Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán fakadt ki, miután kiderült, mit is tartalmaz a Fidesz legújabb javaslata. A volt magyar miniszterelnök nem fogta vissza magát, kemény sorokat fogalmazott meg.
2024-05-07 12:06:31

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán fakadt ki, miután kiderült, mit is tartalmaz a Fidesz legújabb javaslata. A volt magyar miniszterelnök nem fogta vissza magát, kemény sorokat fogalmazott meg.
2024-05-07 12:06:06

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:10:09

Sportcsarnok tetejére másztak fel német gyerekek, beszakadt alattuk

A négy tizenháromévest súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
2024-05-05 13:09:58

Nem zavarta őket, hogy a zsúfolt parkban gyerekek játszanak körülöttük.
2024-05-03 13:10:48

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:44

Egy nő holttestére bukkantak gyerekek Aszódon, elfogták a gyanúsítottakat 

A 30-as éveiben járó nőt bántalmazták, az elkövető a gyanú szerint egy nő és egy férfi volt, már elfogták őket.
2024-05-03 10:10:15

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:37

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódon.
2024-05-03 10:06:31

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:06:12

Gyerekek találtak rá egy nő holttestére Aszódon

Néhány nappal ezelőtt gyerekek találtak rá egy piliscsévi nő holttestére Aszódón.
2024-05-03 10:05:55

Betiltották a túl egyszerű jelszavakat

Más fontos kötelezettségük is lesz a neten lógó kütyük gyártóinak.
2024-05-01 08:07:24

zCast: Hogyan beszéljek a gyerekemmel a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról?

Mennyire érzékelik a magyar gyerekek a klímaváltozást maguk körül? Hogyan segít a játszva tanulás kis korban, hogyan segít a közösségi cselekvés tinédzserként? Mi a szerepe a szülőnek, és fordítva mit tanulhat a gyerekétől? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunkban.
2024-04-30 06:08:58

Már az 55 felettiek is több időt töltenek facebookozással, mint tévénézéssel

És a szextingben is érintettek.
2024-04-29 12:10:55

Csalódottan távozott sok fiatal Manuel hétvégi celldömölki koncertjéről. Leginkább azok a gyerekek, akik a koncert után szerettek volna egy közös képet készíteni a kedvencükkel, ám a rapper nem ment ki hozzájuk, bevonult az öltözőjébe, majd elhagyta a helyszínt.
2024-04-25 19:06:47

2024-04-25 19:06:07

Innovációval a gyerekek életéért

Elindította a Mentő Márton gyermekekkel kapcsolatos vészhelyzetekre felkészítő mobilalkalmazást az MFB és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány. A hasonló témájú videósorozatot, könyvet és képzést követően immár új platformon kaphatnak segítséget a szülők a vészhelyzetek megoldásához. Az MFB és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány együttműködése több éve támogatja gyermekek életének megmentését.
2024-04-22 11:11:33

Mert követik a társadalmi szabályokat. És azt akarják, hogy embertársaik is ezt tegyék. A gyerekek már hároméves korukban is befeketítenek másokat, ha azok véleményük szerint helytelenül cselekedtek. Részben persze a saját bőrük mentéséről is szó van. Ha például az árulkodó maga is gyanúba keveredhet, hogy elrontott egy játékszert.
2024-04-18 11:06:27

2024-04-18 11:06:11

2024-04-18 11:05:57

Plexifal választotta el a Mikulást a gyerekektől Connecticutban

Ez történik, ha egyszerre kell védekezni a koronavírussal szemben, és teljesíteni a gyerekek kívánságait.
2020-11-16 14:06:27

Az idei lehet az első karácsony, amire a legtöbben neten vásárolnak be

A vásárlók negyede költene sokkal kevesebbet az idei karácsonyi szezonban, mint eddig.
2020-11-17 07:08:44

Kiderült, hogyan kárpótolja a Vígszínház azokat, akik hiába fizettek A padlásért

Sokan lemaradtak az online előadásról, mert nem kapták meg a lejátszáshoz szükséges visszaigazoló linket.
2020-11-17 09:08:02

