79 filmben és sorozatban szerepelt, háromszor házasodott.
2024-05-09 19:08:43

Rács mögött maradhat a férfi, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához érő fiatalt

Továbbra is ács mögött haladhat az az ukrán állampolgárságú férfi, aki kis híján megölte egy honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért. Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. Az ügyész tájékoztatása szerint egy ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé vasárnap este, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a baráti társaságával arra sét...
2024-05-08 15:08:23

Man charged with murder after farm death

A 51-year-old man was pronounced dead at a farm in Chartham, near Canterbury, on Sunday.
2024-05-08 12:09:14

A németek kiakadtak az oroszokra: "teljesen elfogadhatatlan", amit műveltek

Oroszország számára következményei lesznek annak a kibertámadásnak, amelyet állítólag egy, a katonai hírszerzéséhez kötődő csoport irányított - mondta pénteken Annalena Baerbock német külügyminiszter.
2024-05-03 10:06:50

Újabb drámai részleteket árult el kapcsolatukról Marics Peti új barátnője

Az énekesnő tisztázni akarja a helyzetet.
2024-05-02 21:08:39

Hatalmas melleit és feszes fenekét mutogatja Marics Peti új, őrülten szexi barátnője - képek

Nehéz róla levenni a tekintetet.
2024-05-02 18:09:22

Physical checks to begin on EU-UK food and farm imports

The controls kicked in from midnight and are part of the UK's Brexit trade agreement.
2024-04-30 04:06:32

Már az amerikai törvényhozók is kiakadtak a több százezer ingatlant felvásárló nagy cégekre, törvényi korlátozások jöhetnek

Az ingatlanárak drasztikus emelkedését eredményező felvásárlási lázzal szemben demokrata és republikánus képviselők is jogi korlátozásokat sürgetnek.
2024-04-29 14:11:09

Egy megszállott férfi halálra késelte volt barátnője új párját

A gyilkos férfi több mint 20 évig a rácsok mögött maradhat.
2024-04-29 09:09:23

Kegyetlen körülmények között készülnek a kedvenc állatos fotóink

A kölyköket keresik a legjobban.
2024-04-26 19:09:35

Kegyetlen körülmények között készülnek a kedvenc állatos fotóink

A kölyköket keresik a legjobban.
2024-04-26 19:06:47

Orbán Ráhel barátnője félmilliós fizetésemelést kapott az állami divatügynökségnél

Jakab Zsófia kormánybiztosi fizetésével együtt havi 3,5 millió forintot kap az államtól.
2024-04-26 08:11:15

Orbán Ráhel barátnője félmilliós fizetésemelést kapott az állami divatügynökségnél

Jakab Zsófia kormánybiztosi fizetésével együtt havi 3,5 millió forintot kap az államtól.
2024-04-26 08:09:58

Félmilliós fizetésemelést kapott Orbán Ráhel barátnője

2024-04-26 07:07:14

Kiakadtak a vihar miatt Dubajban ragadt magyarok a Wizz Airre

Hiába kértek legalább a gyerekeknek inni, nem kaptak, a személyzet pedig birkaként bánt velük az utasok elmondása szerint.
2024-04-25 22:10:01

Saját otthonában ölte meg ismerősét vagyontárgyaiért egy férfi és 19 éves barátnője

Nem volt pénzük közös albérletre, ezért raboltak és gyilkoltak.
2024-04-24 10:10:21

Saját otthonában ölte meg ismerősét vagyontárgyaiért egy férfi és 19 éves barátnője

Nem volt pénzük közös albérletre, ezért raboltak és gyilkoltak.
2024-04-24 10:10:10

Bár K. Szabolcs tagad, fiatal barátnője bevallotta, hogyan végeztek a rokonukkal

Brutálisan kivégezte a hozzátartozóját tavaly januárban egy 36 éves férfi a 19 éves barátnője közreműködésével Eszteregnyén, mert pénzhez akartak jutni, hogy albérletbe költözhessenek. A Zala Vármegyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé őket. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a nő beismerte a férfi pedig tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban. A pár akár életfogytiglant is kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja őket. A bűncselekménnyel vádolt pár r...
2024-04-24 10:07:57

