Hivatalos hír jött a Nintendo Switch 2-ről

Jó és még jobb hírekkel szolgált a rajongók számára a cég elnöke.
2024-05-07 12:09:10

Hatalmas meglepetés érkezett a magyar gazdaságból

Erős növekedést produkált márciusban idehaza a kiskereskedelmi forgalom. Minden elemző úgy vélekedik, hogy a friss adatok jelentős pozitív meglepetést jelentenek. A közgazdászok reakcióit összegezzük cikkünkben.
2024-05-07 12:07:07

Megvizsgáltak az ősi sziklát a Marson, aztán jött a nagy meglepetés

A NASA tudósai szerint újra kell gondolni, milyen összetétele volt az ősi Mars légkörének, a jelek szerint ugyanis több lehetett benne az oxigén, mint azt eddig feltételezték.
2024-05-04 16:09:56

2024-05-04 16:09:48

Madeleine McCann tragédiája: szomorú évfordulóhoz érkezett a világ leghíresebb gyerekeltűnési ügye

Megemlékezést tartottak, ahová azonban a szülők nem mentek el.
2024-05-04 14:08:32

25 millió helyett 219 millió jött össze, 11 fiatal életkezdését segíti az influenszer-tüntetésből jött adomány

23 ezren adakoztak az "Odakint most szörnyek járnak" tüntetés szervezőinek felhívására.
2024-05-03 20:09:51

2024-05-03 20:09:30

Francia meglepetés: ígéretes családi autó a vadonatúj Renault Symbioz

A francia gyártó alacsony tömegű középkategóriás szabadidő-autójában normál hibrid hajtáslánc található.
2024-05-02 15:13:01

Francia meglepetés: ígéretes családi autó a vadonatúj Renault Symbioz

A francia gyártó alacsony tömegű középkategóriás szabadidő-autójában normál hibrid hajtáslánc található.
2024-05-02 15:12:09

New York után a Kaliforniai Egyetemen is rohamrendőrökkel vetettek véget a palesztinpárti tüntetésnek

A New York-i Columbia Egyetem és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem mellett az Arizonai Egyetem tucson-i központjánál és New Orleansban a Tulane Egyetemen szintén többeket letartóztattak.
2024-05-01 16:09:54

2024-05-01 16:09:44

Meghalt Paul Auster amerikai író és költő

Paul Auster élete során több mint 30 könyvet írt, műveit több mint 40 nyelvre fordították le, köztük a legtöbbet magyarra is. Leghíresebb művei közé tartozik a New York trilógia.
2024-05-01 09:10:20

Lerohanta a New York-i Columbia Egyetemet a rendőrség, sok tüntetőt őrizetbe vettek

Minouche Shafik, az egyetem rektora arra kérte a rendőrséget, maradjon a kampuszon a diplomaosztó ünnepségig, hogy további rendzavarás ne történjen.
2024-05-01 09:10:12

2024-05-01 09:10:01

Rohamrendőrök fékezték meg palesztinpárti tüntetőket a Columbia Egyetemen

A rohamrendőrség egységei hatoltak be a New York-i Columbia Egyetemre, a keddi egyetem foglalás után az Egyesült Államok több intézményében volt fennforgás, a Columbia Egyetem rektora sajnálja, hogy ilyen eszközökhöz kellett folyamodnia, de azért vonta be a hatóságokat, mert a tüntetők között külső agitátorok is lehetnek.
2024-05-01 09:06:52

2024-05-01 09:06:11

2024-05-01 09:05:58

Korábban jött a GDP-meglepetés: a KSH gyorsabb adatközlésre állt át

2024 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,8%-kal meghaladta az előző negyedévit, ami valamelyest meghaladta az elemzői várakozásokat (0,5%). De nem ez az egyetlen meglepetés, az idei első negyedévtől a KSH 15 nappal korábban, a tárgyidőszakot követő 30. napon teszi közé a GDP-becsléseit. A KSH ezzel a gyorsabban elérhető, de mégis megbízható GDP-adatok iránti felhasználói igényekre reagál.
2024-04-30 11:07:05

Hirtelen jött a meleg, támadnak a szúnyogok

Két megyében és kétezer hektáron folytatódik a biológiai szúnyogírtás.
2024-04-29 20:09:18

Rálépett a Holdra, akkor jött rá, hogy allergiás a holdporra

Harrison H. Schmitt 1972 decemberében járt a Holdon, és több kőzetmintát is gyűjtött a felszínen. A leszállóegységben aztán váratlan meglepetés érte.
2024-04-28 16:10:42

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 11:30:09

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...

2020-06-23 11:30:10

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:01:09

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-23 22:14:24

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Pennsylvania és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:25

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:25

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Amerikában leinformálható munkák.