A kormány 21 milliárdot ad egy fürdőre, amit a Mészáros-gyerekek érdekeltsége épít

Jelentős állami támogatásból épül vízi élménypark Győrben. Az egyik kivitelező cég nem sokkal az után került Mészáros Lőrinc érdekeltségéből Mészáros Lőrinc gyerekeinek érdekeltségébe, hogy megnyerte a közbeszerzést.
2020-11-19 13:06:27

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:50

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:51

Magyar gyerekek is rajzoltak J. K. Rowling első mesekönyvébe

Az Ickabog az író első meséje, amit a Harry Potter óta írt.
2020-11-22 16:06:12

Kiderült, mikor fertőz legjobban, aki koronavírusos

Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid–19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

Kiszállt, nem folytatja a TV2 versenyét.
2020-11-23 09:05:58

Ijesztő mennyiségű ellopott adat kering a neten, bárkié köztük lehet

Egy leállított hekkerboltból rengeteg adat kiszivárgott. Mutatjuk, hogyan ellenőrizheti le, hogy ön is érintett-e.
2020-11-23 11:06:02

Vírus ellen hatásosnak mondott hamisítványt árult a neten

Konyhasót, sósavat és citromsavat tartalmaz az oldat, a hatása hasonló a háztartási hipóhoz.
2020-11-23 11:06:05

Kiderült, mennyivel nőtt a magyarországi internetforgalom az év első felében

Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
2020-11-23 16:06:04

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Kiderült, mennyire súlyos Zlatan Ibrahimovic sérülése

A 39 éves támadó remek formában van, Cristiano Ronaldo előtt vezeti a Serie A góllövőlistáját.
2020-11-23 18:06:02

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

Bárkiből lehet bántalmazó. Belőlünk is

Felmérések szerint a vírus okozta problémák és bezártság akár harminc százalékkal megnövelheti a bántalmazott gyerekek számát.
2020-11-24 17:06:00

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 11:06:23

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 11:06:25

Müller Cecília: Ahogy nő a gyerekek életkora, úgy nő köztük a fertőzöttek száma is

Jó hír azonban, hogy egy hét alatt hét százalékkal kevesebb fertőzöttet regisztráltak.
2020-11-25 12:05:57

Babakocsikkal és játékokkal szélhámoskodott a neten

Harmincöt rendbeli csalás gyanúja miatt kell felelnie a 28 éves nőnek.
2020-11-25 15:06:07

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 16:06:13

Figyelmeztet a Nébih: Ne vegyen be senki állatgyógyszert a koronavírus ellen

Elkezdett terjedni a neten, hogy az ivermektint tartalmazó gyógyszer jó a koronavírus ellen, a Nébih erre válaszul adott ki egy figyelmeztetést. Azt írták, a szer akár mérgezést is okozhat.
2020-11-25 17:06:30

2020-11-25 17:06:32

Több testmozgást szorgalmaz a WHO

Felnőtteknek heti legalább 2,5 óra, gyerekek és tinédzserek számára pedig napi legalább 1 óra mozgást javasolnak.
2020-11-26 09:05:58

?Miért nehezebb a roma gyerekek élete?? ? most hat perc alatt megérthetjük

„Ez itt Jani. Jani egy roma fiú, aki szegény környéken lakik. Ez itt Tomi, aki meg jó környéken lakik” – kezdődik az amerikai mintára készült, a romákkal szembeni megkülönböztetést bemutató rajzfilm.
2020-11-27 10:06:06

Kiderült, hogy miért állították ki az Inter focistáját a Real Madrid elleni BL-meccsen

Arturo Vidal egy perc alatt két sárgát kapott reklamálásért, így nem folytathatta a játékot.
2020-11-27 14:06:01

Új iskolatípus: általános iskola után rögtön az egyetem előszobájába mehetnek a gyerekek

Jövő szeptemberben indulhatnak az első okleveles technikusképzések, ami után felvételi nélkül mehetnek egyetemre a diákok.
2020-11-27 14:06:07

Kedves gyerekek, a hétvégi mese címe...