Kiakadtak a pesti Wolt-futárok, amikor elolvasták, mi történik náluk

De kik azok a papucsosok?
2024-04-23 21:10:58

Kiakadtak a pesti Wolt-futárok, amikor elolvasták, mi történik náluk

De kik azok a papucsosok?
2024-04-23 21:07:38

Az alkotmánymódosításról és a választási törvényről is tárgyal a parlament szerdán

Az ülés november 23-án, hétfőn ér véget, amikor újra azonnali kérdések hangozhatnak el.
2020-11-18 07:06:12

New York leghíresebb karácsonyfáját készültek felállítani, amikor jött a meglepetés

Egy bagoly bukkant fel a fenyőfa ágai között. Majdnem 300 kilométert utazott.
2020-11-19 09:08:17

Olasz kormányfő: Karácsonykor nincs puszilkodás!

Visszfogott ünneplésre kérte honfitársait az olasz kormányfő csütörtökön, amikor egy nap alatt több mint 36 ezer új koronavírusos-beteget találtak, és 653-an haltak meg a betegségben.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Magyarázkodik a Vatikán Ferenc pápa illetlen helyre tévedt lájkja miatt

Villámgyorsan bejárta a bulvársajtót a hír, amikor Ferenc pápa nevében megjelent egy lájk egy meglehetősen alulöltözött bikinimodell fotója alatt. A Szentszék állítja: nem a pápa lájkolt.
2020-11-20 09:09:17

Továbbra is Szekeres Pál az IWAS kerekesszékes vívóbizottságának elnöke

Első elnöki megbízását 2016-ban kapta, amikor az olaszországi Pisában egyetlen szavazat híján egyöntetűen voksoltak rá.
2020-11-21 20:06:18

George Clooney-nak a gyűlöletről Orbán Viktor jutott az eszébe

A kétszeres Oscar-díjas színész a z új filmjéről beszélt, amikor váratlanul bedobta a magyar kormányfő nevét.
2020-11-22 06:06:55

Tudja, mikor volt a tinópénznek legalább akkora értéke, mint a magyar dénárnak?

Volt időszak, amikor a leányrablásért kiszabott büntetést is lábasjószágban kellett megfiztetni.
2020-11-22 07:09:54

Szenteste a strandon, avagy amikor nyolc sógorom volt

Örök tanulság: a teli gyomor sem feltétlenül jó a boldogságra.
2020-11-22 08:06:31

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

A járványhelyzet olyan, amikor a színész is ételfutárnak áll

Önálló műsort készít nézőinek a Rózsavölgyi Szalon a járvány idején.
2020-11-22 11:07:49

Jürgen Klopp ismét az 5 csere mellett szólalt fel

„Lesz, amikor 48 órán belül két mérkőzést is kell majd játszanunk...”
2020-11-22 11:07:50

Amikor komoly vagyonhoz jutott Antal Imre, majd gyorsan el is herdálta

1959-ben történt az eset Olaszországban. Egy nemzetközi verseny és egy kalandos hazaút története.
2020-11-22 14:06:04

Macskát aszfaltoztak az útba Tázláron

Az állat feltehetően már nem élt, amikor beaszfaltozták.
2020-11-22 15:06:05

Bajnoki formában a Sociedad, a Cádiz negatív rekordot döntött

Amikor legutóbb a Real Sociedad így kezdte a szezont, megnyerte a La Ligát.
2020-11-22 19:06:06

Nem adnak örökbe kutyákat Debrecenben, mert félnek, hogy csak a kijárási tilalom miatt viszik el őket

Olyanra is volt példa, amikor valaki bevallottan csak ideiglenes gazdává akart válni azért, hogy elhagyhassa otthonát 20:00 után is.
2020-11-22 20:06:02

2020-11-22 20:06:05

Merkel: Még semmit nem tettek, hogy a szegény országok is kapjanak a koronavírus elleni oltásból

Aggasztónak nevezte a német kancellár, mennyire nem történt eddig semmi, hogy amikor majd elkészül a koronavírus elleni oltás, akkor a szegény országok is hozzájussanak a vakcinához.
2020-11-23 06:06:59

2020-11-23 06:07:03

Visszatér az idősek vásárlási sávja?

