Ébredeznek az amerikaiak is, szerintük már túl sok támogatást nyújtanak Ukrajnának

A kritikusok száma jelentősen megugrott 2022 márciusa óta.
2024-05-09 14:09:51

Idén újabb támogatást kaphatnak az állami kórházak

2024-05-07 17:07:02

Így használhatják ki a nyugdíjasok az új otthonfelújítási támogatást

A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat, ami azért is fontos, mert az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai megtakarításnak köszönhetően a rezsijük érdemben csökkenhet. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint vannak feltételek, amelyekre az időseknek mindenképpen oda kell figyelniük ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak.
2024-05-06 12:10:28

2024-05-06 12:09:09

Jelentős támogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik. A közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben.
2024-05-03 20:06:58

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Döntöttek Brüsszelben: tovább fizethetik az állami támogatást a kormányok a gazdáknak

Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2024-05-02 20:06:50

Több csuklós buszt indít egyes vonalakon a BKK

A megnövekedett utasforgalom miatt van erre szükség.
2024-05-02 17:11:56

Több csuklós buszt indít egyes vonalakon a BKK

A megnövekedett utasforgalom miatt van erre szükség.
2024-05-02 17:11:20

Egymilliárd eurós uniós támogatást kap Libanon

Visszafizetést nem vár el az EU, de reformokat igen a bejrúti vezetéstől.
2024-05-02 16:13:38

Madeleine McCann-ügy: újabb támogatást kapnak a nyomozók, eddig több mint 13 millió font ment el a keresésre

A hároméves korában eltűnt Madeleine esete 2007 óta megoldatlan.
2024-05-02 15:12:56

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

Romániában jobbak a fizetések, mint Magyarországon

2023-ban először fordult elő, hogy az árszínvonalak közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritáson a romániai fizetések megelőzték a magyarországiakat. A családi adókedvezmény elinflálódott, még a gyerekesek is jobban keresnek Romániában.
2024-04-30 08:09:45

2024-04-30 08:08:46

Új autó és ruha mellé új sisakokat is kapnak a Ferrari pilótái - fotó

Minden új színben pompázik majd a Ferrarikon.
2024-04-29 19:10:17

Nem tud betölteni egyes weboldalakat a Chrome

Gondokat okoz a csatlakozásnál a poszt-kvantum titkosítási eljárás.
2024-04-29 14:08:54

Magyarországot is szőnyeg szélére állítja Brüsszel, tíz másik tagállam is fenyítésre számíthat

Tizenegy uniós ország, köztük Magyarország, de olyan nagy államok is, mint Franciaország és Olaszország is várhatóan új eljárást kapnak a nyakukba az Európai Bizottságtól. A túlzott állami kiadások miatt lép majd Brüsszel, amint az új költségvetési szabályok idén hatályba lépnek.
2024-04-29 10:08:07

RTL: a kampány első hetében a Fidesz ezerszer annyit költött Facebook-hirdetésekre, mint a DK

A kampány első hetében a Fidesz százszor annyit költött Facebook-hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a DK, derült ki az RTL Híradó gyűjtéséből. A parlamenti választási kampánnyal szemben a június 9-én egy napon megrendezett európai parlamenti és az önkormányzati választás előtt nincs törvényi korlátja a politikai hirdetésekre fordítható összegnek, így a pártok annyit költhetnek, amennyit tudnak. Mivel állami támogatást nem kapnak a pártok a kampányra, az elköltött pénzekkel sem kell elszámolniuk. A törvényi limit csak az utcai plakátkihelyezések során korlátozza a pártokat....
2024-04-29 09:08:34

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt.Felújított Cs100,CsN101,Cs200, Cs300, Seeberger szivattyúk eladók! Centrifugál szivattyúk eladók! Élelmiszeripari gépek, tartályok, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-20 16:41:44

Kongép Bt. vállalja vibrációs rázók gyártását egyedi megrendelés alapján. Élelmiszeripari gépek, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, szállítószalagok, tartályok, duplikátor üstök

Kongép Bt aktuális gép és berendezés lista -CsN 100 és CsN200 –as szivattyúk -180L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -280L-es rozsdamentes billenthető duplikátor üst, Hackmann -100L-es rozsdamentes duplikátor üst -1500L-es duplikátor üst 2db -2000L-es duplikátor üst -450L-es duplikátor üst -ke

