Meglepő hírek érkeztek, nagyot hajrázott a forint

Amerikából is kapott erősítést a devizánk.
2024-05-05 17:08:34

Meglepő hírek érkeztek, nagyot hajrázott a forint

Amerikából is kapott erősítést a devizánk.
2024-05-05 17:06:27

Hét előny, amit el lehet érni egy lakástakarékkal

A közkedvelt lakástakarék-pénztárak tavaly új erőre kaptak, jelenleg már három szolgáltató is verseng a megtakarítók kegyeiért. Összegyűjtöttük, hogy melyek a legfőbb előnyök, amelyek a megújult lakástakarékok mellett szólnak.
2024-05-04 08:08:56

Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Kritikus szintet tört át a forint

Ugyan a magyar piac is zárva tartott május 1-jén, de a forint érdemben erősödni tudott a vezető devizákkal szemben, írja a Portfolio. A lap cikke szerint az euró-forint árfolyama szerdán leszakította a kritikus 390-es szintet is, és délelőtt 9 óra körül már a 389,71-es szinten állt a kurzus. Legutóbb április elején volt ilyen erős a forint az euróval szemben. A dollárral szemben is folytatja az erősödést a forint, az USD/HUF jegyzése jelenleg a 363,55-ös szinten áll. The post Kritikus szintet tört át a forint first appeared on 24.hu.
2024-05-02 10:08:05

Pénzbüntetést kapott a Gattyán-párt aláírás-hamisító jelöltje

A 2022-es országgyűlési választásokon indult a MEMO jelöltjeként, most választás rendje elleni bűntett miatt 400 ezer forint pénzbüntetést kapott. A vádirat szerint pontatlan adatok és hamis kézjegyek szerepeltek az ajánlóíveken.
2024-05-02 08:10:53

Pénzbüntetést kapott a Gattyán-párt aláíráshamisító jelöltje

2024-05-02 06:07:37

2024-05-02 06:07:34

Közel tízmillió forint volt Áder János éves rezsije tavaly, és ezt az adófizetők állták

Áder államtól kapott villájában szauna és fitneszterem is van.
2024-04-30 09:15:54

Közel tízmillió forint volt Áder János éves rezsije tavaly, és ezt az adófizetők állták

Áder államtól kapott villájában szauna és fitneszterem is van.
2024-04-30 09:15:41

Kritikus szinten a forint a GDP-adat után

A hétfő délutáni erősödés óta tesztel a forint egy fontos technikai vonalat, amely ha letörik, akár a ma reggel közzétett várt feletti magyar GDP-adat hatására, akkor további tér nyílik meg a forint számára.
2024-04-30 09:08:18

Tovább erősödött a forint a dollárral szemben

Az euróval szemben stagnált, a dollárral szemben azonban erősödött a forint. Hétfő reggel hét órakor 392,21 forinton állt az euró jegyzése a múlt péntek este hat órai 392,42 forint után, miközben a dollár jegyzése 365,50 forintra csökkent 367,21 forintról. Vagyis: miközben az euróval szemben a forint a pénteki záróérték közelében mozog, addig a dollárral szemben 0,3 százalékos erősödésben van a forint. A Portfolió azt írja, keddi magyar GDP adat mellett főként az amerikai eseményekre lesz érdemes figyelni a devizapiacon. A tengerentúlról a szerdai kamatdöntés mellett csütörtökön és pénteken is...
2024-04-29 10:09:17

500 forint alatti fagyira már nem számíthatunk idén nyáron

Az év második felében tovább nőhetnek a jelenleg 1000-1500 forint közötti süteményárak, miután a csokoládékészítés alapanyagául szolgáló kakaó világpiaci ára rekord szintre nőtt, ami a csokoládé árának 50-60%-os emelkedését is okozhatja. Ami pedig a fagylaltokat illeti, 500 forint alatti gombócárakra idén már nem igazán lehet számítani.
2024-04-28 13:06:44

Egyre több elemző várja 20 ezer forint fölé az OTP-t

Tegnap érkezett két kifejezetten magas céláraz OTP részvényére, ma tovább folytatódik a történet: a Patria Finance kezdte el követni a nagybankot, a részvényre vonatkozó várakozásuk 20 600 forint.
2024-04-26 13:07:24

2000 forint fölött a fizikai munkások átlagos órabére

15.9 százalékkal növekedett tavaly óta a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. A Trenkwalder és a Moore Hungary elemzése szerint 2024 első negyedévében ez az egy órára jutó pénz 2061 forint volt, míg tavaly ebben az időszakban csak 1779 forint.
2024-04-22 09:06:23

