Az állatkínzók még nevet sem adtak a viadalra szánt állatoknak

Ítélet csak az év végén születhet ellenük.
2024-05-10 09:10:35

Az állatkínzók még nevet sem adtak a viadalra szánt állatoknak

Ítélet csak az év végén születhet ellenük.
2024-05-10 09:07:37

Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó kíséretében látogattak el a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba.
2024-05-09 22:08:58

A kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson.
2024-05-09 19:09:00

Míg Hszi Csin-ping és a magyar államfő tárgyalt, Micimackónak öltözött tiltakozók jelentek meg

A kínai államfő a Sándor-palotában tárgyal.
2024-05-09 12:07:50

Az államfő kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesét

A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
2024-05-09 10:18:22

Az államfő kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesét

A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
2024-05-09 10:15:50

Vargha Tamás: A háború nemcsak a pusztításról szól, hanem az életről is

A Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén beszélt a HM államtitkára.
2024-05-09 08:08:53

Bíróság előtt a válogatott játékost kéretlenül szájoncsókoló spanyol focielnök

Luis Rubiales szexuális zaklatás és kényszerítés vádjával áll a bíróság elé.
2024-05-08 23:07:32

Újabb fordulat az oktatási népszavazás ügyében

2024-05-08 13:07:04

Orbán Viktor első fokon elvesztette az Economx ellen indított perét

A Klubrádió esetében viszont a bíróság Orbán Viktor javára ítélt elsőfokon, lényegében ugyanabban az ügyben.
2024-05-07 22:09:46

Orbán Viktor első fokon elvesztette az Economx ellen indított perét

A Klubrádió esetében viszont a bíróság Orbán Viktor javára ítélt elsőfokon, lényegében ugyanabban az ügyben.
2024-05-07 22:09:32

Húsz év után ismét kínai államfő Magyarországon

Kína ma már a világgazdaság egyértelmű nagyhatalma.
2024-05-07 19:09:51

Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar érdekeknek jelenleg nem kedvez, ha cégnevekről zajlik találgatás a sajtóban.
2024-05-06 13:10:43

Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar érdekeknek jelenleg nem kedvez, ha cégnevekről zajlik találgatás a sajtóban.
2024-05-06 13:10:14

Alkotmánybírósághoz fordul Lázár minisztériuma, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházássá nyilvánításokról

Az LMP azért tartana népszavazást, mert szerintük a kormány gyakran visszaél a lehetőséggel, és olyan beruházásokat minősít kiemeltté, amelyek kedvesek a számára.
2024-05-04 21:08:28

2024-05-04 21:08:18

2024-05-04 21:07:48

Minden év májusának első vasárnapja az édesanyákról szól, a rácsok mögött sincs ez másképp. Egy rövid videóüzenetben köszöntik most az édesanyákat a fogvatartottak.
2024-05-04 09:07:08

X-Faktor: Négyen búcsúztak az első élő show végén

Szombat este startolt el az X-Faktor 11. szériájának első élő adása, ahol már a mentoraik segítségével megkomponált előadásokkal léptek színpadra az énekesek és együttesek. A műsor továbbra is az előző években alkalmazott sémát követte: a produkciók után a mentorok dönthettek arról, ki érdemes széket, amikor azonban a helyek beteltek, a nézők szavazatai döntöttek arról, kinek fel felállnia, hogy egy másik énekes foglalja el a székét. Az élő show végén a nézők szavazatai alapján négy versenyzőnek kellett távoznia: Sophia Khan, Beretka Ádám, az Isky & Szkym és Váradi Ábel számára véget ért a...
2022-10-23 08:20:45

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!

A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
2024-03-29 16:07:11

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Jöhetnek a Poco laptopok?