Kongép Bt. Használt élelmiszeripari gépek, tartályok adása-vétele. Élelmiszeripari és egyéb ipari gép-gépalkatrész gyártás és karbantartás . Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Használt élelmiszeripari gépek, tartályok adása-vétele. Élelmiszeripari és egyéb ipari gép-gépalkatrész gyártás és karbantartás . Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt.Felújított Cs100,CsN101,Cs200, Cs300, Seeberger szivattyúk eladók! Centrifugál szivattyúk eladók! Élelmiszeripari gépek, tartályok, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a kameraba hajolva riszalja rengo melleit singh viki video   •   muddled promises on schools pose political problem for biden   •   ezek a szinesznok kerestek a legtobbet iden fotok   •   joe biden mar a fiatalok koreben is egyre nepszerutlenebb   •   statikus szakvelemeny 6   •   piko andras folytatna a kaptalanfuredi gyermekudulo fejleszteset ha valoban arra kapja meg a penzt   •   feds on high alert after warnings about potential threats to us capitol   •   olimpiai eremhez juthat magyarorszag a sportvilagot megrengeto doppingbotrany miatt   •   a birsagbajnok patyi andrast neveztek ki a kuria elnokhelyetteseve   •   @yahoo com   •   FLORSHEIMKORLTOLTDAR   •   retteghet minden hazai orvhalasz szigorithatjak a bunteteseket   •   lazar janos megmutatta mi nelkul nincs ujev   •   google using ai to create search answers in uk trial   •   how to eat sushi tips for ordering and eating like a tokyo local 2   •   leszokasra buzdit a dohanygyaros   •   fekete mikulas miatt kapott nevtelen rasszista levelet egy amerikai ferfi   •   augusztus vegeig marad zarva a csepeli hev belso szakasza 2   •   megsem keszul el az anthem next   •   verfurdo es kiutes gyakorlatilag kiesett az nb ii be a mezokovesd   •   letran mentettek az embereket egy ego hazbol rajkan   •   israeli police shoot dead attacker after jerusalem stabbing   •   russian suspects in salisbury poisoning linked to blast in czech republic 3   •   british lawyers could be sent to rwandan courts as part of asylum plans   •   elpusztult a hoparduc amelynek het kolyke szuletett new jersey ben   •   1717jfeh1717rt171717 17   •   eyewitness describes scene at indianapolis shooting   •   china releases south korean soccer star after a nearly 1 year detention over bribery suspicions   •   ujabb pusztito haboru var a vilagra eleg egyetlen szikra a robbanashoz   •   majtenyi laszlo is csatlakozik az atv elleni bojkotthoz 2   •   dalmatian visits uk school to help students with stress   •   hagyta kiszenvedni a fajdalomtol napok ota nyuszito kutyajat egy allatkinzo   •   a koenigsegg egymilliard forintos autojanak kulcstartoja lenyegeben egy faberge tojas 4   •   pici bacsi nagy elete   •   koronavirusos a burgenlandi tartomanyfonok   •   a kuria es a szolasszabadsag a politikai elvarasoknak megfeleltek 2   •   iden folytatodik a fovaros es a balaton kozotti kerekparut kiepitese   •   cseppet sem zavarja a huaweit hogy nincs play aruhaz a telefonjain   •   lassuloban a jarvany terjedese a briteknel 3   •   robbantott2121121121 212.1   •   droggal a zsebeben maszott be az erzsebetvarosi rendorkapitanysagra egy ferfi video   •   kisebbrendűségi   •   isw putin reveals concern over potential threats wagner group prigozhin may pose to him   •   durva verekedes a bosnyak ternel egy no es egy ferfi esett egymasnak video 3   •   draga lesz a windows 10 fizetos frissitgetese   •   szeretunk azi galeria azahriah telt hazas arena koncertjerol   •   mintegy 60 an meghaltak egy hajobalesetben a kozep afrikai koztarsasagban 2   •   kis hijan megfulladt a darazscsipestol egy szekesfehervari no   •   6 millios birsagot kapott az rtl klub a hazasodna a gazda miatt brigi autoban kenyeztetos jelenete biztosan nem 12 karikas musorba valo   •   volt miniszter ismeroseitol vett telkeken epul allami lovaskozpont a kelet felcsutjan