Szerencsére a legapróbbaknak sem kell szórakozás nélkül maradniuk. Online programajánló hétvégére.
2020-11-27 19:06:07

Kiderült, mi Baby Yoda valódi neve

2020-11-28 11:06:05

Kiderült, hol és mikor temetik el Benkő Lászlót

Fia elmondása szerint 15 ezren szeretnének elbúcsúzni tőle.
2020-11-28 12:05:59

Sorra lopják el az osztrák Fucking falu tábláit, miután kiderült, átnevezik a trágár nevű települést

Szerszámokkal érkeznek a faluba a tolvajok.
2020-11-28 13:05:52

Kiderült, mit csinált a karanténban a Dancing with the Stars versenyzője

Szombat este visszatérhetett a TV2 show-jába.
2020-11-29 16:06:09

Az örökös lázadó

Felvonó a vérpadra, Szeretők, Zazie a metróban, Szívzörej, Lucien Lacombe, Atlantic City, Viszontlátásra, gyerekek! 25 éve halt meg Louis Malle.
2020-11-29 20:05:58

Kiderült, mitől lesz igazán ropogós a sült burgonya

Aranyérmes lett a magyar pezsgő, emberi sejtekből készítettek steaket és piacra dobták az avokádós sört. Gasztro-összefoglaló.
2020-11-30 08:06:38

Kiderült, mi okozta Sean Connery halálát

Ez áll a Bahama-szigeteken kiadott halottkémi jelentésben.
2020-11-30 10:05:59

Kiderült, miért vált magyar rekorder miniszterelnökké Orbán Viktor

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője nyilatkozott az Origónak.
2020-11-30 12:06:04

Kiderült, mit tervez a Tesco Magyarországon

A lengyelországi kivonulás a magyar érdekeltségre is hatással lehet, de nem feltétlenül kedvezőtlenül.
2020-11-30 18:06:47

Aggasztó mértékű a gyerekek elleni erőszak Kolumbiában

Naponta több mint 37 gyerek válik szexuális bántalmazás áldozatává.
2020-12-01 05:06:09

Kiderült, mely városokban a legjobb és a legrosszabb külföldiként élni

Minden évben megkérdezik a külföldön élőket.
2020-12-01 12:06:00

Kiderült, hogy lesz-e kihívója Thomas Bachnak a NOB elnöki posztjára

A 66 éves német sportvezető 2013 óta vezeti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.
2020-12-01 12:06:00

Kiderült, milyen lesz az új Bubi-bringa

A nyertes konzorcium 1,8 milliárd forintért vállalta a Mol Bubi üzemeltetését.
2020-12-01 17:06:17

Kiderült a legdrágább Suzuki alapjának, a Toyota RAV4 PHEV-nek a hazai ára

A Toyota zöld rendszámos újdonságának alapára nem sokkal 18 millió forint felett alakul.
2020-12-02 07:06:08

Kiderült a legdrágább Suzuki alapjának, a Toyota RAV4 PHEV-nek a hazai ára

A Toyota zöld rendszámos újdonságának alapára nem sokkal 18 millió forint felett alakul.
2020-12-02 07:06:10

Kiderült, hogy melyik minisztériumi tisztségviselő ellen nyomoznak korrupciós ügyben

Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkára ellen folyik eljárás hivatali vesztegetés miatt.
2020-12-02 20:05:59