A javaslat szerint az idősek idősávja egy-két órás lenne, csak hétköznapokon, és olyan időpontban, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma.
2020-11-23 11:06:06

Curtis új barátnője reagált a bántásokra

Már a nyilvánosság előtt is vállalják kapcsolatukat.
2020-11-23 13:06:42

Son, father farm to feed neighbors during lockdown in India

2020-11-23 16:06:04

Sok eladót egyáltalán nem érdekel a maszkviselés szabálya - fotók

Az egyik nagy pesti plázában volt, aki még akkor sem vette fel a maszkot, amikor a vásárló bement az üzletbe és közel lépett az eladóhoz.
2020-11-23 17:05:54

?Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni? ? felmondott a Neokohn főszerkesztője

Az újságíró úgy érzi, szuverenitását és szakmai tudását vették semmibe a lap tulajdonosai, amikor megvétózták egy személyi döntését.
2020-11-23 19:06:00

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A kétszeres Oscar-díjas színész szetint az orbáni propaganda hazudik, pont.
2020-11-24 05:06:32

Különös fémoszlopot találtak a semmi közepén Amerikában, nem tudni, ki rakta oda

Amerikai parkőrök éppen juhokat számláltak Utah államban, amikor helikopterükről egy különös tárgyra, egy fémoszlopra lettek figyelmesek.
2020-11-24 08:06:07

2020-11-24 08:06:08

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Hétfő hajnalban egy 51 éves férfi megölt egy idős házaspárt és kis híján az idős pár 12 éves unokáját is, amikor rájuk gyújtott egy ingatlant. A tragédia kódolva volt, a gyújtogató nem sokkal a tűzeset előtt késsel fenyegette meg a sértetteket.
2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

Amikor Carlos Sainz a célegyenesben bukta el a vb-címet

Tommi Mäkinen kiesésével csak célba kellett volna érnie a negyedik helyen, hogy megnyerje a vb-t.
2020-11-24 11:06:24

Curtis volt felesége reagált a rapper és új barátnője közös fotójára

Sokan kérdezték tőle, hogy mit gondol az új kapcsolatról.
2020-11-24 13:05:59

Mi végre a mentes kávé, amikor ott a cikóra?

Kellő motiváció és rafinéria kellett a "hamis" kávé kitalálásához. De nem lettünk teljesen meggyőzve.
2020-11-24 16:06:15

Meghökkentő fordulat történt a Farm VIP végén

Hazamegy egy sérült szereplő? Botrány lesz a farmgyűlésen?
2020-11-24 23:06:31

Koronavírus győzte le Böröndi Tamást

Nem küzdött semmilyen alapbetegséggel, makkegészséges és életerős volt, amikor elkapta a fertőzést.
2020-11-25 07:06:44

Kiakadtak a férfi szervezetek az IKEA-kampányán

A bútoráruház bojkottjára szólítják fel az erősebb nem tagjait.
2020-11-25 13:06:23

Lámpaoszlop mögé próbált elbújni egy kiselefánt, amikor majszoláson kapták

Talán azt gondolta, hogy az emberek nem veszik észre.
2020-11-25 19:06:02

A Föld őslégköre a mai Vénuszéhoz hasonlított

Amikor a Föld több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt létrejött, forró magmaglóbusz volt, őslégköre a mai Vénuszéhoz hasonlított egy új nemzetközi kutatás szerint.
2020-11-25 21:06:18

2020-11-25 21:06:20

Farm VIP: a piros csapat is elveszített végleg egy embert

Furcsa párbajt láthattak a nézők.
2020-11-26 00:11:52

Feladta a műsort a volt exatlonos, a Farm VIP szereplője

Volt olyan csapattársa, aki szerint szimulált.
2020-11-26 00:11:52

Élménybomba az új Ferrari, de sem közútra, sem versenyekre nem való

Ilyen az, amikor egy gyártó olyan autót készít, amely minden kompromisszumtól mentes és lényegében semmilyen előírásnak sem felel meg.
2020-11-26 09:06:00

2020-11-26 09:06:02

Amikor valaki az ön bankkártyájával fizet, árgus gépszemek figyelik, mi történik

A mesterséges intelligenciáról sokaknak még mindig a jövő jut eszébe, de újabban legalább már a távoli-, hanem a közeljövő. Pedig még annyira sem kell előreszaladni az időben: az MI itt van, észrevétlenül dolgozik, például akkor is, amikor a boltban fizetünk.
2020-11-26 11:06:35

