Azahriah és Beton.Hofi is Artisjus-díjas

Tabár István alkotói életműdíjat kapott, az év könnyűzenei szövegírója Beton.Hofi lett, elismerést vehetett át mások mellett Azahriah és Pogány Induló a zenei Artisjus-díjak átadásán. A komolyzenében posztumusz Eötvös Pétert is díjazták.
2024-05-07 16:11:05

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Rangos Katalin összekeverte Márki-Zay Pétert és Magyar Pétert

Kocsis Máté már korábban rámutatott: "most éppen egy másik Péter van, de a recept ugyanaz."
2024-05-03 12:08:36

Lewis Hamilton máris a Ferrarinál látná a Red Bull legfontosabb emberét

Óriási igazolás lenne az olaszoknál.
2024-05-02 22:08:22

Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek. A zenekar a különleges elismerést jubileumi turnéjuk budapesti koncertjén kapta meg. A frontember, Pataky Attila elárulta, jól esett a díj, de az is fontos, hogy megdolgoztak érte.
2024-05-02 22:06:11

2024-05-02 22:05:56

A Ferrari máris megbánta Lewis Hamilton leigazolását?

Erről beszélt a korábbi Forma-1-es világbajnok is.
2024-04-29 09:09:41

Néhány napja van már csak hátra a budapesti I. kerület két rangos cukrászdájának a létezésből. A tulajdonos nem hátrál.
2024-04-28 20:06:17

Néhány napja van már csak hátra a budapesti I. kerület két rangos cukrászdájának a létezésből. A tulajdonos nem hátrál.
2024-04-28 20:05:59

Átadták az idei Fonogram-díjakat: Rúzsa Magdi és a Carson Coma is óriási elismerést kapott

Rúzsa Magdi, a Carson Coma, Raul és Nótár Mary és sokan mások is díjazottak lett. Mutatjuk, kiket tüntetett ki a szakmai zsűri.
2024-04-27 22:06:22

2024-04-27 22:06:04

Rangos nemzetközi esemény kezdődik ma a fővárosban, a 24. Budapest Táncfesztivál

Budapest ad helyet a rangos nemzetközi táncművészeti gálasorozatnak.
2024-04-27 21:08:05

Tóth Krisztina és Bartis Attila könyve is felkerült egy rangos irodalmi díj dobogójára

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bejelentette irodalmi díjának finalistáit. Egy török és két magyar szerző közül választják ki a győztest.
2024-04-26 14:12:25

Verstappen Miamiban elveheti Hamilton egyik nagy rekordját

A holland szárnyalása és a brit vergődése egyszerre eredményezi az őrségváltást.
2024-04-26 11:08:44

Ma van a rendőrség napja

Több elismerést is kiosztottak a jeles alkalom miatt.
2024-04-24 11:11:30

Ma van a rendőrség napja

Több elismerést is kiosztottak a jeles alkalom miatt.
2024-04-24 11:07:26

Rangos díjat kapott Molnár Piroska és Koltay Gábor

Idén három kategóriában várták a pályaműveket a Savaria Filmszemlére.
2024-04-22 13:10:19

Rangos díjat kapott Molnár Piroska és Koltay Gábor

Idén három kategóriában várták a pályaműveket a Savaria Filmszemlére.
2024-04-22 13:07:20

A panaszkodó Lewis Hamilton nagyon szerencsés volt az F1-es Kínai Nagydíj során

A Mercedesnél így gondolják. A brit pilóta még soha nem tapasztalt olyat, mint Sanghajban.
2024-04-22 09:09:34

Magánzárka, szex, gyilkosok: sztárok élete a börtönben

Volt, aki folyamatosan romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.
2020-11-28 22:05:55

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:19

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:21

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Egy évre elvették a jogosítványát, és 325 ezres bírságot kapott az M0-son büntetőfékező audis

Jogerős ítélet született a sportkocsival hajtó autós ügyében, aki egy igazolványt lobogtatva, büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy szerinte lassan haladó autóst.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

2020-11-18 18:06:35

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

Elítélték az óbudai iskoláslányokat molesztáló portást

Csaknem 12 évet kapott L. Tibor. Négy éven keresztül zaklatott kiskorú lányokat.
2020-11-19 15:12:52

A kommunisták segítségével hosszabbíttatta meg a szükségállapotot a cseh kormány

A cseh kormány eredetileg 30 napos hosszabbítást kért, de végül kevesebbet kapott az egész napos parlamenti vita után. Így is épphogy csak átment a foghíjas cseh alsóházon a javaslat.
2020-11-19 20:06:05

