Az uniós vezetők most kétségbeesetten próbálják elfedni, hogy nem a valódi kérdésekkel foglalkoztak az elmúlt öt évben

Bóka János miniszter a Századvég konferenciáján szólalt fel.
2024-05-07 12:09:38

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

orosz-ukrán háború percről percre tudósítás
2024-05-07 05:06:48

Besokallt Moszkva: példátlan fenyegetést kapott az egyik legerősebb NATO-tagállam

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
2024-05-06 17:09:30

Moszkva bejelentést tett: Oroszország készen áll a komoly béketárgyalásokra

Az orosz külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, a béketárgyalások csak akkor lehetnek eredményesek, ha figyelembe veszik a háború realitásait, például Ukrajna semlegességét és az orosz területi követeléseket.
2024-05-03 18:05:53

2024-05-03 18:05:46

Moszkva a svájci konferencia bojkottjára kérte partnereit

2024-05-03 09:07:31

Elmondta az ukrán hírszerzési vezető, mikor indulhatnak meg a fegyverszüneti tárgyalások Kijev és Moszkva között

Az Economist interjút közölt Vadim Szkibickijjel, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) helyettes vezetőjével a jelenlegi fronthelyzetről.
2024-05-03 08:07:21

Az új amerikai szankciók Moszkva ellen már kínai cégeket is célba vesznek

Peking állítja: Kína nem támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban.
2024-05-02 19:11:28

Az új amerikai szankciók Moszkva ellen már kínai cégeket is célba vesznek

Peking állítja: Kína nem támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban.
2024-05-02 19:10:32

Rendkívüli benzinárcsökkenést jelentettek be

Szombaton is csökkenni fognak az üzemanyagok árai.
2024-05-02 12:12:56

Rendkívüli benzinárcsökkenést jelentettek be

Szombaton is csökkenni fognak az üzemanyagok árai.
2024-05-02 12:11:15

Nagy lakópark építését jelentették be Budapest szélén

Elhagyatott fatelep helyén építenek fel egy lakónegyedet.
2024-05-02 11:11:45

Meglepő rekordot jelentettek az ukrán gazdaságból

Ukrajna áprilisban 13,1 millió tonna árut exportált, ezzel a háborús időszakbeli rekordot állítva fel, amelynek értéke 3,3 milliárd dollár - tájékoztatott a gazdasági miniszter a Facebookon.
2024-05-01 14:06:47

Megjósolta Moszkva, szerintük milyen jövő vár Zelenszkijre

2024-04-30 15:07:21

Összeszakadt a donyecki frontvonal, túl későn jött volna meg az amerikai segítség? - Háborús híreink hétfőn.

Donyeck megyében a hétvége során az orosz csapatok több kisebb települést is elfoglaltak, olyan gyors előretöréseket elérve, amilyenekre a háború első napjai óta nem volt példa. Moszkva eközben folytatja az ukrán energetikai infrastruktúra elleni támadásokat is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
2024-04-29 07:08:03

Hihetetlen képeken a Moszkva utcáit elözönlő német és amerikai tankok - képek

2024-04-28 22:07:53

Két ukrán katonát késeltek halálra Németországban, orosz állampolgár a gyanúsított

Az ukrán külügyminisztérium bejelentette, hogy a Németországban halálra késelt két férfi az ukrán hadsereg tagjai voltak, akik egészségügyi rehabilitáción vettek részt, és egy orosz állampolgárt gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével - írja az Ukránijszka Pravdára hivatkozva az Index.
2024-04-28 22:07:11

Visszavonul az ukrán hadsereg

Óriási vereséget szenvedtek a fronton. Az oroszok megállíthatatlanul vonulnak előre, sorra foglalják el a településeket.
2024-04-28 21:08:11

Egy donyecki település elfoglalását jelentette be Moszkva

Novobahmutivka bevételéről tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium.
2024-04-28 19:11:12

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:14:27

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-23 22:14:43

Lomtalanítás, lakáskiürítés! Ószeres felvásárlás!

Hagyaték lomtalanítás, lakáskiürítés! Költözés vagy ingatlan eladása utáni kiürítés. Ószeres felvásárlás, lomtalanítás nélküli felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel hagyatékból megmaradt, feleslegessé vált, mindenféle régi apróbb tárgy, régi játék, retrokacat, filléres gyűjteménybe illő régi holmi. Minden érdekelhet, ami még újrahasznosításra alkalmas lehet! Ingyenes helyszíni felmérés. Fix árajánlat3! Budapest Pest megye. 06/70-603-40-69 http://koltoztetesutca.hu

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:49

Lomtalanítás, lakáskiürítés! Ószeres felvásárlás!

