A 80 az új 40: a tavalyi év legidősebb wigo sofőrje már jócskán elhagyta a nyolcadik X-et

A 2019-es indulás óta az AutoWallis Csoporthoz tartozó wigo carsharing autóival 23 millió kilométert tettek meg a felhasználók, akik egyre többen is vannak és egyre fiatalabbak: meghaladják a 115 ezret, a 20 és 24 év közöttiek aránya pedig megduplázódott tavaly. A kategóriákat tekintve a Peugeot 3008, valamint a Mercedes A-osztály számított a legnagyobb kedvencnek a hosszabb utakra, amelyek között a 2023-as rekorder egy 966 kilométeres túra volt. A legidősebb felhasználó, aki egy wigo volánja mögé ült 2023-ban, 82 éves volt.
2024-05-09 12:07:17

Mankós fosófantom tartja rettegésben Szegedet

Ismét lecsapott a rém.
2024-05-07 09:10:16

Bemutatta frissített stratégiáját az AutoWallis

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024-05-06 10:07:22

Nőket fogva tartó piros autós férfi tartja rettegésben az újbudaiakat

Nyílt levélben kérnek segítséget a lakók. A nyomravezetőnek 100 ezer forint díjat is felajánlottak.
2024-05-05 09:09:06

Nemzetközi üzletfejlesztési alelnököt nevez ki az AutoWallis

Az AutoWallis Csoport nemzetközi üzletfejlesztésért felelős alelnökévé nevezte ki Andrew Prestet, aki eddig a Nagykereskedelmi Üzletág vezetője volt. Korábbi pozícióját a vállalaton belülről érkező Bihari Pál foglalja el - derül ki a cég közleményéből. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója is előad a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon
2024-04-30 15:06:53

Közgyűlést tartott a 4iG, döntöttek a részvényesek

Ma tartotta rendes közgyűlését a 4iG, ahol a részvényesek többek között az adózott eredmény felhasználásáról is döntöttek.
2024-04-29 18:07:08

Új igazgatósági tagok az AutoWallisnál

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AutoWallis Csoport, ahol a részvényesek új igazgatósági tagok választása mellett arról is döntöttek, hogy a további növekedés támogatása érdekében a tavalyi 9,8 milliárd forintos teljes átfogó eredményt a terjeszkedés finanszírozására fordítják. Az AutoWallis frissített célszámait május 6-án mutatja be. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója is előad a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon.
2024-04-26 17:06:37

Lezajlott a Masterplast közgyűlése

Megtartotta éves rendes közgyűlését a Masterplast, amelyen a részvényesek megszavazták az előterjesztéseket.
2024-04-25 17:07:15

Hernádi Zsolt elárulta, hogy milyen környezetben tudnak helytállni

Megtartották Magyarország legnagyobb vállalatának éves közgyűlését.
2024-04-25 13:10:07

Hernádi Zsolt elárulta, hogy milyen környezetben tudnak helytállni

Megtartották Magyarország legnagyobb vállalatának éves közgyűlését.
2024-04-25 13:07:14

Tombol a jelentési szezon, mi jön ma a tőzsdéken?

Mérsékelt elmozdulásokkal kezdődhet a kereskedés az irányadó európai tőzsdéken a mai amerikai GDP-adatok és munkanélküliségi statisztikák előtt. A makoradatok mellett a vállalati gyorsjelentések lesznek a fókuszban, a héten az amerikai technológiai óriásokon van a hangsúly, amelyek közül a Meta csalódást okozott tegnap esti gyorsjelentésével. Itthon nagyban zajlanak az éves rendes közgyűlések, ma a Richter és a Mol tartja közgyűlését. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.
2024-04-25 09:06:46

Megszavazták a részvényesek: osztalékot fizet az Opus Global

Megtartotta ma éves rendes közgyűlését az Opus Global, amelyen a részvényesek elfogadták az előterjesztésekben szereplő határozati javaslatokat, köztük az osztalékfizetést és a saját részvény vásárlásokat.
2024-04-24 15:07:29

Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank

Szerdán megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadták a társaság 2023. évre vonatkozó pénzügyi eredményeit, amelyekről itt számoltunk be. A társaság közgyűlése megszavazta, hogy az MBH Bank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettese, Bakonyi András bekerüljön az MBH Jelzálogbank felügyelőbizottságának tagjai közé, valamint döntött a teljes adózott eredmény eredménytartalékba helyezéséről.
2024-04-24 14:07:41

Csehországban terjeszkedik az AutoWallis

Újabb régiós ország kiskereskedelmi piacára léphet be az AutoWallis, miután a cseh versenyhivatal jóváhagyta a Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlását. Az AutoWallis vezérigazgatója, Ormosy Gábor előadást tart május 16-án a Portfolio Investment Day 2024 konferencián. A rendezvény regisztráció után ingyenes. Az eseményre regisztráció és jelentkezés itt.
2024-04-22 19:07:49

Döntött az osztalékról, saját részvény vásárlásról a Telekom közgyűlése

A Magyar Telekom ma megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek megszavazták az osztalékot, és felhatalmazták az igazgatóságot saját részvények vásárlására.
2024-04-16 16:07:04

Sokkal többet érhet a Magyar Telekom részvénye

Ma tartja éves rendes közgyűlését a Magyar Telekom, ezt megelőzően jó hírt kaptak a befektetők, szúrta ki a Világgazdaság: a vállalatot követő cseh Patria Finance jelentősen megemelte a részvényre vonatkozó célárát, és továbbra is vételre ajánlja a papírt.  
2024-04-16 12:07:12

