Lecsapott a GVH, fizethet az egyik legnépszerûbb online jegyforgalmazó

Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még május közepén indított vizsgálatot az egyik legnépszerûbb jegyportál, az Eventim hazai üzemeltetõjével szemben, mivel bizonyos költségekrõl nem tájékoztatták kellõ idõben a felhasználókat. A Versenyhivatal eljárása során a cég elismerte a jogsértést, az érintett felhasználók pedig kompenzációt fognak kapni - áll a GVH közleményében.
2024-05-29 13:07:17

Már a június utáni kamatcsökkentésekrõl beszél az EKB egyik fejese

Az Európai Központi Bank (EKB) az infláció csökkenésével párhuzamosan tervezi a kamatok fokozatos csökkentését, melynek döntései elsõsorban az új gazdasági elõrejelzéseket bemutató negyedéves üléseken alapulnak - jelentette ki Klaas Knot. A júniusi, szeptemberi és decemberi ülések lesznek kulcsfontosságúak a kamatdöntések szempontjából, miközben a piacok két-három lépésben várják a kamatcsökkentést idén.
2024-05-28 16:06:43

Kétségbeesetten próbálja enyhíteni a Kommunista Párt Kína egyik legsúlyosabb problémáját

Hszi Csin-ping kínai elnök a Politikai Hivatal tanulmányi ülésén hangsúlyozta a magas színvonalú munkahelyek létrehozásának fontosságát fõiskolai diplomások és migráns munkavállalók számára, kiemelve ezt elsõdleges prioritásként az ország gazdasági kihívásai közepette.
2024-05-28 14:07:56

Nagy Márton az albán gazdasági miniszterrel tárgyalt

A tárca szerint a gazdasági kapcsolatok fejlõdõ pályán vannak a két ország között.
2024-05-27 17:11:05

Nagy Márton az albán gazdasági miniszterrel tárgyalt

A tárca szerint a gazdasági kapcsolatok fejlõdõ pályán vannak a két ország között.
2024-05-27 17:07:33

Már hatodik napja épül a gigantikus színpad Azahriah Puskás-koncertjeire

A helyszínrõl jelentkezett be Azahriah, megmutatva, milyen komoly mennyiségû vas kell a három stadionkoncerthez. A zenész azt mondja, nem izgul, mert az energiapazarlás.
2024-05-22 12:10:40

Változás az Örs vezér terénél: mutatjuk, hova épül zebra

Új gyalogos-átkelõhely épül az Örs vezér terénél. A Közút lebonyolításában zajló beruházásnak köszönhetõen akadálymentesen és biztonságosan lehet majd átkelni a Kerepesi úton.
2024-05-21 17:06:53

Változás az Örs vezér terénél: mutatjuk, hova épül zebra

Új gyalogos-átkelõhely épül az Örs vezér terénél. A Közút lebonyolításában zajló beruházásnak köszönhetõen akadálymentesen és biztonságosan lehet majd átkelni a Kerepesi úton.
2024-05-21 17:06:26

Változás az Örs vezér terénél: mutatjuk, hova épül zebra

Új gyalogos-átkelõhely épül az Örs vezér terénél. A Közút lebonyolításában zajló beruházásnak köszönhetõen akadálymentesen és biztonságosan lehet majd átkelni a Kerepesi úton.
2024-05-21 17:05:56

Infláció alatt nõtt a COOP bevétele

De legalább volt növekedés a nehezen tervezhetõ gazdasági környezetben.
2024-05-21 16:12:19

Elárulták a bankok az MNB-nek, milyennek látják a gazdasági helyzetet

A gazdasági környezet javulásával együtt javulnak a bankrendszer konjunkturális kilátásai is - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Banki Konjuntúrafelmérése.
2024-05-21 11:10:01

Ilyen hazugságokkal csalt ki milliókat az átvert emberekbõl Magyar Péter anyós-gazdasági vezetõje