2020-11-26 11:06:36

Élménybomba az új Ferrari, de sem közútra, sem versenyekre nem való

Ilyen az, amikor egy gyártó olyan autót készít, amely minden kompromisszumtól mentes, és lényegében semmilyen előírásnak sem felel meg.
2020-11-26 17:06:04

Litvániai nyércekben is megjelent a koronavírus

A farm egyik dolgozójáról terjedhetett át a fertőzés az állatokra.
2020-11-26 19:06:11

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jolly es baratnoje kiakadtak amikor visszaneztek a farm vip adasait   •   megeroszakolta a gyereket felvetelt is keszitett rola egy ferfi budapesten letartoztatta a rendorseg 2   •   foldrenges volt sopron kozeleben   •   egy ferfi a dunat valasztotta ejszakai furdozes helyszinenek a boraros ternel de kimaszni mar nem tudott 2   •   a lamborghini hatalmas uj felnijei tobbe kerulnek mint egy elerheto aru uj auto 3   •   vallalhatatlan vadkelet reagalt az ellenzek kariko katalin leasszonysagozasara   •   tobb mint huszezer aldozata volt a katyni verengzesnek   •   vaccines encouraged but not compulsory for athletes at tokyo coates   •   tizenket milliardbol epul meg az uj nemzeti biztonsagi laboratorium 2   •   a cimvedo babos nem indul parosban az australian openen   •   india v england jofra archer jason roy star in first t20 win   •   orszagszerte kidolt fak akadalyozzak a kozlekedest   •   trustpilot removed 2 2 million bogus reviews in 2020   •   klimaszereles 4   •   a koronavirus a vasarloi szokasokat is megvaltoztatta   •   15 ev utan derulhet ki az igazsag egy szentesi no rejtelyes eltuneserol video   •   meg sosem latott tarlat nyilik a szepmuveszeti muzeumban 2   •   li wenliang wuhan whistleblower remembered one year on   •   molnar dani emlekere vertuk a blattot korda gyorgynel   •   panelablakcseremenny ibekerül.html   •   my niece kamala harris   •   kinzo kerdes hogyan elhetik tul a hodok fogai hogy fakat ragnak at itt a valasz 2   •   meghokkento tanuvallomasok ez vezetett az amerikai hadsereg egyik legnagyobb arcvesztesehez   •   keresi a tv2 a kogazdag fiatalok uj evadanak penzszoro szereploit   •   bukaresti stadionavatora hivnak a fradit   •   menczer nem erti miert baj hogy kirugtak tarr zoltant   •   a lengyel focivalogatott szovetsegi kapitanya lett paulo sousa a vidi volt edzoje   •   nagyon izgulunk mert ez egy uj terep otthon szulest tervez vv gigi az egykori realitysztar elarulta hogyan keszul a nagy napra 2   •   dani alves to be freed on bail after rape conviction   •   marx   •   nagyot nott a foglalkoztatottak szama novemberben   •   keszitsen ropogos haltepertot fasy adammal itt egy tokeletes recept   •   a nepakarat betilthatja a meleghazassagot svajcban   •   influencers told not to use misleading beauty filters   •   2010 ota nem hagytak el annyian magyarorszagot mint tavaly   •   tizbol tiz vereseggel zarta az europa ligat a tatabanya kezicsapata   •   gyaszol bagdy emoke meggyilkoltak a fiat   •   balesetet szenvedett a fradi focicsapatanak busza marbellan   •   tokeletes fenek izmos test izabel goulart legjobb fotoi   •   nagyot alakitott az mbh bank a vallalatok utan a lakossagnal is elre tornenek   •   kuruzslokhuztakkiegy   •   andras herceg exfelesege mar 25 eve megmondta a kiralyi csaladban nem tundermese az elet   •   harom csapat is tovabbjutott az nba rajatszasaban   •   zsenialis egy magyar orvos legobol kirakta mi ertelme van az oltasnak 2   •   TelefonCallCenterÉrt   •   a korabbi szingapuri nagykovete volt a szombaton lezuhant sportrepulo   •   irakkal targyalt az usa az irani tamadas utan errol volt szo   •   nomad korulmenyek igy oldottak meg a hetkoznapi dolgaikat a survivor jatekosai video 2   •   phase down of high gwp hfcs discussed at the cold chain federations compliance week   •   bankszövetség