Egy akkumulátor hitelesítése alapján úgy néz ki, hogy közeledik a POCOBook, az első Poco laptop.
2020-12-28 21:06:09

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Az idei lehet az első karácsony, amire a legtöbben neten vásárolnak be

A vásárlók negyede költene sokkal kevesebbet az idei karácsonyi szezonban, mint eddig.
2020-11-17 07:08:44

Szülés utáni hüvelyszárazság: kevesen mernek beszélni erről

Azt gondolhatnánk, hogy a hüvelyszárazsággal kizárólag a változókorú nők küzdenek, pedig nemcsak idősebb korban fordulhat elő, hanem szülés után, szoptatás idején ugyanúgy jelentkezhet. Fontos, hogy beszéljünk róla, kezeljük a panaszokat, hiszen ez az állapot a mindennapjaink mellett az intim pillanatokat is megnehezítheti.
2020-11-17 07:08:44

Egyre nagyobb gondban a Dunaferr, bíróság döntheti el van-e egyáltalán a cégnek törvényes vezetése

A szakszervezet szerint a vezérigazgató fel sem mondhatta volna a kollektív szerződést, ezért bíróságra mennek.
2020-11-17 11:07:35

Egy japán boltban robot szól rá az arcmaszk nélkül vásárlókra ? videó

November végéig tesztelik Oszaka városában azt a robotot, melyet üzletekben vetnének be, hogy rászóljon a maszk nélküli vásárlókra: vegyék fel a koronavírus terjedését hatékonyan akadályozó eszközt.
2020-11-17 12:08:03

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Terrorizmus miatt áll bíróság elé egy férfi, aki a TEK-nek írta meg, hogy rendőröket akar ölni

Januárban és júliusban is elfogták a megvádolt férfit. Az ügyészség fegyházba zárná, ha nem ismeri be bűnösségét.
2020-11-18 11:06:55

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:10

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:11

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 18:06:35

Jóváhagyta a marihuána legalizációját a mexikói szenátus

A tervezet szerint egy háztartásban hat tő vadkendert lehetne termeszteni.
2020-11-20 06:06:36

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 10:05:44

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 10:05:45

Alkoholista anya és fia életéről szól az idei Booker-díjas regénye

Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart.
2020-11-20 10:05:46

Mostantól gyorsabban tölthető a Mercedes első igazi villanyautója

Az EQC divatterepjáró jelentősen rövidebb idő alatt tölthető fel árammal.
2020-11-20 11:06:37

Pintér Attila - legalábbis egyelőre - nem tett csodát, a Mezőkövesd otthon kapott ki az MTK-tól és továbbra is utolsó

Hét meccse nyeretlen az NB I-ben a Mezőkövesd, amely ezúttal az MTK-tól kapott ki.
2020-11-21 18:06:53

Kihirdették a Hangfoglaló hetedik évadának első döntéseit

A cél, hogy a belépőjegyes, élőzenei koncerteket szervező helyszíneket segítsék magyar fellépők meghívásában.
2020-11-21 21:05:48

Megszerezte első hazai győzelmét a bajnokságban a Manchester United

Korábbi kapusa majdnem kifogott Ole Gunnar Solskjaer csapatán.
2020-11-21 22:05:52

Berendelték a The Last of Us tévésorozatot

Most már garantáltan el fog készülni az első évad.
2020-11-22 08:06:30

Magyar gyerekek is rajzoltak J. K. Rowling első mesekönyvébe

Az Ickabog az író első meséje, amit a Harry Potter óta írt.
2020-11-22 16:06:12

Megvan a Mainz első győzelme, Sallaiék bánták

Már hét meccs óta nyeretlen a Bundesligában a Freiburg.
2020-11-22 17:06:12

Halálra fagyott egy nagykanizsai hajléktalan, ő az első idei áldozat

A 43 éves férfi nem ment be a hajléktalanszállóra, egy bokor alatt élt.
2020-11-23 08:06:06

Vietnámban nyílt meg a világ első aranyhotele

A Dolce by Wyndham Hanoi Golden Lake-ben minden arany, ami fénylik.
2020-11-23 12:05:57

Sosem fordult még elő ilyesmi a világ első szabadtéri múzeumának történetében

A stockholmiaknak határozatlan ideig nélkülözniük kell egyik legkedveltebb kiránduló- és pihenőhelyüket.
2020-11-23 15:06:08

Kiderült, mennyivel nőtt a magyarországi internetforgalom az év első felében

Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
2020-11-23 16:06:04

Az Európai Bíróság előtt a Stop Soros

A törvénycsomagról a magyar kormány és az Európai Bizottság képviselői is előadták saját álláspontjukat. A tét annak megállapítása, kimondják-e a magyar kötelezettségszegést.
2020-11-23 18:06:03

