Élelmiszeripari nagybevásárlással erősít a Gránit Alapkezelő

Az élelmiszeripar területén bővíti befektetési portfólióját a Gránit Alapkezelő Zrt.: az alapkezelő által menedzselt Főnix Magántőkealaphoz tartozó Agrár-Finance Kft. adásvételi szerződést kötött a 2005-ban alapított Kecskeméti Konzerv Kft. megvásárlására. A tranzakció által, amely a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyére vár, emelkedhet a magyar tulajdon aránya a hazai konzerviparon belül.
2024-05-10 19:07:05

Olcsóbban javíthatóvá válhatnak a háztartási gépek

Nem fognak örülni a gyártók, fogyasztóbarátabbá kell válniuk.
2024-04-24 16:10:12

Tagadja a Boeing, hogy gond lenne a 787-es gépek biztonságával

A Boeing visszautasította a vádakat, miszerint egyszerűsítette a gyártási folyamatokat a 787 Dreamliner és 777-es típusok esetében, hangsúlyozva, hogy repülőgépeik biztonságát és minőségét szigorú tesztek igazolják - jelentette a Cnbc.
2024-04-16 09:06:47

Felszálltak az izraeli gépek: támadás indult Irán szoros szövetségese ellen

A Hezbollah is részt vett a tegnapi, Izrael elleni támadásban, az izraeli légierő gépei több, a libanoni terrorszervezethez köthető célpontot is lebombáztak ma hajnalban.
2024-04-14 08:07:13

Visszaesés: jobb minőségű háztartási gépeket vesznek a magyarok, de sokkal kevesebbet

A nagy háztartási gépek piacán 21,8 százalékos visszaesés volt tavaly Magyarországon, így 2022-höz képest mintegy 302 ezer darabbal kevesebb, összesen 1 millió 40 ezer készülék talált gazdára a GFK adatai szerint. A mérséklődés itthon volt a legnagyobb az európai országokat nézve, a piac 154 milliárd forintra esett vissza.
2024-04-12 12:06:33

2024-04-12 12:06:11

Hírszerzési jelentés: nem véletlen, hogy nem repülnek az orosz gépek

Az Egyesült Királyság hírszerzése pénteken ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal az orosz légierő látszólagos tétlenségével és - a háború óta sokadszor - a lőszerkészletek helyzetével foglalkoztak.
2023-10-13 10:13:21

Jelentős élelmiszeripari beruházás zárult Győrben

Jelentős élelmiszeripari beruházás történt Győrben, az Intersnack Magyarország Kft.2021-ben közel 1,3 milliárd forintnyi fejlesztéssel bővítette a győri gyárát, az elmúlt 1 évben pedig 1,85 milliárd forint összegű beruházást hajtottak végre.
2023-06-30 23:09:40

A második világháború utolsó magyar áldozataira emlékeztek

Az amerikai gépek tévedésből bombázták le a magyar civil menekülteket szállító szerelvényt Csehországban.
2023-05-14 16:10:07

Orosz gépek lebombáztak egy kolbászgyárat Mikolajivban

A Guardian arról ír, hogy orosz gépek több lövedéket lőttek ki a dél-ukrajnai Mikolajiv településre. Az X-22 rakéták egyiket egy kolbászgyárat talált el Szebini faluban, épp a várostól északra. Senki nem sérült meg, de a cég valószínűleg nem fog már működni, mert a gyár teljesen összeomlott. Legitóbb április 27-én lőtték a települést, akkor egy neoklasszicista épület sérült meg a belvárosban. Még mindig jobb a helyzet, mint tavaly, mert akkor a várost szinte folyamatosan lőtték az oroszok, novemberben viszont visszavonultak Herszonból, Miklovajiv pedig így távol került a frontvonaltól. The pos...
2023-05-07 19:08:49