2024-04-22 09:06:00

Megint gyengült a forint, ez az oka

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024-04-19 09:06:10

Megint gyengült a forint, ez az oka

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024-04-19 09:05:54

Hamar kifulladt a forint erősödése

Csütörtök reggel erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró árfolyama a 393-as szint alá esett, míg a dollárral szemben egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Az lendület azonban nem sokáig tartott: a reggeli forinterősödés 392-nél gyorsan elakadt, majd egy enyhe visszagyengülést követően fél tizenegykor komoly ütéseket kapott a magyar deviza. Az euróval szemben 394 közelébe ugrott vissza az árfolyam, a dollárt pedig majdnem 369,5 forint felett jegyzik. Kora délutánra a forint közel másfél egységet gyengült az euróval és a dollárral szembeni kereskedésbe...
2024-04-18 13:08:06

Erőre kaptak a légúti fertőzések

Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) oldalán. Ezek szerint a 15. héten, vagyis április 8. és 14. között nőtt az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest, ugyanakkor influenzaszerű tünetekkel kevesebben keresték fel az orvosukat.
2024-04-18 10:07:12

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:22

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:20:33

Hamilton rangos elismerést kapott hazájában

Többek között a Liverpool futballistáját előzte meg a szavazáson, másodszor nyerte el a díjat.
2020-12-20 22:06:26

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid

Az Atlético Madrid rangadót nyert Valenciában.
2020-11-28 22:05:58

Az ETO nyerte az NB II-es győri rangadót

A Gyirmót sorozatban harmadszor kapott ki.
2020-11-22 22:05:57

Hazai pályán kapott ki az olasz bajnokságban az Atalanta - videó

A Hellas Verona gólt sem kapott a rettegett bergamói támadósortól.
2020-11-28 22:05:55

Magánzárka, szex, gyilkosok: sztárok élete a börtönben

Volt, aki folyamatosan romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.
2020-11-28 22:05:55

Ha már a Range Rover is snassz, akkor ez a következő lépés - Bentley Bentayga V8 teszt

Száguldó szivarszalon százmillió forintért - így lehet összefoglalni a Bentley Bentayga tesztautót.
2020-11-28 22:05:55

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Elárverezték Marie Antoinette fél pár cipőjét

A remélt ár többszöröséért, 43 750 euróért (15,6 millió forint) árverezték el vasárnap Párizsban Mária Antónia (Marie Antoinette), az utolsó francia királyné egy fél pár fehér cipellőjét.
2020-11-15 20:11:39

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:19

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:21

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:04

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:05

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Újra gyengül a forint, visszatért a 361-es szintre

Két hétig tartott csak ki a jobb devizapiaci hangulat.
2020-11-17 10:11:00

Félmillió forintos érmét is kibocsát a jegybank

A Szent Istvánnak emléket állító érmét közel egymillió forintért lehet megvásárolni.
2020-11-17 20:07:03

Mostantól egy Mercedes a leggyorsabb sorozatgyártású autó a Nordschleifén

A mintegy 135 millió forint értékű sportkocsit egy 730 lóerős biturbó V8-as erőforrás hajtja.
2020-11-18 07:06:11

Mostantól egy Mercedes a leggyorsabb sorozatgyártású autó a Nordschleifén

A mintegy 135 millió forint értékű sportkocsit egy 730 lóerős biturbó V8-as erőforrás hajtja.
2020-11-18 07:06:12

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Egy évre elvették a jogosítványát, és 325 ezres bírságot kapott az M0-son büntetőfékező audis

Jogerős ítélet született a sportkocsival hajtó autós ügyében, aki egy igazolványt lobogtatva, büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy szerinte lassan haladó autóst.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

1600 forint fölé ugorhat egy doboz cigaretta ára jövő áprilisra

Ahogy gyengült a forint, újra kicsúszott a dohánytermékek adója az uniós határértéken kívülről. Az újabb adóemelés közel 230 forint drágulást okozhat a dobozonkénti átlagárban.
2020-11-18 17:06:11

Egy évre elvették a jogosítványát, és 325 ezres bírságot kapott az M0-son büntetőfékező audis

Jogerős ítélet született a sportkocsival hajtó autós ügyében, aki egy igazolványt lobogtatva, büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy szerinte lassan haladó autóst.
2020-11-18 18:06:35

Mostantól egy Mercedes a leggyorsabb sorozatgyártású autó a Nordschleifén

A mintegy 135 millió forint értékű sportkocsit egy 730 lóerős biturbó V8-as erőforrás hajtja.
2020-11-18 18:06:35

Csaknem 11,5 milliárdba került a koronavírusos nemzeti konzultáció

Csak a kérdőívek postázása 1,7 milliárd forint volt.
2020-11-19 12:09:48

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

A kommunisták segítségével hosszabbíttatta meg a szükségállapotot a cseh kormány

A cseh kormány eredetileg 30 napos hosszabbítást kért, de végül kevesebbet kapott az egész napos parlamenti vita után. Így is épphogy csak átment a foghíjas cseh alsóházon a javaslat.
2020-11-19 20:06:05

2020-11-19 20:06:06

2020-11-19 21:09:18

Otthonfelújítási támogatás: miből fizessük ki a felújítási munkálatok másik felét?