Hagyaték lomtalanítás, lakáskiürítés! Költözés vagy ingatlan eladása utáni kiürítés. Ószeres felvásárlás, lomtalanítás nélküli felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel hagyatékból megmaradt, feleslegessé vált, mindenféle régi apróbb tárgy, régi játék, retrokacat, filléres gyűjteménybe illő régi holmi. Minden érdekelhet, ami még újrahasznosításra alkalmas lehet! Ingyenes helyszíni felmérés. Fix árajánlat3! Budapest Pest megye. 06/70-603-40-69 http://koltoztetesutca.hu
2020-06-23 22:18:50

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:11

Lomtalanítás, lakáskiürítés! Ószeres felvásárlás!

Hagyaték lomtalanítás, lakáskiürítés! Költözés vagy ingatlan eladása utáni kiürítés. Ószeres felvásárlás, lomtalanítás nélküli felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel hagyatékból megmaradt, feleslegessé vált, mindenféle régi apróbb tárgy, régi játék, retrokacat, filléres gyűjteménybe illő régi holmi. Minden érdekelhet, ami még újrahasznosításra alkalmas lehet! Ingyenes helyszíni felmérés. Fix árajánlat3! Budapest Pest megye. 06/70-603-40-69 http://koltoztetesutca.hu
2020-06-23 22:19:12

Energiaspirál

Az Energiaspirál hatásáról nagyon sok visszajelzés olvasható itt: http://multiwebshop.hu/Visszajelzesek Rengeteg visszajelzést kapunk folyamatosan azoktól, akik használják az Energiaspirált. Próbálja ki Ön is most akciós áron!
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Továbbjutott a Liverpool, az Inter saját magát és a Realt is életben tartotta

Az Atlético nem tudta legyőzni a Bayernt, így Szoboszlai Dominik csapatának is megmaradt az esélye.
2020-12-01 22:06:17

Moszkva szerint már költöznek vissza a menekültek Hegyi-Karabahba

Tizenkilenc, visszatérő menekülteket szállító autóbuszt kísértek végig az orosz egységek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő lacsini folyosón - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
2020-11-15 20:11:40

2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Szabolcsban majdnem kétszer annyi új fertőzöttet azonosítottak, mint Budapesten

Hajdú-Biharból és Borsod-Abaúj-Zemplénből is több új koronavírusos esetet jelentettek, mint a fővárosból.
2020-11-16 10:07:26

Miért kell fokozottan védeni a koronavírustól a Down-szindrómásokat?

Bár erősen szabálykövetők, és az immunrendszerük sem fog túlműködni, a Down-szindrómás embereket különösen védeni kell a koronavírus-fertőzéstől. Hamarabb öregszenek, nagy többségük olyan veleszületett betegséggel él, ami komoly kockázatot jelent fertőzés esetén, és sokan laknak közülük nagy intézményekben.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:37

Kilőttek a fertőzésszámok Oroszországban

Megdőlt a 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma Oroszországban. Moszkva van a legnehezebb helyezetben.
2020-11-21 15:07:54

Kilőttek a fertőzésszámok Oroszországban

Megdőlt a 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma Oroszországban. Moszkva van a legnehezebb helyezetben.
2020-11-21 15:07:55

Száz napja tart, de kifulladóban van a fehérorosz tiltakozási hullám

Vélhetően még jó ideig elhúzódik az augusztus 9-ei elnökválasztás elcsalása miatt kipattant fehéroroszországi belpolitikai válság, ám a főszereplők személye változóban van. Az ellenzéki tüntetések kifulladóban vannak, az 1994 óta hatalomban lévő államfő, csaláson kapott Aljakszandr Lukasenka már nem a tiltakozókkal hadakozik, hanem Oroszországgal: Moszkva azt szeretné, ha a...
2020-11-21 16:06:09

Kilőttek a fertőzésszámok Oroszországban

Megdőlt a 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma Oroszországban. Moszkva van a legnehezebb helyezetben.
2020-11-21 16:06:11

Száz napja tart, de kifulladóban van a fehérorosz tiltakozási hullám

Vélhetően még jó ideig elhúzódik az augusztus 9-ei elnökválasztás elcsalása miatt kipattant fehéroroszországi belpolitikai válság, ám a főszereplők személye változóban van. Az ellenzéki tüntetések kifulladóban vannak, az 1994 óta hatalomban lévő államfő, csaláson kapott Aljakszandr Lukasenka már nem a tiltakozókkal hadakozik, hanem Oroszországgal: Moszkva azt szeretné, ha a...
2020-11-21 16:06:13

Brit szankciókra válaszul Moszkva kitiltott huszonöt brit állampolgárt

A konfliktust a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló ügye robbantotta ki.
2020-11-21 17:10:55

Száz napja tart, de kifulladóban van a fehérorosz tiltakozási hullám

Vélhetően még jó ideig elhúzódik az augusztus 9-ei elnökválasztás elcsalása miatt kipattant fehéroroszországi belpolitikai válság, ám a főszereplők személye változóban van. Az ellenzéki tüntetések kifulladóban vannak, az 1994 óta hatalomban lévő államfő, csaláson kapott Aljakszandr Lukasenka már nem a tiltakozókkal hadakozik, hanem Oroszországgal: Moszkva azt szeretné, ha a...
2020-11-21 17:10:56