Újabb információk derültek ki a milliárdos csalási ügy bírósági irataiból.
2024-05-21 09:08:57

700 férõhelyes kollégium épül egy dél-magyarországi megyeszékhelyen

Közbeszerzési pályázatot írt ki a Szegedi Tudományegyetem egy új kollégium építésére - írja a Magyar Építõk. Az uniós közbeszerzési értesítõben megjelent hirdetmény szerint az U alakú földszint+6 emeletes diákszálló a Science Park területén valósul meg, és két-háromfõs szobákat alakítanak ki benne.
2024-05-20 10:06:34

Debrecen polgármestere szerint nem az akkugyárak döntik el a választást a városban

Szerinte az embereket jobban érdekli, hogy a város dinamikusan fejlõdik.
2024-05-19 07:08:27

Meghaladta a százezret Bukarestben a fertõzöttek száma

Az új esetek egyharmadát Bukarestben és a fõváros metropolisz-övezetének számító Ilfov megyében azonosítják.
2020-12-31 20:05:56

Új völgyhíd épül az M6-os autópályán (képek)

Már korábban is beszámoltunk róla, hogy 88,6 milliárd forintos beruházás keretében épül az M6-os autópálya zárószakasza. Az Adriai- és Balti-tenger közötti gyorsforgalmi kapcsolat szempontjából is létfontosságú projekt során most egy új, közel 190 méter hosszú völgyhidat építenek, derült ki a Magyar Építõk cikkébõl.
2022-12-15 12:12:25

Új ökobarát lakópark épül Angyalföldön

Több száz fenntartható új lakás épül.
2021-06-08 14:05:56

Új híd épül Szlovákia és Magyarország között

Az Ipoly felett épül az újabb átkelõ.
2021-07-02 13:05:51

Új híd épül Magyarország és Szlovákia között

Újabb Ipoly-híd épül jövõ év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Õrhalomnál, a másikon Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét és a gazdaság fejlesztése szempontjából is fontos - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2022-03-11 13:22:31

Több mint 600 lakásos lakónegyed épül egy külvárosi kerületben

Egy összesen 665 lakásos komplexum épül Budapest XVIII. kerületében. A beruházás Szemeretelep és Miklóstelep határán, az Erdért vállalat egykori fatelepének területén valósul meg - írja a Magyar Építõk. A fejlesztõ Alfa Group három ütemben sorházakat, valamint társasházakat építene fel.
2024-05-02 09:06:51

Újabb akkumulátorgyár kapott fontos engedélyeket Debrecenben

Megkapta a Debrecen északnyugati gazdasági övezetében, a BMW-gyár mellett akkumulátorgyárat építõ kínai Eve Power az engedélyt a beruházást elõkészítõ tereprendezés és mélyalapozás elsõ ütemének építési munkáira
2023-11-21 15:08:51

Zöldövezetben épül négycsillagos hotel Szolnokon

Új hotel alapkövét tették le Szolnokon Hétfõn. A 150 szobás, "zöld" jelzõvel aposztrofált Riverstone szálloda a Holt-Tisza partjára épül. Az alapkõletételen Varga Judit igazságügyminiszter is részt vett, aki szerint a város számára a turizmus növelése a fejlõdés egyik fontos iránya lehet.
2022-03-01 16:29:09

Debrecen a gazdasági korszakváltás zászlóshajója lehet

Itt építi fel elsõ Dél-Koreán kívüli gyárát az Eco-Pro BM cégcsoport.
2021-12-08 18:09:47

Mégsem épül meg a 8000 fõs pécsi stadion

Költségvetési átszervezés miatt mégsem épül meg Pécsett a 8000 fõ befogadására tervezett stadion ? számol be a hírrõl az epiteszforum.hu.
2021-12-25 17:07:01