Orosz katonai gépek jelentek meg a Balti-tenger felett - Azonnal elfogták őket

Három, válaszjeladó nélkül repülő orosz katonai repülőgépet fogtak el a Balti-tenger feletti nemzetközi légtérben - írta meg a Reuters a Luftwaffe alapján.
2023-04-26 10:09:34

Hétfőn sztrájk miatt nem szállnak fel a gépek Berlinben

A német Verdi szakszervezet hétfőn egynapos sztrájkba hívta a berlini repülőtér légiközlekedés-biztonsági személyzetét egy folyamatban lévő bérvita miatt. A közelgő esemény arra kényszerített a repülőteret, hogy aznap törölje az összes induló személyszállító járatát - írja a CNBC.
2023-04-23 09:07:06

Kínai harci gépek lépték át a Tajvani-szorost

Kilenc kínai harci repülőgép átlépte pénteken a Kínát és Tajvant elválasztó Tajvani-szoros középvonalát - közölte a tajvani védelmi minisztérium, amely "irracionálisnak" nevezte a kínai manővert.
2023-03-31 17:07:53

Növelte tulajdonrészét élelmiszeripari leányában az Opus Global

 Növelte tulajdonrészét az Opus Global élelmiszeripari cégében, a Viresolban ? derül ki a BÉT-en publikált tájékoztatásból.  
2023-03-31 12:08:30

Állami támogatást kapnak egyes élelmiszeripari ágazatok Romániában

Románia állami támogatásban részesít több élelmiszeripari ágazatot, amelyek beszerzési gondokkal küzdenek az Ukrajna ellen indított orosz támadás miatt ? közölte szerdán a bukaresti kormány. A 986 milliárd lejes (81,6 milliárd forint) keretösszegű támogatásról sürgősségi rendeletet fogadott el a kabinet. Az intézkedéssel a nyersanyagok jelentős drágulása miatt bajba jutott malomipari, étolajat gyártó, tejfeldolgozó és állati takarmányt előállító cégeket segítik abban, hogy biztonságos működésüket lehetővé tevő, megfelelő mennyiségű készletet halmozzanak fel. Az érintettek legfeljebb félmillió ...
2022-11-16 17:22:59

Friss felmérés: akár 30 ezerrel is többet fizethetünk az áramért, mégsem váltanánk energiatakarékosabb gépekre

Tízből öt magyar nem tudja kiszámolni, hogy a jövőben milyen többletköltséggel járhat az otthonában található háztartási gépek működtetése, pedig 40 százalék havonta akár 30 ezer forinttal is többet fizet majd az áramért az energiavészhelyzet következtében ? derült egy friss kutatásból. A válaszadók szerint a háztartási gépek közül a hűtő, a mosógép és a sütő a legnagyobb fogyasztó, de a felmérésben részt vevők 40 százaléka nem tervez változtatni a jövőben sem a háztartásigép-használati szokásain, nagy részük pedig korszerűbb gépre sem váltana.
2022-09-26 16:09:10

2022-09-26 16:06:16

Cseh és lengyel gépek védik Szlovákia légterét

Csúsznak az amerikai gépek.
2022-08-27 20:20:43

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Kongép Bt.Felújított Cs100,CsN101,Cs200, Cs300, Seeberger szivattyúk eladók! Centrifugál szivattyúk eladók! Élelmiszeripari gépek, tartályok, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Élelmiszeriapri gépek, konzervipari gépek, szállítószalagok, felhordószalagok, tartályok, saválló, rozsdamentes

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu

2020-06-20 16:41:44

Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt. vállalja vibrációs rázók gyártását egyedi megrendelés alapján. Élelmiszeripari gépek, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!
2020-06-20 16:41:44