Amerikában (Texas és New York államokban) szállodai és bentlakásos házvezetőnői állások, pároknak és hölgyeknek egyaránt” Leinformálható, megbízható, segítőkész!
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

Vágó egység gallyaprításra

Vágó egység gallyaprításra Eladó vágó egység 10 cm vastag átmérőjü gallyaprítására. Az egység minőséges anyagból van gyártva CNC gépeken. Használható nagy és kistraktor meghajtással / min.13 ló erő/ A kések HARDOX acélból készültek, élezhetőek és állíthatóak. 2 tengelyen 3+3 kés. Széles fogaskerék és rendkívül tartós zárt kétsoros csapágyak. Paraméterek: - aprított gally vastagság 0-10 cm-ig - végtermék hossza 6-16 cm - minimális motor fordulat 540/perc - maximális motor fordulat 1000/perc - kés szélessége 180 mm - kés vastagsága 12 mm - vágó egység súlya 180kg Az RS-1...
2020-06-23 22:16:19

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   tes   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   new york leghiresebb karacsonyfajat keszultek felallitani amikor jott a meglepetes   •   pataki agi 72 evesen vagott bele a jogazasba   •   jovo heten tartjak a kozgazdasz vandorgyulest   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 5   •   newcastle beat crystal palace with two late goals   •   eletveszelyes helyzetbe kerult ket kanadai noi bobos   •   reszegen gazolt halalra egy embert egy autos tarkanynal   •   nezze meg a vilag legnagyobb fedett viziparkjat fotok   •   az iszlam allammal akart merenyleteket vegrehajtani egy amerikai katona   •   putin on brink of six more years in power as russians vote   •   felsomarokes marokes faipari szerszam 8   •   evekig rejtegette a szerelmet keanu reeves 2   •   deutsch tamas egy perc alatt helyretette az egesz eu elitet 2   •   onkormanyzati valasztas 2024 aprilis 19 ig meg kell kapnod ezt a levelet   •   engedelyeztek a briteknel a biontech es a pfizer 95 szazalekos koronavirus vakcinajat 2   •   fekete gyor andras lehet hogy senki javara nem fogunk mozgositani a masodik forduloban 2   •   keleti andrea bikinis fotoja felperzseli az internetet 2   •   magyarorszagot ismet a voros zonaba sorolta ukrajna   •   van ertelme sztarjkolni barmiert magyarorszagon 2   •   kijevtol barcelonaig ilyen a karacsony elotti hangulat a vilagban fotok 2   •   dania korlatozza az utasforgalmat minden orszaggal 2   •   orban viktor elment a honvedkorhazba hogy meglatogassa a megkeselt rendort   •   egymillional is tobben neztek az rtl uj sorozatat   •   globe medical center 13   •   meszaros lorinc 2021 utolso napjain is behuz egy kozel 20 milliardos munkat   •   hamarosan megszolal orban viktor   •   nem jar a 2 es metro a deak ferenc ter es a deli palyaudvar kozt   •   bonyolodik az orosz ugynokbotrany tobb magyar is a nemzetkozi nyomozas celkeresztjebe kerult   •   milyen izvilagokat tartogat a 2021 es ev   •   vissza a csucsra kozel ket ev utan nyert ismet michelisz norbert 2   •   jott par foto a walking dead utolso evadjarol   •   videoban uzent a tiktok vezetoje miutan joe biden alairta a platform betiltasarol szolo torvenyt 2   •   elhunyt a koraszulott babak kedvenc onkentese   •   a nyiregyhazi rendorok buktattak le az orszagszerte kocsikat feltoro szerelmespart   •   eloszor beszelt edesapja elveszteserol toth szabi nem mondom hogy jol vagyok 2   •   olcso modelleket lengetett be a tesla szettepik a reszvenyt   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 428   •   lehetosegek 31   •   korean artificial sun reactor sets record at 100 million degrees   •   top democrat calls for new israel election as rift grows   •   nem hiszi el ki terhet vissz a hazasodna a gazda uj evadaban video 2   •   megerintett a pokol huvos lehelete hogy mi szexert cserebe orbitalis osszeget kinaltak czutor zoltannak   •   mar 93 halalos aldozata van a moszkvai terrortamadasnak   •   trocsanyi laszlo valthatja ader janost   •   kilatastalannak nevezte helyzetuket majd sirva elvonult a megtort exatlon szereplo   •   ez lett a vilag 10 legunalmasabb varosa   •   ket nap alatt 48 ovodaban es 34 iskolaban kellett rendkivuli szunetet bevezetni   •   vizagyukkal oszlattak az autopalyat blokkolo kormanyellenes tuntetoket tel avivban   •   egy magyar faluban mar szinte az osszes regisztralt megkapta az oltast   •   sosem volt meg ilyen golzaporos bronzmeccs a keziveben