Új szálloda épül a nyugat-magyarországi városban

Új szálloda épül Sárváron - közölte a Market Építõ Zrt. A cég kivitelezésében egy 83 szobás hotel épül a sárvári kórház mögött, a Csónakázó-tó mellett lévõ 3,7 hektáros területen.
2022-04-04 15:32:24

Újabb részletek a Debrecen meccse elõtt kialakult tömegverekedésrõl: volt, aki fekete símaszkban rohangált

Debrecen ? Tömegverekedés elõzte meg a Fehérvár-Debrecen labdarúgó NB I.-es bajnoki mérkõzést.
2021-10-03 15:05:39

Újabb részletek a Debrecen meccse elõtt kialakult tömegverekedésrõl: volt, aki fekete símaszkban rohangált

Debrecen ? Tömegverekedés elõzte meg a Fehérvár-Debrecen labdarúgó NB I.-es bajnoki mérkõzést.
2021-10-03 15:05:40

Ömlenek a milliárdok a debreceni fejlesztésekre

Több milliárd forint többletforrást biztosít a kormány a debreceni Déli Gazdasági Övezet infrastrukturális fejlesztésének elõkészítésére és egyes elemeinek megvalósítására - írja a Magyar Közlöny. A Dehír tavalyi információi szerint a Déli Gazdasági Övezet tervezett fejlesztéseinek teljes becsült bruttó költsége mintegy 50 milliárd forint, és az önkormányzat, valamint a NIF Zrt. beruházásában 2021 és 2024 között valósul meg.
2022-01-28 15:28:45

Újabb Ipoly-híd épül Magyarország és Szlovákia között

Újabb Ipoly-híd épül jövõ év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Drégelypalánknál, a másikon Ipolyhídvégnél, ami nagyban megkönnyíti a határ menti közösségek életét - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az ünnepélyes alapkõletételen.
2022-04-20 15:08:02

Zebrát építenek az Astoriánál: mutatjuk, pontosan hol

Gyalogátkelõ épül a budapesti Astoriánál
2024-04-18 15:06:25

Zebrát építenek az Astoriánál: mutatjuk, pontosan hol

Gyalogátkelõ épül a budapesti Astoriánál
2024-04-18 15:06:11

Felkerült egy magyar város is a listára: új Tesla Supercharger épül itthon

Tesla Supercharger épül Pécsen ? írja a Totalcar.
2022-12-27 21:10:40

Új készházgyár épül Budapest elõvárosában

Új készházgyár épül Sóskúton - írja a Magyar Építõk. A beruházó BUILD IT Mérnökiroda Kft. 3,112 milliárd forintból valósítja meg az üzemet, melynek felét uniós forrásból biztosítja.
2023-03-16 11:24:16

Megint kikapott a Debrecen, már a Vasas vezeti az NB II-t

Legutóbbi öt meccsébõl négyet elveszített a Debrecen.
2021-03-03 21:07:07

Elkészült a 65 milliárdos vasútfejlesztés Debrecen környékén, indulhat a második szakasz

Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések elsõ üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen. 
2023-08-30 16:31:18

Így épül Debrecen egyik gazdasági övezetének úthálózata

Egy turbókörforgalom átadása után útépítéssel folytatódik a város déli határában zajló közlekedésfejlesztés.
2021-06-23 14:06:24

A Naphegyen épül Buda legújabb irodaparkja - Már látványtervek is vannak

Enter City Office Park néven épül új irodapark Budán a Naphegyen, a Hegyalja út mentén - írja az Építészfórum. A fejlesztõ honlapja szerint a névvel azt akarják üzenni, hogy az irodapark Buda új kapuja lesz a Pest felõl érkezõknek.
2022-02-03 17:12:31

Új szálloda építése kezdõdik Debrecenben

Az alapkõletétellel hivatalosan is elkezdõdött Debrecen legújabb szállodájának építése. Az A-Híd egy hétemeletes szállodát épít fel a református egyetem közvetlen közelében - írja a Magyarépítõk.hu. A hotel összesen 101 szobás lesz.
2021-09-23 17:06:06

Új, 4 csillagos szálloda épül a déli megyeszékhelyen

Új, 4 csillagos szálloda épül Szegeden, a sportkomplexum mellett. Az 50 szobás Hotel Szent Gellért Fórum sporthotel kivitelezését a Market Építõ Zrt. végzi, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából, több mint nettó 3,264 milliárd forint értékben - írja a Magyar Építõk.
2022-01-10 18:06:40

Tudja, hogy mi az a Pizza-elv?