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!
2020-06-20 16:41:44

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   ingatlan   •   sz   •   L   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   i 1 2 a i 1 2   •   putin foe navalny to be detained for 30 days after returning to moscow   •   elkeseredett uzenet venezuelatol vakciaert cserebe koolajat ajanl fel   •   csuzlibol kilott uveggolyokkal tort zuzott ket fiatal bekescsaban   •   kiemelten fontos kozerdeknek minositette a kormany a motogp rendezesi joganak megszerzeset 2   •   egyre nagyobb az ellenallas amerikaban ukrajna penzugyi tamogatasaval kapcsolatban   •   szijjarto peter no a kutatas fejlesztesi beruhazasokra adhato tamogatas erteke   •   zelenszkij szerint ukrajna hamarosan kifogyhat a legvedelmi raketakbol   •   repeal of virginias death penalty headed to governors desk   •   csendben elokerult egy nagyon olcso uj mobil a samsungtol 2   •   nemi esely az afgan helyzet rendezesere 2   •   trump szinte sikitott amikor a sajat ugyvedet hallgatta   •   bayer zsolt szerint lehet hogy gyurcsany tenyleg ket het alatt haza tudna hozni az unios penzeket 2   •   issue   •   tobb szaz vallalkozo varja a napelemes penzet az allamtol 2   •   kiderult miert valtozik az oltasi terv magyarorszagon   •   spanyolorszagban 94 ezerrel nott a regisztralt fertozottek szama a hetvegen   •   csutiek tortenelmet irtak a dancing with the starsban video   •   szabadnapos rendorok fogtak el egy korozott ferfit dombovaron   •   olelessel fogadtak orban viktort   •   belefer a vilagon fellelheto osszes covid 19 virus egyetlen kolasdobozba 2   •   terdelj le terjed egy video amin egy kamasz az egri belvarosban pofoz es alaz meg egy masik gyereket   •   global packaging automation solution industry   •   nehez a valasztas vajon melyik a legjobb magyar film   •   megerkeztek a ksh legfrissebb adatai ekkora a munkanelkuliseg jelenleg magyarorszagon 2   •   szornyu baleset lovaskocsi hajtott a duna tisza csatornaba a lovak megfulladtak fotok a helyszinrol 3   •   ledobtak az idei berbombat az auchannal   •   tartsa frissen az agyat zenevel egy uj kutatas bizonyitja jotekony hatasat 3   •   eltemettek szilagyi istvan ozvegyet 2   •   ajanlo a hirtv radar cimu musorabol 9   •   betiltottak a szazfosnel nagyobb tunteteseket gorogorszagban   •   vitezy david klima es borton volt az igeret egyikbol sem lett semmi 2   •   brusszelben sem tudjak hatranyos e a magyaroknak hogy a vakcinaigazolasban nincs tipus   •   a jarorkocsiban mergeztek meg a rendorkutyakat mohacson   •   hasznos funkcio a netflixen jon az idozites 2   •   alig valt el a felesegetol maris ramozdult egy nore a tv2 sztarja elarulta sikerrel jart e nala foto 2   •   puskas dallos bogi az ujrakezdesrol a lenyeg hogy itt   •   orban viktor ami most van az tarthatatlan 2   •   kovetoitol kert segitseget sari evi nagy bajba kerult 2   •   ukran drontamadas miatt gyulladt ki egy volgogradi finomito 5   •   kitort a kullancspanik magyarorszagon iden hatalmas invazio varhato mutatjuk mire kell feltetlenul figyelni   •   rendkivuli bejelentest tett szijjarto peter   •   pasztor anna nehez even van tul kolcson is kellett kernie   •   a mercedes elso igazi villanyautoja uj alapmodellt es amg line valtozatot kapott   •   itt az adac 2021 es nagy nyarigumitesztje 3   •   13 milliard forintot nyert az appeninn a club aliga fejlesztesere 2   •   imadja mutogatni hatalmas melleit cristiano ronaldo volt baratnoje kepek   •   videon ahogy egy amokfuto majdnem szalagkorlatra kent egy autot az m0 son 2   •   letartoztattak ket orosz ujsagirot akik allitolag navalnij alapitvanyanak dolgoztak 2   •   nem kerul bortonbe az ujbudai rendorgyilkos