2020-11-19 20:06:06

2020-11-19 21:09:18

Dull Szabolcs a Telexről: Áttárgyaljuk, hogyan tudnék bekapcsolódni a munkába

Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
2020-11-20 14:06:32

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
2020-11-20 20:08:27

2020-11-20 20:08:28

Újabb magyar finomság kapott földrajzi oltalmat

Hatvannégyre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar agrártermékek száma
2020-11-21 15:07:50

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

Zöld rendszámot kapott az első svéd Év autója - Volvo XC40 T5 Twin Engine teszt

A kompakt XC40 plug-in hibrid változatának spórolásával azért van némi gond.
2020-11-21 18:06:52

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

100 000 képet lopott le, és megcsinálta az Instagram klónját ? a Facebook beperelte

A Facebook újabb pert indított egy, a platformjával visszaélő személy ellen. Az illető lopott képekből és videókból építette a maga kis Instagram-birodalmát — anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna.
2020-11-22 09:07:22

2020-11-22 09:07:23

Vérplazmát kapott Balázs Fecó, mélyaltatásban van

Üzent a koronavírusos zenész felesége.
2020-11-22 10:12:17

Hamilton: Még most sem vagyok azon a szinten, mint Schumacher

Próbálja ugyanazt tenni a Mercedesszel, mint amit elődje tett a Ferrarival.
2020-11-22 11:07:47

Ancelotti csapata újra nyert, a Fulham nem tud gólt lőni tizenegyesből

Az újonccsapat kilenc forduló alatt már hétszer kapott ki.
2020-11-22 15:06:05

II. Erzsébet lovaggá üti Hamiltont

Évek óta beszélnek róla, most végre megkaphatja a lovagi címet a Mercedes világbajnoka.
2020-11-22 17:06:06

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

Először nem kapott gólt a bajnoki idényben a MOL Fehérvár

Márton Gábor csapata feljött a tabella harmadik helyére.
2020-11-22 19:06:08

Váratlan szövetségest kapott a Huawei az 5G-s piacon

Az Ericsson is tiltakozik az ellen, hogy Svédország kitiltsa az 5G-s infrastruktúrájából a Huawei-t.
2020-11-22 20:06:00

Külön adásrészt szántak Orbán kinevetésére a német köztévén

A miniszterelnököt füles gulyásnak nevezték a ZDF-en, de kapott ennél erősebb kritikát is.
2020-11-22 20:06:05

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:08

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:09

Több mint 100 év után lett hazájában bajnok egy focicsapat

A norvég Bodö/Glimt együttese története során először végzett az első helyen.
2020-11-23 10:06:30

Az árut leszállította, a pénzt viszont eltette

Nagyjából egy millió forintot sikkasztott egy budapesti férfi.
2020-11-23 10:06:30

Gigaszerződést kapott az NBA sztárja

A Boston Celtics kosarasa öt év alatt 200 millió dollárt kereshet.
2020-11-23 10:06:31

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

Az egykori világbajnok szerint lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el a bőrszíned miatt.
2020-11-23 11:06:05

"Kicsit sok volt a pezsgő" - ezt mondta B. László a mélygarázsban egy tanúnak, miközben a kezében vitte VV Fanni testét

Börtönből kapott levél segíthet megoldani az ügyet, ma folytatódik a tárgyalás.
2020-11-23 12:05:54

Pár hónapon belül két új központot is kapott a magyar hírszerzés

Májusban a képzési központ adták át, most pedig a kríziskezelő központot. A létesítmény 1,5 milliárd forintba került.
2020-11-23 14:06:19

Pár hónapon belül két új központot is kapott a magyar hírszerzés

Májusban a képzési központ adták át, most pedig a kríziskezelő központot. A létesítmény 1,5 milliárd forintba került.
2020-11-23 14:06:24

Vizsgálatot indított az Amazon, miután több vevő csak egy csomag rizst kapott a PlayStation 5 helyett

Olyan vevők is akadtak, akiknek grillsütőt postázott az e-kereskedő a 449 fontért megrendelt konzol helyett.
2020-11-23 15:06:20