Az utóbbi évtizedek egyik szórakoztató gazdasági elmélete hidat képez egy szelet pizza és a metrójegyek árváltozásai között.
2021-04-17 07:06:19

Kósa Lajos: A hagyományos múzeumok fölött eljárt az idõ

A képviselõ szerint Debrecen jó otthona lesz a Természettudományi Múzeumnak.
2022-01-07 16:09:17

Kósa Lajos: A hagyományos múzeumok fölött eljárt az idõ

A képviselõ szerint Debrecen jó otthona lesz a Természettudományi Múzeumnak.
2022-01-07 16:11:22

Dzsudzsákék barátságos meccsen kikaptak Mourinho csapatától

A Debrecen korán vezetést szerzett, de az AS Roma fordított és magabiztosan gyõzött.
2021-07-25 22:06:22

Lezárul egy korszak: ezt vinné haza Herczeg András a legendás Loki-stadionból

Debrecen ? Hamarosan lezárul egy korszak, és végérvényesen eltûnik a debreceni labdarúgás legsikeresebb idõszakának a helyszíne. A Nagyerdõben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épül majd fel az új Természettudományi Múzeum. A Loki hét bajnoki címébõl hatot ott ünnepelhetett, amelybõl kettõben komoly szerepe vezetõedzõként volt Herczeg Andrásnak, aki 2009-ben bejuttatta a csapatot a Bajnokok Ligája csoportkörébe is.
2022-01-14 18:06:03

Lezárul egy korszak: ezt vinné haza Herczeg András a legendás Loki-stadionból

Debrecen ? Hamarosan lezárul egy korszak, és végérvényesen eltûnik a debreceni labdarúgás legsikeresebb idõszakának a helyszíne. A Nagyerdõben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épül majd fel az új Természettudományi Múzeum. A Loki hét bajnoki címébõl hatot ott ünnepelhetett, amelybõl kettõben komoly szerepe vezetõedzõként volt Herczeg Andrásnak, aki 2009-ben bejuttatta a csapatot a Bajnokok Ligája csoportkörébe is.
2022-01-14 18:06:09

Elmaradnak Sting magyarországi koncertjei

Debrecen már az új idõpontot is közölte.
2022-02-17 21:17:06

A Paks II megkapta a létesítési engedélyt

A következõ szintre lépett a Paksi Atomerõmû új blokkjának a megvalósítása, ugyanis a projekt már létesítési engedéllyel rendelkezik az 5-ös, illetve a 6-os blokk biztonsági övezetének kijelölését követõen.
2022-08-25 23:06:16

A Paks II megkapta a létesítési engedélyt

A következõ szintre lépett a Paksi Atomerõmû új blokkjának a megvalósítása, ugyanis a projekt már létesítési engedéllyel rendelkezik az 5-ös, illetve a 6-os blokk biztonsági övezetének kijelölését követõen.
2022-08-25 23:06:19

Gondolta volna? Ez az egyik legbiztonságosabb város az országban

?Debrecen az ország egyik legbiztonságosabb városa? ? jelentette ki a város polgármestere.
2021-05-25 11:05:52

Új szintre süllyedt a kormánymédia: jön a prostizás

A Ripost illusztrálta a miniszterelnök egyik korábbi eszmefuttatását: a magyar politika alapvetõen a folyamatos karaktergyilkosságra épül.
2021-08-24 12:07:13