Számos állami támogatás teheti olcsóbbá az ingatlanvásárlást 2021-ben, emellett azoknak is kedvez a kormány, akik a meglévő lakásukat szeretnék felújítani. Utóbbi esetben januártól akár hárommillió forint vissza nem térítendő állami támogatást is igénybe lehet venni, azzal a feltétellel, hogy a támogatás csak a költségek felét fedezheti. A Bank360.hu ahhoz ad...
2020-11-20 09:09:17

Dull Szabolcs a Telexről: Áttárgyaljuk, hogyan tudnék bekapcsolódni a munkába

Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
2020-11-20 14:06:32

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   f   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nadai aniko megmutatta hogy nez ki az orrplasztikaja utan   •   ont lehet hogy osszel mar egy robot muti majd   •   a fel vilag rettegett putyin brutalis csecsen harcosaitol aztan jott a meglepetes   •   horvath eva mar elengedte hogy ebben az eletben ferjhez megy   •   manchesterben nyolc even keresztul loptak csaltak hazudtak de kulonb barki   •   states tackling qualified immunity for police as congress squabbles over the issue   •   kiderult hogy van a korhazba kerult f1 sztar ez okozta a hatalmas balesetet las vegasban video   •   browns head coach to miss teams first play off game in 18 years   •   curtis felszolalt az iskolai zaklatasok ellen egyutterzesre neveli a kisfiat egy hasznalt iskolataska ugyanolyan almokat hordoz mint egy uj 2   •   koszonom hogy angyalt adtal nekem meghalt a vilaghiru rapper edeasnyja 2   •   elhunyt william de gelsey baro   •   galvolgyi janos uzent a korhazbol foto is keszult a szineszrol   •   ennyit kaszaltak a parkolassal a balatonnal   •   brutalis allatkinzas drotot szoritott a kutyaja nyakara egy kisnyaradi ferfi 2   •   next top model hungary kevehazi lili ujfent kiesett a musorbol   •   eltorik az emberek csontja a vilag egyik leggyorsabb hullamvasutjan ezert lezartak 2   •   no babies allowed uk mp told   •   lemondott igazgatoi posztjarol a sumegi polgarmester elettarsa akirol kiderult hogy hamis az erettsegije   •   demi lovato sem nonek sem ferfinak nem tartja magat igy nem tudja hasznalni a nyilvanos wc ket ugy ereztem nem letezik mosdo szamomra 2   •   vinicius vlahovics es a tobbiek megduplaztak ertekuket az ifju futballsztarok   •   ijeszto abra mutatja hogyan melegedett extrem szintre a tengerviz   •   uj dove es axe gyar epul ukrajnaban   •   a januari minimalber emelest mar biztosan buktak a dolgozok   •   visszaengedne a versenyzeshez az oroszokat es feheroroszokat a nob   •   marks spencer blames brexit as it closes stores in france 2   •   fertozott repuloteri munkasokat talaltak sanghajban tobb szaz ember kerult karantenba   •   linda reynolds australian minister settles case after calling aide lying cow   •   i lost everything how moreno overcame terrible year to make ufc history   •   egyik nap a tenyereden hordoztal masnap en voltam a legnagyobb krva a vilagon   •   nets owner joseph tsai unsure when unvaccinated kyrie irving will play again   •   jorginho messi and lewandowski all nominated for ballon dor   •   serena williams teases return to competitive tennis says tom brady started a really cool trend   •   desantis eyes state takeover of disneys special district   •   elmarad a sopron basket euroliga meccse 2   •   a palyakezdoknek es az allaskeresoknek sem konnyu   •   harminc hektaron eg a nadas sarmelleknel 2   •   otszoros sebessegtullepes nyiregyhazan ilyen tablanal kaptak el a gyorshajtot 2   •   miert nem robog meg az ukranok tavaszi offenzivaja maga zelenszkij valaszolt a nagy kerdesre   •   energiaszegenysegbe kerul sok magyar haztartas fel kell ujitani az otthonokat de nincs mibol   •   10 evre megkapta a klubradio volt frekvenciajat a spirit fm   •   bov   •   legfeltettebb kincseit teszi kozze a pim 2   •   minikrimi a blikken anthony grey a gyilkos talalkozo   •   kamion es egy munkasokat szallito kisbusz karambolozott porbolyon   •   elbant a zord idojaras a gyumolcsfakkal totalis viragkarok is lehetnek   •   megkezdodott a moderna vakcinajanak europai kiszallitasa 2   •   designer virgil abloh remembered at the fashion awards 2021   •   nyolcadik sebessegbe kapcsolt a tesla   •   tobb mint egymilliard forintot adnak annak aki lekaszalja budapesten a fuvet   •   ittazatvbejelenteseo  

srv.38.