2020-11-23 15:06:21

Zöld utat kapott a női kézilabda Európa-bajnokság

A dán szervezők engedélyt kaptak a kormánytól a torna önálló lebonyolítására, a magyar válogatott Kolding városában játssza a csoportmeccseket.
2020-11-23 16:06:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   N   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   b   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   fluminense   •   perapro   •   P   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem vart szoros disz bukkant fel egy ausztral csalad karacsonyfajan   •   we walked into a wasteland bbcs jeremy bowen in gaza with israeli forces   •   x aktak reboot feltamad az x aktak sorozat   •   mezet szorpot teat kaptak a pulmonologiai intezet dolgozoi   •   tragedia egy no meghalt tatnal kirepult az autobol miutan egy kamionnal utkozott 2   •   kilenc ev kesessel kezbesitettek egy levelet angliaban   •   vilagszinvonalu sportfogadasi oldallal erositett a tippmixpro   •   grundtner andras azzal van bajunk hogy amikor az idegen kulturak megjelennek ohatatlanul megjelenik veluk egy szervezett bunozesi forma exkluziv interjut adott a blikkn 2   •   jo eredmenyt ert el a bdpst group harom egysege egy szakmai versenyen   •   lockerbie bombing alleged bomb maker charged on 32nd anniversary of attack   •   ukrajna deli regioi ossztuz alatt robbanasok raztak meg zaporizzsja es odessza varosat 2   •   kepeket kuldott a hold tuloldalarol egy japan mikromuhold 2   •   dedapja foldjen kezdte orszagjarasat magyar peter ekkora tomeg varta fotok video   •   mick jagger tancra perdult arra a dalra ami arrol szol hogy valaki ugy tancol mint mick jagger video 2   •   szankciomentes idoszak marcius vegeig nem szab ki mulasztasi birsagot a nav   •   eletfogytiglant kertek a 15 evvel ezelott megolt koncz judit volt elettarsara   •   schmigadoon spoofs old musicals in a series thats too cute for its own good   •   remalomma valt a sivatagban folyo kiserlet   •   belgium vezetoje nem egy hanem 5 10 nehez telre keszul europaban   •   dizzying glass box observatory to open high above new york 2   •   sokat javult a korhazban kezelt bognar gyorgy allapota 2   •   jennifer anistont nem lehet nem imadni ezek a filmjei mindig jo kedvre deritenek   •   a parlamentben szoba kerult a schadl ugy orban viktor is felszolalt egy fontos temaban   •   akar 10 fok is lehet ma 2   •   szenes hanna teljes irodalmi hagyateka jeruzsalembe kerult   •   billboard music awards drakes son joins him to accept artist of the decade   •   hospital opens sixth covid ward   •   hajos andras az normalis hogy a tehetsegkutatokba olyan emberek valasztjak be a szereploket akik nem jatszanak hangszeren   •   szakitott volegenyevel vitanyi judit   •   irigylesre melto ambicio titokban a sajat alkotasat allitotta ki egy muzeumi alkalmazott   •   ďż˝llďż˝stk塚˝nďż˝l   •   igy lesznek nyitva az uzletek szilveszterkor es az uj ev elso napjain 2   •   the holidays could make or break struggling stores   •   hihetetlen dolog latott napvilagot a vilagegyetem tagulasarol 2   •   a porsche is csatlakozik az urversenyhez   •   akar borton is jarhat a buntetofekezesert am ez keveseket izgat   •   famine is returning to yemen and a saudi fuel blockade stands to make it worse 2   •   kedden ejfelkor feloszlik a kneszet marciusban lehetnek ujra valasztasok izraelben 4   •   het eve nem tudunk semmit schumacher allapotarol   •   befogadna a wikileaks alapitojat mexiko 2   •   vajna timea 40 utan elkezdodik az igazi melyrepules   •   a hawaii pizza es az e auto mostantol beleszamit az inflacioba a csirke far hat es a lakasvasarlas tovabbra sem   •   egy tenger feneken talalt amfora arulta el a romai borkeszites titkat   •   tennessee company refuses us request to recall 67 million potentially dangerous air bag inflators   •   a farkamat telen is ki tudom hasznalni kivancsi vagy kiraly virag anita teljesen ledobbent amikor meghallotta milyen meset nez a gyerek rossz az aki rossza gondol video 2   •   megszolalt varga mihaly es az akk az eurokotveny kibocsatasrol   •   osszezuzza a tozsdeket az omikron vagy semmi ok a panikra   •   megszunt a kamatplafon elesedhet a bankok versenye   •   igazan kulonleges helyen villantotta meg elkepesztoen szexi labait kapas boglarka foto 3   •   barnier londonban tovabbra is fennallnak a jelentos nezetkulonbsegek a brexit ugyeben