Sorozatban másodszor kapott ki a Debrecen az NB II-ben

A Gyirmót törte meg a Debrecen hibátlan hazai mérlegét, szoros lett az élmezõny,
2021-02-15 22:05:52

Eldõlt Dzsudzsák Balázs sorsa: itt folytatja a pályafutását

Debrecen ? Június 30-án vagyis csütörtökön jár le a szerzõdése a Debrecen 108-szoros válogatott labdarúgójának, Dzsudzsák Balázsnak a Lokinál.
2022-06-28 18:05:48

Eldõlt Dzsudzsák Balázs sorsa: itt folytatja a pályafutását

Debrecen ? Június 30-án vagyis csütörtökön jár le a szerzõdése a Debrecen 108-szoros válogatott labdarúgójának, Dzsudzsák Balázsnak a Lokinál.
2022-06-28 18:05:55

Bocskai-emlékverseny 67-edszer, háttérben a botrányos NOB?IBA-háborúval

Az új elnök valaha Debrecen hõse volt.
2023-01-18 14:16:52

Újabb DVSC vereség: már a szurkolók is keveslik a teljesítményt, elköszönhetnek Husztitól

Debrecen ? Sorozatban négy mérkõzés óta nyeretlen a Debrecen a labdarúgó NB I-ben, így veszélybe kerülhet Huszti Szabolcs vezetõedzõ állása. A csapat kikapott a Kisvárdától (2-1) és a Mezõkövesdtõl (1-0), valamint 1-1-es döntetlent játszott a Fehérvárral.
2021-10-24 17:05:41

Újabb DVSC vereség: már a szurkolók is keveslik a teljesítményt, elköszönhetnek Husztitól

Debrecen ? Sorozatban négy mérkõzés óta nyeretlen a Debrecen a labdarúgó NB I-ben, így veszélybe kerülhet Huszti Szabolcs vezetõedzõ állása. A csapat kikapott a Kisvárdától (2-1) és a Mezõkövesdtõl (1-0), valamint 1-1-es döntetlent játszott a Fehérvárral.
2021-10-24 17:05:42

José Mourinhóék legyõzték Dzsudzsák Balázsékat

A Debrecen izgalmas, gólokban gazdag felkészülési mérkõzést játszott az AS Roma ellen.
2021-07-25 22:05:51

José Mourinhóék legyõzték Dzsudzsák Balázsékat

A Debrecen izgalmas, gólokban gazdag felkészülési mérkõzést játszott az AS Roma ellen.
2021-07-25 22:06:26

Sorozathõsrõl kapta a nevét a Debrecen kapusának kislánya

Debrecen ? A pályán és a pályán kívül is örömteli heteket tudhat maga mögött az NB I-ben kilencedik helyen álló Debrecen volt válogatott kerettag kapusa, Gróf Dávid.
2021-12-30 05:05:59

Sorozathõsrõl kapta a nevét a Debrecen kapusának kislánya

Debrecen ? A pályán és a pályán kívül is örömteli heteket tudhat maga mögött az NB I-ben kilencedik helyen álló Debrecen volt válogatott kerettag kapusa, Gróf Dávid.
2021-12-30 05:06:02

Vonatgázolás történt a Debrecen-Nyíregyháza vonalon

Jelentõs késésekre kell számítani.
2023-12-07 09:07:47

Autósüldözés után fogtak el két ékszerrablót Debrecen belvárosában

Autósüldözés után fogták el a debreceni rendõrök azt a két férfit, akik kiraboltak egy belvárosi ékszerüzletet és megverték annak tulajdonosát. Az egyik tettes elfogásáról felvétel is készült. A rendõrség oldalán azt írják, hogy szerdán 10 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy Debrecen belvárosában található ékszerüzletben ismeretlenek bántalmazták a tulajdonost. A rendõrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy a feltételezett elkövetõk egy sárga színû autóval hagyták el a helyszínt. Nem sokkal késõbb a Csapó utcán utolérték a menekülõ autót, amely megpróbált befor...
2022-01-27 14:32:24