2020-11-23 18:06:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tovabb nott a vilag szeneromuveinek kapacitasa noha mindenki megfogadta hogy csokkenti azt   •   jakab ferenc a kinai vakcina technikaja elavult de a hatekonysaga nem rossz   •   netherlands budgets over 4 billion military aid for ukraine   •   a hanoi allatkertben lelancolt elefantok elengedeset kovetelik allatvedok   •   bayer zsolt magyar peterrol tiz eve tudjuk mikeppen banik a felesegevel 2   •   krizsan xenia a legjobb tizben zarta az elso napot hetprobaban   •   negyvenmillio pulyka megy langsirba pontosabban a sutobe   •   angol minosegu balas hasznalt ruha 42   •   nem kell adozniuk a sokgyerekes anyaknak   •   nem tudja mit fozzon ebedre ezt az etelt mindenkepp ki kell probalnia   •   ferfivelemeny nem csak a noket hagyjak fakepnel   •   tobb magyar iskolaban is tarol mar a svedasztalos menza   •   uzemanyagar emelkedes nagy marton bekerette a mol vezetoit a brutalis dragulas miatt   •   joe biden gigacsomag formajaban dobna mentoovet a chipszektornak   •   kiserleti atomeromuvet epittet bill gates   •   amszterdam karteritest fizet a varos villamosvallalatanak holokausztban jatszott szerepeert   •   furcsa uzenetet kuldott az anyjanak egy no ezutan meggyilkoltak   •   hamarosan elnyeri vegso formajat budapest legszelesebb setaloutcaja   •   tavozik az ir labdarugo valogatott szovetsegi kapitanya   •   tobb ezren tuntettek amszterdamban a jarvanyugyi korlatozasok ellen   •   a red bull nem kenyszeriti verstappent szerzodese kitoltesere 2   •   szerzodest hosszabbitott a psg kezicsapatanak vezetoedzoje   •   kozel 12 ezren dolgozhatnak a miniszteriumoknal jovore 2   •   megis mi olyan dermesztoen felelmetes a videoban ahol 10 ember egyszerre beszel hat az hogy valojaban egyikojuk sem szolalt meg 2   •   rendkivuli tilalmat vezettek be ezekben a varmegyekben egymillios birsagot is kaphat aki megszegi a szabalyt 3   •   orosz tudosito vesztette eletet ukrajnaban   •   3174   •   elege lett a stranger things sztarjanak itt az ideje a befejezesnek 2   •   figyeljen merre indul el villamos helyett potlobusz kozlekedik majd budapest egyik legforgalmasabb szakaszan   •   ket sulyos autobaleset tette tonkre a magyar enekesno eletet   •   attetszo ruhaban bulizott a magyar szepsegkiralyno video   •   esnek az allampapirhozamok   •   negyezer forintos negyzetmeteraron passzoltak el egy volt tungsram ingatlant   •   fuvarszervez   •   netflix kontra ultraortodox zsidosag 3   •   conferences   •   beszallna a fovaros az oltasok gyorsitasaba 10 plusz oltopont nyilhat   •   takaritoallas   •   hideget hoz europaba az eszaki sark melegedo magaslegkore   •   pogany judit nemcsak karoly es kern andras is a nemzet szineszetol bucsuzik tordy gezat tobb szazan kiserik utolso utjara   •   nemet miniszter felre kell tenni a partpolitikat es le kell zarni nemetorszagot   •   honapokig zsarolta es fenyegette ismeroset egy papai no   •   tobb budapesti es videki iskolaban toroltek a felveteli vizsgakat a jarvanyhelyzet miatt   •   tobb tonna teknoshust foglaltak le egy hajon malajzia partjainal   •   jo hir erkezett nemetorszagbol   •   fronthat   •   legfenyesebb telunk bovul a bkv fenyflottaja   •   spacex a vilagon ezutan barhonnan telefonalhatunk mert mobiltornyok repkednek a vilagurben   •   javitani kellett orban viktor donteset   •   emma roberts kisbabas fotot posztolt 2