Kiderült a fővárosi állatkert cuki vombatbébijének a neve

2020-12-02 20:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   haszn   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   jazz   •   apróhirdetés   •   f   •   R   •   fhgperapro   •   mag   •   tes   •   b   •   H   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   youtube   •   eb   •   vacsoracsata   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ezek voltak monica vitti legjobb filmjei kepgaleria   •   5 euro a hamis tesztigazolas ara szlovakiaban   •   a fuben guggolva csipkes fehernemuben mutatta meg testet a magyar instagram sztar   •   hideg es tobbszori havazas is lesz november es december talalkozasanal   •   jobb idokre tartogatja erejet a kdnp ezert marad az europai neppart frakciojaban   •   southampton knock holders arsenal out of fa cup   •   napi bolcsesseg mero laszlo szerint mit ad es mit nem ad az iskola   •   pollenallergia gyerekeknel asztmat is okozhat ha nem kezelik idoben   •   nagyon komoly gondot okozhatnak az olcso locsolokolnik   •   huszonhet jatekos koronavirustesztje lett pozitiv az nhl rajtja elott 2   •   villamos utkozott a villanyi uton egesz ujbuda bedugult 2   •   fewer cousins marrying in uk citys pakistani community   •   egy nap alatt 130 ezer amerikai kerult korhazba a covid jarvany miatt 2   •   megerkezett a frontra az elso leopard 2a4v   •   akciofigurak konyvek mozis jelmezek elkepeszto dolgokert fizetnek egyesek vagyonokat   •   honapok ota nem ad magarol eletjelet egy 13 eves kislany a rendorseg jelenleg is nagy erokkel keresi foto 4   •   itt tud szavazni a kh mozdulj az ev tesitanara jatek heves varmegyei jeloltjeire nagyiskolak   •   betett a havazas a kozlekedesnek foleg a vonatforgalom akadozik   •   tatar csilla a masodik szuleserol olyan fajdalmaim voltak hogy elvesztettem a kontrollt   •   legutobb a teljes allvanyzat most egy kordon dolt le a pecsi szallodanal   •   varkonyi andrea eskuvos posztja alatt a celebek is megjelentek kommentelgetni   •   egy eve ilyenkor schobert norbi kihuzta a gyufat a kismamaknal celebek sora reagalt   •   meghalt peter higgs nobel dijas fizikus   •   von der leyen kiallt a magyarorszaggal es lengyelorszaggal szembeni unios eljarasok mellett   •   csak az eladott lakasok szama nohet iden az arak nem   •   szebb nagyobb okosabb es dragabb ez itt a huawei eddigi legjobb oraja 2   •   aranyosi peter szerint a velunk szuletett magyarsagunk tesz a depressziora hajlamossa minket   •   nude sunbathers running from deer fined for violating sydney lockdown 2   •   becoming tina turner in londons west end   •   eu penzek befagyasztasa mar csak december 19 ben bizhat a kormany 2   •   thousands scramble to evacuate capital of canadas northwest territories as more than 200 unprecedented wildfires blanket region   •   hajszalon mulott hogy nem zuhant az autopalyahidrol az alatta futo sztradara egy kamion london mellett   •   after two surgeries and four rounds of chemotherapy sebastien haller makes his borussia dortmund debut   •   ujabb no johet merkel utan ha folytatodik a zoldek menetelese nemetorszagban   •   sokkal erosebb lehetett a tortenelem legerosebb geomagneses vihara mint azt eddig szamoltak 2   •   orban balazs magyarorszag konnektivitas strategiajat igazolja vissza a kinai elnok latogatasa   •   bakhmut wagner raises russian flag but ukraine fights on   •   fulladasveszely miatt gyerekjatekot hiv vissza az ikea   •   banksy gyanus falfestmeny jelent meg londonban   •   udvozlolapnak is tokeletes lenne ez a kep miley cyrusrol ahogy kutyaival olelkezik   •   ki nem talalna kivel lep egy szinpadra azahriah   •   borussia dortmund striker sebastien haller sidelined after discovering testicular tumor   •   adocsalo bunszervezet szamolt fel a nav 17 ingatlant ferrarikat es felmilliard forintot foglaltak le   •   a kinvallatas ellenere sem adta ki tarsait szenes hanna ejtoernyos ugrassal emlekezik a magyar hosre az izraeli hadsereg elit alakulata   •   csak kulfoldon szuletett korcsolyazokbol all a magyar vb csapat   •   itt tud szavazni a kh mozdulj az ev tesitanara jatek bekes varmegyei jeloltjeire nagyiskola   •   tagad es nem fogadta el az ot evet a halapenz elfogadasaval vadolt debreceni orvos   •   gulyas valasza arra hogy ki kezeli az orosz es kinai vakcinaszerzodeseket az aki kototte   •   sutemenyes doboz borond garazs dobbenetes hogyan rejtegettek a hatalmas mennyisegu drogot es a penzt a szerb magyar bunbanda tagjai fotok videok 2   •   a sved nato csatlakozas ugye csutortokon a torok parlament kulugyi bizottsaga elott lesz 2