A Debrecen nyert, a Vác kikapott a nõi kézilabda Európa-ligában

Norvég ellenfelét gyõzte le a Debrecen.
2023-02-05 00:33:12


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   ors   •   www   •   slash   •   dubaj   •   pain hustlers   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   talpra magyarok   •   marina city   •   mobile   •   natcon   •   omegle   •   reacher   •   haarp   •   aaa   •   dior   •   danka   •   komarom   •   netapro   •   bableves   •   superapro   •   vsquare   •   tornanadaska   •   oraallitas   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   botswana   •   schumann peter   •   budapest   •   invincible   •   milorad dodik   •   spinoza haz   •   kun anna   •   al ain   •   eric roberts   •   ninja   •   fdvjgwy   •   gran turismo   •   andrzej duda   •   babits mihaly  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   igy epul debrecen egyik gazdasagi ovezetenek uthalozata   •   Niger   •   migration tracking group says 76 million people were displaced within their countries in 2023   •   megjott a who valasza szerintuk 65 ev felett is hasznalhato az astrazeneca vakcinaja 2   •   húr   •   itt az uj lista ezek 2020 legrosszabb jelszavai   •   az 58 as halalut el van atkozva a szalantai utszakasz ahol autobalesetet okozott es meghalt stetz daniel 2   •   svajcba menekulnek az eszaki milliardosok a sulyos adok elol   •   ukrainereceivesallpr   •   Hangfal   •   varga judit fenyegetesben mindennapos lelki terrorban eltem a ferjem mellett   •   a klimavaltozas hatasait szemlelteti a google earth latvanyos ujdonsaga   •   gydlzerdlzeskdlzerny   •   1234560   •   velem   •   shiffrin   •   nem szabadulhat a dorogi ferfi aki vascsovel tamadt volt elettarsa uj parjara   •   kreativitasod   •   dobbenetespillanatok   •   nepszava kimarad a szocialis dolgozok egy jelentos resze a tesztelesbol 2   •   06302855786k65533pek   •   netanjahu egyetlen lepesre vagyunk a gyozelemtol   •   gki felmeres csaladok szazezrei elnek majd az allami tamogatassal   •   merkels party chooses new leader ahead of german election   •   mahsa aminis family stopped at airport on way to get award   •   vilagito okosmaszkot keszitett a razer de meg varni kell ra   •   jovo heten lehet dontes a karacsonyi idoszakra vonatkozo szabalyokrol   •   rakonczay gabor hallucinacioim voltak   •   eddie murphy mar az amerikaba jottem harmadik reszet tervezgeti   •   elkezdteklobbizniaze   •   bitcoin etf   •   hasznos ujitas jon a chrome bongeszobe   •   miert volt szukseg plusz 18 milliard forintra iden a szunyogirtashoz a katasztrofavedelem elarulta   •   orban viktor halaval gondolok a tanaraimra akik megprobaltak embert faragni belolem   •   soha ilyen keves gyerek nem szuletett meg az ujgurok lakta kinai teruleten 2   •   kozkedvelt termeket hivtak vissza az auchanban   •   canadian mp apologizes after appearing naked during video meeting   •   megnyilt az online idopontfoglalo egyelore csak kinai vakcina elerheto   •   hamarosanmegerkezika zujmestersegesintell igenciavalfelturbozo ttgoogle   •   erkezik a szokasos husveti razzia a rendorseg erre figyelmeztet   •   anglisztika   •   valós pénz   •   danny devito   •   flavin7   •   megtalaltak a lezuhant indoneziai utasszallito feketedobozat   •   Augenlidkorrektur   •   nissany javara tovabb csokkenti a williams a versenyzok edzeslehetoseget   •   bandajukkal   •   Lmelcsike30   •   zavecz az ellenzeki valasztok reg tul vannak a gyurcsany dilemman