Észt és ukrán embercsempészt fogott el a rendőrség

Sztrádapihenőkben állították meg őket.
2020-11-21 21:05:40

Rákay Philip: Soros György a patrióta világ legerősebb vezetőjét, Orbán Viktort próbálja támadni

De miért éppen most, és miért ennyire vehemensen? Erre keresi a választ videóban.
2020-11-21 22:05:52

Legyőzte a fertőzést az ukrán elnök

Ukrajnában már több miniszter, Dmitro Razumkov házelnök, első helyettese, Ruszlan Sztefancsuk és több mint kilencven képviselő fertőződött meg.
2020-11-23 13:06:44

Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet

Ezúttal azért, mert Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába
2020-11-24 18:05:57

Védeni biztos nem véd a három millió forintos luxusmaszk

2020-11-25 09:06:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   németállás   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   voters in five states have the chance to wipe slavery and indentured servitude off the books   •   i hope i live to reach 100 worlds oldest tennis player staying put in ukraine war zone   •   lake1s20pe1r20f3re1r   •   a fina nem folytat nyomozast a kanadai uszo ugyeben   •   bedurvultak a tuntetesek parizsban langba borultak az utcak videok   •   isles of scilly the exotic island paradise off the coast of england   •   botrany a szuperkupa donton az edzo az elso percben lehivta a jatekosait a palyarol   •   karacsony gergelyt is hivta az al klicsko ido elott bontottak a vonalat 2   •   teljesen atlatszik vajna timea csipkes melltartoja kepek   •   tom cruise is dijat kapott az mtv filmes galajan   •   bevasarol traffipaxokbol a rendorseg 3   •   a fideszes onkormanyzat meg engedelyezte a volt wichmann kocsma lebontasat a mostani mar nem donthet rola   •   exclusive cyber is the most dangerous weapon in the world jpmorgan council warns   •   az utolso telefonhivas penzert konyorgott a gyerekgyilkos anya   •   mobilra is erkezik a nepszeru jatek ami a counter strike kihivoja lehet   •   kilovesi engedelyt adott a talibok vezere a soraikba beepulo ellensegre   •   wisconsin prosecutors seek rittenhouse arrest higher bond   •   egeszsegugyi dolgozokat ajanlott fel a rendezoknek a nob elnoke   •   csaknem megduplazodott a haiti foldrenges halalos aldozatainak a szama 3   •   bombagollal es gyozelemmel hangolt a real madrid a manchester city elleni bl visszavagora   •   haromszazmilliardbol no ki egyedulallo varosnegyed zuglo szivebol mutatjuk a kepeket 2   •   uj helyrol lehet letolteni a vibert   •   mar a hangunk sincs biztonsagban szintet lepett a hamisitas   •   itt van minden uj informacio amit ma megtudtunk a vilagot rettegesben tarto szupervariansrol   •   halalra gazolt a vonat egy motorost vamosgyork es hort kozott   •   megnyugtato hirt kozolt az egyesult allamok a szupervariansrol   •   explainer kazakhstan seeks russia led security groups help   •   dr gupta tries to convince joe rogan to get vaccinated see what happens   •   karsai zita kislanya 11 nappal korabban szuletett kicsit besargult   •   sztarok es onkentesek hada segitett ezernel is tobb mezeskalacssziv disziteseben   •   mi kerul a karacsonyi halaszlebe   •   elfogadtak az augusztus 20 ai tuzijatek biztositasi tervet   •   valtozo kamatozasu hitelt vettunk fel ezek a szakerto legjobb tanacsai 2   •   no 3 georgia defeats no 1 alabama to win first college football championship in 41 years   •   pataky attila akkorat csalodott egy baratjaban hogy vastagbelrakja lett 2   •   csak a bordzsekije vedte meg a halalos kesszurasoktol kobe bryant legnagyobb ellenfelet   •   egymeccses eltiltas a nacionalista sertegetesekert 2   •   honapokig kinoztak az oroszok a mentot aki harry herceg miatt ter vissza a frontra   •   dzsudzsak balazs megszolalt a bucsumeccse kapcsan igy erzi most magat 2   •   hatalmas unios kf palyazat nyilik meg szerdan   •   dijat kapott harry herceg es meghan markle 2   •   elado tuzifa budapesten 36 70 410 7499 10   •   mar a juliusi fellepeseit is tologatjak justin biebernek   •   england fans despair as trophy hopes are dashed   •   domotor csaba 1956 kuzdelme minket is kotelez   •   latvanyos csillaghullas kezdodik   •   egyre tobben serulnek vagy halnak meg rollerezes kozben de a kormany evek ota ados a szabalyozassal   •   video captures border patrol rescue of two migrant children in rio grande   •   blokkolja a cseh eu penzeket brusszel a kormanyfo osszeferhetetlensegi ugye miatt   •   szokatlan felmentes jelent meg a kazahsztani nagykovet hazahivasarol 3