Nagyon beindultak az autóeladások az AutoWallis kiskereskedelmi üzletágában

Erősen teljesített az AutoWallis Kiskereskedelmi üzletága az első negyedévben, a piaci átlag felett növekedtek az újautó-eladások, a Nagykereskedelmi üzletág viszont az egy évvel ezelőtti kiemelkedő adat, és a tengeri szállítások nehézségei miatt kisebb volument teljesített. Az AutoWallis az idén összességében a tavalyi évet érdemben meghaladó értékesítési adatokkal számol a jelenlegi makrogazdasági környezetben.
2024-04-15 10:34:38

Szentkirályi Alexandra a Bálnában tartja kampányindítóját

A rendezvényen hirdeti meg 7 pontból álló programját.
2024-04-13 16:09:28

Szentkirályi Alexandra a Bálnában tartja kampányindítóját

A rendezvényen hirdeti meg 7 pontból álló programját.
2024-04-13 16:09:15

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:01:05

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:01:11

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:01:13

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:25

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:26

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:27

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:28

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:41

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:42

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:44

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:45

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:45

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:15:34

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:15:36

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:15:37

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:15:38

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:15:39

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:16:19

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:16:21

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:16:22

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:16:23

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:16:23

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:16:55

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:16:57

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:16:58

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:16:59

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:17:00

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:18:03

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:04

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:06

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:18:07

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:18:07

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:18:48

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:18:49

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:51

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:18:52

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:18:52

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:19:10

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:11

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:13

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:19:14

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:19:14

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:19:22

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:19:24

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:25

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:19:26

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:19:27


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem tartja meg eves kozgyuleset az autowallis   •   tapetavagoval tamadtak egy ferfira tatabanyan   •   budakeszisr   •   orban viktor berugta a kampanyt a millenarison rank vara feladat hogy budapest utan brusszelben is megmentsuk a szabadsagot 2   •   a belga kormanyfo nagyon kemenyen beszolt orban viktornak brusszelben de egybol megbanta 2   •   bohar daniel nem tudta feldolgozni hogy a momentum is gratulalt a magyar valogatottnak   •   james bondbol szuperhos lesz   •   haborognak a helyiek mert rendorors lesz hitler szulohazabol olyan mintha a kivansagat teljesitenek   •   reggae pioneer bunny wailer has died at age 73 2   •   human chain in northern syria to keep border crossing open   •   fiatal magyar irokat tamogat a mastercard erre az osztondijra palyazhatnak   •   kina amerika gazdasagi eroszakot alkalmaz velunk szemben   •   fontos chrome frissites jon az androidos mobilokra   •   ujra egyutt az oscar dijas csapat   •   mysterious silver monolith disappears from utah desert   •   fantasztikus jatek dramai csata hosszabbitasban kapott ki a magyar valogatott a franciaktol   •   mezeskalacs zserbo baklava fenyotu megkostoltuk a legelvetemultebb soroket 2   •   itthon is erzekeltek az etna robbanasat   •   ot stilushiba amit soha ne kovessunk el 3   •   helyreallitottak a vasuti palyat az ujfehertonal tortent baleset utan 2   •   ejjel oraatallitas ezekre erdemes figyelni   •   nyiltan beszelt a nato megtamadasarol putyin legszorosabb szovetsegese azt is elmondta mi lenne az elso celpont   •   kiderult hogy milyen modszerekkel vagta meg 260 millioval az otp t a lebukott bankar   •   Naplementekor   •   environmental groups call for deep sea mining moratorium ahead of un meeting   •   szabadteri vagohidon tombolo barbaroknak nevezik oket pedig csak egy evszazados hagyomanyt kovetnek   •   delhusa gjon vidam vagyok visszanyertem a regi enemet   •   bukhatjak a republikanusok a szenatust   •   a makrofag feherversejtek atalakulasat vizsgaljak szegeden   •   nem kapott bizalmat morawiecki kormanya a lengyel parlamentben donald tuske lehet a miniszterelnoki szek 2   •   first day of legal marijuana in germany goes smoothly police say   •   pittnek   •   87 animals found in luggage at bangkok airport   •   megszolalt gulyas gergely a horvatorszagi helikopter baleset magyar aldozatairol   •   2 3 hetre lezarna nemetorszagot az egeszsegugyi miniszter 3   •   lemondtak az amerikai ensz nagykovet tajvani latogatasat   •   megfejtette joe biden egyetlen dolog all a hamasz brutalis tamadasanak hattereben   •   visszahivja a snack day markaju glutenmentes tallerjat a lidl mert gluten van benne 2   •   tavozik a magyar noi labdarugo valogatott szovetsegi kapitanya 2   •   megeroszakoltak egy varandos not kistarcsan   •   kicsuszhat a talaj a tesla alol europaban   •   tovabb vizsgalodnak a halalos japan etrend kiegeszitot eloallito cegnel   •   der heni fantasztikus formaban van hetekkel a szules utan kep   •   leszedtek a turult a varban   •   elfelejtett jelszo miatt bukhatja 240 millio dollaros bitcoinvagyonat egy programozo   •   sorra jonnek a riasztasok a dunantult is letarolta a vihar 2   •   hokameras helikopterrel mentettek meg ket turistat magyar katonak   •   harry and meghan say love wins in first podcast from spotify deal   •   miert lesz mindenki szemuveges az urben   •   egyptian prosecutors deny imprisoned activist faced harm