nem mindenható az egyébként hatékony légvédelmi rendszer.
2021-05-13 17:06:59

Levegőben robbantja fel a támadó rakétákat ? így működik az izraeli Vaskupola

A szélsőséges palesztinok által az utóbbi napokban kilőtt rakéták nagy részét megfogta izraeli légvédelem, de volt, amelyik átjutott. Az AFP videójából kiderül, miként működik a Vaskupola, cikkünkből pedig az is, hogy miért nem mindenható az egyébként hatékony légvédelmi rendszer.
2021-05-14 02:06:25

Az Apple beszállítójával fog elektromos autókat gyártani a Tesla egyik riválisa

Kilőtt az árfolyam.
2021-05-14 11:05:57

Újabb palesztin gyerekek haltak meg egy izraeli légitámadásban

Egy nő és három, 6 és 14 év közötti gyerek vesztette életét, miután egy lakóházban csapódott be egy izraeli lövedék. Szemtanúk szerint a légicsapást nem előzte meg semmiféle figyelmeztetés. Az izraeli hadsereg közölte, hogy a Hamász palesztin szervezet hírszerzési központját, valamint alagutakat támadtak. A palesztin kormányzat szerint egy mecsetet is találat ért. Közben a dél-izraeli Beér-Sevában és Asdódban péntek éjjel a Gázai övezetből kilőtt rakéták csapódtak be épületekbe. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Kórházi források szerint hétfő óta összesen legalább 132 palesztin halálos áldo...
2021-05-15 13:06:08

Idei csúcsára ugrott a forint az MNB jelzésére

Kilőtt a forint Virág Barnabás szavaira
2021-05-17 09:05:52

Kilenc havi csúcs után tovább erősödik a forint, fontos szinteket vitt át

Kilőtt a forint Virág Barnabás szavaira.
2021-05-17 12:05:53

Nagy gázzal indult a BMW-s a lámpától, másodpercekkel később már hívhatta is a trélert - videó

Ennél rosszabbul nem is alakulhattak volna a dolgok.
2021-05-19 10:06:28

Kiderült, hol költött el százmilliárdokat az online a magyar

Tavaly a koronavírus-járvány miatt kilőtt az online kiskereskedelem, 12 hónap alatt 3 évet ugrottak előre a fejlődésben.
2021-05-20 11:07:01

Iniciál-bevásárlás: változást jelentett be az AutoWallis

A BÉT honlapján adott tájékoztatást a cég.
2021-05-21 19:05:53

Nagyot nőtt az AutoWallis, idén 253 milliárd forint is lehet a bevétel

Az akvizíciók mellett organikusan is növekedett a társaság.
2021-05-27 09:05:48


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kilott az autowallis   •   tudta magyarorszagon is volt mar szesztilalom durvabb mint amerikaban na de meddig lehetett elvenni a neptol a piat ime a valasz 3   •   sok iskolaban nincs eleg iskolaor 2   •   matolcsy magyarorszag harom haborut vivott 2020 ban   •   ivkovics kihirdette az eb selejtezokre keszulo magyar ferfi kosarvalogatott keretet   •   csodvedelmet kert maga ellen a vice   •   hogyan mukodik a gyurcsany modszer ujpesten   •   bebetonozott nyugdijminimum foszladozo szocialis halo   •   everest china to set up separation line at summit   •   expensive flop to incredible ndombeles remarkable revival at spurs   •   elkepeszto osszegu valtsagdijat fizettek ki a szomaliai kalozoknak   •   a gmail eppen most vezetett be uj biztonsagi szabalyokat fontos valtozasok erkeztek 2   •   koronavirus 117 halott 3929 uj fertozott 2   •   tobb mint egy tucat migranst akart ausztriaba vinni ket embercsempesz   •   repuloteret neveznenek el donald trumprol washingtonban   •   az fszb szerint navalnij senkit sem buktatott le csak provokal 2   •   biden must build u s diplomacy back better   •   a szabadsag egyik formaja negativ mintaink ujrairasa   •   oriasi dragakovet banyasztak ki botswanaban 2   •   russias black sea fleet is functionally inactive after being pummeled hard by ukraine uk says   •   ekkora hozamokat lehetett elerni a legjobb nyugdij megtakaritasokkal 2   •   magyar orvosok akik remenytelennek nyilvanitott gyerekeken segitenek   •   semjen zsolt zero toleranciat hirdetett a kormany az antiszemitizmussal szemben 3   •   marilyn manson exneje is reagalt a bantalmazasi vadakra   •   munch picasso es banksy kepet is arveresre bocsatjak londonban 2   •   orulet a hazai munkahelyeken fontos bejelentesre keszulnek a csucsvezetok   •   horrorbaleset az m1 esen az egyik autoban oten utaztak mindannyian meghaltak 3   •   macron mar az amerikai kormannyal targyal az ukrajnai bevonulasrol vagyis a vilaghaborurol   •   osszeall az amazon es a blackberry   •   bodies of aid workers killed in gaza transferred to egypt   •   ozil utan ujabb vilagbajnok tavozik az arsenaltol   •   horogkeresztet festettek a zsido kulturalis kozpontra ljubljanaban   •   nem bir a kemeny marsi talajjal a nasa robotvakondja leallitjak a muszert   •   nomad korulmenyek igy oldottak meg a hetkoznapi dolgaikat a survivor jatekosai video   •   a gyerekeink is tudjak hogy karos a tul sok kepernyo elott toltott ido   •   nem csak a halalozas jar csucson felelmetesen sok uj koronavirus fertozottet regisztraltak tobb mint 11 ezer az uj beteg hazankban   •   dragulnak jovore az autopalya matricak   •   1688   •   fontos bejelentest tett a kormany az arstopokrol   •   guardiola nem azert voltunk jobbak a realnal mert a madrid gyenge volt   •   ismet gyozott a szolnok szoros meccsen nyert az alba a kosar nb i ben   •   szexert cserebe irt fel opioidokat egy egeszsegugyi dolgozo amerikaban   •   lukats andor szubjektalo intezetet alapitott   •   szenbanyaszokkal vegeztek ismeretlen fegyveresek pakisztanban   •   megszilardulas   •   aszfaltozsmartaszfal   •   egypt unveils ancient funerary temple south of cairo   •   a jarvany harmadik hullama terdre kenyszeriti a szlovak egeszsegugyet 3   •   65 embert zsufoltak ket i keruleti lakasba letartoztattak az embercsempeszeket   •   megmutottek az olimpiara keszulo vilagbajnok ottusazot